Elérhető a hatodik iOS 12.3 béta

Mindössze három nappal az előző build után az Apple tegnap este elérhetővé tette az iOS 12.3 hatodik fejlesztői bétáját. A többi szoftverhez nem érkezett új verzió.

Az iOS 12.3 beta 6 a changelog tanúsága szerint elsősorban azt a hibát javítja, ami a béta telepítését akadályozta meg egyes esetekben korábbi iOS-verziókról való frissítéskor.

iOS 12.3 beta 6

Az új build verziószáma 16F5156a.

Újdonságok

Ez a verzió már támogatja az új japán császár beiktatása kapcsán a május 1-jén elkezdődött Reiwa (令和) érát a japán naptárban, illetve ezzel kapcsolatban egy hibát is javít.

Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt az iOS-ben, vagy most megváltozott, akkor azt írd le hozzászólásban! 🙂

Szerinted ezek nem akkora újdonságok, vagy csak neked nem elegendőek? Írj az Apple-nek: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Vissza a hivatalos iOS-verzióra

Ha nem vált be a béta, a már megszokott módon lehet visszatenni a hivatalos verzióthelyreállítási (recovery) vagy DFU módba kell tenni a készüléket, majd be kell tallózni a letöltött IPSW-t.

Erről részletesen itt írtunk: Gyakori kérdések: hogyan állítható vissza a készülékünk béta iOS-ről a hivatalos verzióra?

iOS 12.3 beta 6 letöltési linkek

Az iOS 12.3 beta 6 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 12 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 12 béta: a leggyakrabban feltett kérdések!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 12-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 5-ről szólókat meg itt, a tvOS 12-ről készülteket itt, a macOS Mojave kapcsán pedig itt olvashatsz.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Szerintem semmi értelme nincs ezeknek a cikkeknek! A 90%-ban az van írva, hogy nem ismertek az újdonságok…

  2. Nem értek egyet teljesen. A cikk addig hasznos, amíg újat közöl le. Az újdonságok utáni rész viszont szeritem is felesleges.

  3. Jadeye says:

    a bétás cikkek közzétételekor általában ez a helyzet, mert az Apple késve teszi közzé a changelogot. ezért nincs más, mint feltenni, és végignyomogatni, ami után frissítjük a cikket HA vannak észrevehető újdonságok. ezek viszont nem mindig vannak. ezért is van a cikkben, hogy ha felfedeztél valamit, írd le hozzászólásban, hogy azt utána át tudjuk emelni a cikkbe.

  4. Jadeye says:

    az újdonságok utáni részek a rendszeresen feltett kérdések miatt vannak ott. amikor nem voltak ott a bétás cikkekben ezek a részek, folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket tették fel a hozzászólók, ezért egyfajta kényszerűség.

    ugyanez a helyzet a letöltési linkekkel, amikor kivettük őket, akkor többen jelezték, hogy hiányzanak a cikkből. pár nappal ezelőtt pont ez volt egy hozzászóló problémája.

    sosem fogunk tudni olyan cikket közzétenni, ami maradéktalanul megfelel majd mindenkinek, elvégre mindenki elvárása más. itt mi próbálunk egyszerűen minden lehetséges kérdést előre lefedni, megelőzendő azt, hogy újra és újra ugyanazokra kelljen válaszolgatni.

  5. ibron says:

    Sziasztok azt szeretném megtudni ,aki tudja telepíteni a 16F5156a oprendszert az Publik béta vagy fejlesztői béta?és aki erre tudja frissíteni az majd 06.03án frissül neki béta profil 12-13-ra? Köszönöm.

  6. Jadeye says:

    ha nyilvános bétát használsz, és nem látsz frissítést, akkor még nincs új nyilvános béta build, majd lesz. az iOS 13-as bétához elképzelhető, hogy új béta profil kell majd, de ez kiderül aznap.

  7. ibron says:

    Köszönöm a választ ezt tudtam telepíteni ami most jött ki beta 6 .ota frssítésel.

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!