fbpx Skip to content

Az elmúlt egy hónapban volt szerencsém kipróbálni egy újabb autós fejegységet, a Pioneer SPH-DA250DAB-t. Természetesen ez is Apple CarPlay kompatibilis és utólag beszerelhető a megfelelő kerettel bármelyik 2 DIN-es autóba. Nézzük végig, miben más ez, és milyen volt használni.

pioneer

Az előző cikkben már kiveséztük az Apple CarPlay-t, így most inkább a szituációkat, érzéseket mesélném el. Az első és legfontosabb különbség, hogy ez nem vezeték nélkül csatlakozik a telefonunkhoz, hanem vezetékkel.

Kábeles csatlakozás

Kezdem előbb a pozitív élményekkel. Egyszerű! Bedugod és működik: plug and play. Emlékszem, régen, még a 90-es évek elején, amikor egy új videokártyát vagy hangkártyát tettünk a gépbe, vagy esetleg egy kormányt, akkor jöttek a telepítő lemezek, hosszas telepítés, esetleg újraindítás és csak mindezek után használhattuk az új eszközt. Aztán később jöttek az USB-s egerek, pendrive-ok, stb., csak bedugtuk és működött.

Na ez az érzés jött elő bennem is amikor beszereltem ezt a fejegységet, gyújtást adtam és bedugtam a telefont. Arra számítottam, hogy még vár rám pár fárasztó lépés, “next, next, finish”, de nem. A jól megszokott CarPlay képernyő és a beállításaim vártak, “otthon” éreztem magam a home képernyőn. Ez az érzés hiányzott a wireless verziónál, mert ott több kérdés felmerült, amikor én csak csatlakozni akartam. Wi-Fi-n tegyem vagy Bluetooth-on? A fejegység felől induljak vagy a telefon felől? Aztán még jóvá kellett hagyni a csatlakozást, a beállításoknak, régiónak is stimmelni kellett, mert különben nem csatlakozott.

Mivel többször emlegetem a wireless, azaz a vezeték nélküli verziót, akkor a Pioneer AVH-Z9200DAB-ra gondolok.

A mostani tesztben pedig a vezetékes alatt a Pioneer SPH-DA250DAB-t értem.

home

Viszont ezt a kábeles csatlakozást mindenképp meg kell említenem, hogy negatívumnak is tekinthetjük. Többször volt olyan érzésem, hogy elfog a “lustaság”. Mert amikor tudja az ember, hogy csak 3 utcával lentebb megy az óvodába vagy a boltba, akkor nem feltétlen akar navigálni. Ilyenkor ha épp nem a kezemben van a telefon, hanem a zsebemben, ráadásul így télen, hosszú kabátban, nyakig becipzárazva, biztonsági övvel lekötve igen macerás elővenni a telefont. Ezért itt éreztem, hogy a wireless verzió azért jóval többet nyújtott. Mert azon a 3 utcán is lehet csőtörés, építkezés, jég, köd és számomra megnyugtató úgy érkezni egy közúti szituációba, hogy már 500 méterrel előre tudom, mi lesz.

Mert utólag okosnak lenni mindig egyszerű… Ha az ember tudta volna, hogy a lejtős utca alja le van fagyva és nem fog tudni megállni és be fog csúszni az árokba, összetöri a kocsit, hetekre kiesik a munkából, autó javíttatás, biztosító, szóval egyszerűbb és olcsóbb lett volna inkább bedugni a telefont és a Waze mindezekre figyelmeztetett volna magától.

A kábeles csatlakozás még egyéb dolgokat is felvet. Először is valahol ki kell vezetni a kesztyűtartó felől vagy alatta vagy bárhol a műszerfalon, de általában nem szokott neki esni az ember szétfaragni a kocsit, úgyhogy az csak úgy lóg ott a levegőben. Aztán be kell dugni, ez akárhogy is nézem, egy kétkezes művelet, megint jön a “kisördög”: nem kell az a navigáció neked, nem kell a kihangosító, a ne zavarjanak vezetés közben mód.

Ha túl vagyunk a csatlakozáson, akkor jön a következő probléma, kell egy tartó, abban is rögzíteni kell. Nekem szerencsére egy Pitaka mágneses tartóm van, ami így egykezes művelet. Szóval ezek nem nagy dolgok, de épp elég ahhoz, hogy egy nagyságrenddel kevesebben használják, mint a wireless-t. Ezzel még nincs vége a kábel mizériának. A fejegység képes lejátszani FLAC tömörítetlen zenéket, amit gondosan kigyűjtöttünk mondjuk egy külső meghajtóra, viszont ezen a fejegységen csak 1db USB van (a wireless-en 2db), így választanunk kell, hogy vagy CarPlay, vagy zene. Ha meg telemásoljuk a telefont FLAC zenével, akkor nem marad hely a képeknek, videóknak, szóval ez nem életszerű megoldás.

Ha már a csatlakozásnál tartunk, akkor azt is meg kell említenem, hogy ezen a fejegységen nincs GPS csatlakozási lehetőség, így előfordulhat az, amikor egy bonyolultabb kereszteződésnél támaszkodnánk a navigációra, és “elugrik a pozíciónk” és iránymutatás nélkül maradunk. Például az M3-as bevezetőnél pont admin kolléga is tanúja volt, hogy fogalma sem volt a kocsinak, hol vagyunk. Ilyenkor persze elkezd vadul beszélni, hogy fordulj jobbra, balra, össze-vissza, de ugye nem is ott vagyunk, ahol mutatja.

kereszteződés

Ezt egyébként nem értem, hogy miért van, mert a mobilon sose tapasztaltam ilyet (iPhone 3G óta) tehát valószínűleg szoftveres a probléma. Talán valami akkumulátorkímélő üzemmódba kapcsol, ami meg azért fura, mert biztosan töltőn van. Vagy mivel ki van kapcsolva a kijelzője a telefonnak, ezért úgy gondolja, hogy nem kell olyan pontos GPS adatokat adnia – de hát közben fut a navigáció… Mindenesetre ez van, a wireless verzióhoz járt külön GPS és az stabilan, precízen működött.

csatlakozási lehetőségek

Felül látható a vezetékes hátulja, és ha már itt vagyunk a vezeték nélküli hátuljáról is beteszek egy képet. A bal felső zöld kis csatlakozó egyébként a GPS-é valamint látható a 2db USB-port is.

Pioneer AVH-Z9200DAB csatlakozási lehetőségek

Hardver

Ha egyébként elölről nézzük a vezetékes fejegységet, akkor nekem jobban tetszik, mert letisztultabb. Ez előny is, meg hátrány is. Előny, mivel nem türemkedik ki a műszerfal síkjából, jobban a részévé válik a kocsinak. Jóval olcsóbb, mint a wireless. Az előző tesztben pont azt pedzegettem, hogy mennyivel “egyszerűbb” lenne a szerkezet, ha nem lennének benne extra perifériák, így olcsóbb és kompaktabb lehetne. A vezetékes tehát pont ezt nyújtja, kivéve persze a vezeték nélküli csatlakozás lehetőségét, így nincs is lehetőség se SD-kártya, se CD/DVD lejátszására, valamint levenni sem lehet a kijelzőt.

Az utolsó különbség, amit megemlítenék, az a színek. Nem csináltam róla képet, mert nem adja vissza azt a túlszaturált színt amit lát az ember, meg a jpg tömörítésben is elveszne a lényeg, de nekem és admin kollégának is szúrta a szemét a kijelzőn látható telefon alkalmazás ikonjának zöldje, a Térkép színei, a Zene alkalmazás pirosa köszönő viszonyban se voltak az eredeti színekkel, színátmenetekkel. 2016-ban jobban beleástam magam a színek lelkivilágába, amikor az Apple új színtérre tért át, új technológiát bevezetve. Évek óta mindig a legjobb kijelzőket kapjuk az Apple-től és el vagyunk kényeztetve. Itt már látható különbség van az iPhone kijelzője és a fejegység “elavultabb”, régimódi színei között.

Alkalmazások

Szuper érzés volt, hogy miután megírtam az első cikket, épp akkor indult be egy kis CarPlay gépezet és sorba jöttek ki a hírek. Például a Teams app most már kocsiban is működik, így ha épp úton lennénk egy meeting alatt, akkor hallgathatjuk a munkatársaink beszámolóját biztonságosan. A Waze-ben megjelent a sáv infó, így megkönnyítve a dolgunkat, hogy melyik sávot válasszuk. Nagyon szeretem és nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar a CarPlay-be is bekerül. Sőt, a magyar Mobiliti (NKM TöltőPont) alkalmazás is bővült, ahol láthatjuk a térképet a töltőkkel. Egyből navigációt is indíthatunk a töltőhöz, sőt, a töltést is indíthatjuk az autó kijelzőjéről. Ez baráti, főleg ebben a hideg időben.

akkumulátor kijelzés hiányzik

Maga a CarPlay egy hajszálnyit más, például az akkumulátor töltöttség nincs kijelezve a kijelzőn, ami annyira nem baj, hiszen úgy is be van dugva a telefonunk és tölt, különben nem működne – de eleinte kerestem, megnyugtató érzés lett volna, ha látom, hogy zöld vagy piros (20% alatt van) a kis ikon.

Ár

Összegezve a Pioneer SPH-DA250DAB 169 900 forintért egy nagyon jó termék. Letisztult és a Szifon.com olvasói szempontjából a legfontosabb, hogy a CarPlay megvan benne. Akit nem zavar a kábel vagy már megszokta, akkor sokat spórolhat. Megvásárolható a BaSys oldalán, akiknek ezúton is köszönjük a lehetőséget, hogy tesztelhettük az eszközt.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Akkor ehhez is hozzászólok :slight_smile:

    Nekem SPH-DA120 van, abból még nem spórolták ki a második USB-t… Tehát kesztyűtartóban az egyik, kivezetve a CarPlay-hez pedig a másik.

    Értem azt, és teljesen igazat adok, hogy a kábeldugdosás macera, és jobb lenne wireless. Viszont navizni wirelessen, hát nem is tudom, majd kipróbálom milyen az, de szerintem hasznos, hogy közben tölt is. Azért a vezetéknélküliknek már komoly ára van, plusz ami érthetetlen, hogy kapacitív képernyő csak a topmodellben van… nem értem a Pioneer logikát.

    Viszont!!! Nekem tegnap jött meg a kis adapterem, amit a Pioneerbe dugva a vezetékes CarPlay rögtön vezetéknélkülivé változott, tegnap hazafelé már a zsebemben tartott telefonnal vígan CarPlayeztem :smiley:

    Az adapteren van USB továbbvezetés is, vagyis ha mégis kábellel szeretném bedugni akkor sincs gáz, bedugom és folytatódik minden kábelen keresztül, ha kihúzom akkor visszamegy wirelessbe.

  2. Ilyen adaptereket már én is néztem, de nem tudom mennyire jól működhetnek. Te milyet vettél?

  3. Dobd be http nélkül a linket és akkor fixálom :slight_smile:

  4. Köszi szépen :+1:

  5. Nekem is DA120 van és csak a wireless hiányzott. Köszi a linket, már meg is rendeltem a pro-t :slight_smile:

  6. Megtalaltam a kupont is, nem tudom, működik-e még.

    CYBR2020

  7. Holnap egy Passatban is teszteljuk.

  8. Most az oldal tetején a CHL2020 van kiírva.
    Ezt el is fogadta, így 119 USD.

  9. A kocsiba felfúrtam a középkonzolra egy tartót, benne Ipad Cellular amiben ugye GPS is van, fixen usb kábelen az autóerősítőre kötve. Autóindításkor “csak” ujjlenyomatom iPadre és már indulok is waze és spotify osztott képernyőn fut.:partying_face: Van pl a vodánál havi 1 gigás adatforgalmú Sim havi 990Ft-ért, ezzel bőven elketyeg a waze. Szép nagyképenyőn fut a 2 app, hibátlan, imádom!!!A megoldásnak az a hátránya, hogy nyáron a meleg miatt ipadet be kell rakni a kesztyűtartóba, kiberakosgatom…télen ha fagy van akkor esténként be kell vinni a lakásomba. De az ipad egyébként másra is van használva, így mindig a kocsimban van amikor kell! Csak ajánlani tudom ezt a megoldást, nekem bevált!

  10. Nekem ezt dobta egy ideig fel reklámnak, megtaláltam végre, a kettő teljesen egyformának tűnik, de megrendeltem én is ezt a icarplaydonglet.

  11. kipróbáltam, de a donlge túlvégéről csak iPhonet fogad el és becsatolja CarPlay-be vezetéken. Szóval sajnos az USB továbbvezetés nem oldja meg olcsójános Pioneer “szarrágóságát” és nem tudjuk használni az USB portot CarPlay-re és közben USB Pendrive-re is… :frowning:
    Belegondoltam, soha nem vettem volna meg ezt a Pio-t ha nincs két USB. Pl. pendriveon vannak filmek, zenék, stb. Nem mindig kell vagy akarok CarPlayezni.

  12. Passatban is tesztelve a gyári fejjel, plug&play és ment is rögtön :slight_smile:

  13. Megjött az adapter és kipróbáltam én is gyári VW fejegységgel és működik tökéletesen. Olyan 30-40 mp alatt csatlakozik teljesen automatikusan, természetesen az első beállítás után. Zene, telefonálás, gps minden működik fennakadás nélkül, nem szakadt meg egyszer se 2X 1,5 órás úton.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for kopemagus Avatar for yahagyma Avatar for heimtamas Avatar for 83miki83 Avatar for SzifonAdmin