fbpx Skip to content

Pár hete elsőként írtunk róla itthon, hogy már hazánkban is elérhetővé váltak a rozsdamentes acél órák, valamint az LTE-képes Sport Apple Watch-ok is. Ezt követően az Apple feltette a Telekom Magyarországot is az LTE-támogatott szolgáltatók közé, pontosabban az órák alatt megjelent a szolgáltató logója.

Apple Watch LTE - Telekom beállítás

A mai nappal kezdődően a Telekom mindenki számára elérhetővé tette az Apple Watch LTE támogatását, amit a Telekom fiókunk alatt tudjuk aktiválni. Ehhez nincs más dolgunk, mint aktiválnunk a MultiSIM szolgáltatást, aminek az ára előfizetésenként eltérhet, de átlagosan havi 990Ft-ért tehetjük meg. Nézzük meg a lépéseket.

MultiSIM aktiválás a Telekom fiók alatt

A MultiSIM szolgáltatást új vagy meglévő havi díjas mobil-előfizetésünk mellé egyaránt megrendelhetjük. Meglévő előfizetés esetén az „Előfizetéseim” menüpontban tudjuk megrendelni online.

  • 2 GB, 3 GB, 10 GB-os mobilinternet szolgáltatás mellé: 990 Ft/hó/MultiSIM, Mobil XL hang csomag esetén 0 Ft/hó.
  • Korlátlan Net és Korlátlan Net Max szolgáltatás mellé:
    • Okosóra, tracker-ek, egyéb kis adatfogyasztású kiegészítésű eszközök mellé: 990 Ft/hó/MultiSIM, Mobil XL hang csomag esetén 0 Ft/hó, korlátlan hang és adat 1/1 Mbit/s sebességgel.*
    • Tablet, okostelefon és egyéb nagyobb adatfogyasztású eszközök mellé: 3990 Ft/hó/MultiSIM, Mobil XL hang csomag esetén 0 Ft/hó, korlátlan hang és adat sebességkorlát nélkül

Én jelenleg Mobil XL csomagot használok, így lényegében az Apple Watch LTE szolgáltatásom 0 Ft/hó, csupán aktiváltam a Telekom alkalmazásban. Természetesen az LTE használatához előfizetés szükséges, amihez megfelelő Telekom fiók is kell.

A következő lépés a Telekom fiók megfelelő beállítása, amihez e-mail címmel való bejelentkezés és jelszó szükséges. Ehhez itt lehet létrehozni jelszót!

Az LTE aktiválása, beállítása az Apple Watch-on

Jelenleg a Telekom szolgáltatása csak megadott típusú Apple Watch-okon aktiválható, ami tulajdonképpen a legtöbb európai modellt takarja. Ehhez részletes leírást ad a Telekom, tehát minimum iPhone 6s vagy újabb és Apple Watch Series 3 vagy újabb órára van szükségünk, illetve természetesen a legfrissebb szoftverre.

Ezután aktiváljuk a MultiSIM szolgáltatást és az Apple Watch LTE szolgáltatást – viszont ezt a Telekom alkalmazásban NEM tudjuk megtenni.

Lépjünk be az iPhone-on a Watch alkalmazásba, majd azon belül Mobilhálózat menüpontba. Ott már aktiválhatjuk a LTE-t. Amennyiben ez még mindig nem érhető el nálunk, indítsuk újra a készüléket!

Telekom MultiSIM beállítása – Apple Watch

Telekom MultiSIM beállítása – Apple Watch

Ezt értelemszerűen kizárólag Cellular típusú óra esetén tudjuk megtenni, a nem Cellular típusú órákon a mobilhálózati kapcsolatért felelős alkatrészek hiánya miatt ez nem állítható be.

Az első három hónap ingyenes!

Az aktiválás során a Telekom felületén azt is láthatjuk, hogy az első három hónapban havidíjmentesen használhatjuk a szolgáltatást!

Használd MultiSIM szolgáltatásod az első aktiválástól számított 3 hónapig díjmentesen! Teszteld órád extra költségek nélkül!

Minden ügyfelünk számára az első Apple Watch készülékben aktivált MultiSIM kártya havidíját az első 3 hónapban elengedjük, legyen az új vagy már meglévő MultiSIM szolgáltatás.

A kedvezmény kizárólag az Apple Watch alkalmazáson keresztül aktivált MultiSIM kártyára érvényes, az aktiválás napjától számított 3 naptári hónap leteltéig.

A kedvezmény egyaránt érvényes az új és a már meglévő MultSIM szolgáltatáshoz kapcsolódóan bevont mellék SIM-ek havidíjára, függetlenül attól, hogy azt a sebességkorlátos vagy a sebességkorlát nélküli díjcsomaggal használod.

Mi történik ha a kedvezményes MultiSIM-et (mellék SIM-et) áthelyezem az órámból egy másik készülékbe?

A kedvezmény az áthelyezéstől függetlenül is érvényben marad a 3 hónap leteltéig.

Ha felfüggesztem a MultiSIM szolgáltatást a kedvezményes időszak alatt és később visszakapcsoltatom, akkor a szüneteltetés időszakával kitolódik a kedvezmény lejárta?

Nem. A MultiSIMre vonatkozó kedvezmény az aktiválástól számított 3 naptári hónap leteltéig érvényesül, függetlenül attól, hogy a kedvezményes időszak egésze vagy egy része alatt esetleg szünetelteted a szolgáltatást.

Akkumulátor idő és mobilinternet egyenleg

Természetesen az előfizetésünkhöz csatolt mobilinternet egyenleget fogja használni az Apple Watch is, a MultiSIM szolgáltatáson kívül nincs más költségünk. Ezen kívül az Apple Watch nem arra lett tervezve, hogy egész nap az LTE-n “lógjon”, ezért átlagos használat mellett 4-8 órán keresztül képes működni, tehát jobban merül, ha az LTE hálózatot használja. (Bővebben itt ír erről az Apple.)

Az óra mindig az aktuálisan legkevesebbet fogyasztó hálózati technológiát használja, tehát ha ott van velünk a telefonunk, akkor ahhoz kapcsolódik Bluetooth segítségével, ha nincs ott a telefon, de van ismert Wi-Fi hálózat, akkor arra csatlakozik, és ha ezek egyike sem elérhető, csak akkor használja a mobilhálózatot.

Érdemes még megjegyezni, hogy az LTE-s Apple Watch nem képes roamingolni, tehát külföldön ez a szolgáltatás sajnos nem működik.

Kérdés?

Amennyiben bármilyen kérdésetek van, érdemes a Telekomot felhívni a 1414-en, ahol Vandán úgy tudok átlépni, hogy bemondjátok “ügyintézővel szeretnék beszélni”, majd pedig “Mobil szolgáltatást aktiválni”.

Reméljük, problémamentesen tudjátok aktiválni majd ezt a szolgáltatást – mi már régóta vártunk rá!

[newsletter_signup_form id=7]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Ma ki is próbáltam az aktiválás után. Nálam valamiért a technikai esim kártya telefonszámát jelzi ki a hívott félnél és nem a főkártyám számát, tehát úgy, mintha egy másik előfizetés lenne. Ez lehet, hogy csak egy hiba lesz amit késöbb orvosolnak a Telekomnál?

  2. Szia, nekem is. Ez akkor lehetséges, ha meglévő MultiSIM-et aktiváltál Apple Watch-hoz, és nem új MultiSIM-et hoztál létre. Legalábbis az én tapasztalataim szerint. Páromnál rendesen megy a saját telefonszámával, nálam az a hiba, ami nálad. :slight_smile: Ő új MultiSIM user, én meglévőt aktiváltam.

  3. Avatar for Czo Czo says:

    Nem hiszem, hogy ez okozza. Nekem meglevo MultiSIM volt es ha felhivom a masik telefont, ami itt van a lakasban, akkor a fokartya szamat irja ki. En nem Telekom halozatos szamot hivtam. Ti Telekomosat vagy halozaton kivulit?

  4. Belüli, akkor nem értem nekem miért ugyanígy egy random telefonszámot ír ki :smiley: Mondjuk annyira nem izgat fel jelenleg, csak fura. Majd valamikor felhívom a Telekomot és rendbe rakom ezt az egészet.

  5. Én bár 30-as számot hívtam, de Vodafone felhasználó a hívott fél.

  6. Nem random telefonszám, hanem a multisim saját hívószáma amit jelen esetben a Telekom technikai telefonszámnak nevezett el.

  7. Avatar for Czo Czo says:

    Nekem nincs most itt keznel csak britt (O2) es ausztral (Lebara) SIM, ezek kozul az ausztralt probaltuk ki, azt megcsorgetve (megcsorgettem en is es @SzifonAdmin is), a fo sim hivoszama latszott. Ebbol gondoltam, hogy halozaton belul a technikai azon kivul a fo sim latszik egyelore.

  8. Na most felhívtam a párom is, ő viszont Telekomos, nála már a fő számommal csörgött ki.

  9. Avatar for gabesy gabesy says:

    Tökéletesen műkdöik. Köszönöm. :slight_smile:

  10. Avatar for Czo Czo says:

    Siman lehet, hogy a MultiSIM aktivalasa utani elso 20-30-50-60 percben nem szinkronizalodott meg le minden beallitas minden szerverukre es ezert keletkeztek elcsuszasok. Kiprobaltam egy Vodafone es egy Telekom szammal is, a fo szamom csorog. Szoval, rendben van ez.

  11. Avatar for kchris kchris says:

    no nagy izgalom nekem is, megvan az email az esimről, kapcsolattartó most küldte :). végre! amúgy az órán a mobilt a menüben lehet kibekapcsolni? ha van wifi/BT akkor nem kapcsolja ki/engedélyezi?

  12. +1 nekem is jó lett már a telefonszám kijelzés tényleg idő kellett neki.

  13. Avatar for Czo Czo says:

    Ahogyan a cikkben is le van irva (es ahogyan eddig is mukodott), az ora mindig a legkevesbe teljesitmenyigenyes kapcsolatot valasztjat. BT > WiFi > LTE (UMTS).

  14. Avatar for kchris kchris says:

    köszönöm! sikerült rávennem végre hogy 4G-re álljon át :slight_smile:. Hát ez így nagyon jó lesz… Nem magyarországi az óra, így EKG nincs engedélyezve… De LTE-s alu óra… Majdnem egy évet kellett rá várnom mióta az órát beszereztem. Gondolom ha neten látja egymást a telefon és az óra akkor az óra ugyanúgy teljeskörű mint BT-vel.

  15. Avatar for Czo Czo says:

    A mostani 6.2 sem hozta meg az EKG-t? En is kulfoldon vettem az orat, az eredeti vasarlas helyen meg mindig nincs engedelyezve az EKG viszont a watchOS 6.2/iOS 134 elhozta az EKG hasznalatot.

  16. Avatar for kchris kchris says:

    nem, sajnos nem. Gőzöm sincs honnan származhat az óra… de valami nagyon extra helyről. Rákattintok a kis szivecskére és csak a pulzus értékek vannak, nincs EKG. Az EKG app sem jelent meg.

  17. Avatar for Czo Czo says:

    Ha a telefonon a Watch appban bemesz a hearth (gondolom magyarul sziv?) dolgaihoz, ott sem ajanlja fel az EKG aktivalasat?

  18. Avatar for gunar gunar says:

    Most már csak a voip app-oknak kellene erre való alkalmazással rendelkezniük, hogy teljesen használható legyen

  19. Hat ennek az oranak igy semmi ertelme, nincs roaming, allando lte kapcsolattal 4-8 ora akksi ido, uramatyam, ez igy nagyon szanalmas
    Lemesz a balcsi partra, telefont direkt nem viszed magaddal, hogy ne lopjak el, es keso delutanra mar van egy lemerult hasznalhatatlan vmi a csuklodon. Ez igy felejtos, ebreszto apple.

  20. Arrol nem beszelve, hogy megint arrol szol az egesz, hogy arcpiritoan megint probaljak lehuzni a nepet, amerikaban a sima gps-hez kepest 100 dollar a felar a lte-nel, szanalmas!! 150 ezer a gps es 300 ezer nalunk csak azert mert lte, ezt megis hogyan sikerult kimatekozni??? Ha meg a vàmot, afat es minden egyebet belekalkulalunk, akkor sem jon ki ez a matek. Elszomorito

  21. Legalább hülyeséget ne írj. Te az alap aluminium és az “alap” rozsdamentes acélt hasonlítottad össze árban. Kicsit nézz jobba utána. Mert az alu GPS 154990 Ft a GPS+Cellular meg 194990 Ft.

  22. Eddig az volt a baj, hogy nem volt, aztán most az a baj, hogy nem bír ki egy balcsis egész napot? :smiley: Nem értem ezeket a problémákat. Van, akarod használni, használod, ha nem nem. :man_shrugging:t2:

  23. Avatar for atirag atirag says:

    És azt ne feljtsük el,hogy ha multisim-et használsz akkor az sms értesítés a nem fogadott hívásokról megszűnik. És egy iphone xs-től felfelé ha két kártyát használsz akkor ez egy elég fontos szolgáltatás.

  24. Nem értem. Bejön egy hívás, “kicsöng” te nem veszed fel mert nem értél rá / épp telefonáltál. Ott marad mint nem fogadott hívás, mindkét készüléken.

  25. Avatar for atirag atirag says:

    Nem erre gondoltam. Függetlenül attól,hogy miben használod a multisim-et ipad vagy telefon nem fog működni az sms értesítés. Tehát ha két kártyát használsz az egyiken éppen telefonálsz addig ugye a másik “lejön” a hálózatról és arra érkezik egy hívás. És ha nincs multisim akkor erről a hívásról kapsz egy sms.t,hogy xy számról volt egy nemfogadott hívásod.
    És mivel az iphone-nál nagyon rosszul működik a hívások átirányítása a kártyák között emiatt nagynon nagy szüksége van erre ha sok ember hív téged.

  26. Avatar for Czo Czo says:

    A hivasertesito szolgaltatas technikailag ugy mukodik, hogy a megfelelo esetekre be van allitva egy atiranyitas a hivasertesito telefonszamara, ez a szam a +36309876543. Tehat, ha van bekapcsolt hivasertesito szolgaltatasod, akkor probald meg USSD kodokkal (mert sajnos az iPhone menujeben ilyet kozvetlenul nem lehet) beallitani a foglalt, nem elerheto esetben a hivasatiranyitast erre a szamra. En meg akkor letiltottam ezt a hulye szolgaltatast amikor megjelent, igy nem tudom (nem is akarok azzal kiserletezni, hogy visszakapcsolodjon) kiprobalni, hogy ez multisim eseten mukodik-e. Ha hangposta tud mukodni, akkor ez is. Legfeljebb kezzel kell beallitani. Illetve valoszinuleg a foszamra kuldi majd az smst, igy a multisimek azt nem kapjak meg.

    Mit ertessz az alatt, hogy egyik karytarol a masik kartyara nem megy iPhone eseten az atiranyitas? Az atiranyitasoknak semmi de semmi koze ahhoz, hogy ez most iPhone vagy nem iPhone. Az iPhoneban osszesen egy darab radio van, igy barmilyen radio forgalmazas eseten a masik radiohoz kapcsolodo SIM nem elerheto. Ez nem olyan valami, ami szoftveresen javithato. Ha valakinek ez nem tetszik, akkor neki nem DSDS hanem DSDA keszuleket kell vasarolnia.

  27. Avatar for atirag atirag says:

    Tehát nekem azt az információt adták a telekomnál többszöri kérdésre is( mellesleg kipróbáltan így is működik nekem) ,hogy abban az esetben ha van multisim ami a fő kártya adatmennyiségét használja akkor onnantól nincs sms értesítő. Amint kikapcsoltam egyből jöttek az info sms-ek. Amit írsz az nagyon szuper ,de már túl vagyok ezeken az usdd kódokon. Még akkor próbálgattam mikor szerettem volna az egyik kártyát várakoztatásba rakni míg a mnásikon beszélek.
    És értem,hogy nem kell ilyen típusú készüléket venni,de iphone-ban csak ilyen van. És mivel ez a harmadik dual sim-es iphone-om így már tudom,hogy sajnos nagyon silány ilyen szemponból.
    Amúgy is sajnos gyenge a radio benne. És ezt x,xs és jelenleg pro készülék tapasztalatával mondom.
    Csak azért nem veszek másikat mert hányok az androidtol.

  28. Avatar for hajkid hajkid says:

    Bocs, ha hülye a kérdés, de ha kérek egy előfizetést a telefon mellé, akkor ugye annak más a száma, mint annak a SIM nek, ami az iPhoneban van. Ha elmegyek pl futni és hívják a telefont, akkor az “megjelenik” a watchon? Vagy csak multisimmel működik? Céges előfizum van, nem tudok hozzá multisimet kérni sajnos, ezért kérdem. Köszi!

  29. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @hajkid csak MultiSIM-mel működik, ahogyan az a cikkben is le van írva.

  30. En sehol nem talaltam ezt a 194 ezer forint koruli arat, mindenesetre szuper hogy megjelent az apple watch lte 5 ev utan itthon is de az akksi ido ultragaz, most szembesultem vele. 2020-ban egy ora ami még reggeltol estig sem birja ki ha normalisan hasznalod?! Vannak itt bajok, bar aki megszallott apple user, az meg ezt is megbocsajtja

  31. Én ennél komolyabb problémákat is látok amikor az óra nincs a telefon közelében. Az értesítések vagy megjonnek vagy nem. Vagy késnek vagy nem. Nem tudom miért van ez de nem nagyon jó. Mondom ezt azután hogy elég sokat teszteltem egy galaxy watch -ot is. Igaz ott többször elofordult hogy a Samu szinkronizacios szervere állt és olyankor nem kapod meg az erteisteseket addig de az Apple szinkronizacios szervere meg szintén gondokkal küzd? Vagy nem tudom mitől lehet ez. Az kimondottan idegesítő hogy ha hívnak és nem hallod pl. Akkor a missed call értesítés nem jön meg visszatérően az órára így gőzöd sincs arról hogy hívtak.

  32. Avatar for Czo Czo says:

    Amiota Apple Watchom van, soha nem talalkoztam kimaradt ertesitessel, pedig jonnek push uzenetek rendesen. A dokumentacio ertelmeben egyebkent, ha a nem Cellular ora nincs a telefon kozeleben (azonos helyi halozat vagy BTle kapcsolat), a GSM halozaton at torteno hivasok nem mennek at az orara(*), ennelfogva az ertesites sem. Ehhez nem eleg az, hogy van WiFi az oran.

    Ha pl fel van telepitve egy adott alkalmazas az orara es a telefonra is, ha a telefonra kuldenek egy push uzenetet, az csak akkor erkezik meg az orara, ha az ora valahogyan eleri a telefont (ez a valahogy lehet Bluetooth kapcsolat, helyi halozati kapcsolat WiFi-n vagy a WiFi-n levo telefonhoz cellularis ora LTE kapcsolaton vagy WiFi-n logo telefonhoz interneten keresztul egy masik WiFin). Ha a fejleszto tenylegesen kihasznalja a watchOS lehetosegeit, akkor meg tudja ugy irni az alkalmazast, hogy akar kikapcsolt vagy elerhetetlen telefon eseten is megjojjon az orara a notifikacio.

    (*) - A Cellular orara ugye mobilhalozaton at akkor megy el a hivas, ha az ora a halozatot hasznalja. De amig van WiFi, addig nem epiti ki a Cellular kapcsolatot. Emiatt nem tudom, hogy mi van akkor, ha Cellular az ora, de eppen WiFi halozaton log, amin nem erheto el a telefon. Amig tart ez a virusos hercehurca, addig nem is nagyon van lehetosegem ilyen helyzetbe kerulni, hogy ezt ki tudjam probalni.

  33. Koszi, ezeket az arakat nem is lattam, de ahogy olvasom a teszteket, velemenyeket az lte watchal kapcsolatban, tenyleg aggaszto, hogy az akksijarol csak rosszat irnak ha aktivalva van rajta a folyamatos lte, marpedig pont ez lenne a lenyege, illetve ahogy az elottem szolo is irta, vagy megjonnek az ertesitesek vagy nem. Szerintem egy tobb szazezres oranak mar illene foleg az applenel ezeket megoldani es minimum 2 napos de legalabb egy teljes napot kibiro watchot megcsinalni. Arrol nem beszelve, hogy meg roamingra sem kepes :frowning: mindenestre elegge sok a kompromisszum, mondom ezt ugy hogy imadom az apple cuccokat

  34. Avatar for Czo Czo says:

    Tegnap direkt kiprobaltam, kb 9kor vettem le a toltorol, kikapcsoltam az oran a WiFit, kikapcsoltam a telefonon a Bluetoothot, delutan 6-tol piszkalt, hogy energiatakarekos modba kellene kapcsolni. Fel 7 kornyeken meg ment, fel8kor pedig mar csak az energiatakarekos modot mutatta. Ennyit meg tengerparti vagy strandos napon sem vagyok tavol a telefontol. Ekozben jottek notifikaciok, elmentem setalni, telepitettem appot. Az oram egy masfel eves Series 4, 44mm.

    Hany ora LTE mukodesre volna szukseged egyebkent?

  35. Ezért irtam hogy en kiporbaltam. Es nagyon zavaro hogy nem erkezik meg minden ra es foleg nem idoben. Pl. ha kuldenek messenger uzenetet es csak a pusht nezed meg az oran es utana kuldenek masok is van hogy csak nehany jon meg es a tobbi nem. A hivasrol meg az ertesites nagyon gyakran nem jon be az orara. Szoval ez igy eleg kiabrandito…

  36. @zsozsobasa @Czo pont ezt a tesztet csináltam én is tegnap. Hasonlóan 9-kor levettem délután 3-kor volt 20%-on.

    Nekem minden értesítés időben megérkezett probléma nélkül. IGAZ én csak iMessage és Messengeren kommunikálok, valamint emailt kapok. Ezek egyike se késett. Az jobban zavart, hogy mondjuk ha gyorsabban elolvastam telefonon, akkor is megjött Watch-ra, de nyilván ez nem életszerű. :slight_smile:

  37. Vegig lte halozaton logott az ora? Azert 6-7 ora uzemido botrany, raadasul még utkozben macera nelkul sem tudod konnyen tolteni mint egy telefont mondjuk… miert nem lehet megoldani ezt az akksi mizeriat? Always on rajta volt neked?

  38. Végig teljesen LTE-n volt, tökéletesen elég 6-7 óra egy átlagos balcsihoz, bármilyen fürdéshez dologhoz, aminél nem lehet nálad a telefonod. Sztem ez bőven elég, nem értem hogy ez neked miért kevés.

  39. Avatar for Czo Czo says:

    A 6-7 ora szerintem nem botrany, ha megnezzuk mekkora akku van benne. Azert nincs benne 2G radio sem (csak 4G es 3G van), ha 2W adoteljesitmennyel egetnenk a villanyt, eddig se birna.

  40. Hat ha csak azt nezem, hogy elmesz delelott 10 korul a balcsira, delutan 6 korul vissza a szallasra, mar van egy halott orad a csuklon, nincs benne tartalek, vagy en latom rosszul? Szeritem az ember ha lemegy a partra akkor siman lent van 6-8 orat strandolni

  41. Mondjuk jo lenne ha neha ki tudna valtani egy okostelefont legalabb reggeltol estig :slight_smile: de a 6-7 ora uzemidobe gondoltam nem szamolta bele senki, ha kozben bejon par hivas amik par percesek :slight_smile:

  42. Én pl délben alapból nem megyek le balcsira, vagy reggel, vagy késő délután 4 körül, mert megöl a nap. DE mondjuk nem én vagyok, hanem más, akkor igen a fenti esetben még mindig kibírja az óra az egész balcsidat, de gondolom nem 0-24 vagy a vízben ergo ha ezzel számolsz tudsz tölteni ameddig megeszed a hamburgeredet… ez teljesen a szenvedés kategória, amikor nem akarsz semmilyen kompromisszumba belemenni. :man_shrugging:t2::man_shrugging:t2::man_shrugging:t2:

    Neked akkor ez az óra nem való válassz mást. Ilyen egyszerű.

  43. Ha szerintem jonnek az ertesitesek, par uzenetre valaszolsz, bejon egy par perces telefon egy-ket kollegatol, fonoktol, akkor is birja ezt a 6-7 ora uzemidot? Mik a tapasztalatok?

  44. Nekem azért volt 6 óra mert végig használtam egész nap. Hívásokra is. Czo-nak nem tudom hogy lett 9-től 18-ig, de én mindent használtam rajta, kivéve az edzést. Az edzéssel ez tuti 4 órára redukál, de hát annál többet nem edzel :smiley:

  45. Hat igen, az a baj hogy annyira korlatozottak a lehetosegek az okosora piacon amivel tudsz telefonalni okosora nelkul es tudsz fizetni, illetve vizallo es birja az akksija az 1 napot :slight_smile:

  46. Mert a jelenlegi technológia ezt engedi meg. Na mind1 igazából most fogok majd írni egy cikket ezekről, illetve más LTE-s tapasztalatokról is. Abban nyilván lesznek sceeenshotok is.

  47. Na mondjuk ez megnyugtato, hogy kemeny hasznalattal is birta akkor legalabb a 6 orat.

  48. Avatar for Czo Czo says:

    En kozben itthon voltam, kb osszesen 6-8 appot telepitettem fel (a radio szora keresve), es egy 20 perces setara mentem ki itthonrol (megnezni, hogy mit mutat a find my friends). Fules ugyan volt nalam, de nem tudtam radiot hallgatni (egyik radios app se tudott streaminget onalloan az oran). Ertesitesek jottek, de azokra nem szoktam amugy sem reagalni az oran, csak megnezni.

    Szerk: en a normal napokat is 50-60% koruli toltottseggel zarom, ehhez kepest, ugyonazzal a hasznalattal neztem az LTE-t.

  49. Szuper, nagyon varom! Volt anno Huawei watch-om E-sim verzioban, de aZzal fizetni nem tudtam :slight_smile: ha lesz egy olyan ora, ami reggeltol estig birja, lehet vele fizetni, telefonalni es vizallo, engem megvettek :slight_smile:

  50. Amugy valakinek nincs infoja arrol, hogy mas szolgaltatoknal lesz-e e-sim opcio? Jelenleg ugye csak a telekom tudja ezt

  51. Semmi, sajnos. Gondolom ezek viszonylag komoly frissítések. Még e-sim sincs a többi szolgáltatónál nem hogy Apple Watch támogatás. Szomorú :frowning: Én épp emiatt vagyok telekomos.

  52. Avatar for Czo Czo says:

    En a Telekom eSim megjelenese miatt vettem Series 4 LTE verziot, remeltem, hogy az eletciklusa alatt hasznalni is tudom majd. Ha eddig nem lettem volna telekomos, mar tuti valtottam volna.

  53. Teszteltem én is mikor olyan helyen dolgoztam ahove nem lehetett telefont bevinni. Akkor teljesen kiváltotta a telefont, 6óra hosszát bírt de akkor teljesen lemerült.

  54. Avatar for gunar gunar says:

    Tényleg ha pl nincsen jó LTE vétel akkor ez is átvált wlancall-ra? :crazy_face:

  55. Avatar for gunar gunar says:

    Köszi! Ez jó, már csak az a kérdés, ezt a sima wifi-s miért nem tudhatja?

  56. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mert a Wi-Fi-hívások a mobilszolgáltató szolgáltatása.

  57. Avatar for gunar gunar says:

    Jó, csak mondom hátha mégis, mert attól hogy nem tudok róla mint az előbb láttuk, létezhet. :roll_eyes:

  58. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mivel ez mobilszolgáltatói szolgáltatás, így kár ezen filozofálni.

  59. Avatar for atirag atirag says:

    Olvasva ezeket a tulajdonságokat ez az óra egy vicc. Főleg ,hogy csak országon belül mehetek vele nyaralni.Az üzemidőt meg tudja magyarázni magának az ember ha akarja,de ezzel így ebben a formában minden nyaralási nap egy szerencsekerék.
    Egyébként sem acélos az üzemidő hát még így.

  60. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    az, hogy nincs roaming, a MultiSIM miatt van. nem az óra hibája.

    kiegészítem: tehát ez by-design ilyen, ami miatt nem tekinthető klasszikus értelemben hibának.

  61. Avatar for Czo Czo says:

    Az ora hibaja. A MultiSIM mindenhol mukodik, de belefuthatsz olyan halozatba, hogy ha hivast inditassz rola, akkor nem a megfelelo szam fog latszani. Az ora hibaja, hogy nem roamingol, mert igy dontott az Apple. Meg telekom.hu FAQ is van, melyben leirjak, hogy a roaming mukodik.

  62. Igen az óra hibája, hogy nincs roaming ennek már én is utána jártam és azt írták mondták, hogy a multisim tudja, de az óra sajnos nem engedi, de az apple a különbözö hálózatokkal magyarázza. Bár egy europán belüli “roaming” elméletileg megoldható lenne szerintem, de mindegy is, sajnos nem tudja.

  63. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    a hiba azt jelentené, hogy amúgy működnie kellene, de nem működik. ha tervezésileg így van, akkor az nem hiba – ha erre nyitsz egy hibajegyet, azt is azzal fogják lezárni, hogy ez bizony by-design ilyen.

    az Apple meg gondolom épp az esetleges problémák megelőzése érdekében döntött úgy, hogy mivel csak MultiSIM szolgáltatással tehető eSIM az órába, önállóan nem, és más szolgáltatótól sem, csak attól, akinek a kártyája az iPhone-ban is benne van, a MultiSIM esetén meg ilyesmik előfordulhatnak, így inkább megkíméli magát az esetleges hálózati problémák szülte helyzetektől, amit elsősorban rajtuk verne le a vásárló, hiszen a szolgáltató szerint mindennek működnie kell. (és akkor most az esetleges frekvencia-támogatottság miatti problémákat még nem is említeném, ha mondjuk európai órával az USA-ba látogatsz, vagy fordítva, plusz a roaming díjak, amik csak az EU-n belül tűntek el.)

  64. Avatar for Czo Czo says:

    A roaming dijak ugyonugy erintik a telefont hasznalokat. Az iPhoneok sem voltak 3-4 evvel ezelottig vilag iPhoneok, megis lehetett roamingolni. Szoval lehetne roaming, technikai akadaja nincs.

    Megsincs. Miert nincs? Mert ok nem akarjak. Ahogyan vannak carrier bundlek, ugyonugy lehetne az oraban egy lista azok szolgaltatokrol, akik tamogatjak a watchot nativan. De ilyet sem akartak eddig csinalni.

    Az Series 4 LTE ora, ha nincs benne eSim, akkor barmilyen halozaton tud segelyhivast inditani (az S3 LTE oraval, ha nem volt benne eSim, egyaltalan nem tudtam felhivni a 112-t). Ha van benne eSim, akkor csak az otthoni halozaton. Az S5 fuggetlenul attol, hogy van-e benne eSim, minden halozaton hajlando segelyhivast inditani. Lehet, hogy az S6-ban a roamingot is engedelyezik (most generaciorol generaciora csepegtetnek).

  65. Avatar for Czo Czo says:

    A 4s igen, de pl az Europaban forgalmazot iPhone 5s nem tamogatott minden amerikaban hasznalt LTE bandet. Tehat ott is megvan ez a problema. Sott, az amerikaban vett CDMA peldanyban volt LTE tamogatas, mig a kinaban megvett CDMA peldanyban nem. Ilyen-olyan sav elteresek azota is elofordulnak nemcsak az iPhone de mas keszulek esetben is.

  66. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    tudom, külön cikkünk van a külföldi iPhone-okról, összeszedve, mik az esetleges eltérések:

    ebben is kiemeltük, hogy az iPhone 4s világtelefon.

  67. Avatar for kchris kchris says:

    hát ez az! HA az eSIM lenne probléma akkor az iPhone-ok esetében is jelentkezne! Ha a MultiSIM lenne probléma akkor szintén iPhone-ok esetében is probléma lenne… Szerintem semmi technológiai akadája nem kellene legyen hogy az óra ugyanúgy B20-at használva felmásszon egy külföldi hálózatra. VAGY, igaz valószínű a GSM firmware kódban plusz kódot igényel a roaming. Ami lehet nincs is megírva. ÍGY LEHET nehéz a roaming az órával… De miért lenne ott más kód mint a telefonon aminek kb ugyanaz a CPU/etc hardvere mint a telefonnak, csak nem annyira erős.

  68. Engem az izgat igazán, hogy a többi szolgáltató ennyire nem lát ebben fantáziát, vagy valami olyan (szerződésbeli) korlátaik vannak, hogy nem tudnak erre a piacra belépni?
    Tud erről valaki valamit?

  69. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @kopemagus az Apple Watch LTE támogatásában ugyanaz a helyzet, mint az Apple Pay esetén. nem az adott szolgáltatók nem látnak ebben fantáziát, hanem az Apple ütemterve is számít. de Magyarországon egyébként jelenleg nincs is a Telekomon kívül másnál eSIM.

  70. Az, hogy van-e eSIM a portfólióban, nagyrészt a szolgáltató döntése lenne. Szerintem :slight_smile:

  71. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de mint láthattad, hiába volt már hónapok óta eSIM a Telekomnál, az Apple Watch támogatására várni kellett. tehát attól, hogy lesz eSIM bármelyik másik szolgáltatónál, még nem lesz rögtön Apple Watch támogatás.

  72. Azt azert sehol nem hirdeti az egyetlen eSIM szolgaltato, hogy csak a náluk vasarolt termékek mukodnek.
    Ha megveszem, mondjuk a, Média M ben az LTE kepes orat 130 ezerert, ott azt mondjak mukodnie kell.
    Váltottam szolgáltatot, megkaptam a QR kodot, beolvasom, semmi.
    Hivom T- home t, mindent probalunk, semmi.
    Majd egy veletlen folytan kiderül, csak a náluk vasarolt ora fog mükodni, hiába aktív a gsm, LTE, jelem az oram kijelzojen.
    Felháboríto.
    Most itt ragadtam ennel az.amúgy is legdrágabb szolgaltatonál a huségidőig, emiatt a felrevezetés miatt.
    Ahogy lejár emiatt lepek tőlük azonnal.

  73. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mert ez nem igaz. működnie kell, hiszen minden óra független. ami viszont probléma lehet, az az, ha nem megfelelő a modellszáma az adott órának. a támogatott modellszámokat viszont leírja a szolgáltató. ha az általad vásárolt óra modellszáma nincs ott a szolgáltató által megadott listában, akkor nem fog menni. egyéb esetben viszont mennie kell.

  74. Kedves Jadeye.
    Ők maguk mondták tegnap, miután konkrétan rákérdeztem.
    Csak a náluk vásárolt orák működnek eSIM mel.
    Nem tudom mit raknak az orába, valami plusszt.
    Az én órám, de a telekomos eledo srac altal, a Media M. ban vasarolt Samsung Gear se mukodik. Pedig a Mediások allitottak hogy mukodnie kell.

  75. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    elhiszem, hogy ezt mondták, de ettől még ez maximum egy tájékozatlan munkatárs állítása lehet, hiszen a Telekom a weboldalán tudtommal sehol nem állít ilyet, és nem is állíthat, hiszen te megvásárolhatod az adott órát bármely hivatalos viszonteladónál is, vagy közvetlenül az Apple.hu-n, és működnie kell. ha nem működik, akkor azt jelezni kell az Apple-nek, az adott viszonteladónak, és a szolgáltatónak, ha pedig nem sikerül dűlőre jutni, akkor a fogyasztóvédelemnek.

    Milyen Apple Watch modelleket lehet mobilhálózathoz kapcsolni?

    Az Apple Watch mobilhálózat beállítása után nem kapcsolódik órám a mobilhálózatra. Mit tegyek?

  76. Avatar for Czo Czo says:

    Ez biztos, hogy nem igaz. En az Apple Watch Series 4 oramat nem a Telekomtol vasaroltam, nemhogy nem itthon de meg csak nem is Europaban. Megis mukodik a mobilhalozaton. Pontosan milyen orad van? Mi a tipusszama (ezt a beallitasok/info alatt tudod megnezni, a modellszamra ha ranyomsz megvaltozik. Mik azok a szamok amiket ott kiir?) A folyamat melyik reszenel akadsz meg? Mit jelent az, hogy “semmi”?

  77. Samsung Gear S3 LTE. Magyarorszàgi alaplappal, de nem a telekomnál vasárolt.
    A QR kod beolvasása utan, azt irja, csatlakoztassam a hálozatra, mikozben a térero fullon van tehát műkodik.

  78. De hát itt mindenki Apple Watch-ről beszél neked, de Te egy Samsung óráról beszélsz.

  79. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ez a cikk és az oldal az Apple termékeiről szól, az itt elérhető információk is azokra vonatkoznak. nem tudunk segíteni neked nem Apple termékkel kapcsolatban.

  80. lol :smiley: hát de tényleg :smiley:

  81. Az én stainless steel series 4 órám svájcból van és működik a telekomnál.

  82. Teljesen mindegy hogy Apple, vagy Samsung, a lényeg ugyanaz. Elvileg csak a náluk vasarolt cuccok műkodnek eSim mel.

  83. Azért nagy penge vagy, többen is leírták neked, hogy müködik máshol vásárolt Watch-al, akkor nem értem miért akarod az ellenkezőjét bebízonyitani?

  84. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de hát az Apple Watch esetén ez egyszerűen nem igaz, hiszen működnek a bárhol másutt vásárolt órák, ha azoknak a típusszáma megegyezik a támogatottakkal! ha ez nem így lenne, akkor szerinted mégis miért működik bárkinek, aki nem a Telekomtól vette az Apple Watch-át?

    pontosan követted a Telekom oldalán leírtakat? de mint fentebb már írtam, vedd fel a kapcsolatot akkor a fogyasztóvédelemmel, elvégre itt egymást győzködve ez nem lesz megoldva, főleg hogy ezen az oldalon az Apple termékeiről van szó, nem a Samsungéról. de ettől függetlenül a Telekom még más gyártók készüléke esetén sem ír olyat, hogy csak tőlük vásárolt eszközzel működne…

  85. Avatar for gunar gunar says:

    Ha a MM-ban vetted és szerencséd van, akkor weben és nem telt el a 60 nap, simán viheted vissza, még megindokolnod sem kell miért. Amugy meg a samsungnál vásárolt óra is működik a Telekom-on a haveromé pl, ergo nem csa a T-nél vett.

  86. Avatar for dzsega dzsega says:

    Ha az iPhone egy céges számmal rendelkezik, a Watch-ba pedig privát előfizetést rakok, akkor is fog menni a hívás vagy csak az értesítések jönnek meg?
    Magyarul a watch képes önállóan lenni, vagy mindenképp multisim kell a dologhoz?
    Bár sejtem a választ, de a remény hal meg utoljára, ha önállóan is él és fenn lóg a neten esetleg az iPhone-ra érkező hívás megjelenik a watch-on? Mint mikor wifin keresztül a mac vagy iPad használható telefonhívásra.
    Köszi!

  87. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    a Watch-on csak az az előfizetés lehet MultiSIM formában, ami a telefonodon is rajta van.

  88. Avatar for dzsega dzsega says:

    Köszönöm a gyors választ. Így akkor hiába van lte képes watch-om… :frowning:

  89. Ez nem biztos hogy így van. Mert ugye amikor hozzáadod a Telekom-os eSIM-et, akkor belépsz egy telekom fiókba. Ez bármelyik lehet szerintem. Holnap megnézem neked @dzsega mert van 2 előfizetés és 2 Apple Watch LTE is itthon. :slight_smile:

  90. A lényeg ugye, hogy a MultiSIM szolgáltatás aktiválva legyen a másik Telekom-os fiókon. JAH és az fontos, hogy Telekom-os kártya legyen a telefonba rakva. Tehát 2 különböző Telekom-os előfizetés esetén működhet ez.

  91. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de mivel az Apple Watch esetén az LTE-t az Apple arra szánja, hogy a telefonod nélkül tudj elmenni például futni, így számukra semmi értelme nem lenne, ha egy teljesen másik telefonszámú kártya lenne rajta, hiszen akkor pont az a funkciója lenne semmis, hogy otthon tudod hagyni a telefonodat.

    tehát szerintem fel fogja dobni, hogy azt az előfizetést nem adhatod hozzá az órához, mert az eltér a telefonon lévőtől.

  92. Nálunk svájcban létezik külön előfizetés az Apple Watchhoz, így kapsz egy külön számot hozzá, ez akkor jó, ha egy családtagnak állítod be és mondjuk nincs iPhoneja. Vagy ugye tudod magadnak a MultiDevice-t (multisim) választani ami ugye ugyanaz a szám. De szerintem, ha sajátnak van beállítva a Watch akkor nem fog működni mint ahogy Te is írod.

  93. Avatar for Czo Czo says:

    Ez a family plan, de ilyen nalunk nincs. :slight_smile:

  94. Oh, azt hittem ez nincs területileg korlátozva. :slightly_frowning_face:

  95. Avatar for dzsega dzsega says:

    Nem is reméltem ennyi és ilyen gyors segítséget. :face_holding_back_tears:

  96. Nem szerintem ez határozottan nem a Family Plan.
    Ez arról szól, hogy ellentétben a telefonnal az óra csak egy mobil elérhetőséget tud “egyszerre” kezelni, ha a telefonnal nincs kapcsolata (messze van a telótól)

  97. Avatar for Czo Czo says:

    Ezt nem igazan ertem. Az oradon, csak azok azok az elofizetesek lehetnek, amihez van elofizetesed a telefonon is (az hogy ezmost fizikai sim vagy esim vagy tobb esim, az mind1). Ha te masik elofizetest akarsz, az pont a “family plan”-os dolog, amihez nalunk el sem tudod inditani a folyamatot, mert a mi regionkban ez nem is erheto el, igy errol kaphatsz maximum tajekoztatast.

  98. @Nem_Tom szerintem a linkre gondolt amit beraktam a hozzászólás után eggyel és szerintem azt hitte, hogy arra válaszoltál és nem az előtte lévőre.

  99. Szóval nem megy. Valóban csak a saját MultiSIM előfizetésedet adhatod hozzá, amivel a telefont is használod, így másik Telekom-os kártya nem adható hozzá az órához.

  100. Igen, úgy értettem, hogy a linkre válaszolt @Czo és erre reagáltam.

  101. Tapasztalataim az Apple Watch (AW) Családi beállításáról:
    Ez a lehetőség olyan esetre lett kitalálva, ahol az AW olyan családtagnak lesz,

    • Akinek nincs (vagy még nem szeretnénk, hogy legyen) iPhone-ja
    • Akit erősebb szülői “kontroll” alatt szeretnénk tudni
    • Akinek (még) nem szükséges egy külön (drágább) árú előfizetés (spoiler: na erre nincs még költséghatékony Apple kompatibilis szolgáltatói ajánlat itthon)

    Mi működik itthon és mi nem:

    • Igen, lehet iPhone nélküli családtagot hozzáadni, ami működik Wi-Fi-n, de
    • Nem lehet iPhone nélküli családtagot hozzáadni, ami működik Mobil előfizetéssel (nincs még olyan szolgáltató (a Telekom sem) amelynek volna ilyen csomagja, igen próbáltam Telekommal lásd lentebb képernyőképet)

    Mit próbáltam és mit nem:

    • Próbáltam: Szülői telefon készülék Telekom szolgáltatói csomagban (innen már nem enged semmilyen előfizetést hozzáadni arra hivatkozva, hogy a telefonon lévő Telekomos fiók segítségével nem engedi, noha szívesen megpróbáltam volna egy másik Telekomos előfizetéshez való előfizetés hozzáadását, de már itt elakad a folyamat)
    • Nem próbáltam: Szülői telefon készülék NEM Telekom szolgáltatói csomagban (nem hinném, de esetleg itt engedheti a Telekom előfizetés hozzáadását az órához)

    Feltételezés:
    Külföldön vannak országok/szolgáltatók ahol van direkt olyan szolgáltatói csomag amelyikben a szülő előfizetése alatt lehet (másik számmal) olcsó/korlátozott gyerek csomagra előfizetni. Megjegyzem itthon van ehhez hasonló direkt ennek a célcsoportnak MyKi Wacth-r és hasonlóra, de NEM Apple kompatibilisen. Hajrá hazai szolgáltatók, hajrá Apple

    Mi tettem végül:

    • Vettem egy használt iPhone 6s-t amit alapvetően nem hord magával a gyerkőc
    • Ettől még kiskorú családtagként közel az a szülői kontroll lehetséges, ami iPhone alkalmazása nélkül lehetséges
    • Igen, ez itthon sajna azzal a felárral jár, hogy kell egy plusz “felesleges” készülék, plusz Telekom előfizetés MultiSIM-es

    Ha lesz erőm legközelebb megírom, hogy az előző MyKi Watch-hoz képest mik a tapasztalatok (spoiler alert: vegyes)

  102. Avatar for dzsega dzsega says:

    Ez így nagyon szomorú…
    Nagyon extrém megoldás jutott eszembe. Van a céges fizikai sim az iPhone-ban. Ez mellé berakok egy privát esim-et amit aztán multi simmel berakok a Watch-ba is.
    Úgyis kell mennem a telekomhoz más miatt, megérdeklődöm, hogy ez élhető megoldás-e.

  103. Avatar for Czo Czo says:

    Miert ne lenne megoldas? Marmint, ha MultiSIM kepes az elofizetes, akkor siman kell 1 SIM a telefonba meg egy masik az oraba es kesz vagy.

  104. Avatar for gunar gunar says:

    Tudom hogy itt az Apple Watch a kérdés, de lehet még kapni itthon más gyártású eSIM-es órát is(huawei, samsung). Azok is csak multiSIM-mel mennek? Ha nem akkor ott az óra amit tud használni valaki a családból teló és felesleges huzavona nélkül.

  105. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    és ez szerinted hogyan oldja meg azt, hogy Apple Watch-ot tudjon használni? :smiley:

  106. Avatar for gunar gunar says:

    Azzal kezdtem hogy tudom mi a feladat és másik alternatívát dobtam fel, ezért nem vágom a kérdésedet. De mindegy.is. :slightly_smiling_face:

  107. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de ha a feladat az, hogy Apple Watch-csal kell megoldani, arra szerinted hogyan lenne már alternatíva, ha nem Apple Watch-csal oldod meg? ez a követelmény önmagában megszabja, hogy mi lehet alternatíva, és mi nem.

  108. Tudna valaki segíteni?
    Ti tapasztaltatok mostanában ilyet?
    Valakinek van vmi tippje, hogy mit próbáljak?

    15.3 és 8.4 frissítés óta behülyült az eSIM az órán, nem lehet hívást indítani és fogadni mobilhálózaton (GSM). Ráadásul a családban 2 óra is érintett. Az egyiken teljesen eltűnt az óráról, itt próbáltam újra rátenni az előfizetést többszöri próbálkozással (beleértve ügyfélszolgálatos újra aktiválást is) végül rajta van az órán (látszik az előfizetés: Telekom, állapot: kapcsolódva), de nem működik a hívás fogadás/indítás továbbra sem. A másikon pedig ugyan rajta maradt, de ugyan az a helyzet, nem lehet telefon nélkül hívni vele.

    image
    image

  109. Megoldva.
    A probléma a tesztelés módja volt :slight_smile:
    Jáááj

    @SzifonAdmin visszajelzésének köszönhetőe újabb tesztet csináltam és most már nem csak imitáltam a telefon nélküliséget repülő móddal, hanem ténylegesen kimentem a telefon hatókörén kívülre, s lám működött az óra.
    Abban hibáztam, hogy figyelni kell, ha a repülő móddal a telefonon a BT csak kifehéredik (BT eszközök leválasztása holnapig) attól még stikában kapcsolatban marad telefon az órával (ezt persze le kellett volna ellenőriznem az órán, hogy a telefon mini ikon piros és át van húzva) és az óra a telefonon keresztül próbálkozik a hívással ami nyilván nem fog sikerülni hiszen repülő módba raktam… Egyszerre érzem bénának magam és picit megvezetettnek az Apple által :slight_smile: No komment…

    Persze még a térerő hiánya is belejátszhatott, mert a földszinten próbáltam ahol a telefonnak elég, de az órának csak éppen…

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Czo Avatar for gabesy Avatar for adtila87 Avatar for Szifon Avatar for hajkid Avatar for kopemagus Avatar for zsozsobasa Avatar for Nem_Tom Avatar for Jadeye Avatar for 83miki83 Avatar for gunar Avatar for SzifonAdmin Avatar for autotaxmo Avatar for baumgartner Avatar for kchris Avatar for atirag Avatar for dzsega