fbpx Skip to content

Majdnem napra pontosan két héttel a negyedik fejlesztői béták kiadása után az Apple elérhetővé tette az iOS 13 és a tvOS 13 ötödik fejlesztői bétáit.

Az iOS 13 beta 5 természetesen OTA frissítésként is elérhető, mert a beta 2 óta már van hozzá béta profil is; a tvOS 13 beta 5 az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a fejlesztői készülékekre; a watchOS 6 és a macOS Catalina esetén pedig eddig nem érkezett új build.

iOS 13 beta 5

A build verziószáma 17A5547d.

Újdonságok

Az iPadOS 13-ban már lehet választani, hogy a főképernyőn 4×5-ös, vagy 6×5-ös felosztással jelenjenek meg az ikonok (ennél még csak az opciók nevei vannak magyarra fordítva, a kisebb és így több ikon megjelenítése esetén a “More” ráadásul értelmileg hibás fordítással “Továbbiak” formájában):

A Parancsok appból eltűnt az “Automatizálások” fül – de itt egyelőre nem lehet tudni, hogy ez csak átmeneti, vagy az Apple eleve nem is fogja ezt kiadni az iOS 13 hivatalos megjelenésekor

A Tevékenység appban a Díjak fülön már 1250, 1500, 1750 és 2000 mozgási cél eléréséhez is van külön jelvény – ez eddig megállt 1000-nél:

A hangerőszabályozó gombokkal történő hangerő állításnak már haptikus visszajelzése is van.

Az iPadOS 13 esetén az egérmutató mérete most még kisebbre is állítható, mint eddig.

Az Otthon appba új alapértelmezett háttérképek érkeztek a korábbiak helyett:

A megosztási opciók esetén az Apple kicsit átalakította azokat, immár csoportosítva vannak az egyes lehetőségek.

Nagyobb lett a használt hálózattípus kijelzése az állapotsoron, az 5Ge, a 4G és LTE immár ugyanolyan magasak, mint a többi ikon – balról a beta 4, jobbról a beta 5, jól látszik, hogy az LTE felirat nagyobb:

Ezekről a 9to5Mac most is készített egy videót:

Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt az iOS-ben, vagy most megváltozott, akkor azt írd le hozzászólásban! 🙂

Szerinted ezek nem akkora újdonságok, vagy csak neked nem elegendőek? Írj az Apple-nek: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Vissza a hivatalos iOS-verzióra

Ha nem vált be a béta, a már megszokott módon lehet visszatenni a hivatalos verzióthelyreállítási (recovery) vagy DFU módba kell tenni a készüléket, majd be kell tallózni a letöltött IPSW-t.

Erről részletesen itt írtunk: Gyakori kérdések: hogyan állítható vissza a készülékünk béta iOS-ről a hivatalos verzióra?

iOS 13 beta 5 letöltési linkek

Az iOS 13 beta 5 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

tvOS 13 beta 5

Az új build verziószáma 17J5540d.

Egyelőre nem ismertek az újdonságok. Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt a tvOS-ben, vagy most megváltozott, akkor azt írd le hozzászólásban! 🙂

A tvOS kizárólag csak a negyedik generációs és újabb Apple TV-ket támogatja.

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 13 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 13 béta: a leggyakrabban feltett kérdések!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 13-ról szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 6-ról szólókat meg itt, a tvOS 13-ról készülteket itt, a macOS Catalina kapcsán pedig itt olvashatsz.

[newsletter_signup_form id=13]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for Zozzy Zozzy says:

    Javították már a biztonsági mentés hibáját? Basszus, ios13 public beta 2 óta nincsen biztonsági mentésem.

  2. Avatar for dokk dokk says:

    Nekem továbbra sem csinálja meg a mentést.

  3. Avatar for Zozzy Zozzy says:

    Felraktam, és 7 Pluson még mindig nem csinál backupot.

  4. Avatar for Zozzy Zozzy says:

    Bocs, most meg kiírta újraindítás után, hogy 20:52-kor Készült biztonsági mentés!

  5. Avatar for dokk dokk says:

    Mára nekem is lett újra backup. Végre.

  6. Ebben a bétában vagy az előzőekben már elérhető volt a control centerben a wifi / bt eszközök megjelenítése?

  7. Az eddig is volt.

  8. Valaki írta még anno, hogy béta 1-ben még nem volt elérhető, arra gondolok itt, hogy 3d touch segítségével válaszhatunk wifik közül a control centerben és nem kell bemenni a beállításokba.

  9. Avatar for gunar gunar says:

    Miért nem jó nektek a jelszavas itunes mentés? Én évek óta azt használom és mindent lement és ha kell átpakol másikra, vagy vissza a helyére ha az kell.

  10. Avatar for Czo Czo says:

    Semmilyen mentes nem mukodott az elmult 2 (vagy 3 betaban) az Xs Maxomon. A 8 a 6s es az Air 2 mindekozben tokeletesen keszitette a backupokat.

  11. Kicsit off : Most láttam, hogy közben lett Catalina Developer Beta 5. :slight_smile:

  12. Avatar for dokk dokk says:

    Sajnos egyszer jelszót állítottam be az iTunes mentéshez, amit elfelejtettem. Azóta nem enged mentést csinálni.

  13. Avatar for gunar gunar says:

    Na ezt én is megszívtam, de 1x újrapakolsz másik mentésből mindent telóváltásnál és utána min 3 helyre feljegyzed a jelszót és akkor megoldva. Mert ugye ha telót váltasz ahhoz jár az új mentés és jelszó is ha jól emléxem.

  14. Avatar for gunar gunar says:

    Jaaa! Hogy ez sem? Az gáz! Azt hittem hogy az itunes mentés mivel külsős ezért azt legalább megcsinálta.

  15. Tudom mire gondolsz és van. :slight_smile:

  16. Avatar for nonoka nonoka says:

    Sziasztok. Lehet hogy csak én vagyok lemaradva és eddig is működött, de most vettem észre hogy a Waze működik Siri hang paranccsal. A Héj Siri után, vezess haza, vezess a munkahelyre, kiválóan működik, és mindezt magyarul . Amúgy a Waze alkalmazáson belül a hangoknál lehet beállítani a parancsot.

  17. Avatar for Czo Czo says:

    Mind a kettonel egy adott filera a telefon filerendszereben read errort irt. Mivel nincs mar JB igy nem tudtam ellenorizni, hogy en hozzafertem volna-e az adott alomanyhoz-e vagy nem. Mindenesetre megoldottak (szerintem csak ennek az alomanynak a permissionjet kellett atallitani).

  18. Avatar for Lajhar Lajhar says:

    Próbáld meg hogy indítsd el a mentést telón!Ha azt látod hogy több percig csak pörög akkor szakítsd meg, lépj ki,majd vissza!Akkor mutatja hogy sikeres volt a mentés és hogy mikor:))Nálam legalább is igy van az új bétával SE-n:))

  19. Avatar for Czo Czo says:

    Mint irtam, jelenleg tokeletesen ment. A korabbi betak nem mentettek. Ott barmit csinaltam, barhogyan mentettem, nem tudott lefutni.

  20. iPhone X-el ugyanez volt nekem is. Most már jó.

  21. Avatar for Sray Sray says:

    Bétázás közben gyakran rakom vissza a stabilt (pl utazás előtt) ipsw restore-ból. Káros ez a mobilra? Azért csak flash…

  22. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem káros.

  23. Szerintetek lesz ma update? Vagy majd holnap?

  24. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    szerintem nem lesz, még csak 1 hét telt el.

  25. Avatar for Czo Czo says:

    Szerintem a jovo heten, kb. ketto hetente szokott jonni update. Noha johetne valami, mert a jelenlegiben nekem ugy tunik, hogy a CLLocationManager nem mukodik megfeleloen.

  26. Vá még csak 1 hét? Mea culpa, valamiért kettőnek hittem.

    @Czo igen ezt én is észrevettem. Szerintem a Shortcuts automation-t is ezért kapcsolták ki, ott is feltűnt a rendszer pontatlansága (nem működése).

  27. Avatar for Czo Czo says:

    Azt nem tudom, nekem a hatterben futo location requestek nem erkeznek meg egyaltalan. Atturtam a dokumentaciot, de nem talalok arra utalo jelet, hogy ez kellene legyen a helyes mukodes igy nagyon remelem, hogy ez egy bug.

  28. Konkrétan volt location alapú triggerem (Swarm check in automatizálás) és hiába voltam az adott helyen ahol triggerelődnie kellett volna, nem tett semmit.

  29. Sziasztok! Public béták között lehet downgrade-et csinálni. 4-esről szeretnék 3-asra váltani. Shortcuts automatizmus kipróbálása miatt.

  30. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ha ez kérdés akart lenni, akkor arra a válasz az, hogy nem lehet. downgrade csak IPSW-vel menne, de a nyilvános bétából nincs IPSW.

  31. Köszi, igen kérdés akart lenni. Elcsesztem hogy nem olvastam végig hogy milyen változások voltak és pechemre pont ezt a funkciót kivették átmenetileg, ráadásul a tegnapi tesztelői bétában sem tették még vissza. Úgyhogy bugos működés marad, az új funkció meg majd lehet csak a végleges verzióban lesz…

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Burgatshow Avatar for Czo Avatar for Lajhar Avatar for nonoka Avatar for Szifon Avatar for kisgyopi Avatar for Sancho1979 Avatar for Sray Avatar for Zozzy Avatar for dokk Avatar for farkas63 Avatar for hiper Avatar for Jadeye Avatar for gunar