fbpx Skip to content

Az Apple este 7-kor kiadta az iOS 13.3-at, ami fejlesztéseket tartalmaz, illetve több hibát is javít.

Arról egyelőre nincs információ, hogy azok számára ez hoz-e megoldást a hálózati problémákra, akiknek az iOS 13.2.3 nem oldotta meg azt, mindenesetre ilyesmit nem említ a frissítés részleteiben az Apple.

Nem érdekelnek az újdonságok, csak telepíteni szeretnéd? Kattints ide, hogy átugord őket: Hogyan telepíthető?

iOS 13.3 újdonságok

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

Az iOS 13.3 fejlesztéseket, hibajavításokat tartalmaz, és további szülői felügyeleti vezérlőket kínál a Képernyőidőhöz.

Képernyőidő

  • Az új szülői felügyeleti vezérlőkkel további kommunikációs korlátokat állíthat be, hogy gyermekei kit hívhatnak fel, illetve kivel használhatják a FaceTime-ot és az Üzeneteket
  • A gyermekek számára beállított kontaktlistákkal a szülők vezérelhetik, milyen kontaktok jelenjenek meg a gyermekeik eszközein.

Részvények

  • Az olvasást folytathatja a kapcsolódó sztorikra vagy ugyanazon kiadvány egyéb sztorijaira mutató linkekkel

Ez a frissítés hibajavításokat és egyéb fejlesztéseket is tartalmaz. A frissítés tartalma:

  • Lehetővé teszi új videoklip készítését egy videó Fotókban történő vágásakor
  • Támogatja az NFC-, az USB- és a Lightning FIDO2-kompatibilis biztonsági kulcsokat a Safariban
  • Kijavít olyan problémákat a Mailben, amelyek megakadályozhatják az új e-mailek letöltését
  • Megold egy olyan problémát, amely megakadályozta az üzenetek törlését a Gmail-fiókokban
  • Megold olyan problémákat, amelyek miatt helytelen karakterek jelenhettek meg az üzenetekben, és amelyek megkettőzhették az elküldött üzeneteket az Exchange-fiókokban
  • Kijavít egy problémát, amely miatt előfordulhat, hogy a kurzor nem mozog a szóközbillentyű hosszú lenyomása után
  • Megold egy olyan problémát, amely miatt előfordulhat, hogy az Üzenetekkel küldött képernyőfotók homályosan jelennek meg
  • Megold egy olyan problémát, amely miatt a képernyőfotók körbevágásai vagy Korrektúrái nincsenek mentve a Fotókban
  • Kijavít egy problémát, amely miatt előfordulhat, hogy a Hangjegyzetek felvételei nem oszthatók meg más audioalkalmazásokkal
  • Megold egy olyan problémát, amely miatt előfordulhat, hogy nem törlődik a Telefon alkalmazás nem fogadott hívásokat jelző jelvénye
  • Megold egy olyan problémát, amely miatt a Mobil adatforgalom beállítás helytelenül kikapcsoltként jelenhet meg
  • Kijavít egy problémát, amely megakadályozta a Sötét mód kikapcsolását, amikor az Intelligens invertálás engedélyezve van
  • Megold egy olyan problémát, amely miatt előfordulhat, hogy bizonyos vezeték nélküli töltők a vártnál lassabban töltenek

Az új verzió biztonsági frissítéseiről itt ír az Apple: About the security content of iOS 13.3 and iPadOS 13.3.

Letöltés, telepítés

A frissítés a legegyszerűbben a Beállítások, Általános, Szoftverfrissítés menüpontba lépve telepíthető, de természetesen használhatjuk az iTunes-t is. Bármelyik módszert is választjuk, a folyamat végeredménye ugyanaz lesz. Erről itt írtunk részletesen: Gyakori kérdések: hogyan működik az OTA frissítés?

Az iOS 13.3 buildje 17C54.

Ha valaki szeretné lementeni a 13.3 IPSW fájlját, az nyissa meg az alábbi cikkünket, amiből mindig a legfrissebb, az Apple által épp aláírt iOS-verzió IPSW-fájlja tölthető le: Gyakori kérdések: melyik iOS-verziót írja még alá az Apple?

Downgrade?

Mivel ez a frissítés pont azt a hibát javítja, ami miatt korábban fontos lehetett a downgrade, így jelen esetben igazából nincs értelme a downgrade-nek.

Ugyanakkor az továbbra is igaz, hogy gyakorlatilag bármely esetben kizárólag csak az arra a készülékre hivatalosan elérhető legfrissebb verzió tehető fel – illetve az, amit az Apple épp aláír, mert itt lehetnek átfedések, főleg egy új verzió megjelenése utáni napokban, ameddig még az előző verziót is aláírják: Gyakori kérdések: az aktuális iOS-verziónál régebbi firmware visszaállítása.

Ha a készüléken aktuálisan meglévő verziót szeretnénk kitakarítani: Gyakori kérdések: aktuális iOS-verzió újratelepítése, frissítés nélkül.

Kérdésem van!

Ha kérdésed merül fel, érdemes elsőként a Gyakran Ismételt Kérdések cikkünket végiglapozni: Gyakran Ismételt Kérdések.

Ha a frissítéskor hibával találkozol, akkor pedig ezt a cikkünket érdemes megnézni: Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek.

Linkgyűjtemény

Az iOS 13-ról szóló összes cikkünk megtalálható az iOS 13 címke alatt.

[newsletter_signup_form id=13]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. 3GS-en milyen lett a night mode?

  2. Ez most remélem javítani fogja a hálozati problémát végre.

  3. Avatar for N0R N0R says:

    És végre Telekom Wi-Fi hívás is megy

  4. Szerintem ezzel nem lesz már baj. Az első beta óta használom, és egyszer sem tapasztaltam a korábbi rendszeres hálózat eldobást.

  5. Azt hol lehet beállítani?

  6. Hát nekem nem oldotta meg.
    Folyton nincs szolgáltatást ír és a mobilnetet jelenleg egy másodpercre se találja meg. Még akkor sem mikor talál hálózatot.
    Jelenleg hulladék az egész.

  7. akkor azt még be kell kapcsoltatnom…

  8. Avatar for aw123 aw123 says:

    Ez valoszinuleg nem AZ a halozatos problema lesz.

  9. Off: Felhívtam az ügyfélszolgálatot, de egy kedves hölgy azt mondta, hogy csak olyan területen lehet kérni a wi-fi hang hívást ahol nem elérhető a mobilszolgáltatás :slight_smile: szerintem fogalma sincs mi ez.
    Van valami varázs szó ami alapján bekapcsolják vagy menüpont? :slight_smile:

  10. Avatar for leve leve says:

    Úgynézem megjött a hivatalos Vodafone VoLTE support is nem kell aktiváltatni se már ügyfélszolgálaton keresztül és eltűnt a 2G-s hálózat kiválasztásának lehetősége. , VoWifi egyenlőre nem elérhető náluk de tudtommal már a folyamatban van annak a kiépítése is .

  11. Újra hívtam, másik vette fel és megcsinálta. Köszi. :slight_smile:

  12. A VoWifi jó hír lenne nekem. Jó lenne tudni hányat kell még aludni addig. Van esetleg vmi infód, hogy ez heteket vagy inkább hónapokat jelenthet?

  13. Avatar for pici pici says:

    Az hogy lehet hogy az X-em hozza a frissitest es az XS-em 13.2.3-ra azt irja hogy naprakesz?!

  14. ÚÚ köszi a tippet én is megoldom :slight_smile:

  15. Be kell lepni a Beállítások / Infó alá, ahol feldobta a szolgáltatói beállítások frissítését, majd ezután megjelent a Wi-Fi kapcsoló a Beállítások / Mobilhálózat alatt. Lesz róla cikk holnap.

  16. Feleségem friss Telekom kártyáján ugyanez: Beállítások - Infó és már meg is jelent a menüpont. Be is kapcsoltam neki mert így akkor a dual SIM esetén így már nem feltétlen lesz elérhetetlen. :slight_smile:

    Vodafone VoLTE-hez a saját. cégesemen ugyanezt meg kellett tennem, és tök patent működik. :slight_smile:

  17. A Telekomnál elvileg Text over IP is lett a VoWifi mellett.

  18. Avatar for SiMoon SiMoon says:

    Öööö, nekem eddig soha nem volt gondom a hálozattal a 13-on, most frissítettem és azóta “nincs szolgáltatás”… iPhone SE, Telekom

  19. Avatar for SiMoon SiMoon says:

    Nekem dettó ez a probléma, de úgy, hogy eddig soha nem jött elő ez a problem.

  20. Avatar for Ogre23 Ogre23 says:

    Sziasztok! Van ez a Voda VoLTE. Nektek ez, hogy működik amikor kiírja, hogy a szolgáltató ezt a szolgáltatást nem engedélyezi? Gondolom ha menne rajta akkor nem ezt írná ki alapból. Felhívtam az üfsz-t és azt mondták elvileg a 13.3 nem tudja még a VoLTE-t. De lehet csak valami hozzá értő ember volt.

  21. Ez alatt pontosan mit értesz :wink: ?
    Frissítettem, most Vodafone 40.1, de semmi új lehetőséget nem látok azon túl, hogy most már nem választható a 2G.

  22. Eddig az adatkapcsolatnál 2G/3G/4G volt választható Vodefone-t használó telefonon. Most, hogy megjött a VoLTE támogatás, így ugyanez a lista már a 4G VoLTE be/ki és a 3G kapcsolóval rendelkezik.

  23. Ez a VoWifi akkor is kell működjön amikor pl. repülőmódban van a teló?
    Mert ha igen akkor aktiváltatni is kell szerveroldalon mert nem működik.

  24. Egyelőre megpróbálom aktiválni, aztán leszek ma olyan helyen, ahol nincs térerő. Felhívom majd most a telekomot, ha megiszom a kávémat.

  25. Időközben aktiváltam a Telekom ügyintézőnél is, nettó 4 perc volt és egy hölgy segített. Tehát hívjuk fel a 1414-et.

    VANDA

    Vanda ugyan nem az ellenségünk, sőt… de jelen esetben nagyon gyorsan, és könnyedén átugorhatjuk.

    Mikor megkérdezi miben segíthet, akkor érthetően mondjuk ki, hogy ügyintézővel szeretnénk beszélni. Ezután megkérdezi milyen problémánk van, mondjuk hogy szolgáltatás. Ezután megkérdezi hogy milyen szolgáltatás, mondjuk Mobil szolgáltatás. Végül sok-sok igennel 4 percen belül kaptam ügyintézőt, aki segített.

    Most már csak teszt kell :slight_smile:

  26. Működik repülőmódban, mondjuk ez jó is, mivel olyan helyen lehetsz ahol csak 1 térerő csíkod van, így inkább átrakod Wi-Fi-s módban. A készülék szépen jelzi.

  27. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @Nem_Tom meg hogy most már nem írja ki azt, hogy nem hagyta jóvá a szolgáltató, mert már jóváhagyták?

  28. Most akkor az iOS 13.3-mal megy a VoLTE a Vodafone-nál vagynem? :smiley:

  29. Avatar for asrob asrob says:

    Már korábbi verzióval is működött, lásd:

  30. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    az EU-n kívüli tartózkodás esetén a roaming hívások díjait nem lehet kikerülni a VoWifi-vel, mert a Telekom közlése alapján:

    Külföldön nem használhatod a Wi-Fi Hanghívást, a Wi-Fi hívások ott jelenleg nem engedélyezettek.

    ezt egyébként direkt ki is próbáltam: repülőgépes módba tettem a készülékemet, de csatlakozva maradtam az itthoni Wi-Fi-re, és be is dobta a WLAN Call-t a szolgáltatónév helyére. ezután AmpliFi Teleporton keresztül csatlakoztam az amerikai internetemre, így az IP-m alapján a rendszer azt gondolhatta, hogy kint vagyok. a VoWifi rögtön meg is szakadt.

    az jó kérdés, hogy vajon akkor mi a helyzet, ha tényleges külföldi tartózkodás esetén VPN-nel magyar IP-m van, mert bár haza VPN-eztem az amerikai hálózatról, de a VoWifi ugyanúgy nem ment. (a GPS pozíció ezzel kapcsolatban egyáltalán nem számít, mert közben mindvégig itthon voltam a GPS alapján.)

  31. Röviden: Igen a Vodafone VoLTE megy a 13.3-mal
    Bővebben: Hagyma típusú válasz, azaz több rétegű :slight_smile:

    1. Már hónapok óta lehet használni (emlékeim szerint már a 13 béta alatt is volt aki használta, szolgáltatói aktiválást kérve)
    2. Akkor is lehetett használni (szeptember) amikor már volt hivatalos 13-as, de még a telefonon a képernyőkép szerint az Apple azt írta, hogy a szolgáltató nem hagyta jóvá. (részemről íme a szeptember 20-i bejegyzés: VoLTE a Vodafonnál iPhone-ra )
    3. Sőt az Apple hivatalos weboldalának listája szerint még mindig nem lehetne használni, miközben persze igen https://support.apple.com/hu-hu/HT204040
  32. Ez a külföldről haza VPN-ezek és így VoWiFi-zek érdekes felvetés. Logikusnak tűnne, ha itthoni IP-ről érzékeli már a kérést, akkor menne is.

  33. Márt csak 1 kérdés: Itt is számol forgalmi díjat a percekre vagy ez ingyenes?

  34. Naná, hogy számol

  35. Mondjuk nem látom ennek értelmet, ahol van wifi tuti, hogy van lefedettség is, ahol nincs lefedettség ott valószínűleg wifi sincs. :smiley:

  36. Sziasztok
    Szép és jó ez a wifi hívás de jó ha tudjátok.
    A 4G Hang használata esetén nem küld hívásértesítő SMS-t. Tehát kettő együtt nem megy.

  37. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @Derek41 mármint miért kellene hívásértesítő SMS-t küldenie?

  38. Milyen szituban?

  39. Én arra értem
    Ha 4G hangot bekapcsolod akkor nem fog hívásértesítő sms küldeni 2 együtt nem megy .

  40. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de miért kellene hívásértesítő SMS-t küldenie? ha nem vagy elérhető? mert az hálózati szolgáltatás, független kell legyen attól, hogy épp aktív-e a VoLTE, vagy sem, mert ha nincs térerőd, akkor nincs térerőd. vagy nem értem, mire gondolsz.

  41. És ezt hol lehet be kapcsolni? Ez az RCS nem? Van egyáltalán ez iOS-re?

  42. Pl. Be van kapcsolva a hívásértesítő és most szeretnéd , h legyen 4G hang akkor persze be lehet kapcsolni 4G t de utána nem fog küldeni sms-t ha nem voltál elérhető.

  43. Ez nem az. Az RCS az ingyenes üzenet küldés ami korábban lett irva, az a text over ip, hogy állítólag ezzel elérhető az is. Azt hogy tudom használni be kapcsolni?

  44. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    a VoWifi szolgáltatásról bővebben itt:

  45. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem tudok arról, hogy lenne RCS az iPhone-ok esetén. a Telekom is csak androidos készülékeket sorol fel hozzá.

    az meg számomra nem világos ebből, hogy ingyenes lenne ezzel az üzenetküldés, mert ezt írja a Telekom:

    A DT RCS a chatüzenetek és fájlok küldéséhez Wi-Fi-t vagy mobil díjcsomagod szerinti mobilinternet kapcsolatot használ, ennek díját a mindenkori díjcsomagod szerint számlázzuk. Így SMS/MMS küldés során is a mobil díjcsomagodnak megfelelő SMS/MMS díjakat számítjuk fel.

  46. Avatar for dokk dokk says:

    Korte68 írta másik cikkben, hogy az alábbi kódot küldjük a 1430-ra és automatikusan bekapcsolja a rendszer:

    +WIFIHANG

    Ez a topik jobban pörög, azért írtam ide.

    Köszi Korte68

  47. Kicsit más téma, de wlan callinggal kapcsolatos. Nem tudom, hogy otthon is így van-e de pl nálunk a nemzetközi segélyhívó számok mint pl. 112 nem hívható wlan callinggal. Az csak mobilhálózattal hívható.

  48. Itt megy a 112 hívása wcalling-al, igaz hívásindításkor felugrik egy ablak, hogy “váltsak adatforgalomra vagy hívja-e wifiről?”

  49. Szuper. Azért jó ilyet tudni biztosra. Kösz, hogy megnézted.

  50. Az előszobája lehet, de nem feltétlen az.

    A text over IP pont annyit tud az SMS-ekkel, mint a voice over Wifi: ha nincs GSM szolgáltatásod de van Wifid, akkor:

    • voice over Wifivel tudsz telefonálni
    • text over IP-vel pedig megkapod az SMS-eket.

    Ennyit tud.

  51. Itt engedjük el a VoWiFi-t mert két topic fog menni emiatt. Szal marad az iOS 13.3 problémák a VoWiFi-s kérdéseket itt lehet feltenni.

  52. Avatar for ET1 ET1 says:

    Sziasztok!
    Nem tudom felmerült-e itt eddig, hogy az iOS 13.2… verzióra frissítés után nem ritkán zuhanóban merült le az akksi pl. Safari közben. Muszály s.o.s. Alacsony tölt. üzemmódba átkapcsolni.
    Az akksim állapota 84%, nem gondolnám, hogy kimúlófélben lenne (2 éves 6S)

    Vajon másnál ez hogy jelentkezik?

  53. Simán lehet, hogy rossz az akkumulátor, de ettől függetlenül érdemes megnézni mi merítheti ennyire. Én cserélném azt az akkumulátort is már.

  54. Avatar for Ogre23 Ogre23 says:

    Sziasztok! Tegnap este jött egy hálózat frissítés, ezáltal ha rányomok a 4G VoLTE cuccra akkor már nem dobja fel azt az üzenetet , hogy a szolgáltatója nem támogatja a VoLTE cuccot. Csak mondom tudom, hogy eddig is ment, csak már nem ír ki semmit.

  55. Ez nálad is a vodafone HU 40.1 bundle-t jelenti?
    Beállítások/általános/info Hálózat soron

  56. Avatar for Ogre23 Ogre23 says:

    Igen, pontosan az

  57. Ismerősnek meg most lettek hálózat kikapcsolós problémái, ahogy ezt a funkciót bekapcsolta :smiley: Beszarás.

  58. Ez a bundle a 13.3 kapcsán jött ki, szerintem e nélkül nem elérhető.

  59. Sziasztok!
    Nekem Iphone SE telefonom van és néztem hogy hol van ez a szolgátató frissítés…
    Nekem a szolgáltatónál ezt írja ki: vodafone HU 36.0
    Hogy tudom frissíteni?

  60. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    és az iOS 13.3 is fent van a készülékeden?

  61. Még csak a 12.4.1 van fenn . Eddig nem mertem feltenni. A 13 -s ios már volt fent , de azzal problémák voltak így vissza tettem a 12.4.1-et.

  62. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mivel nem a 13.3 van fent, ezért ez a szolgáltatói bundle sem fog neked megjelenni, mert 13.3-at igényel.

  63. Frissítettem…megjött a vodafone Volte is. Meglátjuk …eddig jónak tűnik.

  64. 13.2.2 van fent. Belefutottam abba a problémába, hogy nem tudtam az iPhone X készülékről megcsinálni gaz átirányítást, ami a13 előtt nem volt gond. A Vodafone ügyfélszolgálat elmondta, hogy ez csak központilag teljesíthető, mivel a VoLte be van nálam kapcsolva. Azt is mondták, hogy ha ők beállítják az átirányítást, úgy hogy közben nem kapcsolják ki a VoLte szolgáltatást, akkor az átirányítás nem lesz 100 %-os, mivel előfordulhatnak olyan hívások, amelyek nem fognak kicsörögni az átirányítás után. Azt mondták, hogy ha hívásátirányítást akarok használni, akkor kapcsoltassam ki a VoLte szolgáltatást náluk. Ez most komoly? Mindig csak a kavarás? Esetleg a 13.3 megoldja ezt az anomáliát? Nem szívesen frissítgetek, mert korábban én is szenvedtem a hálózat eldobálási hibával.

  65. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @polibigyo nincs semmiféle kavarás, ha egyszer a VoLTE miatt van mindez. ezen nem változtat az sem, hogy az iOS 13.3 van-e a készülékeden, ha egyszer a szolgáltató közlése szerint ennek az általad használt VoLTE az oka.

  66. Értem. Nagyon egyszerű is lenne, ha hívásátirányítás előtt a készüléken VoLte-t kikapcsolnám, majd átirányítás után pedig visszakapcsolnám, de erre az ügyfélszolgálat azt mondta, hogy nem írhatja felül a készülék beállítása az ő központi beállításukat. Kérdezem én, hogy akkor meg mi értelme a készüléken való kapcsolás lehetőségének?(vagy tévedett az ügyfélszolgálat? Milyen központi beállítás szükséges ahhoz, hogy kézzel tudjam kapcsolni a VoLte-t?

  67. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @polibigyo az alapján, amit írtál, az vezethető le, hogy aktív VoLTE esetén nem működik megfelelően a hívásátirányítás. hogy ennek pontosan mi a technikai háttere, azt én meg nem mondom. de ha a szolgáltató azt mondja, hogy ha hívásátirányítást akarsz használni, és az nem működik megfelelően a VoLTE mellett, akkor aktív VoLTE-vel nem fog rendesen működni.

    biztosan van valami technikai oka az egésznek, ami miatt ez nem megy. nem tudom azt sem, hogy mi van akkor, ha aktív az előfizetéseden a VoLTE, de egyébként a mobilhálózat beállításaiban kikapcsolod, ezt az adott szolgáltató tudja megmondani, hogyan kezeli le a rendszerük.

  68. Anyósom 6s-vel ugyanez van. Pedig elméletileg 92%-os az akksi, de most extrém gyorsan merül 13.3 óta. Neked megoldódott a problémád?

  69. Nálam viszont megint előjött hogy safariban kb oldalmegnyitásonként újra és újra be kell lépnem htaccess jelszóval védett oldalakra / vagy sima oldalakra, mint vmikor a 13 megjelenése után. :frowning:

    Na, az sírba tesz.

  70. Sziasztok! Amióta feltettem az IOS 13.3-at gyorsabban merül a telefonom!
    Most volt benne akkumulátor cserélve gyárira és eddig jól bírta!
    Azt hiszem rájöttem hogy miért merül olyan gyorsan! Az IOS szoftvere azt írja hogy 100%-os a kondíció ami igaz is, de nem tölti fel teljesen a telefon akkumulátorát! Hiába írja ki a 100%-ot!
    Tehát 1642mAh helyett csak 1478mAh ig tölti fel ezt veszi a 100 %-nak 164mAh elvész a semmibe!
    Miért van ez? A régi IOS 12.4.1 alatt nem volt ilyen probléma! Ott 1642 mAh volt a 100%!
    Ilyenkor mi van?

  71. Nem lehet, hogy be van kapcsolva ez a buzi új funkció? (Optimalizált akkutöltés)

  72. Avatar for Czo Czo says:

    Biztos, hogy megbizhato ez az app?

  73. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ha már az angol szöveg is problémás az appban, én az általa kiírt információkban sem tudnék megbízni.

    a hivatalos opció erre a Beállítások, Akkumulátor, Akku állapota alatt található.

  74. Nem tudom hogy mennyire megbízható ez az app de az biztos hogy sokkal hamarabb merül mint az előző IOS-nél (12.4.1). Az optimalizált töltés nincs bekapcsolva.

  75. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de ha nem tudod, mennyire megbízható ez az app, akkor miért hiszed el, amit ír? ott van a hivatalos opció rá, ellenőrizheted. ha ott is azt írja, hogy 90%-os az állapota, akkor valóban annyi.

    a gyorsabb merülés minden egyes szoftverfrissítésnél rendszeresen előkerülő probléma, még a 12.4.1-nél is volt, akinek volt vele problémája. az esetek döntő többségében valami alkalmazás beragadása okozhatja, de ezt ismétcsak a Beállítások, Akkumulátor alatt fogod látni.

  76. Mi is le ellenőriztük anyósnál és azt írta, hogy Siri volt a legtöbbet használva, most kikapcsoltuk egy reset és meglátjuk javul-e a merülés. Amúgy az apple support oldalán van elég sok ember akinek előjött ez a probléma és túlnyomó részt 6S-nél meg SE-nél.

  77. Az akku állapota 100%-os! De még is kevesebbet bír ez tény! Nem használok mást vagy többet mint ahogy szoktam! Ez is tény! Akkor gondolom úgy van az ios megírva hogy kevesebbet bírjon a teló és menjek lecserélni! ?Másra nem nagyon tudok következtetni…

  78. Avatar for ET1 ET1 says:

    A zuhanómerülést valószínüleg az Index app okozza. 5-10 perc olvasgatás 30-40% akksiba kerül.

    Ezt az appstore véleményekből is kiderül.

  79. Avatar for ET1 ET1 says:

    Nem használod az Index app-ot véletlenül? Csak mert az most extra módom tudja leszívni az akksit! Az app kommentjei egyértelműen visszaigazolják ezt.

  80. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ezek alapján akkor az az app, amivel megnézted, nem írhat pontos információt.

  81. Nincs letöltve az Index app.

  82. Nincs Facebook se. Az akksi használat 35% Siri használatot mutatott. Azt most kikapcsoltattam, de nehéz facetimeon keresztül rendesen megnézni😀 De pár óra alatt szinte nullára merül. Más nem, januárban jön ki hozzánk akkor megnézetem, addig meg hátha magához tér a teló.

  83. Emberek! Olyan appokat használok amiket eddig is használtam! Csak az oprendszer változott! Nem telepítettem fel semmit és nem kapcsoltam be semit! Na tehát logikusan következik hogy az oprendszer nem működik úgy ahogy kell! Szerintem ennyi az egész!

  84. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @83miki83 szerintem akkor valamit indexelhet a kereső, mert a Siri alatt van a keresés is. tehát nem maga a Siri kérdezgetése lesz.

    @robs666 és az összes appot is frissítetted a legújabb verziójára? minden apphoz érkezett frissítés az elmúlt X hétben, tehát az iOS 13 megjelenése óta? mert amihez nem, az könnyen okozhat problémát – és nem azért, mert az iOS frissült, hanem mert a fejlesztője nem optimalizálta az új verzióhoz a béta hónapjai alatt.

  85. Az összes app a legfrissebb. Most az új adatok begyűjtését átállítottam kézire…meglátjuk.

  86. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @robs666 azzal csak a push-t kapcsoltad ki. de mit ír a Beállítások, Akkumulátor alatt, mi használta el az akkumulátort?

    ha logikusan végiggondolod, ennek semmi értelme nem lenne, hiszen az elégedetlen vásárló könnyen válthat más gyártó készülékére, ami meg ugye nem érdeke az Apple-nek…

  87. A legtöbbet a facebook, de eddig is az ment a legtöbbet. Úgy használom most is a telót mint eddig, csak hamarabb merül. Amúgy köszönöm a hozzászólásokat! :slight_smile:

  88. Csak tényleg az volt a furcsa, hogy mikor először frissítettem ios13-ra akkor is észrevettem, hogy az akku gyorsabban merül és vissza is tettem a régi oprendszert és megjavult. Aztán később cseréltem aksit (gyárira) és még jobb lett az üzemidő. Majd nemrég újra feltettem az új ios13-at és újra jelentkeztek az akku üzemidő problémák. Na ennyit tapasztaltam.

  89. Avatar for gunar gunar says:

    Eddig a 13 beta-k voltak fent és és azokkal jó volt, most a 13.3-nál nekem is jobban kezdett merülni, pedig nem hinném hogy az apple rámegy az 1 éves telók cseréjére is, mert Xs-em van. Sztem nekem a VoLTE és a VoWIFI bekapcsolása ami eheti az előzőekhez képest az akkut, v vmit tényleg elcsesztek a 13.3-ban és az új 13.3.1 beta-ban is, mivel tegnap óta azzal merül gyorsabban mint az elődeivel.

  90. Apple support oldalon böngésztem egy kicsit és tényleg 6S és SE a két “problémás” teló, de már az első ios13 óta. Ott ezt írják és sokaknak segített, de nem mindenkinek. Optimalizált töltés ki, hard reset, kétszer egymás után fullra tölteni a telót de rajta hagyni még plusszba 1-2 órát majd teljesen lemeríteni még kikapcsol. Vagy teljesen újra rakni a telót nem mentésből hanem új telefonként. Sokan amúgy azt is írják mintha csak az akksi kijelzése nem lenne rendben mert utána alacsony töltöttségnél megáll a merülés és pár százalékos töltöttségnél viszont még órákig el van. Egy próbát megér.

  91. Ezzel a frissítéssel megszűnt a hálózati problémám. Korábban csak 3G-vel tudtam használni az iPhoneomat.

  92. Avatar for ET1 ET1 says:

    Sziasztok!
    Próbáltátok a diktálást (kis mikrofon a szóköz mellett) más nyelveken? Most úgy tűnik hogy mindent magyarul (default) akar felismerni, függetlenül a földgömbbel átváltott nyelvtől. Ez korábban hibátlanul működött! :rage::rage::rage::face_with_symbols_over_mouth::face_with_symbols_over_mouth::face_with_symbols_over_mouth:
    iOS 13.3, 6s
    Szedjem le és rakjam újra a nyelveket?

  93. Avatar for ET1 ET1 says:

    Leszedtem, újra raktam, most jónak tűnik :+1:
    :face_with_symbols_over_mouth::face_with_symbols_over_mouth::face_with_symbols_over_mouth:

  94. Hozzám került végre a 6s. Tényleg érdekes az akksi, újra raktam új telefonként, aztán próbáltam lemeríteni, elöször látszik, hogy felugrott az akku szint, ott csak újrainditottam aztán kétszer esett 10%-ot a töltöttségből végül 1%-on még fél órát ment a Facetime, most feltöltöttem teljesen, de az akksi állapot kijelző azt mutatja, hogy totál üres az akku. Most megpróbálom ezt a kalibrálást. Aztán megírom, hogy segitett-e. Ja és az akksi 92%-os.

  95. Avatar for leve leve says:

    Idén tavasszal elérhető lesz a Vodafone-nál az esim

  96. Köszi az infót, ez szuper volna, mert akkor nem kell csak e miatt szolgáltatót váltanom.
    Ugyanakkor az eddigi évek óta tartó Vodafonos lebegtetés miatt, hiszem ha látom :slight_smile:

  97. Avatar for gunar gunar says:

    Azt nem írta, hogy melyik országban. :crazy_face:

  98. meglátjuk idén milyen hosszú tavaszunk lesz :wink:

  99. Avatar for gunar gunar says:

    Na igen erre nem gondoltam. :grinning:

  100. Az esim támogatással egyszerre fog indulni az Apple watch támogatás is?
    Azért kérdem, mert engem az esim az óra miatt érdekel jelenleg.

  101. Avatar for gunar gunar says:

    Az a T-nél is kb egy fényévvel később lett, mert addigra állt össze a rendszerük minőségben az Apple számára is elfogadható minőségre. (amennyiben jók az információim, miért is késett sokat az A-watch LTE, mikor a samuk már régen mentek)

  102. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem jók az információid. az Apple a saját ütemtervét követi, és követte ebben az esetben is. (egyébként még a T-sek is a mi cikkünkből értesültek arról, amikor az Apple felrakta őket is a weboldalára mint támogatott szolgáltatót.)

  103. Avatar for gunar gunar says:

    Lehet igazad van. Én abból is gondoltam, hogy végig követtem a haver galaxy watch-os szenvedését a T-nél és amikor már egy ideje elég jól működött végre akkor kezdtek szállingózni a hírek az A-watch LTE bevezetéséről.

  104. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    hiába gondoltad, nem így van. az Apple a saját ütemtervét követi.

  105. Ez elég rémisztően hangzik. Tartok tőle, hogy ez lehamarabb idén ősz amikor bejelentik a következő Apple watch-ot.

  106. Én mindenhol 2021. második félévvel találkoztam.

  107. Lehet, hogy elgondolkozom a szolgáltató váltáson…
    Kedves Vodafone Mo. tessék csípkedni magatokat.
    A mihez tartás végett a Romániában már megy az esim a Vodafone hálózatán.

  108. Avatar for gunar gunar says:

    Igen így volt ez a T esetében is, hogy a DT-nál már volt évek óta majd lett nálunk is ha jól tudom és utána lőn kb 1.5-2 évvel az Awatch-LTE is. Szóval türelem. Én T-s vagyok sok éve és látom időnként a vodásokat szívni olyan dolgokkal amiken mi évek óta túl vagyunk.

  109. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    attól, hogy nevében ugyanaz a cég, vagy hogy az anyavállalatnál már van, még nem lesz rögtön a leányvállalatnál. ahogy már írtam, az Apple ütemterve a mérvadó, nem pedig az, hogy technikailag már tudná kezelni az adott szolgáltató.

  110. Oké, de nem csak az Apple számára nincsen esim a magyar vodánál, hanem senkinek :frowning:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Burgatshow Avatar for Czo Avatar for leve Avatar for N0R Avatar for Ogre23 Avatar for SiMoon Avatar for ET1 Avatar for Szifon Avatar for babavoss98 Avatar for Rischard Avatar for Nem_Tom Avatar for Jadeye Avatar for szorian Avatar for 83miki83 Avatar for SzifonAdmin Avatar for gunar Avatar for pici Avatar for polibigyo Avatar for Derek41 Avatar for robs666 Avatar for dokk Avatar for totopad Avatar for KekszNET Avatar for farkas63