fbpx Skip to content

Rengeteg tokkal, autós töltővel találkoztunk már az évek során, és talán az egyik legjobb közülük a PITAKA, amiről már írtunk korábban is.

Az elmúlt hetekben a fejlettebb, új generációs autós tartóját / töltőjét teszteltem a cégnek, és a PITAKA család termékeit bátran merem ajánlani, mert minden szempontból jól vizsgáztak nálam. Kényelmes és gyors rögzítést tesz lehetővé a mágneses tok, amit a telefonunkra kell tennünk, valamint a szellőző rostélyokba csíptethető töltő egység.

Számomra az első szempont a kényelem. Azt hinné az ember, hogy ez egy nagyon egyszerű dolog és minden gyártó minden terméke kényelmes. Pár százezer kilométerrel a hátam mögött elmondhatom, hogy ez nincs így. Az első, ami számomra kényelmetlenséget okoz, az a kábel. Egyrészt be kell dugni, másrészt bele lehet akadni, ha meg elfelejti kihúzni az ember, akkor visz magával mindent, rácsatolja az ember az övet, a mosóban odacsukják a kábelt, miközben tologatják az üléseket… Szóval, ha lehet, legyen vezeték nélküli. A vezeték nélküli töltést már kiveséztem az előző cikkemben, akinek kérdése lenne a technológiával kapcsolatban, az itt mindenre választ kap: Kezünkben a moshi Otto Q vezeték nélküli gyorstöltő és a moshi Porto Q 5K vezeték nélküli töltő.

A PITAKA mágneses megoldása számomra megváltás volt. A mágnesek lehetővé teszik, hogy fektetve vagy állítva “rádobhassuk” a mobilt és az “odacuppanjon” a tartóhoz. Erősen fogják a készüléket, még a budapesti kátyúk sem rázzák le. Nagyon sokáig hagyományos tartókat használtam, ablakra cuppant, mobilt beleállít, katt-katt-katt és aztán jöhet a szerencsétlenkedés a kábellel.

Gondoltam, kényelmesebb lesz, ha olyan töltőm lesz, ami automatikus rögzítő karokkal rendelkezik. Ez érzékeli a fényviszonyok változását, és ha elé teszünk egy telefont, akkor ráfog, egy gomb érintésére pedig kiold. A probléma ezzel a típussal, hogy csak gyújtás alatt működött, így inkább nyűg volt, mint kényelmes. Ha leállítottam a kocsit és nem oldottam ki a telefont rögzítését, akkor újra gyújtást kellett adnom. Mondanom sem kell, hogy ez kényelmetlen és lassú volt.

A második szempont a gyorsaság. Ma már mindenki mobillal navigál, tehát egyértelmű, hogy a telefonnak a kocsiban a helye, sőt, stabilan a vezető látószögében kéne lennie és nem a lába között, a kormányon vagy a műszerfalnak támasztva. Ahogy az előbb is említettem, a vezetékkel csak a baj van, nyilván nem azon fog múlni az életem, hogy 1 másodperccel később indultam… És ahogy leírtam ezt a mondatot, végül is lehet, hogy mégis?

Mennyit ér egy ember élete?

KSH statisztikájából látszik, hogy 2018-ban 3556 közúti baleset volt. Ebből 47 halálos áldozattal járt, 770 súlyos sérüléssel. Aki vezet, az tudja, hogy a vezetés figyelmet és koncentrációt igényel. Ha épp a kábel végét próbáljuk becserkészni a telefon aljába miközben az autóval már mozgásban vagyunk, akár 50km/óra sebességgel, az nem a legbiztonságosabb dolog a világon… Ez idő alatt 14 métert teszünk meg úgy, hogy semmit nem láttunk belőle. Ha hozzá vesszük, hogy 1 másodperc a reakcióidőnk, akkor hatványozottan romlik a helyzet. Mert nyilván ha navigálunk, gyorsan merül a telefon és ahova megyünk, majd biztos nyomkodni fogjuk, úgyhogy kell a töltés, babrálunk menet közben. Ez halálos is lehet! Ha valaki magára vagy az ismerősére ismert, akkor inkább vegyen egy ilyen töltőt, mert az élet pótolhatatlan. Ha csak egy emberi életet menthetünk meg így, akkor ne sajnáljuk rá a pénzt.

Gyorstöltés – Pitaka autós töltő

A szivargyújtós adapter 36 watt teljesítményt tud leadni, USB-A és USB-C csatlakozók vannak rajta. Tehát 3 óra alatt 0-ról 100%-ra tölti a vezeték nélküli töltő, valamint marad még egy hely tölteni egy másik készüléket. Olyan jelentéktelennek tűnik ez a sor, pedig igen is nagyon fontos. Tegyük fel, elutazunk, van egy bérelt autónk és nem vittünk magunkkal autós töltőt. Beugrunk egy benzinkútra és leakasztjuk az első és legolcsóbb szivargyújtós tölőt. Igen ám, de aztán jön az apró betűs rész, amit már nem szoktuk elolvasni, hogy valójában csak 0,5 ampert tud és gyorsabban merül majd a telefon, mint ahogy tölteni tudná. A PITAKA 1,6 ampert képes felvenni és kiemelkedő, 72%-os hatékonysággal tölt ideális esetben! Ez azt jelenti, hogy komolyabb használat közben sem fog merülni a készülék, képes azt szinten tartani, vagy akár tölteni is

Aktív hűtés – PITAKA vezeték nélküli autós tartó/töltő

Miért kéne nekünk aktív hűtés? A vezeték nélküli töltéssel, ahogy a vezetékessel is, melegszik a telefon. Ez napos időben, a szélvédőnél, ahol 40-50 fok fölött van a hőmérséklet, azt jelenti, hogy például egy 10-15 perces videóhívás kikapcsolhatja a telefonunkat. Ez egy elég kellemetlen szituáció, megszűnik a navigáció, nem tudunk telefonálni, használhatatlan lesz a mobilunk. Én Szentendréről járok a III. kerületbe dolgozni, és többször előfordult velem, hogy ez a képernyő fogadott, amikor egy sima vezeték nélküli töltőt használtam:

aktív hűtés hiánya más gyártóknál

Ezzel szemben a PITAKA-ban van egy ventilátor, ami ha van rajta készülék, akkor folyamatosan hűti. A telefont érezhetően hidegen veszem le a töltőről, ami azért nagy szó! El kell ismerni, van hangja a ventillátornak, de meg lehet szokni, nem zavaró és menet közben nem is lehet hallani.

Az aktív hűtés felépítése

Végezetül a PITAKA egy praktikus és szerethető termék, végtelenül elegáns megoldás, hogy “a semmiben lebeg” a telefonunk, nincsenek zavaró karmok, fogantyúk, eltérő elemek, hanem csak a mobil. Ha nem is ezt választjátok, akkor is mindenképp ügyeljetek a biztonságra és előre gondolkozzatok! Jó utat mindenkinek!

A PITAKA termékei megvásárolhatóak az xpro.hu oldalon:

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!