Hét éve halt meg Steve Jobs

Az Apple társalapítója, Steve Jobs, aki több iparágban is jelentős nyomot hagyott maga után, 2011. október 5-én halt meg, amiről Tim Cook megemlékezett idén is.

Steve a napvilágot Abdulfattah Jandali és Joanne Scheible gyermekeként látta meg. A fiatalok a Wisconsin-i Egyetemen találkoztak, és akkori helyzetükben a kis jövevény örökbe adása mellett döntöttek. Így lett Steve végül Paul és Clara Jobs gyermeke.

A garázs, ahonnan az Apple indult
A garázs, ahonnan az Apple indult (forrás)

Steve híres volt arról, hogy a valóságot a saját szemszögéből nézte, így sokszor azt a saját kedve szerint formálta (jusson eszünkbe például az iPhone 4 esetén az “antennagate”), egyfajta “valóságtorzító mezővel”, így sok nemből tudott igent csinálni. Volt ugyan, hogy saját cégét is elvették tőle egy időre, de ekkor megalapította a NeXT-et, amit szintén képes volt sikerre vinni. Majd amikor visszatért a már haldokló Apple-höz, azt újból nyereségessé tette. Vezetői stílusa és maximalista hozzáállása miatt eléggé kiemelkedett az átlag közül, és emiatt sok kritikát is kapott.

Az iPod és az iTunes megváltoztatta a zenehallgatásai szokásainkat, az iPhone pedig azt, ahogyan az okostelefonokra tekintünk, az iPaddel pedig a táblagépek esetén is megszabta az Apple az irányt.

Tim Cook is megemlékezett ma Steve halálának évfordulójáról:

Steve megmutatta nekem – és mindannyiunknak –, hogy mit jelent az emberiséget szolgálni. Hiányzik nekünk ma és minden nap, és sosem felejtjük el, milyen példát mutatott nekünk.

Steve 2011. október 5-i halála az elhúzódó hasnyálmirigyrákja miatt gyakorlatilag várható volt, mégis sokakat megdöbbentett – főleg mert Tim Cook pedig épp előtte egy nappal, október 4-én tartotta az iPhone 4S-ről, iOS 5-ről és az iCloudról szóló keynote-ot.

Korábbi cikkünk Steve életéről, képekkel: Steve Jobs élete képekben.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Emlékszem, hogy a 3GS-en kaptam a notit, hogy meghalt, baromira szomorú voltam és már akkor is tudtam, hogy az Apple nem lesz többé ugyanaz a cég,

  2. Nem is jelent meg azóta semmi. A farvizén ebickél az Apple. R.I.P. STEVE

  3. Ashton kutcher mennyire hasonlított rá a filmben! Nem úgy mint michael fassbender az újabbikban…

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!