Nem először írok itt az oldalon a veszteségmentes zenehallgatásról avagy a Losslessről. Manapság már egyre több Apple felhasználó találkozik ezekkel a szavakkal, hála az Apple-nek, valamint az Apple Music szolgáltatásának.
A Lossless, azaz veszteségmentes zene tulajdonképpen az, amit az előadó meg akar nekünk mutatni. Az, hogy meghallgatunk egy zenét a Spotify-on, egy átlagos fülessel, legyen az akár az Apple fülhallgatója, nem nagyon hallunk különbséget és nem is igazán azt halljuk, amit az előadó szeretne hallatni velünk. Ha tényleg tetszik egy előadó, egy album, egy zeneszám, akkor azt maximum minőségben szeretnék meghallgatni, ahogy azt az előadó megalkotta. Ebben segítenek nekünk a DAC-ok, és különböző minőségű fülhallgatók. Már minimális beruházással is tudunk Hi-Fi minőséget kapni, és ez a cikk most erről fog szólni.
Még 2021 közepén írtam az Apple Music-ról egy rendkívül széleskörű cikket, ahol bemutattam jó néhány fülhallgatót, DAC-ot, illetve készítettem egy részletes leírást az Apple Music-ról. Ezt érdemes elolvasni annak, aki nincs tisztában a Lossless-szel, illetve a DAC-okkal, de röviden néhány mondatot itt is megemlítenék.
Miért jó ez nekünk? Mi jelent a Lossless?
A Lossless, azaz veszteségmentes zene tulajdonképpen az, amit az előadó létrehozott. Egy zene nem csak abból áll, hogy bizonyos hangszereket tesznek egymás mellé és énekelnek. A hangmérnök mögött egy olyan csapat áll, aki minden egyes másodpercet megtervezve adja ki a zenét. Elkészítik a zene “terét” és felveszik a hangszereket a maximális felbontásban. Mondhatnánk, hogy olyan, mintha egy koncerten lennél, de ez ennél sokkal sterilebb és tökéletesebb. Tehát a keverő és az előadó együtt dolgozva megalkotja azt a zenét, amit lényegében maximimális precizitással elkészítenek.
Ezt nevezzük veszteségmentes zenének, avagy magas felbontásnak.
Sajnos ezt egy átlagfelhasználó sosem hallja meg. Sosem fog úgy csengeni az ének, sosem fog úgy elhatárolódni a dobszóló a többi hangszertől, ahogy azt ők megálmodták és elkészítették, mert veszteséges felbontásban hallgatjuk a zenét, lásd Spotify. Ez adott esetben hatalmas különbség lehet és ezért szoktuk mondani, hogy meg lehet fertőzni magunkat a Hi-Fi “életérzéssel”!
A Lossless-nek természetesen különböző válfajai vannak. Vicces kimondani, de lényegében a fizikai CD a boltban magasabb felbontással rendelkezik zenei téren, mint a Spotify vagy korábban az Apple Music volt. Mondjuk azt, hogy a Lossless avagy veszteségmentes zene minimális követelménye a CD minőség. Ezután még rengeteg lépcsőfoka van a magas felbontásnak, de az Apple Music részéről a plafon a 24bit/192kHz. Ez a CD minőségnek a többszöröse, tehát jóval több részletességet kapunk a zenében, mint eddig.
Mi is az a DAC és mire jó?
A DAC konyhanyelvre fordítva egy hangkártya. Ez az, ami az iPhone-ban sajnos nem a legjobb minőségű, valójában éppen hogy a CD minőséget éri el, de valljuk be, egy külön hardver mindig jobb minőségű lesz, mint egy beépített valami. Persze ezt az Apple is tudja, így ő is szól nekünk az Apple Music esetén, hogy a CD minőségnél nagyobb tartományú zenéket az Apple Music-on kizárólag külső hardverrel hallgathatjuk meg.
(Forrás: Apple)
Tehát a DAC-okkal lényegében meghallhatjuk azokat a részleteket is a zenében, amiket eddig sosem hallottunk. Nagyobb térrel, nagyobb részletességgel, hallhatóan jobb minőséggel találkozhatunk minimális beruházás mellett. Ezért szoktam ajánlani, hogy ha valakit érdekel a minőségi zenehallgatás, akkor minimum egy kábeles fülhallgatóra és DAC-ra van szükségünk. Természetesen vannak már magas felbontású vezeték nélküli fülhallgatók is, de azok az Apple termékek esetén CD minőségnél jobbra jelenleg nem igazán képesek, és ez leginkább az Apple hibája.
Tehát a magas felbontáshoz első körben egy DAC-ra, majd pedig egy vezetékes fülhallgatóra van szükségünk. Ez adja a Hi-Fi láncunkat és persze maga a zene, ami lehet az Apple Music Lossless zenetára.
iPhone és Mac DAC-ok a Muzix-tól
Ahogy említettem, nem először dolgozunk együtt a Muzix csapattal, ha magas felbontású zenéről van szó. A múltkori cikkben azt is megemlítettem, hogy a Szabolcs, a Muzix alapítója fertőzött meg ezzel, és ha tudnátok, mi van az asztalomon, csak asztali zenelejátszás címén, elküldenétek a fenébe. ? ?
(Ő csak fül- és fejhallgatásra használható “mini” Hi-Fi. Természetesen róla is lesz szó a későbbiekben, de ő egy táp, erősítő, DAC kombó, ami igencsak magas felbontásra képes.)
Idén az első akciónkban a Muzix-szal úgy döntöttünk, hogy megmutatjuk a legfrissebb DAC-okat iPhone-hoz és Mac-hez egyaránt. Ezek a DAC-ok bőven a belépő kategóriába tartoznak, de ez közel sem jelenti azt, hogy minőségben gyengék lennének, sőt, ha megvesszük bármelyiket, évekig hű társunk lehet. Lényegében ezekkel érdemes megfertőzni magunkat, velük már jóval jobb minőségben hallgathatunk zenét.
Ezzel ezt a cikket rögtön két részre is osztom, az egyik a kizárólag Lightning-csatlakozós DAC-ok, tehát amikkel iPhone-on, iPaden hallgatunk jobb minőségben zenét, a másik fele pedig az USB-C-s DAC-ok, amikkel Mac-en, de egy átalakítóval iPhone-on is hallgathatunk zenét. Nyilván attól függ, melyiket veszi az ember, hogy hol szeret inkább zenét hallgatni.
iBasso DC05 – USB-C DAC (3,5mm, MQA, 32Bit 384kHz PCM DSD256)
Az iBasso évek óta megszokott márka ebben a szegmensben. A legújabb, DC05-ös verzió pedig minden eddiginél jobb hardvert kapott. A DC05 Dual DAC lapkakészlettel rendelkezik, két ES9219C ESS Sabre DAC chippel. Az iBasso a legújabb, Quad DAC+ technológiát integrálta a DC05-be, ami dinamikatartomány-növelést is tartalmaz. Az iBasso DC05 ugyanazt a DAC-konfigurációt tartalmazza, ami számos híres audiolejátszóban és dekóderben található, illetve Time Domain Jitter Eliminator és Hyper Stream III architektúrával is rendelkezik.
Az iBasso DC05 hagyományos, 3,5 mm-es fejhallgató-kimeneti porttal rendelkezik, amelynek ultraalacsony, 0,5 Ω-nál kisebb névleges impedanciája van. Akár 140mW tiszta teljesítményt biztosít 16Ω terhelés mellett, de még 32Ω terhelés mellett is akár 93mW teljesítményt ad le. Az iBasso kifejlesztett egy egyedi hangerőszabályzó alkalmazást, amely a legújabb, UAC2.0 USB-protokoll használatával teszi lehetővé a 64 lépéses hangerőszabályozást a csatlakoztatott forráseszközön. Ez lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy érzékeny és igényes fülhallgatókat/fejhallgatókat is használjanak a DC05-tel.
FIGYELEM! Az iBasso Audio DC05-ös DAC-ot elsősorban USB alapon kommunikáló, mobil architektúrájú készülékekhez tervezték, így iOS és asztali, vagy otthoni Hi-Fi rendszerek esetében asztali DAC-ok választását javasoljuk!
Röviden összefoglalva nem egy kis játékosról van szó, hanem egy minőségi szereplőről ebben a kategóriában. Lényegesen nagyobb dinamikatartomány kapunk, mint a hasonló társai esetén, illetve képes az MQA-ra (Master Quality Authenticated) is, ami a TIDAL rajongóknak lehet fontos szempont! Ezen kívül 32Bit 384kHz PCM és DSD256-ra képes, ami jóval több, mint amit az Apple Music képes kihozni magából. Tehát egy “előrelátó” DAC-ot vásárolhatunk meg, ami a következő pár évben hű társunk lehet!
A DAC, amúgy rendkívül apró, ahogy a cikkben lévő többi DAC is az lesz, ? simán elfér a táskában, könnyedén csatlakoztatható az USB-C-s Mac-ekhez és azonnal felismeri a gép is. Én M1-es géppel teszteltem és tökéletesen működött nálam. Összességében elmondható, hogy számomra az iBasso sokkal többet adott, mint vártam. Ha megnézitek az alsó képet, akkor nem kis játékosokkal hasonlítottam össze a terméket, és igen, ebben a szegmensben bőven hozza a vártat, sőt. Nyilván minél drágább egy termék, annál jobb, de aki csak szeretné megtapasztalni részletgazdagabb zenét, annak kifejezetten ajánlom a terméket! Az iBasso DC05 megvásárolható ide kattintva a Muzix kínálatában!
(A “kulisszák” mögött, avagy 3 féle DAC tesztelése.)
Ahogy láthatjátok, nem bíztam a véletlenre, az iBasso mellett pedig az iPhone-ra és iPadre optimalizált ddHiFi márkára fogunk átevezni, ami hasonló szegmensben van, mint az iBasso.
Külső DAC iPhone-hoz, és iPadhez
A ddHiFi sem újdonság itt az oldalon, korábban már találkozhattatok vele. A ddHiFi egy egészen érdekes elvet követ, ha DAC-ról van szó. Külsőleg több féle formával is találkozhatunk. Nekünk egyértelmű kedvencünk a mini “Mountain” forma, de a gyártó több másik klasszikussal is megörvendeztetett bennünket!
A “Mountain” kialakítást láthatjuk középen, jobbra pedig a hosszú, “Eye” névre keresztelt változatot, balra pedig egy szimpla átalakító van. Szóval a kétféle kialakítás kizárólag külső eltérést ad, belülről mindkét termék egyforma hardvert kapott.
A ddHiFi terméke tartalmaz egy ES9281AC DAC-ot és fejhallgató-erősítőt. Ideális olyan, Lightning-csatlakozós okostelefonokhoz/tabletekhez, amelyek nem rendelkeznek fejhallgató-kimenettel. Támogatja a magas mintavételi arányt, akár a 32bit 768kHz és DSD512 mellett, de az MQA fájlokat is a kiváló minőségű hangvisszaadás érdekében. A 3,5 mm-es csatlakozó oldalán található jelzőfény lehetővé teszi, hogy könnyedén azonosítsuk a lejátszott fájl mintavételi arányát: piros: PCM 44,1 / 48kHz, kék: PCM 88 / 384kHz, zöld: PCM 705 / 768kHz, sárga: DoP, fehér: Natív DSD, lila: MQA.
Összességében a ddHiFi termékei egy szegmenst képviselnek az iBasso-val, tehát lényegében ha nem Mac gépen szeretnénk zenét hallgatni, hanem iPhone-on, akkor mindenképp ezt a márkát ajánlom belépő szintnek. Az iBasso-hoz képest jóformán semmilyen különbséget nem vettem észre minőségben, mikor teszteltem a márkát. Tehát elmondható, ha Mac, akkor iBasso, ha pedig iPhone vagy iPad, akkor ddHiFi!
Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a ddHiFi márkának számtalan verziója és átalakítója található meg, és átalakítóval lehet ugyanazt a DAC-ot használni az iPhone-nal és a Mac-kel is. Nekem egyébként az iBasso kifejezetten tetszett, szóval Mac-eseknek azt ajánlom leginkább, míg az iPhone szegmensben pedig a ddHiFi termékeit. Ezeket itt éritek el a Muzix.hu webshopjában!
Fül- és fejhallgatók!
Természetesen egy DAC mit sem ér fülhallgató nélkül. Az pedig egy dolog, hogy milyen DAC-ot ajánlok, de tudom, hogy sokan nem rendelkeznek megfelelő vezetékes fül- vagy fejhallgatóval sem. Ebben a cikkben rengeteg ilyen termékről írtam korábban, illetve egészen nyugodtan kérjétek ki a Muzix véleményét arról, hogy mit ajánlanak az adott DAC-hoz adott ár/érték arányban. Én még sosem csalódtam bennünk, mikor ajánlást kértem. Ezért is tartozik a kedvenceim közé például a SoundMAGIC márka és így tovább… 🙂