Az Apple sosem díjazta, hogy egyesek illetéktelenül megosztják a fejlesztői béták esetén nem csak a béta profilokat, hanem az egyes szoftverek IPSW-fájljait is. A külföldi médiumok most arról adtak hírt, hogy több ilyen oldal is elérhetetlenné vált, köztük például a BetaProfiles.com és az IPSW.dev is. Az Apple Firmwares egyelőre még él, bár kérdés, hogy meddig.
Az Apple a nyilvános bétát kínálja azok számára, akik nem fejlesztők, és így nincs szükségük arra sem, hogy alkalmazásokat fejlesszenek és azokat frissíteni tudják az új rendszerekhez. Ehhez pedig semmiféle trükközés nem szükséges, viszont annyi hátránya van, hogy a WWDC-s bemutató után még nem érhető el a nyilvános béta, az általában a harmadik fejlesztői verzió magasságában szokott érkezni, tehát nagyjából 4-5 héttel később, utána pedig mindig 1 nappal egy újabb fejlesztői verziót követően.
A BetaProfiles.com az alábbi tweetben tájékoztatta a látogatóit a helyzetről – és az üzemeltetője a MacRumors számára közben megerősítette azt is, hogy felszólítást kapott az Apple-t képviselő Kilpatrick Townsend Stockton LLP-től a tevékenységének a befejezésére a további jogi lépések elkerülése érdekében:
Hi everyone, I just wanted to say that BetaProfiles will be shutting down soon, I just don't want to get into a legal battle with Apple. BetaProfiles social media will remain as a place to discuss beta updates. Thanks guys so much ❤️
— Beta Profiles (@BetaProfiles) August 10, 2022
Az Apple ezen túl a jelek szerint még a Twitternek is küldött felszólítást, hogy eltávolításra kerüljenek olyan tweetek, amelyek az IPSW.dev-re linkeltek:
My twitter account got temporarily suspended because Apple Inc. filed a DMCA takedown against tweets where I merely linked to @IPSWdev.https://t.co/cmNSHV5r9y
— Nicolás Álvarez (@nicolas09F9) August 3, 2022
Az jelenleg nem egyértelmű, hogy az IPSW.dev is azért vált elérhetetlenné, mert már közvetlenül is felszólították erre, vagy igazából csak megelőzésképp, de a végeredmény szempontjából ez igazából mindegy.
Az Apple már az iOS 8.3 óta biztosít nyilvános bétákat
2015-ben ugyan már voltak pletykák arról, hogy az iOS 9 majd bárki számára tesztelhető lesz nyilvános bétaként, de az Apple végül hónapokkal előbbre hozta mindezt, és már az iOS 8.3 is bárki számára kipróbálható volt: Nyilvános bétát kapott az iOS 8.3!
Ezzel a lépésével a cég egyúttal a fejlesztői béták illetéktelen telepítését is igyekezett visszaszorítani.
A béták használata azért problémás az Apple számára, mert sok felhasználó nem érti, hogy mit takar az, hogy valami béta, és olyan működést vár el tőle, mint a normál verzióktól. A még fejlesztés alatt álló szoftverek esetén viszont a lehető legváltozatosabb hibák tudnak előfordulni – adatvesztés, hibás működés, bármi –, hiszen ezért is béták még, és az ezek miatti bosszúságok pedig negatív felhasználói élményt okozhatnak, ami nyilván visszaüthet a cégre is.
Régebben egyébként nem is volt ennyire engedékeny az Apple a fejlesztői béták kapcsán. Egyrészt sokáig eleve nem is volt béta profil, így mindenképp az IPSW-t kellett letölteni hozzá a fejlesztői központból, amit ráadásul béta iTunes-szal lehetett telepíteni, ami csak Mac-re volt elérhető (hiszen a fejlesztéshez Xcode kell), másrészt még a készülékünk UDID-jét (Unique Device Identifier) is muszáj volt rögzíteni a fejlesztői készülékeink listáján, különben nem lehetett aktiválni a készüléket, harmadrészt pedig mindezekhez csak azok a fejlesztők férhettek hozzá, akik befizették a 99 dolláros éves díjat.
Ez utóbbi miatt akkoriban az terjedt el, hogy egyes “fejlesztők” általában 10 dollárért felvették a készülékeik listájára bárki UDID-jét, és ezzel még jó kis haszonra is szert tudtak tenni, hiszen egy adott felhasználó számára mindig vonzóbb alternatíva volt, ha csak 10 dollárba került mindez egy fejlesztői fiók 99 dolláros éves díja helyett. Egy adott típusból 100 eszköz regisztrálható, vagyis 99 dollárból könnyen előteremthető volt annak akár több mint tízszerese is. A bekezdés elején épp emiatt került idézőjelbe a fejlesztők, mert elég sokan álltak rá erre, hogy valójában semmiféle appot nem adtak ki soha, hanem csak az UDID-ek regisztrációjához hozták létre a fejlesztői fiókjukat és fizették be a 99 dolláros éves díjat.
A nyilvános béták megjelenésével pedig már semmi szükség nem volt erre, hiszen pár egyszerű lépéssel bárki telepíthette azt a készülékére, teljesen ingyen.
Van különbség a fejlesztői és a nyilvános béták között?
A gyakorlatban igazából nincs – a fejlesztői béták egyetlen előnye a nyilvános bétákkal szemben az, hogy az új főverziók WWDC-s bejelentésének a napján már fel lehet telepíteni őket a készülékünkre.
Ezzel szemben a nyilvános bétára további, általában 4-5 hetet kell még várni, viszont eközben a fejlesztői már legalább a harmadik verziónál jár, ami egyben azt is jelenti, hogy sok olyan hiba is javításra került benne, amivel ez idő alatt együtt kellett volna éljünk.
Amikor meg már megjelent a nyilvános béta is, utána egy újabb fejlesztői verzió közzétételét követő napon válik elérhetővé abból a nyilvános béta, tehát újabb 1 napot kell ilyenkor várnunk. Ez az 1 napos várakozás pedig megint csak azt szolgálja, hogy ha a fejlesztői verzióban valami tömegesen előforduló hiba jelentkezik, akkor azt lehetőség szerint ne kapják meg a nyilvános bétát használók tömegei, hiszen a nyilvános béta bárki számára nyitott.
Hogyan tovább?
Mivel a jelek szerint az Apple-nek már az is problémás lehet, hogy valaki a fejlesztői központban elérhető IPSW-kre linkel, hiszen azokról belépés és így fejlesztői előfizetés nélkül is letölthetőek a fájlok jelenleg, így a jövőben már nem fogjuk megosztani az IPSW-k linkjeit a bétákról szóló cikkeinkben. A fejlesztői béta profilokhoz ugyanakkor belépést kér az oldal, így azoknak a linkjei maradnak.
Mi továbbra is azt javasoljuk, hogy aki nem fejlesztő, az egyszerűen használja a nyilvános bétát, érdemi veszteség igazából nem éri vele, mert ugyanúgy megkapja az újabb verziókat, csak 24 órával később, mint a fejlesztők.
Azt jelenleg nem lehet tudni, hogy szigorít-e majd az Apple a jelenlegi helyzeten, és például ismét kötelezővé teszi-e a fejlesztői béták esetén az UDID regisztrációját. Azok számára, akik nem fejlesztők, de mégis fejlesztői bétát használnak, azt javasoljuk, hogy elővigyázatosságból inkább regisztráltassák egy fejlesztővel a készülékük UDID-jét, hogy ha a jövőben az Apple esetleg “vérszemet kapva” szigorítana, akkor ne fussanak bele abba, hogy mondjuk újbóli aktiválást kér a készülékük, amit viszont a regisztráció hiányában nem fog megtenni az Apple aktiváló szervere.
A másik megoldás, hogy letöröljük a készülékünkről a fejlesztői béta profilt, és letöltjük helyette a nyilvánosat: ezzel a következő build megjelenésekor már a nyilvános béta fog települni a készülékünkre, így semmiképp sem érinthet bennünket, ha az Apple esetleg korlátoz valamit a fejlesztők esetén.
Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.