fbpx Skip to content

Az iOS 14, az iPadOS 14, a tvOS 14 és a macOS Big Sur számos újdonság mellett megújult Game Centert is hoz majd ősszel, így talán az Apple legkevesebbszer említett platformja új éltre kelhet. Ezt a szolgáltatást az iOS 4-gyel kaptuk meg, beépülő modulként és különálló alkalmazásként is, azonban az iOS 10-be már az alkalmazás nem került be és azóta is mostoha sorsra lett kárhoztatva. De lehet, hogy most eljött nagy visszatérés ideje.

Emellett pedig tovább dolgoztak a fejlesztők az MFi-kontrollerek támogatásán, és eljött az billentyűzet és egér ideje is. Ősztől már csak a megfelelő játék megtalálása lesz az egyetlen kihívás, ha Apple eszközökön szeretnénk játszani.

Egységes, új Game Center design a játékokban

Az Apple komolyan szeretné, ha a GameCenter, mint közösségi platform újra rendszeres használatba kerülne, így az eléggé elmaradott vizuális világát az új rendszerekhez illően újraszabták. A fejlesztők az egységes megjelenés érdekében beépíthetik a játékukba a Game Center modult és így az alkalmazáson belül láthatjuk a teljesíthető és megszerzett kihívásokat, tabellákat vagy akár a játék felkéréseket is. Az Apple előadásait itt tudjátok megnézni 1, 2, 3.

Újabb kontrollerek kerültek a támogatottak közé

A tavalyi nagy meglepetés az Xbox és PlayStation kontrollerek támogatása volt, hiszen így végre nem kellett külön vezérlőt vásárolni csak az Apple eszközökhöz, ha már otthon ott volt egy konzolos változat. A támogatott eszközök listája hamarosan az Xbox Elite 2-vel és az Adaptive-val fog bővülni, de várhatóan a PS 5 kontrollere is a megjelenése után nem sokkal már fog tudni kommunikálni az Apple rendszereivel is. Az Apple előadását itt tudjátok megnézni.

Egér, trackpad és billentyűzet támogatás játékokban is

Hihetetlen, de az iPadOS 13.4 óta eljött az az idő, hogy akár számítógéphez használt perifériákat is tudunk már csatlakoztatni a tabletünkhöz, azonban az Apple itt nem állt meg. Az ősszel érkező operációs rendszerek már játékokban is kezelni tudják ezeket, ha a fejlesztők is beépítik a megfelelő kódsorokat a játékukba. Az Apple előadását itt tudjátok megnézni.

ReplayKit már Mac-en is

Az iOS 9 egyik újdonsága volt a ReplayKit, ami nem igazán épült be a köztudatba, pedig akkor elég hasznos volt, hiszen így fel lehetett venni a kijelzőn lejátszódó történéseket akár hanggal és audio kommentárral, hiszen ekkor még a képernyőfelvétel nem volt a rendszer alap része, az csak az iOS 11-gyel került a bele. Az Apple észrevette, hogy bizony a mobilos játékok streamelésének is van piaca Twitch-en, illetve a koronavírus okozta online oktatásban is hasznos lehet a ReplayKit, így csavartak egyet a dolgon és a macOS-be is beépítették, így akár játékmenetet vagy épp oktató anyagot is könnyedén rögzíthetünk, de még akár élőben streamelhetjük is majd ezeket. Az Apple előadását itt tudjátok megnézni.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Tényleg kezd felzárkózni az Apple. Ha így haladnak nem lesz szükség konzolokra pár év múlva. Tetszik az új irány.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for teddy212