A VoWiFi avagy a Wi-Fi Hanghívás aktiválása, beállítása a Telekomnál

Az iOS 13.3 megjelenésével egyidőben elérhetővé vált a Telekomnál a VoWiFi avagy a Wi-Fi Hanghívás. Ez azt jelenti, hogy már olyan helyen is telefonálhatunk, ahol nincs lefedettség, például pince, alagsor, vagy egyéb más, “térerőben hiányos” helyiség.

VoWifi avagy Wi-Fi-n keresztüli hanghívás aktiválása

Természetesen Wi-Fi csatlakozásra szükségünk van, ezért is van benne a szolgáltatás nevében, tehát ahol van Wi-Fi, de nincs mobilhálózati lefedettség, hívhatnak minket és mi is indíthatunk hívást, illetve az SMS-ek is megérkeznek illetve elküldhetőek. Az alábbi beállításokat kell elvégeznünk, hogy működjön ez a szolgáltatás.

Ahhoz, hogy ez a funkció megjelenjen az iPhone-on, frissíteni kell a szolgáltatói beállításainkat. Ez a Beállítások / Infó alatt egy automatikusan felugró ablakkal fog frissülni. Amennyiben ez nem ugrik fel, indítsuk újra a készülékünket, és nézzük meg, hogy a legfrissebb, iOS 13.3-as szoftver van-e rajta.

Ezután a Beállítások / Mobilhálózat alatt találjuk meg a W-Fi hívások funkciót, ezt bekapcsolva Wi-Fi-n keresztül is indíthatunk és fogadhatunk hívást, amennyiben a Telekomnál már engedélyeztük ezt a szolgáltatást.

A Telekom ügyfélszolgálat felhívása – 1414

A Telekom jelenleg csak személyesen, vagy az ügyfélszolgálati telefonszámán tudja aktiválni nekünk a Wi-Fi-n keresztüli hanghívást. Sem online, sem az appban nem találtunk erre vonatkozólag semmit. Ehhez nem árt némi trükkhöz is folyamodni, mivel specifikusan szeretnénk beállítani valamit, Vanda, az okos kolléga többet kérdezne, és hosszabban is válaszolna, mint egy ügyintéző, így, amikor megkérdezi, hogy miben segíthet, rögtön kérjünk ügyintézőt: ügyintézővel szeretnék beszélni.

Ezután megkérdezi, mégis mivel kapcsolatban. Mondjuk, hogy mobil szolgáltatás, és ezután válaszoljunk igennel a kérdéseire. Nettó 4 perc alatt ügyintézőt kaptam, és kértem, hogy engedélyezzék a Wi-Fi Hanghívást! A kolléganő készségesen segített, majd pedig annak is utána nézett, hogy a MultiSIM kizáró ok-e. Nem. Tehát azoknak, akiknek több SIM kártyájuk van, ugyanúgy tudják használni ezt a szolgáltatást.

VoWifi avagy Wi-Fi-n keresztüli hanghívás

Ahogy látható, airplane avagy repülőgép üzemmódban is működik a funkció, így lényegében akár rossz hálózati körülmények között manuálisan is aktiválhatjuk a Wi-Fi-n keresztüli hanghívást. Ezen felül érdemes tudni, hogy ha a beállításokban ezt a funkciót aktiváljuk, akkor innentől a készülék mindig megpróbálja majd aktiválni a VoWifi-t, ha nincs térerő, tehát WLAN Call lesz a szolgáltató helyén.

Az ügyfélszolgálat felhívása helyett elvben a 1430-ra elküldött +WIFIHANG kód is működik, de mi ezt nem próbáltuk.

A Wi-Fi Hanghívás előnyei

  • Hívást kezdeményezhetsz/fogadhatsz beltéren és olyan leárnyékolt helyeken, területeken, ahol publikus/hozzáférhető Wi-Fi hálózatot találsz. Így szabadon kommunikálhatsz akár lakáson, irodán belül és kívül is (pl. árnyékolt épületek esetén: szigetelt épületek, plázák, hotelek; vagy árnyékolt épületrészben: pince, garázs stb.)
  • SMS-t küldhetsz/fogadhatsz.
  • Hogy milyen hálózatot használ a készüléked telefonáláskor, azt a készüléked „státusz jelző sor”-ában látható (Wi-Fi-n, vagy mobilhálózaton keresztül épül fel a hívás).
  • A Wi-Fi Hang, a 4G Hang-hoz hasonlóan:
    • gyors hívásfelépülést,
    • és ezzel párhuzamosan használható adatkapcsolatot is biztosít, így telefonálás közben is lehetséges az adatforgalmazás, például az internet (zene, térkép, navigáció stb.) használata.

A Wi-Fi Hanghívás árazása

  • A Wi-Fi Hanghívásnak igénybevételi, egyszeri, belépési vagy havi díja nincs.
  • A Wi-Fi Hanghívás hívásdíja nem díjmentes. A hanghívás percdíjai megegyeznek a díjcsomagodnak megfelelő minden más technológián (2G/3G/4G Hang) bonyolított mobil hanghívás árazásával.
  • A havi és leforgalmazhatósági kedvezmények ugyanúgy érvényesek a Wi-Fi-n keresztül bonyolított hanghívásokra is.

Bővebben érdemes elolvasni a Telekom oldalán lévő információt. A Wi-Fi Hanghívás használata havi díjas mobil előfizetéssel lehetséges. Külföldön sajnos nem használható a szolgáltatás, mert a Wi-Fi hívások ott jelenleg nem engedélyezettek.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Korte68 says:

    1430 -ra elküldve a “ +WIFIHANG” kódot aktiválják a szolgáltatást…

  2. Jadeye says:

    köszi. :slight_smile: mondjuk ezt leírhatta volna a Telekom a szolgáltatás tájékoztató aloldalán is, és akkor kevesebben hívogatnák emiatt az ügyfélszolgálatosaikat.

  3. dokk says:

    Ahh, köszi! Mennyivel gyorsabb és kényelmesebb volt így!

  4. Nekem a kód küldése után jelszót kér +WIFIHANG(szóköz)jelszó formában. De milyen jelszó? Az öt számjegyűt próbáltam, amit szokott kérni az ügyfélszolgálatos, de az nem megfelelő.

  5. Petrus8 says:

    Nekem a +WIFIHANG kód elküldése után ezt válaszolja :thinking:: Tisztelt Ügyfelünk! Az Ön àltal megadott “WIFIHANG” kulcsszò hibàs. A helyes kulcsszavakat megtekintheti a honlapunkon. Üdvözlettel: Telekom

  6. snus says:

    Nekem el sem megy az üzenet!
    “Nincs kézbesítve” :expressionless:

  7. Lehet, hogy giga-mega hülye kérdés, de akkor az nem megoldható, ha mondjuk otthon hagyom a telóm, wifire meg hálózatra is csatlakoztatva, majd elmegyek sétálni az Apple Watchommal, és találok az órával WiFit, akkor tudok azon keresztül telefonálni? :sweat_smile:

  8. Telefonálni nem fogsz tudni róla, kivéve ha lesz LTE-képes Apple Watch és támogatás. Viszont, például üzeneteket tudsz fogadni és indítani is.

  9. takeap says:

    Nekem simán bekapcsolta SMS-ben:

    Tisztelt Ügyfelünk! Bekapcsoltuk a(z) “WIFIHANG” szolgàltatàst. Üdvözlettel: Telekom

  10. Éljenek a Dominósok ismét. Most beszéltem az ügyfélszolgálattal, hogy miért nem tudom aktiválni sms-en keresztül. Kb. negyed óra múlva azzal tájékoztattak hogy feltöltőkártyások számára nem elérhető ez az opció.

  11. Nekem üzleti előfizetésem van. Felhívtam őket, hogy kapcsolják be. Azt mondták, hogy az üzletieknek nem lehet. Kérdezi, hogy miért szeretném használni… mondom előfordul, hogy lefedetlen helyen vagyok, el tudjanak érni. Beszél a technikai kollégákkal… 10 perc múlva. Bekapcsolják, de az sms értesítésről le kell mondanom akár gsm, akár wifi hívás. Ha volt nem fogadott hívásom, semmilyen sms értesítőt nem kapok róla. Nekem dualsim miatt csak így megy (ha valaki tud jó megoldást erre, szóljon), hogy értesüljek a nem fogadott hívásaimról, ha éppen akkor keresnek mikor az egyik vonalon beszélek.

    Mondtam nem kérem, köszi!

  12. Én nem értem, miért nem jó a hívás tartás funkció. Látod hív valaki, beszélsz tovább, majd vissza hívod. Ott lesz a nem fogadott hívása amúgy is.

  13. Ezt nem értem. Hogyan van ez a hívás tartás opció?

  14. Vajon külföldről megy? Mondjuk nem EUn belül

  15. Beállitod a hívásoknál és, h valaki hív Téged hívásközben akkor nem foglaltat jelez neki hanem úgyanúgy kicsörög és Te is látod, hogy hív más is Téged, ekkor eldöntheted, hogy felveszed a másik hívót vagy maradsz az aktív hívásnál és mikor leteszed ott fog szerepelni a nem fogadott hívásoknál.

  16. engem is a jelszóval ba-ztat… vkinek ment úgy?

  17. Szia. Igen megy a jelszóval. Az a jelszó kell amivel telefonon keresztül tudsz ügyet intézni

  18. Szia. Nekem is üzleti az előfizetésem sms-be sikerült aktiválnom…és kipróbáltam nekem megjön a hívásértesítő…szerintem bent az ügyintézőknek még fogalmuk sincs hogy hogy mit lehet meg hogyan…Próbáltam telefonon én is …közölték írjak emailt aztán majd kitalálják hogy lehet e…brrrrr
    Szóval egyszerűen sms-be elküldöd…kb 5perc múlva jön egy másik sms hogy indítsa újra a készüléket és már működik is

  19. Jadeye says:

    nem megy külföldről. ez külön le is van írva a cikk végén.

  20. Jadeye says:

    dual SIM esetén erre nincs opció, mert DSDS, dual SIM dual stand-by. ha az egyiken aktív hívás van, a másik SIM nem érhető el.

  21. Jadeye says:

    pedig a cikkben ezt is leírtuk, jelenleg csak havidíjas előfizetőknek elérhető.

  22. szorian says:

    Na akinek dual sim van mint nekem voda és telekom, Vodán indítottam egy hívást majd a telekom átállt WLANCALL-ra és azon felhívott a feleségem simán kicsörög mintha csak egy kártya lenne hívásvárakoztatással. Ez így k…jó!

  23. Ez ezer éve le van írva az Apple doksiban. :wink:

    Ha az iOS 13 rendszerben hívást folytat, és a másik szám szolgáltatója lehetővé teszi a Wi-Fi-hívást, akkor fogadhatja a másik számára beérkező hívásokat is. Aktiválnia kell a Mobiladatforalom-váltás engedélyezése funkciót, ha nem az alapértelmezett adatforgalmi vonalon folytat hívást.

  24. gunar says:

    Nekem is céges a számom, (mert így olcsó minden a kék csoportnál Telekom) kipróbáltam az sms aktiválást és nem ment, majd az üfsz-ot hívtam, ami ugye a cégesnél teljesen más és jó, ott egy hölgy azonnal látta hogy nekem a számomon nem aktív a VoLTE és elmondta csak akkor tudom mindet használni és az sms aktiválást is akkor tudtam volna ha az be lett volna már aktiválva, de ő megoldott mindent kb azonnal, amúgy is felkészültebbek mint a lakosságin, a tapasztalatom szerint.
    Majd néhány perc múlva jött sms hogy aktív és restart után használjam egészséggel bla-bla.

  25. Nem_Tom says:

    Máshol azt olvastam, hogy a Diginél nincs korlátozva magyar IP címre.

  26. Nem_Tom says:

    Ez így tényleg jól hangzik, kezeli ezt a beteg féllábas kétkártyás rendszert.
    Már csak az kell, hogy a két kártya közül az egyik tudja a VoWiFi-t (gyakorlatilag most még csak Telekom)
    Más: 13.3 a hálózat eldobási gondodat megoldotta?

  27. gunar says:

    Ja és az üfsz-os hülgy elmondása alapján, hogy a multiSIM szolgáltatás eléggé problémás még mindig, arra jutottunk, hogy ezért nem engedi még mindig kis hazánkban az apple forgalmazni egyelőre az LTE-s watch-ot, kerülve a sok hibajelentést.

    Igen ám, csak ha pont azon beszélsz akkor a másik ha nem T-s megint csak nem lesz jó, sajnos. Azaz mindkettő ha tudja akkor tud jól működni.

  28. Az ügyfélszolgálat elég fogalmatlan amúgy. Felhívtam őket, felveszi egy hölgy, mondom, hogy mit szeretnék.
    Visszakérdez, hogy mit? Az mi?
    Hű, mondom akkor messziről fogunk indulni, elmondom neki, hogy mi ez, azt mondja utána kérdez. 2 perc múlva újra vonalban a hölgy, itt ilyenről nem hallottak csak a VoLTE-ről.
    Mondom, kint van a honlapjukon is!
    Kérdezi és milyen telefonokra van, elmondtam neki, majd megköszöntem. Elküldtem a 1430-ra a +WIFIHANG-ot és 10 mp múlva jött az sms, hogy aktiválták. :slight_smile:

  29. gunar says:

    Hát akkor nekem megint csak szerencsém lehet velük, mert eddig az elmúlt jó pár évben mióta Telekomos vagyok cégesen is, nem volt ilyen problémám, hogy nem volt felkészült az üfsz-os. Akkor voltak hiányok mikor olyant kérdeztem ami még csak megjelenés előtt volt, hogy nem tudták eszik-e vagy isszák, bár akkor sem mindig.

  30. Nem_Tom says:

    Ahhoz meg kellene két VoWiFi-s magyar szolgáltató (most a Digit még ne tekintsük teljes értékű szolgáltatónak, bár mondjuk tekinthetjük egyelőre öket only VoWiFi-s szolgáltatónak…).
    Hívtam a Vodafont, ott is messziről kellett kezdeni, de megértette, belül utánakérdezett és mondta most nincs, ha lesz nyilvánosságra hozzák. Szóval a szokásos, mondtam neki, hogy ha olyan frankó lesz a kommunikáció, mint a VoLTE esetében, akkor inkább hagyjuk. Gondoltam akár ebből a forumból többet lehet megtudni, mint tőlük :frowning:

  31. Asszony ceges kartyajan nem lehet aktivalni sms-en keresztul, elhajtanak a sablon “on elofizetesen nem lehet” magyarazattal.

  32. gunar says:

    Amikor már lakosságin ment nekik a VoLTE akkor cégesen még nem tudtam bekapcsoltatni, azóta nem is érdekelt, csak most a VoWifi miatt érdekelt megint a dolog és simán aktiválták. Anno elmondták miért is nem lehetett, mert nem akarták ameddig teljesen profin nem fut a céges ügyfeleket bekapcsolni ebbe és igazuk van ha az üzleti részét nézzük, mi nem kedvtelésből telefonálunk annyit és elég gáz ha nem lehet vmiért esetleg.

  33. csak sikerult
    hulye kerdes: :airplane:modban a wifi is ki van kapcsolva?
    :nerd_face:

  34. Alapértelmezetten igen, de egyesével a Bluetooth-t és a wifit is vissza tudod kapcsolni.

  35. satti77 says:

    A hívás várakoztatás azért nem jó, mert egyrészt ha - munka során - benne vagy egy ügyfeles, akár fél órás remote supportba, akkor senki ne csörögjön már bele, másrészt meg aki ilyenkor hív (pl. főnök, másik ügyfél) azt hiszi nem veszed fel. Ha foglalt akkor egyértelmű, hogy azért nem mert éppen beszélsz. Amúgy csak a T tud ilyenkor sms-t küldeni (és közben így látod ki keresett), mindig amikor versenyeztetünk ez derül ki.

  36. aw123 says:

    Na, hat pont azert jo a hivasvarakoztatas, mert utolag latod, hogy ki keresett mig beszeltel. Ha foglalt, akkor ugye nem latod utolag. Nalunk mindenki ugy all hozza, hogy ha kicsorog es nem veszi fel, akkor eselyes, hogy beszel. Igy is hozza lehet allni. Egyebkent telenor is kuld smst a nem fogadott hivasokrol, 1000 eve naluk vagyunk.

  37. Ha a repülőmódot a vezérlőközpontból kapcsolod be, akkor a Wi-Fi és a Bluetooth bekapcsolva marad, csak a GSM modult kapcsolja ki — de csak ha korábban egyszer már visszakapcsoltad a Wi-Fi-t és a Bluetooth-t ilyenkor. :slight_smile: /cc @rihekopo79

  38. gunar says:

    Most nem azért de ha ilyen telefonok vannak amik hosszú időt igényelnek, alapból fülest érdemes hozzá használni az én olvasatomban, mert ennyi ideig nem akarom tartani a telót, arról nem is beszélve hogy ugye a kezem is szabad marad, akkor meg várakoztatás estén látom is és hallom is, hogy vki keres és simán ki lehet nyomni, amiről tudhatja láttam keres de nem érek rá, majd visszahívom, ha nagyon sürgős akkor max újrahív és eldöntöm akarom-e v sem.

  39. gunar says:

    Igen ha 1x már repülő módban bekapcsoltad őket, pont tegnap csináltam amikor teszteltem a VoWifi-t, mert elsőre simán kikapcsolt mindent ami sugároz.

  40. satti77 says:

    A füles OK persze (használjuk), lényeg, hogy ne zavarjon közbe a becsipogás… A Telenor / Voda (korábban legalábbis) csak akkor tudott sms-t küldeni, ha pl. off-on volt a teló, azaz kikapcsolt hívásvárakoztatás / aktív hívás közben bejövő új hívásról nem (lehet, hogy már tudják, sok éve kérjük és csak a T tudta eddig).

  41. Nem_Tom says:

    Ha csak az zavarna, hogy az akivel beszélsz az hallaná a becsipogást, akkor emlékeim szerintem azt csak Te fogod hallani. Persze ez a számodra még simán lehet zavaró főleg, ha folyamatosan hívogatnak közben.

  42. Jadeye says:

    @Nem_Tom mondjuk bármikor ki tudod nyomni.

  43. satti77 says:

    Igen, engem zavar (koncentrációt igénylő munka) / kinyomni meg etikai kérdés (másik ügyfél pl.), szóval ezt - a mi esetünkben legalábbis - full megoldja a foglalt jelzés (a T meg küld sms-t ilyenkor is és látod ki keresett, ha azóta más szolgáltató is tudja ezt annak meg örülünk) :slight_smile:

  44. Vajon a Vodánál mikor lesz? Vagy majd az eSIM után?!? :slight_smile:

  45. Ez esetben bocsánat, valószínű átugrott rajta a tekintetem😅

  46. gunar says:

    Az normális, hogy itthon szinte állandóan wlan call -on van mindkét telefonunk? Xs - SE

  47. Nem_Tom says:

    Amúgy hanyason van a mobil térerő?

  48. gunar says:

    Hát ez az, hogy 3-4 között

  49. M.Sanya says:

    Nekem egyből sikerült aktiválni délután és azóta folyamatosan WLAN call van kint, 3-as térerő mellett…

  50. gunar says:

    hát remélem ez a normál helyzet, mert nem csak itthonról szoktam telefonálni, bár tegnap óta nem volt gondom vele és akkor lett bekapcsolva mindkettő.

  51. Nem_Tom says:

    Akkor túl erős a WiFi-d :joy:

  52. gunar says:

    Hát nem rossz az biztos, de a kert végében is kell látnia az Watch-ot és viszont. Pedig csak egy kicsi mikrotik, de elég amire kell. Azért a következő napokban odafigyelek erre, míg ki nem derül ez normális-e ahogy működik, vagy bezavar a VoLTE és a VoWifi együtt. Főleg mert anno arról szóltak a hírek, hogy az iphone-ok készenlétben lejönnek a wifiről, mert így kevesebbet fogyasztanak és mikor ébreszti az ember akkor visszacsatlakoznak.

  53. Használom 1,5 éve és itthon nekem is mindig Wifi Calling van, de ez teljesen normális. Sőt sokszor rászokott állni Public Wlan-ra is útközben, ha olyan helyen vagyok.

  54. Nem_Tom says:

    Mobil szolgáltatói oldalról logikus, hogy jó ha a szűk keresztmetszetet jelentő GSM infrastruktúrájukat tehermentesíteni tudják miközben ettől a bevételük nem csökken.
    A VoLTE is részben a szűk szolgáltatói keresztmetszet hatékonyabb használatáról szól. Ha pedig már a hangból végre adatcsomagok lettek, akkor a szolgáltatónak is hasznos, ha mehet más infrastruktúráján is.

  55. Engem csak az érdekel, hogy van épületekben, mélygarázsokban mindenhol térerőm. :grinning:

  56. gunar says:

    Akkor jól gondolom, hogy ez még térerőtől is független lehet?

  57. Ugye azt mondják, ha nem olyan jó a térerő akkor átáll. Kérdés mi számít jónak? :grinning: Az én észrevételem, hogy térerő független. De őszintén megmondva nem szoktam ellenőrizgetni, hogy mikor áll át mikor nem. Egy idő után már nem is néztem, hogy átáll-e egyáltalán.

  58. gunar says:

    Persze én sem fogom, csak volt ez a nagy hálózat eldobálós mizéria és azok után kicsit pesszimista vagyok ha vmi eddig nem volt és most meg van. :smile:

  59. Nekem a 1430-ra a +VOWIFI üzenettel aktiválódott.

  60. szorian says:

    Na nekem ma szinte egyik telefonon sem kapcsolodik fel a wowifi pedig be van állítva azóta amióta lehet akkor teszteltem is jó volt ma nem megy de senkinek sem a családba. Telekom azt mondja náluk jó de azt látják az  oldalán még nincs fent a támogatott oldalon a magyar telekom és az  is ezt mondja velük is beszéltem. Másnál zökkenőmentesen működik azóta? Én 11 pro-n használom 2 kártyával 1 voda egy telekom. De a gyerekek iphone 7 telekom az sem megy pedig az is jó volt amikor teszteltem.

  61. Azt vedd figyelembe, hogy az apple az oldalt augusztus 29.-én frissített utoljára. Szerintem, ha a szolgáltató elindít egy szolgáltatást egy telefonon akkor azt tudniuk kéne, hogy a gyártó azt jóvá hagyta-e. De mondjuk ez szerintem inkább szolgáltatótól függ, hogy működik-e. Gondolom ez nincs országonként korlátozva az iphoneokban.

  62. ef-dani says:

    Akkor ezek szerint ez is egy újabb sikeres bevezetés volt mint a Volte. Pedig ezt többet tesztelték…

  63. Tökéletesen működik.

  64. szorian says:

    Most éppen nálam is megy de hogy az  supportnak fingja nincs hogy ez már elérhető az azért hagy némi kivánni valót maga után.

  65. Jadeye says:

    az Apple Supporton az egyszerű ügyfélszolgálatosok legtöbbször semmivel sem látnak több információt, mint ami számunkra is elérhető az Apple oldalain. már ha azt az Apple egyáltalán frissítette, pláne mellé a magyar fordítást is. sok esetben a magyar fordítás ráadásul jelentősen el van maradva az angol eredetitől, ami szintén szülhet téves információkat.

  66. Ne is mondd… felhívtam őket, és azt hittem, lecsapom a telefont dühömben. Customer support at its best, bravo. :frowning::frowning:
    Mondjuk azóta már megjavult nekem, de egy ilyen méretű cég nem szabadna ilyen jellegű fejetlenséget megengedjen magának.

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!