Csereprogram az iPhone 11 érintésérzékelési problémákat produkáló kijelzőjéhez

Az Apple megállapította, hogy az iPhone 11 modellek egy része esetén érintésérzékeléssel kapcsolatos hibák jelentkezhetnek a kijelzővel egy alkatrész meghibásodása miatt. Ilyenkor a kijelző egésze vagy egy része egyszerűen nem reagál az érintésre.

Az Apple és hivatalos szervizpartnerei díjmentesen kicserélik az érintett eszközök meghibásodott kijelzőit a készülék vásárlásától számított kettő évig. Nézzük, mit kell tudni ezzel kapcsolatban!

Jogosult vagyok-e?

A javítási programban kizárólag az iPhone 11 vesz részt, más iPhone-ok nem. Az érintett készülékeket 2019 novembere és 2020 májusa között gyártották.

Amennyiben a javítási program oldalán található ellenőrző szövegdobozt használva a készülékünk sorozatszáma alapján az beleesik a javítási programba, akkor azt az Apple az adott iPhone 11 első kiskereskedelmi értékesítésétől számított kettő évig díjmentesen megjavítja. (Érdekes most ez a kettő év, mert az Apple egyébként jellemzően három évet szokott megadni.)

Így zajlik a javítás

A készüléket a legközelebbi Apple Store-ba vagy hivatalos Apple-szervizpartnerhez kell bevinned: Gyakori kérdések: melyek az Apple hivatalos szervizpartnerei Magyarországon?

(Fotó: iFixit)

A javítás időtartamára az Apple tájékoztatója nem ír semmit, erről a kiválasztott szervizpartner tud pontosabb információval szolgálni.

A javítás előtt azt is ellenőrzik majd, hogy a készülék megfelelő állapotban van-e, és hogy jogosult-e a javításra. Ha a készülék sérült, például törött a kijelzője, és ez akadályozza a javítást, akkor először ennek a sérülésnek a javítása szükséges, aminek egyes esetekben költségei lehetnek. (Noha az Apple ezt így tényleg leírja, ennek a mondatnak épp egy kijelzőcsere-program esetén valójában nincs sok értelme, hiszen törött kijelző esetén egyébként is annak a cseréje szükséges, amivel pedig már eleve szükségtelenné válik a csereprogram igénybevétele is.)

Bővebb információkért vedd fel a kapcsolatot a kívánt szervizpartnerrel.

Mielőtt leadnád a készüléked, mindenképp készíts biztonsági mentést az adataidról például az iCloud vagy Finder illetve az iTunes segítségével, majd kapcsold ki a készüléken az iPhone keresése opciót, illetve szüntesd meg az Apple Watch párosítását az iPhone-nal.

A szervizbe küldés előtti, pontos teendőkről részletesen ír az Apple vonatkozó támogatási szócikke: Az iPhone, az iPad vagy az iPod touch előkészítése szervizelésre.

További információk

Az Apple korlátozhatja a javítást arra az országra vagy régióra, ahol a készülék eredetileg forgalomba került. Az EGT országaiban vásárolt készülékek más EU-s országokban is szervizeltethetőek.

Ez a csereprogram nem hosszabbítja meg az eredeti garanciaidőt.

Amennyiben korábban emiatt a probléma miatt az Apple díj ellenében javította meg a készüléket, úgy vedd fel az Apple-lel a kapcsolatot a visszatérítés érdekében. Visszatérítés csak az Apple vagy hivatalos szervizpartnerei által végzett javításra kérhető!

Ez a program a készülék eredeti értékesítésétől számított kettő éven belül érhető el.

(2020. 12. 04-i információk)

Ezek még érdekelhetnek:


A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!