Az 52audio oldal közzétett egy képet az állítólagos AirPods 3-ról

Már hónapok óta futnak be a pletykák, hogy az Apple az AirPods Pro sikerei után a következő, sima AirPods-t is fülön belüli (in-ear) kialakításúra változtatja át.

Felmerül persze így a kérdés, hogy akkor mi lesz a különbség a két verzió közt és mit fog tudni az AirPods 3? Nézzük meg a kiszivárgott képeket, hátha kitalálunk valamit!

Először azért tartsunk egy kis áttekintést az AirPods 3 pletykákból, mert egészen “vad”, hogy mikor merültek fel az elsők. 2019 áprilisában már felbukkant az AirPods 3 név, de elképzelhető, hogy ott még az AirPods Pro-ra gondoltak: A Digitimes szerint még idén megérkezhet az AirPods 3.

Tavaly áprilisban azonban az AirPods 3 már minden kétséget kizáróan a harmadik generációs AirPods-t jelentette, amikor a Bloomberg nyilatkozott a fülesről és az AirPods Studio-ról: Bloomberg: új AirPods és Apple fejhallgató várható.

Idén januárban pedig Ming-Chi Kuo erősítette meg Gurman jóslatát, miszerint az Apple már dolgozik az AirPods 3-on, igaz, Kuo „ AirPods Pro Lite” néven hivatkozott rá, amivel azt hangsúlyozta, hogy a füles valahol félúton helyezkedik majd el a jelenlegi AirPods 2 és az AirPods Pro közt: Ming-Chi Kuo szerint ezek az új Apple termékek érkeznek 2021-ben.

Az AirPods 3-ról most az 52audio nevű oldal talált képet:

Elsőre egész hihetőnek is tűnhet a kép, de ne felejtsük el, hogy ugyanez az oldal tavaly novemberben megpróbálta az AirPods Pro röntgenképét összenyomni és bekamuzni, hogy az az AirPods 3:

Épp ezért érdemes fenntartásokkal kezelni a fenti képet, még akkor is, ha az oldal ezúttal sokkal jobb Photoshop munkát végzett és még azt is elképzelte, hogy hogyan nézhetne ki az Apple új fülhallgatója a fehér semmiben lebegve:

A lap összegyűjtötte azt is, hogy szerintük mely funkciók kerülnek át az AirPods Pro-ból és mikről kell majd lemondaniuk az AirPods 3 tulajoknak.

Ezeket az újdonságokat kapja meg állítólag az AirPods 3:

  • fülön belüli kialakítás cserélhető hegyekkel
  • nyomás-érzékeny szár
  • fülön belüli nyomás csökkentésére szolgáló szellőzés
  • térhangzás

És akkor most jöhet a szomorú rész, vagyis azok a funkciók, amik miatt továbbra is AirPods Pro-t kell venni:

  • aktív zajszűrés
  • átengedés

Ráadásul, ha ez még nem lenne elég, az oldal árat is mondott: szerintük az új AirPods 150 dollárba fog kerülni, ami körülbelül pont annyi, mint amennyibe jelenleg kerül az AirPods 2 vezetékes töltőtokkal (159 dollár).

Szóval összességében van egy darab fényképünk és egy látványtervünk egy olyan oldaltól, ami korábban már megpróbált hamis képekkel magára hívni a figyelmet és most konkrét újdonságok listáját és árazást is állít.

Lehet valami az 52audio pletykájában? Határozottan elképzelhető, hiszen minden, amit felsoroltak, olyasminek tűnik, amit akár az Apple meg is tehetne, de sajnos ez még nem garancia arra, hogy igazuk is lesz.

Szerinted valódi képpel szolgáltak ezúttal?

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. Úgy döntöttem nem várok tovább. Pont ez miatt vettem meg az Airpods kettőt. Nekem nem tetszik az a gumírozott vég. De ha már ott voltam hirtelen felindulásból vettem egy iPad Air-t is  Pencillel, hogy fájjon. Szép kéket. :grin:

  2. Legnagyobb baromság lenne a sima airpods-t is agybadúgossá alakítani (pláne, hogy ott az airpods pro széria), sok vevőtől fognak így elveszni akik utálják az agybadúgosat.

  3. rXc says:

    Próbáltam mindkettőt, a Pro nekem rettenetes. Fáj tőle a fülem 30 perc után. Szóval nem, nem kell fülbe dugós AirPods.

  4. Nekem meg pont fordítva. Az EarPods/airpods páros kemény műanyagától félóra múlva erős fájdalmaim vannak. Egyszer ment odaáig, hogy véresre sebesedett tőle a fülem.
    Kukába velük!

  5. gunar says:

    Persze tudod azzal a végével dugd a füledbe amelyiken az bumszli van és ne a vékonyabbal :crazy_face: akkor nem kell olyan mélyre dugni hogy hallja az ember :crazy_face::crazy_face::crazy_face:, ja és sokkal könnyebb kezelni is :grinning::grinning::grinning:

  6. gunar says:

    Nekem folyton ki akar esni érzésem van bár eddig mindig bent maradt :roll_eyes:

  7. varangy says:

    Csak a Pro​:heart_eyes:. Egy az egyben az én fülembe való :relieved:.

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!