iOS 13.5 és iPadOS 13.5 támogatással frissült az unc0ver és a checkra1n jailbreak

Az iOS 13.5 és iPadOS 13.5 megjelenését követően frissült az unc0ver és a checkra1n jailbreak is, így nyugodtan frissíthetjük a készülékeinket, mert azokat még a jelenlegi legfrissebb szoftververzión is tudjuk jailbreakelni.

Az unc0ver és a checkra1n jailbreak telepítése sokban eltér egymástól, ami az általuk kihasznált hibák különbözőségéből adódik, és így a támogatott készülékekben is van eltérés. Nézzük, mit kell tudni róluk jelen esetben.

Tört appok telepítéséhez már évek óta nem kell jailbreak

Sokan még mindig azt gondolják, hogy az egyes felhasználók azért jailbreakelik a készülékeiket, hogy tört appokat telepíthessenek rájuk, tehát warezolhassanak.

A tört appok telepítéséhez viszont már évek óta nem szükséges a jailbreak – elvégre maga az unc0ver app is gyakorlatilag egy tört app, hiszen nem tartalmaz az App Store-ból letöltődő appok esetén meglévő tanúsítványokat, vagyis nincs aláírva az app. A megfelelő aláírás nélkül azonban az iOS már az app telepítését sem végezné el, emiatt kell megadnunk az Apple ID-nkat és annak jelszavát, hogy az adott eszköz, amivel az appot a jailbreak nélküli készülékre telepítjük, alá tudja írni az adott appot a frissen lekért tanúsítvánnyal.

Aki tehát azt állítja, hogy a jailbreakelés egyenlő a warezolással, az egyszerűen nincs tisztában a dolog működésével.

Csak az unc0ver támogatja az összes iOS/ iPadOS 13-as készüléket

Mivel a checkra1n által kihasznált, bootrom-szintű hiba már nincs meg az A12-es processzortól kezdődően, így az nem támogatja az iPhone XR, XS, XS Max, 11, 11 Pro, 11 Pro Max és iPhone SE 2020 modelleket, ezért ezeken az unc0vert lehet használni. Amennyiben mégis a checkra1n használata mellett döntünk, tartsuk észben, hogy mivel ez egy semi-tethered megoldás, ezért ha a készülék lemerül, újraindítjuk, vagy kikapcsoljuk, akkor a jailbreak újbóli aktiválásához azt számítógépre kell kötnünk, és ismét le kell futtatnunk rajta a checkra1n-t, különben jailbreak nélkül tölt be az iOS/ iPadOS. A checkra1n eszköz jelenleg macOS-re és Linuxra tölthető le, használatáról részletesen korábbi cikkünkben írtunk: Megjelent a checkra1n semi-tethered jailbreak iOS 13 támogatással, iPhone X-ig!

Ezzel szemben az unc0ver az összes, iOS/iPadOS 13-ra frissíthető készüléket támogatja, és mindennapos használata kicsit egyszerűbb is, mert a jailbreaket a korábbi években már megszokott módon egy, a készülékünkre telepített app lefuttatásával tudjuk újból aktiválni, tehát nem vagyunk minden egyes alkalommal számítógéphez kötve.

Ezek alapján az unc0ver használata a célszerűbb illetve kényelmesebb.

Az unc0ver használata

Az unc0ver tehát az utóbbi években már megszokott jailbreakek módszerét követi: technikailag most is egy app telepítését igényli, amit alá kell írni egy tanúsítvánnyal. Abban az esetben, ha az Apple ID-nk segítségével sosem regisztráltunk ingyenes vagy fizetős fejlesztői fiókot a developer.apple.com alatt belépve, akkor csak 7 napig érvényes tanúsítványt kapunk. Ennek eredményeként, mivel a jailbreakelő appot a készülék újraindítása után minden esetben le kell futtatni ahhoz, hogy a jailbreak újból aktív legyen, egy hét elteltével már a tanúsítvány lejárta miatt ezt az iOS megakadályozná. Erre azért több megoldás is van, amiket alább részletezünk.

AltStore, iOS App Signer vagy Cydia Impactor?

A telepítésre több lehetőségünk is van, ahogyan azt az unc0ver oldalán is láthatjuk. Ezek közül a Cydia Impactor érhető el mindhárom számítógépes platformra (macOS, Windows, Linux), így mi ennek a használatát preferáljuk.

Ennek a módszernek a használata esetén az app telepítését és aláírását a Saurik által fejlesztett Cydia Impactor végzi el, ami esetén szintén meg kell adni az Apple ID-t és annak jelszavát a tanúsítvány lekéréséhez. Saurik pedig már egy elég régi motoros a jailbreakes közösségben, így amikor a Cydia Impactor azt állítja, hogy sem az Apple ID-t, sem a jelszót nem menti el, akkor neki ezt el is lehet hinni. Ha pedig kétlépéses hitelesítést használunk, akkor hozzunk létre alkalmazásjelszót ehhez. (Akik ezt ettől függetlenül inkább nem szeretnék megtenni, azok készítsenek erre a célra egy teljesen új Apple ID-t.)

A Cydia Impactor használata

A teendőnk a már ismert módon most is csak annyi, hogy letöltjük a Cydia Impactort a számítógépre, elindítjuk, csatlakoztatjuk a készüléket. Ezután az unc0ver oldaláról letöltjük a legfrissebb IPA fájlt, és ezt ráhúzzuk a Cydia Impactor ablakára, ami először feldobhat egy figyelmeztetést, hogy amennyiben a fejlesztői fiókunk alatt már léteznek tanúsítványok, azok ezzel a lépéssel visszavonásra kerülnek, és egy új generálódik helyettük:

cydia-impactor-mac-03

Ha ezt a figyelmeztetést leokézzuk, akkor elkéri az Apple ID-t és annak jelszavát:

cydia-impactor-mac-04

cydia-impactor-mac-05

A jelszó megadása után a Cydia Impactor elvégzi a dolgát, lekéri a tanúsítványt az Apple-től, aláírja az appot, és megjelenik a készülékünkön az unc0ver ikonja. Erre rá kell nyomni, és engedélyeznünk kell a tanúsítványunkat, majd a következő lépés a Jailbreak gomb megnyomása:

Ezután kicsivel később a készülék grafikus felülete újratölt (respring), és megjelenik a Cydia ikonja. Ha esetleg nem jelenik meg, akkor indítsuk el újból az unc0ver appot, és ismét nyomjunk rá a jailbreak gombra, és ezt ismételjük addig, ameddig ott nem lesz a Cydia ikonja.

Ha a készüléket újraindítjuk, a jailbreak aktiválásához ismét el kell indítani az appot, és abban a Jailbreak opciót választani.

És ha lejár a 7 nap?

A 7 napos lejárat kiküszöbölésére több áthidaló megoldás is született az évek során:

  • Fizetős fejlesztői fiók használata: ez ugyan éves szinten nettó 99 dollárba kerül, de az ilyen fiók esetén a tanúsítványunk 1 évig érvényes az egyébként meglévő 7 nap helyett, és nem kell külön engedélyezni sem a készüléken a tanúsítványunkat sem.
  • Az app újratelepítése: például a Cydia Impactor segítségével az app lejárta után azt újból feltesszük a készülékre, ehhez viszont számítógépre van szükségünk.
  • AltStore: az AltStore a számítógépünkön futó szerver appból és a készülékünkre települő kliensből áll, és képes automatikusan frissíteni a lejárt unc0ver appot a készülékünkön, újabb 7 napot adva.
  • ReProvision: a ReProvision képes magán a készüléken, számítógép használata nélkül újratelepíteni az unc0ver appot friss tanúsítvánnyal.

Ezek közül a számítógéptől való függetlenséghez vagy a fizetős fejlesztői fiókot tudjuk választani, amivel 1 évig érvényes lesz az app tanúsítványa; vagy a Cydiában a https://repo.incendo.ws/ repo-t hozzáadva telepíthetjük a ReProvision-t, amivel 7 naponta új tanúsítványt lehet adni az appnak.

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. andoro says:

    Jól megbonyolította az Apple…
    Nagyon régen jailbreakeltem, valaki rutinos leírná a legfontosabb előnyeit ennek?
    Miért érdemes ma is ezt még megtenni?
    Régen volt azért hiányérzet az iOS-szel kapcsolatban, ma nem tudok ilyenről ami úgy igazán jó lenne.

  2. bazooka says:

    Nálam sajnos a cydia impactor az unc0ver.ipa telepítése során megakad az alábbi hibaüzenettel:

    Error
    file:provision.cpp;line:81;what:
    ios/listAllDevelopmentCerts =3018
    Please update to Xcode 7.3 or later to continue developing with your Apple ID

  3. msigi says:

    Nálam is megakad, ugyan azzal a hiba üzenettel

  4. msigi says:

    Esetleg tudja valaki,hogyan működik rendesen?
    egyáltalán működik valakinél?

  5. Jadeye says:

    @bazooka @msigi és milyen operációs rendszeren tapasztaljátok ezt, macOS vagy Windows? mi a verziója? mi van, ha a Cydia Impactorban rámentek az Xcode menüpontra, és a Revoke Certificates opciót választjátok?

    van bármi más olyan app, amit hasonlóan nem az App Store-ból telepítettetek?

    nekem simán feltette a Cydia Impactor macOS Catalina esetén, illetve nekem az Xcode is fent van a gépen.

  6. bazooka says:

    Win10 és MacOs Catalina, mindkettőnél ez a helyzet. Xcode Revoke Certificates-nél adja be ezt az üzit. Szűz az iOS, csak gyári appok. Lehet, hogy az Xcode-ot le kellene szednem…?

  7. Jadeye says:

    @bazooka hát de ha nincs semmi certificate a gépen, miért használod ezt az opciót? a jailbreakhez nem kell használni.

  8. msigi says:

    én Win 10-en próbáltam, semmi eredmény, igen és csak gyári app
    én próbáltam a revoke certificates de akkor is ugyan ez a hiba üzenet
    Error
    file:provision.cpp;line:81;what:
    ios/listAllDevelopmentCerts =3018
    Please update to Xcode 7.3 or later to continue developing with your Apple ID

  9. bazooka says:

    lövésem se nincs. reddit-en olvastam, hogy érdemes az Xcode-revoke-ra kattintani, én meg merész vagyok és bevállalós XD

  10. Jadeye says:

    @bazooka oké, de akkor most erre az opcióra dobja a fenti üzenetet, vagy az app telepítésekor? illetve akkor nézd meg, hogy Xcode telepítése után mi a helyzet.

    @msigi akkor próbáld meg a többi opciót, ami fel van sorolva az unc0ver oldalán, és elérhető Windows-ra.

  11. bazooka says:

    mindkettőnél ezt dobálja, szóval most Xcode telepítés, aztán meglássuk…

  12. msigi says:

    próbáltam már az Altstore-al is de semmi

  13. Jadeye says:

    @bazooka, @msigi: közben még eszembe jutott, hogy a kétlépéses hitelesítés aktív az Apple ID-tokon? létrehoztatok külön alkalmazásjelszót ehhez, és azt használtátok?

  14. msigi says:

    én igen

  15. Én is, ugyanaz van.

  16. A kérdésem még mindig ugyanaz: minek? minek? és minek?
    Magyarán mi kellhet, ami nincs meg a gyári rendszerben??

  17. Jadeye says:

    @lalamper mondjuk mit szólsz ahhoz, hogy korlátlan mobilnet mellett sem enged csak úgy letölteni nagyobb méretű appokat a rendszer? hogy ugyanígy az iOS frissítéseit sem tudod mobilneten letölteni? hogy a frissítések miatt a Beállítások appon megjelenő 1-est nem tudod elrejteni sehogy, csak ha frissítesz? vagy hogy a frissítések keresését és felajánlását, valamint automatikus letöltődését nem tudod letiltani? nyilván ez csak most pár olyan dolog, amit a hozzászólásokban rendszeresen emlegetnek többen is.

  18. msigi says:

    Hívásrögzítő

  19. msigi says:

    Köszönöm, nekem végül sikerült az Altstore-al

  20. Apró korrektur, appokat le tudsz tölteni ios 13 óta, de a frissítést valóban nem.

  21. nemes10 says:

    A cydia impactor már tavaly év vége óta nem működik, kivéve ha előfizetsz az apple fejlesztői fiókjára. A probléma az xcode-dal van.

  22. Jadeye says:

    @nemes10 ha jól tudom, ezt már régen javította saurik, illetve mivel a többi eszköz is ugyanazon a metóduson alapul, amin a Cydia Impactor is, akkor azok sem működnének.

  23. nemes10 says:

    Nekem ez kimaradt, de köszi az infót :slight_smile: Én bootra1n-t használok, bár az még nem jött ki 13.5-re.

  24. onderon says:

    Akkor emiatt újra feltenném én is a kérdést, mivel évek óta nem Jailbreakeltem (mert nem volt rá többet szükség) hogy mit nyújt 2020-ban a Jailbreak. Vannak még normális fejlesztők és értelmes appok? Anno Jeff Benjamin videóit bújtam az idownloadblog-on, de ő már átnyergelt a 9to5mac-hez.

    Szerk.: Viszont most ránéztem és megint van ‘Jailbreak tweaks of the weeks’ az idownloadblog-on, úgyhogy rá is nézek mizu.

  25. kohary says:

    Mielőtt valamit elrontanék. Van lehetőség egy 2018-as iPad Pro jailbreakelésére (iOS 13.5)? Tulajdonképpen azért érdekelne, mert olvastam valahol, hogy jailbreak után van lehetőség több felhasználót létrehozni iPaden is, és így ketten is tudnánk használni, anélkül, hogy látnánk egymás levelezését stb.

  26. Jadeye says:

    @kohary az unc0ver legfrissebb verziója, ahogyan azt a cikkben is írjuk, bármely, az iOS 13.5-re frissíthető készüléken használható. de hogy a több felhasználóhoz pontosan milyen cydiás tweak szükséges, azt én passzolom.

  27. kohary says:

    Köszönöm. Hátha valaki tisztában van vele. Az tényleg hasznos dolog lenne ha működne. :slight_smile:

  28. bazooka says:

    Hmm… Altstore-ral egyből ment nekem is. :wink:

  29. Nekem azt írja hogy készítsek hozzá alkalmazásspecifikus jelszót. valóban kell hozzá ilyen?

  30. Jadeye says:

    @Nrbrtbgg ha be van kapcsolva az Apple ID-d esetén a kétlépéses hitelesítés, akkor igen, készíts alkalmazásjelszót neki.

  31. titty says:

    Sziasztok! Az OTP SmartBank alkalmazás nyafog nekem amióta jailbreakeltem. Tud rá valaki valami okosságot? Próbáltam több tweeaket ami elrejti a jailbreak-et de hiába.

  32. nem tudom mi van most ezzel de nem tudom ráhúzni az ipát az impactorra. hibát dob folyamatosan alk spec jelszóval is az uncover. próbáltam más alternatívát is pl az appvaleyt is hogy azzal feltolni az uncovert de az meg kiírja hogy nem tölthető le próbáljam később. Már most nagyon ráizgultam megint a jb-re úgyhogy kéne egy kis segítség

  33. Jadeye says:

    @Nrbrtbgg és mégis milyen hibát dob, mi a hibaüzenet? mert anélkül még csak találgatni sem lehet, mi a probléma. vagy próbáld meg az AltStore-ral.

  34. Mindjárt írok pontosat de az altservert nem tudom mert a pc verzióhoz win 10 kell nekem meg 7-em van

  35. Nem is tudom behúzni az impactorba a fájlt mert az áthúzott kör van a nyil helyén

  36. Czo says:

    Szerintem legalabb 1x kapcsolatba kell kerulnie az AppleID-nek az Xcode-dal (raadasul szerintem nem 7.3 kellene, hanem 9-es vagy 10-es), hogy az alairashoz szuskeges ideiglenes kulcsok letrejojjenek. Ketto faktoros belepes es az alkalmazasjelszo is meg van csinalva?

  37. igen megvan az alk spec jelszó

  38. Jadeye says:

    @Nrbrtbgg de ha rá sem tudod húzni az appot, akkor mégis pontosan mire kapod a fenti üzenetet? pusztán a Cydia Impactor elindításakor, minden egyéb nélkül?

  39. Az impactoron belül az első szöveges csík a telefont írja ki hogy mi van rádugva a második szöveges részben meg egy olyan van írva hogy install cydia extender. és mivel nem tudom behúzni azt próbálom telepíteni és arra írja ki.

  40. Jadeye says:

    @Nrbrtbgg a Cydia Extendert nem kell telepíteni, az unc0ver-hez semmi köze. az appot .IPA-ként próbálod ráhúzni? mi történik, ha attól függetlenül, hogy áthúzott ikont mutat, elengeded felette?

  41. igen, ipaként húzom rá de semmi nem történik, nem húzza bele. Jailbreakeltem korábban is már de ilyen problémába sosem ütköztem. Egyébként egy iphone 6s készülékről van szó.

  42. A legfrissebb itunes van fent meg a legfrissebb rendszer a 13.5. impactorból is a legfrissebb. windowsos gépről van szó. sosem volt ilyen problémám hogy ne tudjam felrakni

  43. ahhoz hogy az impactor meg tudja csinálni a műveletet kell hozzá iTunes?

  44. Jadeye says:

    @Nrbrtbgg igen.

    For iOS, if you are using either Windows or macOS, you definitely need to have iTunes installed for this tool to work (for different reasons).
    (Forrás)

  45. Az iTunest újra szeretném telepíteni… A microsoft storeon kívül honnan tudom letölteni az iTunest? mert nekem szarakodik nem enged be a microsoft storeba. elég idegesítő hogy nem lehet az apple oldaláról már közvetlenül az iTunest

  46. Köszönöm! fúúú mit össz kerestem. Kipróbálom így

  47. hát így sem sikerül. ugyan az a probléma… Ezt az xcode-ot hogy lehet frissíteni?

  48. Jadeye says:

    @Nrbrtbgg Windows-ra nincs Xcode, tehát sehogy. próbáld meg egy másik gépen, amin Windows 10 van.

  49. hát jó. Nem nagyon van olyan a közelemben. nem tudom miért huncutkodik az impactor is…

  50. zsola76 says:

    Szia Jadeye!
    Van egy ipad mini 2-m, ami Icloud záras( nem lopott!) :slight_smile:
    A checkra1n esetén írtad, hogy használható ezeken a készülékeken is.
    Gondolom a unc0ver esetén ez az opció nem játszik!
    Sajnos csak Windows-os lehetőségem lenne életre kelteni, de arra még várni kell checkra1n esetén.

    Előre is köszi!

  51. Jadeye says:

    @zsola76 mivel az unc0ver-hez aktivált rendszer kell, így értelemszerűen nem működik egy nem aktivált készüléken. (a checkra1n azért működik ilyen esetben, mert az hardveres, bootrom-szintű hibát használ ki, így teljesen mindegy neki a készülék szoftverének állapota ebből a szempontból.)

  52. zeharom says:

    Lehetséges Impactor nélkül is a jailbreak.

    Iosninja, tweakbox, ignition stb… web ről telepíti az ipa filét.

    Az otp smartbank nekem sem megy.

    Még várni kell a tweak ok 13.5 kompatibilásának frissítéséhez.

    Én a 7 napra a reprovisiont használom,

  53. Jadeye says:

    @Nrbrtbgg az iCloud vezérlőpult is telepítve van a gépeden amúgy? mert az előbbi videóban az AltStore miatt azt is fel kell telepíteni, aztán hátha az megoldja a problémát nálad.

    https://secure-appldnld.apple.com/windows/061-91601-20200323-974a39d0-41fc-4761-b571-318b7d9205ed/iCloudSetup.exe

  54. KAttila says:

    Ami évek óta fent van nekem és nagyon nehéz nélküle (nagyon hozzájuk szoktam:D): swipeselection, rocket, cercube, magyar bill. fix, iCleaner.

  55. valahogy nem látom ezeket problémának… a frissítést fel kell tenni, nem elrejteni, szerintem ez nem kérdés… van, hogy heti szinten tolom rá a bétát… a hívásrögzítés meg valóban hasznos lehet, de nagyon ritkán kell. Arról nem is beszélve, hogy a jailbreakkel nem tudod mit telepítesz, gyakorlatilag egy warez alkalmazás, nincs alapvető garancia sem arra, hogy nincs benne rosszindulatú kód… persze, biztos kibukott volna már, de én akkor is azt mondom, hogy egy készüléken, amin bankolsz, fizetsz, jelszavakat tárolsz, kicsit öngyilkosság az ilyen, pláne hogy a kockázat nagyobb, mint amit az egésszel nyersz… de ez csak magánvélemény persze

  56. Jadeye says:

    @lalamper én sem látom ezeket problémának, de ez lényegtelen, mert a hozzászólások alapján sokan vannak, akiknek ilyesmire van szükségük, és az iOS ezeket jelenleg nem teszi lehetővé.

    Arról nem is beszélve, hogy a jailbreakkel nem tudod mit telepítesz, gyakorlatilag egy warez alkalmazás, nincs alapvető garancia sem arra, hogy nincs benne rosszindulatú kód…

    a jailbreak nem egy warez alkalmazás. a warezolásnak évek óta nem feltétele a jailbreak. de egyébként szerinted a rakás biztonsági szakértőnek nem tűnt volna fel az évek során, ha valaki valami olyasmit tesz a jailbreakbe, amivel visszaélhet? meg szerinted az Apple nem lobogtatná boldogan, véres rongyként, hogy “na tessék, ezért ellenezzük a jailbreaket, láthatják, csúnyarossz!”?

    egy készüléken, amin bankolsz, fizetsz, jelszavakat tárolsz, kicsit öngyilkosság az ilyen, pláne hogy a kockázat nagyobb, mint amit az egésszel nyersz…

    azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy a nagy szabadsággal nagy felelősség is jár. a jailbreaktől önmagában nem lesz szükségszerűen sebezhetőbb a készüléked. sőt, nem egyszer volt már épp arra példa, hogy a jailbreakes közösség hamarabb elkészített egy, az iOS-ben lévő, súlyos hibára egy patchet, mint mire az Apple kiadott egy frissítést ugyanarra. (bankolni amúgy jellemzően nem fogsz, mert a banki appok előszeretettel intenek be jailbreakelt készülékeken.)

  57. rbence says:

    A banki alkalmazások és minden más (app store), ami kényes a jailbreak-re, átverhető több alkalmazással is, nekem az UnSub működött a leghatékonyabban, a többivel lassan nyíltak meg az appok.
    Hatalmas pacsi, hogy a szifon repo még mindig él, a magyar bill. fix iPhone XS-el hibátlan! :slight_smile:

  58. Na csak sikerült AltStore-al. A HideJb nevű tweak orvosság a banki alkalmazásokra :wink: Az xs-t melyik módszerrel lehet jailbreakelni?

  59. titty says:

    Az OTP Smart bank nekem nem akar elindulni egyik tweakkel sem. Minden más alkalmazással sikerült pl: telekom. iPhone Xs Max iOS 13.5. Van konkrétan olyan akinek a Smart Bankot sikerült elindítania JB mellett?

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!