fbpx Skip to content

Majdnem három héttel a csak az iOS 16.0.2 megjelenése után az Apple kiadta az iOS 16.0.3-at, ami több hibát is javít, köztük elsősorban például a Mail folyamatos bezáródását okozó, nem megfelelően formázott üzenet kezelésének problémáját.

Ezen túl pedig az iPhone 14 modellek esetén orvosolta az Apple a hívások és egyéb értesítések jelzésének problémáját, a mikrofon alacsony hangerejét CarPlay-telefonhívások során, és amikor a Kamera lassan indult el, vagy lassan váltott a különböző módok között, illetve még egy biztonsági sebezhetőséget is javítottak.

Nem érdekelnek az újdonságok, csak telepíteni szeretnéd? Kattints ide, hogy átugord őket: Letöltés, telepítés.

iOS 16.0.3 újdonságok

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

Ez a frissítés hibajavításokat és fontos biztonsági frissítéseket tartalmaz az iPhone-jához, többek között:
  • Előfordulhatott, hogy a bejövő hívások és az appok értesítései késve vagy egyáltalán nem érkeztek meg iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max modellekre
  • Előfordulhatott, hogy a mikrofon hangereje alacsony volt az iPhone 14-modelleken a CarPlay-telefonhívások során
  • Előfordulhatott, hogy a Kamera lassan indult el vagy lassan váltott a különböző módok között iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max modelleken
  • Előfordulhatott, hogy a Mail egy nem megfelelően formázott e-mail fogadását követően induláskor összeomlott

Ez a frissítés ezek mellett 1 sebezhetőséget is javít, melyek azonosítója a következő: CVE-2022-22658.

Letöltés, telepítés

A frissítés a legegyszerűbben a Beállítások, Általános, Szoftverfrissítés menüpontba lépve telepíthető, de természetesen használhatjuk a Findert, illetve korábbi rendszereken és Windows-on az iTunes-t is. Bármelyik módszert is választjuk, a folyamat végeredménye ugyanaz lesz. Erről itt írtunk részletesen: Gyakori kérdések: hogyan működik az OTA frissítés?

Az iOS 16.0.3 buildje 20A392.

Ha valaki szeretné lementeni a 16.0.3 IPSW fájlját, az nyissa meg az alábbi cikkünket, amiből mindig a legfrissebb, az Apple által épp aláírt iOS-verzió IPSW-fájlja tölthető le: Gyakori kérdések: melyik iOS-verziót írja még alá az Apple?

Vagy töltse le innen:

Downgrade?

Gyakorlatilag bármely esetben kizárólag csak az arra a készülékre hivatalosan elérhető legfrissebb verzió tehető fel – illetve az, amit az Apple épp aláír, mert itt lehetnek átfedések, főleg egy új verzió megjelenése utáni napokban, ameddig még az előző verziót is aláírják: Gyakori kérdések: az aktuális iOS-verziónál régebbi firmware visszaállítása.

Mivel jelenleg még mindig egyszerre érhető el az iOS 16.0.3 és az iOS 15.7 is, így az iOS 16.0.3-ról gyakorlatilag bármikor vissza lehet tenni az iOS 15-öt. Hogy pontosan meddig lesz ez így, azt egyelőre nem tudni, de az előző évek alapján biztosan több hétre lehet számítani.

Ha a készüléken aktuálisan meglévő verziót szeretnénk kitakarítani: Gyakori kérdések: aktuális iOS-verzió újratelepítése, frissítés nélkül.

Kérdésem van!

Ha kérdésed merül fel, érdemes elsőként a Gyakran Ismételt Kérdések cikkünket végiglapozni: Gyakran Ismételt Kérdések.

Ha a frissítéskor hibával találkozol, akkor pedig ezt a cikkünket érdemes megnézni: Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek.

Linkgyűjtemény

Az iOS 16-ról szóló összes cikkünk megtalálható az iOS 16 címke alatt.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for kchris kchris says:

    Hat eleg necces ha mar a harmadik hibajavitast kell kiadni.

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    legalább javítják.

  3. Ez a hibajavítás remélem már tartalmazza azt hogy ha felveszem a hívást ,tök süket a telefon, olyan mint ha lefagyott volna ,majd vissza kell hívnom azt aki keresett és simán tudok vele beszélni …nektek is szokott ilyet csinálni ?

  4. iPhone 12?
    Amugy nem ertem miert nem adjak ki az uj modelleket is tesztereknek, hogy legalabb a hibak kideruljenek es mar megjelenesre javitva lennenek es akkor nem zengne oda a sajtoban, hogy mennyire szarul sikerult az uj iPhone es nem szapulna rogton a sok androidpisti.

  5. Avatar for gunar gunar says:

    Biztosan kiadják, csak mint láttuk az elmúlt években, sok mindentől függ kinél mi jön elő és annyit meg nem tudnak / akarnak kézbe adni, amennyi elég lenne minden apró hiba kiderítésére, gondolom én.
    A droidokkal meg nem kell foglalkozni, őrülnek ha végre máshol is találnak hibát és kicsit elfeledteti velük a saját rendszerük problémáit. Látható, hogy még mindig sok esetben azzal a régletűnt dologgal érvelnek, “az iphone-ok aránytalanul drágák” pedig a gyártóik csúcs vasai kb 3 éve behozták a lemaradásukat árban legalább.

  6. 13Pm-en eddig se nagyon találtam hibát, de az új, valahogy még fluent-ebb lett, az akksi is jónak tűnik.

  7. Na. 11pro-n legalább már egy mail sem töltődik le​:partying_face::clap::clap::clap:

  8. Egyaltalan valaki hasznalja az alap ios mail app-t? :laughing:
    Elso dolgom mindig, hogy torlom mert szarra se jo.

  9. Avatar for Czo Czo says:

    Eszembe nem jutna masikat felrakni :smiley: Minek? Mindent tud.

  10. Avatar for alali alali says:

    Napi szinten használom, iPhone, iPad, Mac, nincs gondom vele :grinning:

  11. Szinten hasznalom. Mindent tud ami kell egy mail klienstol.

  12. Nekem tulsagosan hianyzik a GMail push notification.
    Csak emiatt viszont muszáj GMail-t használni.

  13. Avatar for Czo Czo says:

    Az email nem az a technologia, ahol tudsz push notificationt csinalni :smiley: Tehat, ha valami egy sima, mezei emailnel tud pusht kuldeni, attol AZONNAL MEG KELL SZABADULNI, mert tulajdonkeppen hozzafer a leveleidhez. Hiszen, ha csak a keszuleked/keszulekeid tudjak a jelszot es csak a ezek kerdeznek be idonkent az IMAP szerverre, hogy miujsag, akkor ha egy app fejlesztoje notifyt tud kuldeni, az csak ugy lehetseges, ha az app fejlesztoje a szerveren hozzafer a fiokodhoz, tehat, ha megvan neki a jelszavad, olyan formaban, amibol a nem titkositott jelszo eloallithato.

  14. Néha úgy érzem Czo szándékosan nem akarod érteni.

    Pontosan jól tudod, hogy ezer éve lekapcsolta a Google a Gmail-nél az ActiveSync protokollt, azóta nem tud a gyári iOS Mail.app push-t, csak időzített frissítést. Ezzel pont az volt a célja, hogy a Gmail app felé terelje a felhasználókat. Androidon nyilván pont tök mindegy, mert ugye ott a gyári mail app az de facto a Gmail…

    ActiveSync protokollal működik, a push tökéletesen, de az nem standard IMAP.

  15. Avatar for Czo Czo says:

    A Google levelezeset ugyonarra hasznalom, amire a Freemailt. Keznel van, ha teszt emailt kell kuldeni, illetve gyulnek benne a spamek. Azt tudom, hogy a Google IMAP implementacioja egy katasztrofa, ha mashoz akarom viszonyitani, ezen tul, lovesem sincs, hogy mit tud most illetve, hogy mit tudott a multban. Azt sem tudtam, hogy volt Exchange/ActiveSync. Nem tudom, hogy mikor dobtak, de pl. siman lehet, hogy ezt azert tettek igy, mert az MS-nel is deprecated lett kb 5-6 eve az ActiveSync. A sajat kliensek is alapbol MAPI-t vagy OWA RPC-t hasznalnak, http felet.

    De ez szerintem lenyegtelen, mert ez nem valtoztat azon a tenyen, hogy technikailag, az iOS mailkliens csak akkor tud IMAP pusht kuldeni, ha a mailkliens iroja ismeri a jelszavadat az accoutodhoz, meghozza titkositatlan allapotban.

  16. Volt AS igen a Google-nel csak mondom, dobtak hogy hasznald a fos gmail appot iOS-en, ha kell a push. Az AS meg egyebkent nem deprecated, mai napig hasznaljak. Ami deprecated lett az a basic auth. Amugy meg az Exchange ugy mukodik hogy EWS-en keresztul kap a kliens ertesitest az adott mailboxra, hogy van-e level, nem IMAP-on kerdezgeti a kliens.

    Standard (szabvanyos) IMAP-ot mar nem igazan hasznalnak a nagyok (MS, Google), mindenki magara csavarta a sajat szaja ize szerint. Ez persze validalja az utolso bekezdesed, de attol meg a usernek hianya van es nem tud rajta valtoztatni - ergo tok szemet huzas volt a Google-tol, de hat ingyen van tudom, a user adata az ar.

  17. Avatar for Czo Czo says:

    Egyebkent, peldaul iPaden van IMAP IDLE support, ami kb jol is megy, mert egyszerre szokott jelezni az Air2 es az OSX, hogy jott uj level, az iPhone meg kullog utanuk. Egyebkent, az iPaden is fetchre van ugye ez az account allitva, mert ugye nincs mas. Nem is ertem, hogy ez miert nincs bekapcsolva. Bar ugye az IMAP folderek toltogetesehez is eveket kellett varni :smiley: MS szerintem sose IMAP-ezett, mar NT4-en is MAPI volt a sajat protokolljuk, amit a Win 3.1-es Microsoft Mail hasznalt.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for alali Avatar for Burgatshow Avatar for Czo Avatar for Szifon Avatar for dicsakbuksi Avatar for cabrio01 Avatar for Ace1985 Avatar for kchris Avatar for totopad Avatar for farkas63 Avatar for Jadeye Avatar for gunar