fbpx Skip to content

Az iPhone előlapját 2017 óta meghatározza a szenzorsziget (angolul notch), mely a kijelzőbe felülről lóg be. Ebben található az előlapi kamera, a Face ID szenzorai és egyéb érzékelők, amik a telefon működéséhez szükségesek.

Eddig is szenzorszigetnek hívtuk, pedig valójában félsziget volt, most azonban úgy tűnik, hogy idén ősszel két tényleges sziget váltja majd iPhone 14 kijelzőnk óceánján.

A fenti kép Weibo-ról, a “kínai Twitternek” tekinthető közösségi oldalról származik és állítólag az iPhone 14 Pro vagy Pro Max sematikus ábrázolása.

A pletykaoldalakon szombaton repült fel először, miután Jon Prosser megosztotta a YouTube videójában. Prosser, ha minden igaz, meg tudta erősíteni a kép eredetiségét, vagyis jó lesz megbarátkozni a gondolattal, hogy így fog kinézni az iPhone 14.

Nem ez lenne persze az első telefon, melynek kijelzőjéből kivágnak egy kis részt, hogy oda kerüljön a kamera, ezeket „hole-punch” kijelzőként hívja az angol média. Az Apple megoldása viszont eléggé egyedi lenne, ugyanis ők rögtön két szigetet tennének egymás mellé.

Sokan azonnal lehordták a designt, mások viccet csináltak belőle (hiszen akár felkiáltójelnek vagy kis i betűnek is nézhető, attól függően, hogy merre forgatod a telefont), de vitathatatlan, hogy az Apple design csapatának több kihívást kell megoldania és ez a formavilág jó kompromisszum lehet.

A Face ID működéséhez több olyan érzékelőre is szükség van, amiket nem lehet jelenleg még kijelző mögé rejteni és amellett sem mehetünk el, hogy az Apple szeretne egy azonnal felismerhető telefont kiadni. Ez a szigetcsoport pedig mindkét legyet egy csapással elintézi.

Korábbi cikkünk a témában, amelyben Ross Young szintén ezt vetette: Ross Young: az iPhone 14 Pro kamerasziget nélkül, kétlyukú kialakítással érkezhet.

Ha hihetünk neki, akkor idén csak a Pro modellek kapják meg az új kialakítást, a sima iPhone 14 továbbra is megmarad a klasszikus szenzorszigetnél.

Ez azonban csak 2023-ig lesz így, akkor ugyanis egységesen átáll rá az Apple:

Ez a 2 lyukas design a Pro iPhone modellekről átköltözik majd mind a négy, 2023-as modellre. Remélhetőleg addigra kisebbek lesznek a lyukak…

Az iPhone 14 már ezzel a változtatással is eléggé megosztó lesz, de a pletykák szerint az idei év lesz az, ami eltörli a mini méretet, ahogy azt már az iPhone 13 megjelenése előtt megírtuk: Nem csak iPhone 13-ról, de az iPhone 14-ről és az iPhone 15-ről is érkeztek pletykák.

Ezt azóta minden iPhone 14 pletyka megerősítette. Úgy tűnik, hogy két kijelzőméret lesz csak: 6,1 col és 6,7 col. Így vásárolhatsz majd iPhone 14-et, iPhone 14 Max-ot vagy ezek Pro variánsait, ami alapján szomorú lesz az idei szeptember a mini méret rajongóinak (többek közt nekem is). De azért még ne kanyarodjunk el ilyen szomorú irányokba…

Neked hogy tetszene a kétlyukú kialakítás?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for pAnk pAnk says:

    Nekem, személy szerint teljesen mindegy, marketing oldalról viszont látok fantáziát az i betűben.

  2. Most, mikor már a Mac-en is van szenzorsziget, azon gondolkodnának, hogy hogyan tűntessék el az iPhone-ról? Hamarabb lesz az Apple Watchon is.

  3. Avatar for gunar gunar says:

    Azért ez elég szégyenletes az Apple-re nézve, hogy ilyen hamar feladta! Pedig lehetne vonzóvá tenni, csak akarni kellene, mert ha sima lenne a hátlap-cserébe nagyobb az akku, lehetne benne a várt kijelző alatti T-ID kísérlet gyanánt, mennyire kedvelik az emberek (bár én nem szeretném) , lehetne akár megerősített kivitelben is ami jobban bírja a “gyűrődést” persze ha nem megy a szépség rovására nagyon és pl stb is lehetne benne.
    Azért én titokban reménykedem abban, hogy majd a következő SEx-ben visszaköszön a mini!

  4. Avatar for Czo Czo says:

    Tehat azt modnod, hogy ha ugyonugy a teljes iPhone linupnal sima lenne a hatlap es nagyobb lenne az akku, es lenne benne kijelzo alatti ujjlenyomat erzekelo, akkor tobben vennenek Mini-t, mint ahanyan most vesznek minit? :smiley:

  5. Avatar for aw123 aw123 says:

    Igen, valoszinuleg azert vezetik ki mert az SE vonal fogja tovabb vinni a meretet.

  6. Top komment.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for BoRRoNeo Avatar for Czo Avatar for aw123 Avatar for White64GB Avatar for Szifon Avatar for pAnk Avatar for gunar