fbpx Skip to content

Az Apple még az iOS 4-ben mutatta be a Game Centert, aminek elsődleges célja a játékosok egy közös platformra terelése volt. A fejlesztők integrálhatták a játékaikat a Game Centerbe, ahol a felhasználók böngészhették a játékokhoz tartozó toplistákat, ismerősöket szerezhettek, kihívhatták egymást, illetve versenyezhettek egymással az elért pontszámaik alapján.

federighi_game_center_hair_supply

A koncepció eleinte működött, a játékosok szerették, és sok hasznos és vidám percet adott a játszani vágyó embereknek. Az évek során azonban egyre inkább megkopott a használata, és szóba került többször is, hogy az Apple hamarosan meg is szünteti. Szemfüles iOS 10 teszterek (beleértve magamat is) észrevették, hogy az alkalmazás valóban törlésre került az iOS 10-ből, azonban nem egészen úgy, ahogy azt elsőre gondolnánk.

A Game Center továbbra is jelen van az iOS 10-ben, de már csak mint szolgáltatás. Ez azt jelenti, hogy ha egy fejlesztő szeretne Game Centerhez hasonló toplistát az alkalmazásába, akkor azt a GameKit API-ján keresztül kell saját magának leprogramoznia.

Az iOS 10 beta leírásában arról is szó esik, hogy egy új osztály került bevezetésre GKCloudPlayer névvel, ami kizárólagosan csak iCloud alapú fiókok támogatását teszi lehetővé. A Game Center továbbá egy új, általánosabb megoldást kínál a kliens és szerver közötti kommunikációra.

watchOS-game-center-800x556

A játék során a játékmeneteket úgynevezett session-ökre osztja, melynek résztvevői maguk a játékosok, ez a lista pedig lekérhető. A fejlesztő saját implementációjától függően dönti el, hogy mikor, és milyen formában tárolnak illetve kérnek le adatot a játék résztvevői a szervertől. A session használata lehetővé teszi a körökre osztott, valós idejű, vagy folyamatosan menthető játékok futtatását, ezen felül pedig más interakciós modellek bevezetését is engedélyezi a játék résztvevői között.

A Game Center jelenlétét az iOS 10-ben a WWDC alatt az Apple meg is erősítette, a watchOS 3 szolgáltatásai között a Game Center neve is felbukkant, de ekkor még nem volt teljesen tiszta, hogy ez mit is jelent pontosan. Végül a TechCrunch-hoz érkezett a hivatalos válasz, mely szerint a Game Center továbbra is jelen lesz, mint szolgáltatás, de megszűnik létezni, mint önálló app az iOS-ben.

Nektek hiányozni fog a különálló Game Center app?

Olvasd el a hozzászólásokat is

7 Comments

  1. Egyaltalan nem, hal istennek, hogy kiveszik, annyira idegesito volt, hogy mindig felugrott akkor is mikor nem akartam.

  2. A sok teljesen felesleges dolgok egyikének tartottam mindig is.
    Nem fog hiányozni…

  3. Hat ez nekem nem teljesen vilagos,megszunik de megsem.am akkora hulyeseg volt,hogy azt elmondani nem lehet,foleg szamomra,mondjuk 2 ismerosom ha fennt volt nekem,bezzeg a kinaiak valahogy betalaltak mindig.

  4. Igen en is eszrevettem hogy nincs meg.De nem is baj,hogy nincs!:)

  5. Nem. Szerintem elég ha annyit biztosítanak, hogy lehessen multiba játszani. Nincs szükség még egy jelölgetős alkalmazásra.

  6. Hál istennek, Sosem használtam

  7. Egyáltalán nem fog hiányozni! Inkább a siri lenne magyar! Várható ez valamikor?


Add a Comment