fbpx Skip to content

A ma kiküldött sajtómeghívó mellett – bulváros szóhasználattal élve – a 9to5Mac “ledobta az atombombát”: képeket közöltek a szeptember 12-i eseményen bejelentésre kerülő iPhone XS-ről és Apple Watch Series 4-ről.

Úgy tűnik, megint kevés meglepetés marad magára a termékbejelentésre, de azért reméljük, tartogat majd a keynote olyan újdonságokat is, amit nem tudtak még kifürkészni…

iPhone XS

Ahogyan arról már korábban is szóltak a hírek, szeptember 12-én egy 5,8 és egy 6,5 hüvelykes képátlójú kijelzővel rendelkező iPhone X-utód várható, aminek a neve ezek alapján az iPhone XS lesz, követve a második generációs készülékek esetén megszokott S jelölést (3G>3GS, 4>4s, 5>5s, 6>6s). Ezen túl az új modellek immár nem csak az ezüst és asztroszürke, hanem arany színben is elérhetőek lesznek. Az Apple korábban már maga szivárogtatta ki az arany színű iPhone X-et az FCC-n keresztül, de az végül nem került a polcokra, a vásárlók számára nem elérhető.

A készülék többi tulajdonságát egyelőre nem ismerjük, de a 9to5Mac teljesen biztos abban, hogy a neve iPhone XS lesz, és az OLED-kijelzős modellek két méretben lesznek elérhetőek, és megjelenik az arany szín is.

Apple Watch Series 4

Az Apple Watch Series 4 esetén a legnagyobb újdonság a szintén már korábban kiszivárgott, széltől-szélig típusú, hozzávetőleg akár 15%-kal is nagyobb kijelző, amely mindkét méretű óra esetén szembetűnően több értékes helyet jelent az óra számlapján.

A megnövekedő kijelzőt egy teljesen új számlap fogja tudni még jobban kihasználni, mert az eddigiekkel szemben sokkal több hasznos infót lesz képes megjeleníteni. Az analóg számlapon összesen 8 különböző komplikáció fér majd el, ezek a négy sarok mellett a mutatók alatt és magán az óra körvonalán foglalhatnak majd helyet. Emellett a 9to5Mac azt is megemlíti, hogy bár a digitális számlapot még nem látták, de az analóg alapján valószínűsítik, hogy az Apple több új számlapot is tervezett a nagyobb kijelzőhöz.

Szintén észrevehető, hogy nem csak új digitális koronát kap majd az óra, de egy kis lyuk is található a korona és a kissé kisebbnek tűnő oldalsó gomb között, ami várhatóan egy újabb mikrofont rejthet. A kép alapján az is sejthető, hogy az óra változatlanul kompatibilis marad majd az eddig megjelent szíjakkal.

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.