fbpx Skip to content

Ugyan rendes szétszedős bejegyzést még nem tett közzé az iFixit, de egy öt perces videóban már darabokra szedték az Apple Watch Ultrát, ami a robosztus kialakítása miatt több újdonsággal is szolgál a korábbi modellekkel szemben.

A sima iPhone 14 modellekhez hasonlóan az Apple Watch Ultra is elölről és hátulról “támadható”, de a kijelző leszedésével talán épp a megemelt perem miatt meggyűlt a baja a videóban a kollégának, így a szétszedést az esetükben a kijelző is bánta. Lássuk, mit találtak!

Először is nézzük a videót:

Bár a videó még azok számára is beszédes, akik nem értenek (kellően jól) angolul, alább röviden összefoglalnánk a főbb újdonságokat a szétszedés kapcsán.

Ez az első Apple Watch, amelyik esetén a hátlapon már csavarok is vannak, így a leginkább kézenfekvő ebből az irányból elindulni.

A négy pentalobe csavar alatt apró tömítések biztosítják a vízzárást, ahogyan az a 9to5Mac fotóján látszik is a csipesz hegyénél:

A tömítések egyben nehézséget is jelentenek – összeszereléskor adott esetben könnyen felgyűrődhetnek, amibe szintén a 9to5Mac futott bele:

A hátlapot a négy pentalobe csavar mellett egy vízzáró réteg is tartja:

Ez persze sérül a szétszedéskor, így mindenképpen pótolni kell egy javítás során:

A hátlap leszedése ugyanakkor nem biztosít jobb hozzáférést a készülék további részéhez, hanem csak az óra SoC-jének a rögzítését tudjuk leszerelni:

Marad tehát a kijelző leszedése, amit viszont jelentősen megnehezít a törések kiküszöbölésére szánt, megemelt perem, és az iFixitnek itt sikerült is tönkretenni a kijelzőt, amit az azon megjelenő, függőleges irányú, világos csík jelez:

A kijelző szalagkábele persze ettől még nem csatlakoztatható le, ahhoz előbb ki kell venni a Taptic Engine-t és az akkumulátort is, ami egyébként az Ultra esetén fém tokozású, amelyet csavarokkal rögzít az Apple az óra házához, és 2,1 Wh kapacitással rendelkezik.

Az iFixit azt is megjegyezte, hogy rengeteg csavar található a készülékben. Ez igazából csak a háromágú csavarhúzófej miatt tud adott esetben kényelmetlen lenni, meg persze a csavarok mérete miatt, de a szerelhetőség szempontjából határozottan jobb, mint ha ragasztva lenne minden.

A kiürített készülékház pedig még üresen is igazán masszív megjelenésű:

Összegezve

Azt lehet mondani, hogy bár a hátlap elég könnyen eltávolítható, igazából sokat nem segít, mert egy elfáradó akkumulátor cseréje továbbra is a kijelző leszedését igényli, ami pedig ennél a modellnél talán a megemelt perem miatt is csak még sokkal körülményesebb, mint bármelyik más Apple Watch-nál.

Az Apple és hivatalos szervizpartnerei egyébként egyáltalán nem javítják az órákat sem itthon, sem külföldön, azok egy szervizközpontba kerülve felújításon esnek át (refurbishing), és cserébe az Apple egy az egyben kicseréli a vásárló óráját, a hibától függően akár díjmentesen is, például ha az akku kapacitása 1 éven belül, alacsony töltési ciklusszám ellenére is 80% alá esik.

Az AppleCare+ a nem garanciális problémák ellen is véd

Az órák esetén a leggyakoribb két hiba a kijelző sérülése illetve az akkumulátor kapacitásának használatból adódó lecsökkenése, amelyek alapból nem minősülnek garanciális kérdésnek, és így a javítás is általában díjköteles.

Ezért mi továbbra is az AppleCare+ megkötését javasoljuk, mert itthon az Apple ebben az esetben még az önrész összegét sem szokta felszámítani.

Az AppleCare+ szolgáltatásról már több cikkünkben is írtunk, legutóbb egy olvasói tapasztalat kapcsán, aminél mindössze négy napot vett igénybe, hogy a hiba jelzése után a futár elvigye a sérült órát, majd megérkezzen helyette a csere: Így cserélte 4 nap alatt az órámat az Apple – AppleCare+ biztosítás.

Nem volt rajta AppleCare+ és túl drága lenne megjavíttatni? Kereteztesd be!

Ha már csak porfogó az adott készüléked, adj neki új életet: kereteztesd be, és akaszd ki dekorációként a falra!

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok