Korábban már írtam egy vélemény cikket az új iPhone SE-ről, azóta néhány napja már tesztelem is a készüléket. Az iPhone SE tulajdonképpen egy iPhone 9, ami iPhone 8 és iPhone 11 belsőt kapott, úgymond hibrid készülék lett. Jó-e nekünk ez?
Az új iPhone SE lett az Apple belépő készüléke, ami ár/érték arányban szerintem a legjobb vétel jelenleg. Nem csak az Apple termékpalettáját teszi egészen érdekessé, hanem telibe lövi a használt készülék piacot is, mivel jóformán bármilyen 4,7 hüvelykes készülékről érdemes rá váltani. Na de vágjunk bele, mire is képes az iPhone SE 2020-ban!
Sebesség
Talán az egyik legfontosabb szempont a sebesség, még ha sokszor nem is ismerjük el. Sokan amiatt nem frissítenek, mert attól tartanak, hogy lassul a készülékük. Elfogadom, valóban lassabb lesz egy készülék, 3-5 év után, ha frissítjük a szoftvert. Ez normális. Azért is, mert régi hardverről van szó, és megpróbálunk újdonságokat, hardverigényesebb funkciókat használni rajta, új szoftvert. Nem kötelező frissíteni, de azt is vegyük alapul, hogy nem szoftvert, hanem hardvert, tehát készüléket érdemes frissíteni 3 év után.
Vegyük alapul egy iPhone X-et. 2019 év végén az iOS 13-mal éreztem, hogy már nem az, amire képes. Persze simán használható most is, de amikor a kezembe fogtam az iPhone 11 Pro-t és teszteltem, rájöttem, hogy az iPhone X már picit döcög. Ha számokban kell kifejezni, akkor mondjuk 10/10 az iPhone 11 Pro, 10/7 az iPhone X. Ennek megfelelően még 1-2 évet simán kibír a készülék a kezünkben. Miért indultam neki ilyen messziről ennek?
Azért, mert az Apple tudja azt, legalább 3 részre osztható az iPhone-t vásárlók tábora:
- Azok, akik évente váltanak. Megveszik idén az iPhone 12 Pro-t az iPhone 11 Pro után.
- Azok, akik két évente váltanak. Ez egy fokkal költséghatékonyabb vásárlás, főleg ha mondjuk hűséggel vesszük meg.
- Azok, akik 3-4 évente váltanak, ők minden szempontból a költséghatékonyságot keresik.
A 2020-as iPhone Se a 3. tábort célozza meg. Azokat, akik 3-4 évig szeretnék használni a készüléket, és mellette nincs arra keret, hogy 380.000Ft-ért megvásárolják a Pro iPhone-ok egyikét. Azt gondolom, nekik az új iPhone SE egy hibátlan, tökéletes választás és kétség kívül érdemes ezen az új modellen elgondolkozni.
Az iPhone SE megkapta az A13 Bionic processzort, ami megegyezik az iPhone 11 és 11 Pro esetén meglévővel. Ergo Pro készüléket kapunk, legalábbis ha a belső, legfontosabb komponenst vesszük alapul!
Mit jelent ez számokban?
A számok a Single / Multi / Metal (GPU) értékeket takarják (a további számok ebben a listában találhatók meg):
- iPhone SE: 546 / 1003 / 2190
- iPhone 6: 308 / 569 / 452
- iPhone 7: 742 / 1317 / 2766
- iPhone 8: 921 / 2241 / 3076
- iPhone 11: 1327 / 3284 / 6070
- iPhone SE 2020: 1327 / 3338 / 6410
A fentiből egyértelműen kiderül, hogy az iPhone SE GPU számításban több mint dupla akkora sebességre képes, mint a 2,5 éves iPhone 8 vagy iPhone X, és a fenti listában az iPhone 6-osok rendelkeznek a legrosszabb eredményekkel. Tehát akik iPhone 6-ot használnak, azoknak akárhogy is nézem, megérett a váltás, és ha ők jót akarnak maguknak, akkor az iPhone SE 2020-at választják. Nem mennek el az iPhone 7, 8 irányában, mert ahogy fent írtam, már döcög a processzor az iPhone X / 8 alatt. Az A11 maximum 2 évet bír még ki, míg az új iPhone SE a következő 4-5 évre lehet hű társunk.
Röviden tehát az Apple jól döntött, és kifejezetten a felhasználókat helyezte előtérbe, amikor az A13-at rakta bele az új készülékbe, nem úgy, mint az új iPad Pro-nál. ??♂️
Külső kialakítás, design
4,7 hüvelyk: a készülék nagyobb méretet kapott, és ez végeredményben jó is meg rossz is. Azért rossz, mert a klasszikus iPhone SE-t használók ezzel kényszerítve lesznek a nagyobb kijelzőre, nagyobb mérethez. Ezzel véget is ért az a korszak, hogy átérjük egy kézzel a telefon kijelzőjét. Nyilván ki mit szokott meg, én sajnálom, mert a régi SE egy nagyon jó kis telefon volt, ugyanakkor iPhone 11 Pro után nekem már ez a méret is túl pici. Szóval ez tényleg csak attól függ, mit szokott meg az ember.
De miért jó?
Azért, mert ezzel lényegében egy szűk réteg, a korábbi iPhone SE tulajdonosok mellett (vagy inkább helyett?) egy sokkal nagyobb réteget, az iPhone 6, 6s, 7, és 8 tulajdonosokat is megszólította az Apple, aki végül készített egy iPhone 9-et. Külsőleg az iPhone SE 2020 egy iPhone 8. Ugyanazok a tokok, fóliák, kiegészítők működnek vele, mint az iPhone 8-cal, tehát ez egy jó hír. Mivel az olcsó készülék mellé “olcsó” tokokat, kiegészítőket is kapunk, mert a 8-as már egy több mint 2 éves termék.
Kamera
A kamera egy egészen hibrid rendszer lett, amit az elején jóformán nem is tudunk hova rakni. Logikusan az iPhone SE-nek meg kellett volna kapnia az iPhone 11 kamera rendszerét, legalábbis, ha már a processzor belekerült. Mégsem sikerült. Sokan azt mondják, hogy az iPhone 8 kameráját kapta meg, de az nem képes a portré módra, míg ugye az új iPhone SE igen. Tehát akkor már inkább az iPhone XR-ét kapta meg, de ez sem igaz, mivel annál meg fejlettebb HDR fotózásra képes. Na de akkor miért nem tudja az éjszakai módot, ahogy az iPhone 11? ??♂️ Még mi is belezavarodtunk.
Szerintünk valóban az iPhone 8 kamera rendszerét, pontosabban hardverét kapta meg. Tehát a szenzor, a lencsék, minden ugyanaz, de az A13 Bionic chipnek köszönhetően a képfeldolgozás az iPhone 11-é. Természetesen egy egészségügyi sétát követően készítettünk néhány képet a szabadban, ezen a csodás hétvégén. Így íme pár nappali fotó, valamint portré az iPhone SE kamera rendszerével:
Sajnos, ahogy az iPhone XR, úgy az iPhone SE sem képes portrét készíteni állatokról vagy tárgyakról. Ezen kívül ugyan rendelkezünk új Smart HDR funkcióval, ami rendkívül sokat segít, sajnos gyenge fényviszonyok mellett nem teljesít olyan jól a több éves szenzor. Ettől függetlenül mi meg voltunk elégedve az iPhone SE kamerájával.
Akkumulátor
A múltkori vélemény cikkemben konkrétan leszóltam az akkumulátort. Szerintem az iPhone 8-ban lévő akkumulátor nem elegendő manapság az átlagos használat mellett. Alapjában véve tévedtem is, meg nem is. Az iPhone SE úgy teljesített, ahogy az vártam, 9-10 órára volt képes átlagos használat alatt, ami szerintem kevés, de lehet másoknak elegendő. Navigáltam vele 20 percet, telefonáltam vele 40 percet, és persze fotóztam vele a fenti képeket. Mindeközben természetesen használtam chatelésre, üzenetek küldésére, és emailezésre a készüléket, tehát átlagosan, folyamatosan használtam.
11:00 órakor vettem le töltőről 100%-os akkumulátorral, este 7-re ez jóformán 20% lett, tehát 8-9 órás használatra lett tervezve. Kibír-e egy egész napot az iPhone SE? Szerintem nem teljesen. Ha ezt a készüléket leveszem reggel 8-kor, mint egy átlagos munkanap a koronavírus nélkül, akkor körülbelül 4-5 kor lemerülne. Természetesen ez “normális” akkumulátor időnek felel meg egy 4,7 hüvelykes készülék esetén. De nem mondanám elegendőnek. Alapból még azért munka után elmennénk edzeni, vagy meginni valamint vagy bármi, arra az időre a telefon már teljesen lemerült.
Hasonló tesztet az iPhone 11 Pro-nál is végigtoltam, ott délelőtt 10-kor levéve a töltőről este 9-ig bírta. Azt nevezem akkumulátor időnek, de elfogadom hogy ez egy jóval kisebb készülék jóval kisebb akkumulátorral. Ennyire képes. Tölteni kell a nap folyamán.
Megéri-e váltani az iPhone SE-re iPhone 6, 6s, 7, vagy akár iPhone 8 esetén?
Röviden igen. Az új iPhone SE a már említett processzor miatt jóformán ideális választás szinte minden, 4,7 hüvelykes készülékről. Ebbe beletartozik a teljes termékpaletta az iPhone 6-tól a 8-ig, plusz a régi SE és a Plus készülékek is, de ugye ott a kijelző méret és az akkumulátor miatt nem biztos, hogy akarunk váltani.
Az egyértelmű, miért éri meg váltani régebbi készülékről, de hogy jön ide az iPhone 8?
Az iPhone 8 átlagosan 2 éves termék. Tehát jóformán lejárt a garancia, rosszabb az akkumulátor, és alapjában véve lassabb is már, mint annak ideén. Mindezek ellenére egészen jól tartja az árát, és emiatt érdemes váltani.
Az iPhone 8 a piacon 90-115.000Ft között mozog. Ha azt vesszük, hogy eladjuk a jelenlegi 8-ast mondjuk 100.000-ért, akkor már csak 80.000Ft-ot kell belerakni egy vadi új készülékbe, ami garanciális, jobb akkumulátor idővel és jobb kamerával rendelkezik. Ez szerintem nem olyan sok pénz érte: ha azt mondanám, hogy 2020-ban egy Pro hardverrel rendelkező iPhone-t megkapunk 80.000Ft-ért, máris másképp hangzik, nem? De. Az Apple ezért vágta telibe picit használt piacot, mert ezek alapján az iPhone 8-nak és minden egyes használt iPhone-nak esni fog az ára, de még talán nem indultak el a lejtőn teljesen.
Tehát azon túl, hogy mennyivel jobb hardvert kapunk, gyorsabb készüléket, most még ár/értékben is jó lehet a váltás, ami az elmúlt években nem volt elmondható.
2 év hűség? Ide vele! A Telenor konkrétan 1800Ft/hó áron dobálja a “Pro” iPhone SE-t. Azt gondolom, hogy erre az árra a szolgáltatók is hibátlan ajánlatokat fognak adni, és akkor még nincs itt a karácsony. Szerintem az iPhone SE minden magyar családnak megvásárolható készülék lett, akár hitelre, akár normál áron, eltekintve persze a járványhelyzettől.
AppleCare+
Szinte minden évben elmondom, hogy az iPhone-okhoz, főleg a mai világban mennyire fontos védelem. Az Apple évi kétszer (2 évig) cseréli az iPhone-t, még akkor is, ha az a saját hibánkból bekövetkező dolog, például összetörtük, illetve ha a készülék bármilyen okból hibás lenne.
Ez lényegében előrevetíti azt is, hogy nem kell a fóliákkal és tokokkal szenvedni, mivel ha odacsapjuk a telefon, akkor csak bevisszük az Apple-höz és elbírálás után kapunk egy cserét. Erről egy részletes cikket itt írtam, de ha nem boldogulnál az AppleCare+ aktiválással, akkor a Szifon.com csapat külön díj ellenében segít és aktiválja az telefonod vagy bármilyen más Apple eszközödre. Fontos! Az AppleCare+ kizárólag az aktiválástól számított 60 napon belül köthető meg!
Konklúzió
Szerintem az új iPhone SE 2020 legjobb ár/értékű iPhone készüléke lett. Nem nagyon tudok belekötni, mert jó lett. Persze vannak apróságok, amik engem zavarnak, mint például a Touch ID, vagy az, hogy a kijelző nem ébred fel az érintésre. Ezek mind már az iPhone X vagy újabb készülékeken vannak jelen, de hát nem is ezt a szegmenst célozta meg az Apple. Örülök a terméknek, örülök annak, hogy több ember teheti majd meg azt, hogy vált erre 2020-ban.
Köszönjük az iSTYLE-nak, hogy biztosította nekünk a teszt készülékeket.
[wp-review id=”119278″]

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.