fbpx Skip to content

Idén talán kicsit mindenkinek másképp telnek az ünnepek, mint a korábbi években, de egy valami biztos: az ajándék! Az idei első ajándékötlet listánk az egyik kedvenc márkámmal, a Nomaddal közreműködve készült el. A Szifon.com-on többször is írtunk már a Nomad termékeiről, melyek mind a prémium vonalat képviselik és a valódi bőr anyaghasználatnak köszönhetően nem csak elegánsak, de időtállók is.

Személy szerint sosem szerettem a tömött boltokban ajándékokat vadászni, majd sorban állni, így mindig hónapokkal előre kitalálom, kinek mit szeretnék adni. Idén az emberek nagy százaléka minden bizonnyal a rendelés mellett teszi le a voksát, így érdemes a szállítási időt is belekalkulálni a készülődésbe. Figyelembe véve természetesen a költségvetést is, az alábbi listát úgy állítottuk össze, hogy az összes, számodra fontos embernek megtaláld a tökéletes ajándékot – vagy éppen saját magadnak. ??‍♀️

A hölgyeknek ??

Anyukák, nagymamák, húgok, barátnők… A Nomad választékában az életedben szereplő összes nőnek találsz megfelelő ajándékot. A háziasszonyoktól a nagy utazókon át, egészen azokig, akiknek fogalmad sincs mit vegyél – mi adunk pár tippet!

A Szifon csapat ajánlása: Valódi bőr Apple Watch szíj – Nomad | iCentre | Alza

A nőknek viszonylag nehéz megtalálni a tökéletes ajándékot, főleg ha már mindenük megvan, viszont véleményem szerint egy minőségi, csinos szíjjal nem nagyon tudunk mellélőni. ? A Nomad Leather Straps bőrszíjai a piacon elérhető legkiválóbb amerikai cserzőműhely, a Horween bőreiből készültek, mely az idő során egyedi megjelenést kölcsönöz a szíjnak. A bőr érésével minden szíjnak más-más színe lesz, így biztosan nem találunk két ugyanolyat.

A bőrszíjak jelenleg három színben érhetőek el – fekete, sötétbarna, bézs – mind 38/40mm-es, mind 42/44mm-es Apple Watch-okra egyaránt. Mindhárom színnél kiválaszthatjuk a nekünk legjobban tetsző adapter és csat színét, mely lehet fekete, ezüst vagy éppen arany. A szíjról korábbi cikkünket itt lehet elolvasni.

Valami mást keresel? Ezek érdekelhetnek:

• iPhone 12 valódi bőr tok bézs színben – Alza
• AirPods Pro tok – Nomad
• Base Station vezeték nélküli töltő – Nomad | iCentre | iKiegészítők | Alza
• Univerzális adatkábelek – Nomad | iCentre | Alza

A gamereknek ?

A lelkes játékosokat nem könnyű lenyűgözni. Ha csak nem az új PlayStation 5-re szeretnénk lecsapni, gondoljunk arra, hogy a tökéletes játékélményhez elengedhetetlen néhány kiegészítő is. ? Nézzük mely termékek passzolnának legjobban a gamer setup-ba!

A Szifon csapat ajánlása: Base Station Apple Watch Edition vezeték nélküli töltő – NomadiCentre

A Nomad a dokkolók prémium kategóriás csoportját erősíti. A csomagolás alapjában véve is impozáns, tényleg már-már élmény kivenni a dobozból, viszont ami hatalmas plusz, hogy MFi-s Apple Watch kábelt és 220-as hálózati adaptert is kapunk tartozékként. 

Az ember nem számít rá, de ebbe a kis dokkolóba három tekercset helyeztek el, melyek segítségével akár három készüléket is tölthetünk egyidejűleg. Ha még több információt szeretnél tudni a dokkolóról, olvasd el korábbi cikkünket!

Valami mást keresel? Ezek érdekelhetnek:

• Performance PU iPad tok – NomadAlza
• Kevlár USB-C kábelek – Nomad | iKiegészítők

A felfedezőknek ?

Legyen szó egy hétvégi családi kiruccanásról vagy épp egy komolyabb túrától, a Nomad termékei bárhol megállják a helyüket. Szerencsére a Nomad csapata is imádja a kirándulásokat, így első kézből ajánlják a lentebbi termékeket.

• Rugged Strap Apple Watch szíj – Nomad Alza
• Külső akkumulátoros Lightning kábel – Nomad
• Prémium Horween bőrből készült útlevéltartó – Nomad | iCentre

A sport szerelmeseinek ??‍♂️

Időtálló ajándékot keresel olyannak, aki egy percre sem áll meg? Az Active Leather különleges anyagának köszönhetően minden sporthoz tökéletes választás, legyen az jóga, úszás vagy épp hegymászás.

• Active Strap Pro Apple Watch szíj vízálló Heinen bőrből – Nomad | iCentre | Alza
• Active Rugged Airpods víztaszító bőrtok – Nomad |  iCentre
• Prémium Horween bőrből készült kártyatartó Tile nyomkövetővel – Nomad | Alza | iCentre
• Lightning kábel – Nomad | iKiegészítők 

Csizmába valók ??

Csak valami apróság után vadászol? Jó helyen jársz! Úgy gondoljuk, idén Karácsonykor az egyik vezető ajándék az AirPods lesz, melyhez 3 színben is találsz védelmet a Nomad kínálatában.

A Szifon csapat ajánlása: AirPods prémium bőrtok – NomadiCentre | Alza

Valami mást keresel? Ezek érdekelhetnek:

• Karabiner Lightning kábel (USB-A to Lightning) – Nomad
• 0.3m Univerzális kábel – Alza
• Nomad x Morgan Maassen Puzzle – Nomad

Felső kategóriás termékek ?

Egy kicsit különlegesebb ajándékot keresel? Mint ahogyan már többször is írtuk, a Nomad a prémium minőséget képviseli, mely nem csak a megmunkálásban mutatkozik meg, de anyaghasználatban is. Az alábbi termékek tökéletesen tükrözik mit is jelent a valódi prémium érzés.

A Szifon csapat ajánlása: Base Station Pro – A legfejlettebb vezeték nélküli töltő a piacon NomadiCentre

A Base Station Pro a meg nem jelent AirPower mintájára készült, viszont teljesen más technológiával. A Base Station Pro 7,5W teljesítményre képes az egyes eszközök esetén, amelyekből egyszerre három darab is ráhelyezhető gyakorlatilag tetszőleges helyzetben, köszönhetően a 18 töltő tekercsnek, és mindezt egy 30W-os, USB-C-s, Power Delivery hálózati adapter szolgálja ki.

Valami mást keresel? Ezek érdekelhetnek:

• Shell Cordovan Apple Watch bőrszíj – Nomad
• Shell Cordovan pénztárca – Nomad
• Titánium Apple Watch szíj – Nomad | Alza | iCentre

Te milyen ajándéknak örülnél idén? ?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Az útlevéltartó hasznos ajándéknak bizonyulhat. Sokáig eláll benne az útlevél. Hehe

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for mekkintos