Az Apple bemutatta a 2021-es MacBook Pro modelleket M1 Pro és M1 Max processzorokkal

Türelem rózsát terem, ahogy tartja a mondást és rengeteg profi felhasználó várt arra, hogy az Apple megmutassa, hogyan nézne ki a MacBook Pro, ha teljesen újraterveznék saját chipjeikre alapozva.

A 2021-es MacBook Pro 14 és 16 colos méretben mától rendelhető és október 25-től megkaphatod, ha sietsz.

És most nem viccelek azzal, hogy sietni kell az új MacBook Pro megvásárlásával, ugyanis a cikk írása közben már a drágább modelleknél a szállítási idő az 1-2 hét lehetőségre csúszott az október 25-ről. De mitől is ilyen csodás az új MacBook Pro?

Megérkezett minden idők leglehengerlőbb teljesítményű MacBook Prója. Az Apple most először fejlesztett chipet kimondottan profik számára, és rögtön kettővel debütál: a szörnyen gyors M1 Próval és az annál is gyorsabb M1 Maxszal. Mindkettő elképesztő üzemidőt nyújt, és korszak­alkotó a leadott teljesítményük. Ezt egészíti ki a káprázatos Liquid Retina XDR‑kijelző, a Mac eddigi történetének legjobb kamerája és hang­szóró­rendszere, plusz az összes port, amire szükséged lehet. A maga nemében elképesztő MacBook Pro fenevadként bánik el a feladatokkal.

Hasonlítsuk össze az Apple eddigi ajánlatával, a 2019-es 16 colos MacBook Pro-val.

Processzor és RAM

Az előző MacBook Pro-ban Intel processzorokat találhattál, Core i7-et és Core i9-et, melyek 2,3 és 2,6 GHz között ketyegtek 6 vagy 8 magon.

Az integrált “videokártya” pedig az Intel UHD Graphics 630 volt, amit AMD Radeon Pro dedikált grafikus gyorsító (5300M, 5500M vagy 5600M) segített ki.

Lehetett sejteni, hogy ezt az elavult architektúrát az Apple kidobja a szemétbe és helyette az M1-re épülő új, egységesített megoldással állnak elő.

Ráadásul nem is egy chipet készítettek az Apple mérnökei, hanem azonnal kettőt. Az olcsóbb modellekben az M1 Pro található, míg az igazán profiknak (akik mélyen a pénztárcájukba tudnak nyúlni – de erről majd később) ott az M1 Max, mely szinte minden más laptopban megtalálható processzor + memória kombinációt lesöpör.

Az M1 Pro-ban és az M1 Max-ben is ugyanaz a számításért felelős egység (ami a processzor megfelelője). 10 magos CPU-ról beszélhetünk, ami 8 nagy teljesítményre és 2 energiatakarékos működésre optimalizált maggal rendelkezik.

Ahogy azt már említettem, az Apple nem külön processzort és grafikus „kártyát” készít, hanem egy SoC-t (System on a Chip), ami lehetővé teszi, hogy közös memóriát használjon a két egység.

Az M1 Max a memória elérésének sebességében és a grafikus magok számában előzi le az M1 Pro-t, ami már önmagában is lehagyja az M1-et, ami a régi MacBook Pro baját látta el.

Míg az M1 Pro „csak” (és ez most nagyon idézőjeles csak) 200 GB/s-os memória-sávszélességgel rendelkezik és „csak” 16 magos a CPU-ja, addig az M1 Max választható 24 és 32 magos GPU-val is és kétszer gyorsabban képes a memória olvasására (400 GB/s).

A chipek emellett külön médiamotorral is rendelkeznek, ami lehetővé teszi a legnépszerűbb formátumok (.264, HEVC, ProRes és ProRes RAW) hardveres kódolását és dekódolását. Az M1 Max-ba ráadásul a ProRes kódolóból és dekódolóból kettő is került.

Memória

A CPU és a GPU által használt memória az alapmodellben 16 GB, de a kimaxolt M1 Max mellé akár 64 GB-ot is tehetsz. A bemutató során felhívták rá a figyelmet, hogy korábban a konkurenciánál teljesen elképzelhetetlen lett volna, hogy egy laptop ekkora grafikus memóriával rendelkezzen szükség esetén.

Háttértár

A 16 colos MacBook Pro eddig is 512 GB-tól 8 TB-ig volt konfigurálható SSD-vel, de az Apple azért itt is kitett magáért.

A 2021-es MacBook Pro háttértára 7,4 GB/s-es olvasási sebességre képes, ami akár kétszer gyorsabb az előző generációs modellnél…

Kijelző

A leginkább szembetűnő változás, hogy a MacBook Pro megkapta az iPhone X óta jól ismert szenzorszigetet. Ez lehetővé tette, hogy a kijelző körül egységes, 3,5 mm vastag keret legyen és hogy a korábbi, 16 colos képernyőátló helyett 16,2 hüvelykkel gazdálkodhass.

A korábbi Retina kijelzőt most egy Liquid Retina XDR kijelző váltja ProMotion technológiával. Igen, ez azt jelenti, hogy a 12,9 colos M1-es iPad Pro-ban megismert Mini LED kijelző a maga 120 Hz-es képfrissítésével megérkezett a MacBook Pro-ba és hozta mellé még a ProDisplay XDR-ból az XDR (extrém HDR) támogatását is.

A 2019-es MacBook Pro kijelzője mindössze 500 niten tudott világítani, azonban az új már 1000 nitre képes a teljes képernyőn és 1600 nites csúcsfényerőre is képes.

És ha ez még nem lenne elég, a felbontás is drasztikusan nőtt. Az új MacBook Pro kijelzőjén 7,7 millió pixelt láthatsz 254 ppi-s képsűrűséggel. Ez pixelekben kifejezve 3456 x 2234 képpontot jelent.

Kamera

És most beszéljünk egy kicsit a kijelzőbe lógó kameráról, mely szenzorszigetével megrontja a széltől szélig érő kijelzőt.

Az előző MacBook Pro-ban egy „ősrégi” 720p-s FaceTime HD kamera volt, ezt az Apple most egy teljesen újratervezett 1080p-s szenzorral váltja, aminek a képét az M1-ben lévő képjel-feldolgozó egység még tovább javítja.

Az Apple azt ígérte a bemutatón, hogy az új kamerával a MacBook Pro kétszer jobb képet nyújt rossz fényviszonyok közt.

Ez a kamera minden bizonnyal nagyon hasonlít ahhoz az 1080p-s kamerához, amit az Apple idén a 24 colos iMac-be is tett és annak a képe egészen kiváló volt tesztelésünk során.

Hang

Persze mit ér a gyönyörű kijelző és a nagyságrendekkel jobb kamera, ha nem hallod a túloldalt egy FaceTime (vagy Teams) hívás közben?

Az Apple itt is kitett magáért és elhozták a térbeli hangzást Dolby Atmos zenék lejátszásánál a beépített hangszórókon. De ez még nem minden! Ha ugyanis harmadik generációs AirPods-od, AirPods Pro-d vagy AirPods Max-ed van, akkor még a dinamikus fejkövetést is megkapod.

Mivel ez egy profi gép, az Apple gondolt azokra is, akiknek szüksége van a 3,5 mm-es jack dugóra. És nem csak hogy nem vették el a csatlakozót, de még jobbá is tették: a 3,5 mm‑es fejhallgató-csatlakozót külön optimalizálták a magas impedanciájú fejhallgatókra. Aki tudja, hogy ez mit jelent, az értékelni fogja ezt a fejlesztést is.

Billentyűzet

Merész voltál, mertél változtatni a megszokott normákon és egyedi ötletekkel álltál elő arról, hogy hogyan kéne működnie egy modern, profiknak szánt laptopnak. Most azonban mégis búcsút intünk neked, mert célközönséged nagy része nem kedvelt. Viszlát Touch Bar, sajnos keveseknek fogsz hiányozni.

Az Apple eltávolította a billentyűzet felett elhelyezkedő Touch Bart és visszahozták a klasszikus funkcióbillentyűket, ráadásul most nagyobbak, mint valaha! Az új MacBook Pro-n teljes magasságú funkcióbillentyűk vannak, ami szinte egy bocsánatkérésnek vehető azok felé, akiket elidegenítettek a Touch Barral.

Sajnálatos, hogy a Touch Bar soha nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és néhány fanatikuson kívül, akik külső programokkal hasznossá tették az aprócska érintőkijelzőt, a többség ki nem állhatta, hogy megszokott funkcióbillentyűi helyett egy érintésérzékeny felületet kapott.

Nyugodj békében Touch Bar, bár sosem használtalak, de nekem hiányozni fogsz!

Természetesen nem kell félni, a Touch ID megmaradt a bekapcsológombban, pont mint a MacBook Air esetén.

Érdemes még megemlíteni, hogy a billentyűzet többé nem egyszerűen alumínium házba helyezett „bonbon” kialakítású, hanem fekete az alapja. Kíváncsi leszek az iFixit értékelésére, hogy az Apple miért döntött így. Személy szerint a 2001-es titán PowerBookot látom benne.

Wi-Fi

Az új MacBook Pro már támogatja a Wi-Fi 6 szabványt, vagy ahogy az édesanyja ismeri, az 802.11ax-et.

Csatlakozók

A portok visszatérése nagy port kavart. A MacBook Pro korábbi rajongói felháborodva fogadták, hogy a korábbi 4db Thunderbolt 3 csatlakozó helyett most csak 3db Thunderbolt 4 csatlakozó került az új gépre.

Na jó, csak viccelek! Valójában pezsgőt pukkantottak, ugyanis bár az Apple elvett egy Thunderbolt csatlakozót, de visszahozták a HDMI-t, az SDXC kártyaolvasót és ha hiszed, ha nem, még a MagSafe töltőcsatlakozót is.

Utóbbi pedig egy szinte elképesztő 140 wattos USB-C hálózati adapterhez csatlakozik. Összehasonlításképp az előző MacBook Pro-é csak 96 wattos volt.

Sokan azonban megkedvelték az egységes töltési lehetőséget, ezért az új MacBook Pro továbbra is tölthető USB-C-n keresztül is.

Méret és tömeg

Egyre csak sorolom a negatívumokat és nem állok le… Valahol azért csak bele lehet kötni az Apple-be, nem?

Nos, 3 fogást találtam az új MacBook Pro-n és ezek is inkább szőrszál hasogatások:

  • vastagabb, magasabb és nehezebb lett
  • nőtt az ára
  • az Apple spórolt a 14 colos variánson

A második és harmadik pontra rögtön visszatérek, de előbb nézzük a számokat. Az előző MacBook Pro 1,62 cm vastag volt, míg a 2021-es modell 1,68 cm lett.

Mélységre is nőtt, ott a korábbi 24,59 cm helyett most 24,81 cm-ig lehet kihúzni a mérőszalagot.

Tömege pedig 2-ről 2,1 kilogrammra növekedett. Egyedül a szélessége csökkent, ott a korábbi 35,79 cm helyett 35,57 cm lett.

Árak

A 16 colos MacBook Pro 1.079.990 forintról indul, ami több mint 100 ezer forinttal több, mint elődje. Ezért az árért 10 magos M1 Pro chipet kapsz 16 magos GPU-val, 16 GB memóriával és egy 512 GB-os SSD-vel.

Ha 64 GB memóriát, M1 Max chipet és 8 TB SSD-t választasz, akkor az ár máris 2.519.990 forintra ugrik fel. Itt persze az SSD a legnagyobb költség, ha beéred 1 TB-os háttértárral, akkor 880 ezer forintot spóroltál.

Az új MacBook Pro drága, de ezt valószínűleg mindenki elnézi neki, mert ez az első olyan MacBook Pro 2016 óta, amit teljesen nyugodt szívvel lehet ajánlani bárkinek, aki munkára használja számítógépét.

14 colos MacBook Pro

Egészen eddig nem ejtettem egy szót sem a 14 colos MacBook Pro-ról, mert hittem az Apple-nek, amikor a bemutatón azt állították, hogy az új MacBook Pro kisebb testvére mindent tud, amit a 16 colos variáns.

Az áttekintőt böngészve azonban feltűntek az aprócska eltérések:

  • az alapmodell egy gyengébb, 8 CPU magos M1 Pro chipet kapott
  • az alapmodellhez csak 67 wattos USB-C hálózati adapter jár és a nagyobbhoz is csak 96 wattosat ad az Apple

Ha csak a 96 wattos opció lenne, simán be lehetne tudni annak, hogy az Apple úgy ítélte meg, hogy a nagyobb 16 colos MacBook Pro 100 wattórás akkujához szükséges a 140 wattos adapter, míg a 14 colosba csak 70 wattórás került, így a 96 wattos adapter is elég lesz.

De itt nem erről van szó, hanem arról, hogy a 8 magos alapmodellnél nem csak azon spóroltak, hogy a gyakorlatilag gyártási hibás (chip binning) M1 Pro-kat is eladják, hanem még gyengébb töltőt is csomagolnak mellé.

Mivel továbbra is a palettán maradt a 13 colos M1-es MacBook Pro, nem tudom, hogy miért volt szükség egy ilyen belépő 14 colosra is.

Talán csak azért, hogy legyen egy olyan új modell, ami 1 millió forint alatt megáll, ugyanis ez a MacBook Pro „mindössze” 879.990 forintba kerül.

Ezt leszámítva persze fantasztikus az új 14 colos MacBook Pro, melynek kijelzőjén több pixel található (3024 x 1964 képpont), mint a korábbi 16 colos MacBook Pro-n (3072 x 1920 képpont) és óriási ugrás a korábbi 13 colos Intel processzorral szerelt MacBook Pro-hoz képest.

Akkumulátor

Ha már felmerült az akkumulátor, ejtsünk szót arról is, hogy mikre képesek az új MacBook Pro-k, ugyanis az Apple valami igazán nagyszerűvel állt elő.

A 14 colos MacBook Pro 11 órán át bírja a webböngészést és ha csak videózol rajta, akkor akár 17 óráig is bírhatja. Ez azonban semmi ahhoz képest, amire a 16 colos képes, az ugyanis 14 óra böngészést tud vagy 21 óra filmezést egy töltéssel.

Összegzés

A „kiherélt” belépőmodellt, a magas árakat, a nehezebb és vastagabb kialakítást leszámítva az Apple megcsinálta. Ez itt az igazi, a valódi, az utánozhatatlan MacBook Pro.

Egy olyan laptop, amire büszke lehet az Apple, még akkor is, ha csak annyit kellett tenniük az elkészítéséhez, hogy elolvasták a rajongói fórumokat és megtervezték a legbrutálisabb mobil számítógép chipeket.

Ha lenne felesleges 1 millió forintom, már most mennék sorba állni, de így is gondolkodom rajta, ami megrémít, hiszen jelenlegi MacBook Pro-mmal semmi baj sincs. Remélem, szegény nem sértődik meg rajta, hogy ezt írom.

Neked hogy tetszik az új 14 és 16 colos MacBook Pro?

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. evone says:

    basszus Koszta, kit érdekel egy pro gépnél hogy vastagabb pár miliméterrel meg 100 grammal? hogy lehet ezt negatívumnak felhozni, ez pont hogy a pro oldalon van jelenleg!

  2. szorian says:

    Én most azon gondolkodom, hogy a 15-ös 5 éves prot melyikre cseréljem le. Az biztos hogy M1MAX lesz és minimum 32GB memória csak még azt nem tudom, hogy kell e a 16 col vagy elég a 14. mert ha viszem valahová akkor a fél kiló külömbség az már jelentős. A jelenlegi gépemhez képest ez nem hogy gyorsabb lessz hanem tényleg fénysebességgel fog száguldani.

  3. Az USB-C/Thunderbolt 4 csatlakozóra milyen kábellel lehet DisplayPort csatlakozós monitort kötni?

  4. Ezekben van ventilátor? Az AIR-ben az az egyik legjobb dolog hogy nincs…

  5. Ejj, Konstantin… az “előző” Pro-t is lehet M1 processzorral (8/8 mag, ráadásul alap a 16 GB RAM) “jólárasítva” venni, egy 256 gigás 13 collos már 1449 svájci frankért vihető… aki újat venne, javaslom, hogy ne rohanjon. Derüljön ki előbb, hogy raklap pénzért vehető eszközön a kijelző csatlakozót nem szabták-e viccesre…;))).

  6. Jadeye says:

    itt az M1 Pro és az M1 Max a lényeg 14 és 16 colos kijelzővel, nem a sima M1 13 collal.

  7. He milyen svájci frank? :smiley: Itthon ft-ban van.

  8. He…? Bocs, semmi. Itt frank van…;)). Jadeye: rendben, legyen igazad… (bár nincs, ha olvasol…; de akkor ez se stimmel: ….”Hasonlítsuk össze az Apple eddigi ajánlatával, a 2019-es 16 colos MacBook Pro-val……” pedig Konstantin nem szokott pongyolán fogalmazni…)

  9. Bob says:

    Van, és csak akkor kapcsol be ha többet kell dolgoznia mint az Air-nek :stuck_out_tongue:

  10. Czo says:

    Pedig igaza van :slight_smile: A 14"-es gep elozo modellje az a 13"-as Inteles MacBook Pro modell volt, amelyen 4 TB3 port volt es Touchbar. A 13-as M1-es modell elodmodellje az az Inteles MacBook Pro modell volt, amelyen ugyan volt Touchbar, de csak ketto TB3-as portja volt. A 16"-os modell elodje pedig az Intel 16"-os modellje volt.

  11. pergabb says:

    hát, nálam marad melóra a sima m1, képek szerkesztésére több mint elég, m1 pro/m1 max azoknak kell, akik 3d-t tolnak, ipari mennyiségben vágnak videót, bár 4k-ban még a mezei m1 is elég volt. Én csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy azért alaposan gondolja meg, hogy mit dolgozik és valóban kell e váltani. Fotósoknak szerintem felesleges, pláne m1-ről.
    Külföldi fórumokat olvasva az is rohan, aki néha word-ben pötyög és este megnéz egy filmet, na ők pont 0 különbséget fognak tapasztalni sebességben.
    Többi számomra felesleges sallang, nem hallgatok zenét a saját hangszóróján, 1000nit kiégeti a szemem, de már az 500 is, 720p pont arra elég amire való, filmet nem ezzel forgat senki, egyedül az sd kártya olvasó és magsafe miatt fáj a szívem.

  12. Jadeye says:

    és a 2019-es, 16"-os gépben mikor volt M1? nem volt. eddig egyik 16"-osban sem, csak most. előtte csak a 13"-as modellekben.

  13. info1 says:

    Helló helló…

    Na szóval szem véleményem az, hogy amíg ezekbe a gépekbe belekerül a ventilátor addig egy idő után használhatatlanul hangos és meleg lesz a gép.

    Valóban meg kell várni az első második és századik youtube tesztet is amíg kiderül, hogy mit tud majd a valóságban.

    Egy dolog biztos a mostani macmini m1es konfigurációt nem tudtam olyan tesztnek alávetni ami beindította volna a ventilátort, hogy az hangosan visitson mint a 2019-es 16 colos MacBook pro.
    Tehát az m1es macminit jól megcsinálták…

    Azért az szerintem egyenesen katasztrofális fos, hogy a 2019-es i7es 1tbos ssd és 16gb rám, szóval a legerősebb konfig egy sima VLC player film lejátszás közben elkezd süviteni a ventilátor mint a szar…
    Kurva idegesítő volt, adtam is el a francba az egészet.

    Szóval mielőtt bárki megváltja vele a világot először várjon meg pár youtube tesztet…

  14. Bob says:

    Szerintem a jelenlegi M1 Pro-k már bizonyították hogy nem indul be a venti egy VLC alatt :slight_smile:

  15. Jadeye says:

    és ez pontosan milyen formátumban lévő film volt, milyen kódolással? mert én maximum azt tudom elképzelni, hogy 4K filmet néztél UHD forrásból, és valami egzotikus kódolással, ami nem H.264 vagy H.265.

    a VLC helyett egyébként az IINA jobb szerintem:

  16. A pontosítás kedvéért az M1 Mac Miniben folyamatosan megy a ventillátor, csak nem nagyon lehet hallani. Az igaz, hogy nekem sem sikerült még úgy megizzasztanom, hogy magasabb (hallható) sebességre kapcsoljon.

  17. info1 says:

    Bocsi.

    Az amit most javasolsz nekem nyilván már nem mérvadó tehát nem fogok vissza menni a múlt év szeptemberébe és ezt a programot használni.
    Bár ettől függetlenül lehet hogy jó program.

    A lényeg a lényeg, semmi extra nem volt sima hd film .mkv formátumban…

    És visitott a ventilátor mint a szar…
    Csendben hozzá teszem, hogy az SSD sebessége már ennek a gépnek is bőven 2gb)S felett volt…

    Mindegy, múlt idő…
    Nagyon sokszor megfogadtam már, hogy nem veszek ilyen ventilátoros fost …
    2014-ben az akkori csúcsmodellnél meg barátkoztam ezzel ventilátor fossal, de be kell látni, hogy ilyen gépekben nem lehet megoldani ezt…

    Nyilván nagyon erős gépek lettek ezek, de biztos, hogy lesz az az alkalmazás hacsak egy final cut exportra gondolok jó pár effektel, ami közben el kezd majd zajongani ez a szar és ennek az árát jól meg is fizeti majd mindenki aki ebbe fektet …

    De mondom, amit az előbb is írtam meg kell várni a reklám és elfogult mentes teszteket…

    Esetleg ha valaki majd szerez magának egyet innen a szifon tagok közül akkor csináljon egy nagyon mély tesztet ezeket is figyelembe véve…

    Akkor majd kiderül milyen ez a gép.

  18. Jadeye says:

    én már régóta nem használok VLC-t, de nekem semmiféle videó lejátszásával nem sikerült még felhúzni a ventilátorokat. amivel sikerül, az mind kifejezetten processzorigényes feladat volt, és hát az Intel proci azért képes rendesen hőt termelni. és inkább fújjon akkor a gép, mint forrjon el a processzor. de értem a problémádat.

    nyilván ki fogjuk próbálni az új gépeket, ha megérkeznek. :slight_smile:

  19. expa says:

    A bemutatón ezt szépen megmutatták. Miért nem nézed meg?

  20. kpbendi says:

    Komolyan az a problémád, hogy egy desktop gépekhez mérhető teljesítményű laptopban van ventilátor?

    Létezik fanless laptop is, úgy hívják, hogy Macbook Air. Az nem zajong a final cut exportnál, csak szimplán lejjebb veszi a CPU teljesítményét, azaz belassul.

    A nagy számítási teljesítmény sok energiát igényel, az energia bevitel hőtermeléssel jár (termodinamika: ami energia bement, annak ki is kell jönnie valahogy), így vagy elvezeted a hőt vagy lejjebb veszed a teljesítményt.
    A hőelvezetéshez meg szükség van ventilátorra. Minél kisebb egy ventilátor, annál nagyobb fordulatszámon kell pörögnie, hogy megbírkózzon ugyanazzal a hőmennyiséggel, a nagyobb fordulatszám pedig nagyobb zajjal jár. Azért zajosabbak a workstation kategóriás laptopok a desktopokhoz képest, mert 50-60mm-es ventilátoroknak kell ellátniuk a desktop 140mm-esek feladatát.

    Ez nem design kérdése, ez fizika.

    Az M1-ek nagyot léptek előre számítási teljesítmény / watt arányban, így a laptopok tervezésekor nagyobb a mozgástere az Apple-nek, hogy a lehető legkisebb zaj mellett a lehető legnagyobb teljesítményt sajtolják ki a hardverből.
    Majd a tesztekből kiderül, de sanszos, hogy a kis teljesítményt igénylő feladatoknál (böngészés, szövegszerkesztés, filmnézés) a Macbook Pro-k gyakorlatilag hangtalanok lesznek, viszont a final cut export és hasonló feladatoknál - ahol mindig a maximum teljesítményt kell kihozni a rendszerből - ugyanúgy pörögni fognak a ventik, mint a korábbi modelleknél. Ha nem így tennék, akkor a rendszer nem használná ki a benne lévő teljesítmény potenciált.
    Azaz ha számodra vállalhatatlan, hogy egy laptop a nagy teljesítményigényű feladatoknál felpörgeti a hűtést, akkor egyáltalán ne gondolkozz laptopban.

  21. gunar says:

    Na igen, most már csak az a kérdés, ha már ugye az új procikkal helyet spóroltak akkor beférne egy v kettő nagyobb venti is, aminek azonos hűtési teljesítmény mellett kisebb fordulat is eég. Esetleg erre is rámehetne a tervezője egy ilyen laptop esetében, nem feltétlenül csak az akkor rakjunk minden felszabadult helyre akkut, hogy menjen két napig töltés nélkül. Persze tudom az is kell, de ez is, hogy kussoljon mikor dolgozik rajta a tulaja, mert valóban idegesítő tud lenni egy számítógép ami hajszárítót játszik, hangban.

  22. kpbendi says:

    Ezt elméletileg meg is tették, a prezentációban benne volt, hogy 50%-ot javítottak a hűtés hatékonyságán. (Persze majd a tesztekből kiderült, hogy tényleg így van-e.)

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!