fbpx Skip to content

A TechCrunch-tól Matthew Panzarino interjút készített Craig Federighi-vel, az Apple szoftveres csapatának vezetőjével.

Az interjúban több témát is érintenek, köztük az új iPadOS frissítés által elhozott egér és trackpad támogatást. Úgy tűnik, hogy nem volt egyszerű ezt az újítást megvalósítani.

Ha észrevettél néhány hasonlóságot az iPadOS kurzorja és az Apple TV működése közt, nem vagy egyedül. Az egyes elemek közti ugrálás például ugyanúgy mozgatja kicsit az elemeket, amikor “fölé viszed” az “ujjad”.

“Végiggondoltuk, hogy a különböző elemek hogyan működhetnének együtt.” – mondta Federighi. “Tudtuk, hogy egy érintés-centrikus kurzort akarunk, ami nem rendelkezik felesleges szintű precizitással. Tudtuk, hogy az Apple TV-hez hasonló fókusz-élményt akarunk nyújtani és hogy azt egy szórakoztató módon tudjuk majd használni. Azt is tudtuk, hogy szövegek kezelésénél pontosabb visszajelzést akarunk.”

“Részben azért szeretem az iPadOS-ben található megoldást, mert több forrásból jött össze. Merítettünk a tvOS-nél szerzett tapasztalatainkból, abból, hogy évek óta dolgozunk a Mac-en, valamint az iPhone X és a korai iPad eredeteitől úgy, hogy valami újat készítettünk, ami természetesnek hat az iPaden.”

Emellett az Apple TV felülete nem csak ihlette a kurzort, a design csapat több csoportot is felügyel, többek közt az Apple TV, az iPadOS és más termékeket is.

Az iPadOS kurzorja alapból egy korong, ami az ujjat helyettesíti, a gombok felett pedig a gomb háttérévé válik, szöveg felett pedig a megszokott, I-alakú kurzorrá alakul át.

“Amikor először gondolkodtunk a kurzoron, tudtuk, hogy az ujj használatának precizitása elég lesz, amikor nem kell magas pontosság, mint például a főképernyőn ikonok választásakor, de tudnia kell alkalmazkodni precízebb feladatokhoz, mint például szövegszerkesztéshez.” – mondta Federighi.

“Ezért jöttünk elő a koronggal, ami elegánsan átalakul, ha konkrét feladat vár rá. Például gomb felett a hátterévé válik és fókuszba helyezi, szöveg felett pedig I-alakú kurzorrá válik.” […]

Az I-alakú kurzor a szerkesztett szöveg méretét is felveszi, így teljesen egyértelművé téve, hogy hova illeszti be a kurzort és hogy milyen méretű lesz a gépelt szöveg.

Federighi azt is elmesélte, hogy a 3 ujjas gesztusok készítésekor elgondolkodtak azon, hogy újratervezzék-e őket az iPadOS számára, de arra jutottak, hogy az iPhone X óta megszokott logika jól fog működni.

Az Apple a készülékein többféle beviteli eszközt is támogat. Mac-et lehet egérrel és trackpaddel is vezérelni, iPaden ott van emellett még az érintés is és már játszadozik a cég az AR-ral is.

Az iPadOS új kurzorja nem egy önálló fejlemény ebben, hanem a cég korábbi tapasztalatainak gyűjteménye, mely egy teljesen egyedi, de természetes élményt ad a felhasználóknak.

Szerinted jó munkát végeztek az Apple fejlesztői?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for info1 info1 says:

    Sziasztok.
    Igen ez a kurzor tema egeszen jo de azert vannak ennel sokkal fontosabb dolgok amik viszont egeszen egyszeruen nem mukodne.
    Nem pontosan ide tartozik, de szerintem joparan eszre vettek mar, hogy a file alkalmazasban par dolog abszolut nem mukodik, felsorolnam ezeket.

    1. Mappa terulet> sajnos ha ramegyunk egy konyvtarra es az info filet valasztjuk akkor mindent ki ir csak azt nem, hogy mekkora a konyvtar merete!!!, hihetetlenul bosszanto.
    2. Ha belemesz egy adott konyvtarba akkor ott egyesevel a fileok merete ki van irva, de ha tobbet jelolsz akkor mar nincs rola info szinten.
    3. Amikor valahonnan valahovas masolsz akkor semmilyen informacio nincs csak egy keringo kikapcsolo ikon, sajnos nagyon rossz megkozelites!!!, se egy folyamat abra, hogy hany filet masolsz, se egy ido, hogy mennyi ideig fog tartani, se egy sebesseg jelzo informacio…
      Azert termeszetesen van erre egy program amit ugy hivnak, hogy file explorer pro, kek feher ikonja van FE felirattal benne, de ezt miert nem tudja a gyari alkalmazas!!!
      Sajnos a file expolrerben sem tudjak meg a mappa tartalmat kiszamitani, ami ugye a finderben teljesen alpmuvelet, de itt valahogy ezt meg nem sikerult megugrani, bar hozza teszem a file explorer fejlesztoi valaszoltak a kerdeseimre majd nehany level valtas utan irtak, hogy majd integralva lesz a kovetkezo verzioban…
    4. Ha a sajat ipadem tarolojara ki tudja irni, hogy mennyi a szabad hely akkor talan ha csatlakoztatok egy ssd/t vagy pendrive-ot akkor arrol is kene info, hogy azon mennyi szabad hely van!
      Ha ezeket az alapmuveleteket megfogjak tudni csinalni a kovetkezo file alkalmazas frissitesekeor, akkor az mar lehet nagyon jo, de szerintem meg sokat kell varni, ezeket a problemakat mar leirtam es elkuldtem a support fele, felhivtam az apple tamogatast is es meg semmi, hat majd talan honapok mulva.
      Addig meg marad a fejben szamolas…
      Mielott barki leirna, hogy miert nezem meg az infocat egy asztali mac/en vagy megbookon, hat pont azert mert ipaden szeretnek mindenent csinalni, a hardver megvan hozza meg egy kicsit a program feluleteket kell javitani, es jo lesz majd.
      Bar utolso mondatkent megemlitenem, hogy szerintem siman egyszerubb lenne a finder alkalmazast atemelni mac/rol ipadre es akkor minden oke, nemtudom miert kell ilyen rossz feluletekkel es kidogzatlan otletekkel megjelenni, mint az gyari file alkalmazas.
      Esetleg ah van valkinek otlete akkor irja le ide…

    A mostani IOS szama>13.4.1

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for info1 Avatar for Szifon