fbpx Skip to content

Amióta csak létezik iPhone, azóta rendszeresen előkerülő kérdés, hogy lehet-e rögzíteni a hívásainkat. Erre a kérdésre viszonylag egyszerű a válasz: nem lehet rögzíteni a hívásokat az iPhone-on. De a dolog ennél kicsit azért árnyaltabb.

A kérdés természetesen nem csak itthon kerül elő folyamatosan, hanem külföldön is, így már több áthidaló megoldás is született erre – de valójában ezek egyike sem magán a készüléken rögzíti a hívásokat. Ráadásul sok esetben például egy három résztvevős konferenciahíváshoz kell folyamodni (hívó, hívott, hívásrögzítő), ami már önmagában is havidíjas szolgáltatás lehet a szolgáltatónknál, nem is említve a percdíjakat, és ezek mellett még a rögzítésnek is előfizetési díja van. Nézzük, milyen lehetőségeink vannak.

Magán az iPhone-on nem tudunk hívást rögzíteni

Azt gondolnánk, hogy a legkézenfekvőbb az lenne, hogy a hívás fogadása után elindítjuk a Hangjegyzetek appot, és azzal rögzítjük majd a hívást. Ez viszont nem működik, a Hangjegyzetek hibaüzenetet dob abban a pillanatban, amint egy hívás során megpróbálunk új felvételt rögzíteni:

Felvétel kikapcsolva – Hangjegyzet felvételéhez fejezze be a hívást.

Külső fejlesztők hasonló alkalmazásai esetén szintén ez a helyzet, a rendszer egyszerűen nem adja át számukra a hívás hangját.

Jailbreak után viszont általában erre is találhatunk megfelelő kiegészítőt a Cydiában.

Miért nem lehet csak úgy rögzíteni a hívásokat?

Ennek a korlátozásnak az oka általában a törvényi szabályozásban keresendő, a legtöbb országban ugyanis tilos a hívások rögzítése a hívó fél tudta nélkül, még ha ezt sokan ettől függetlenül mégis megteszik. Az erre vonatkozó szabályozások ugyanakkor országonként eltérőek.

Képkocka a lehallgatásról A mások élete című filmből – https://hu.wikipedia.org/wiki/A_mások_élete

(Kép: A mások élete – IMDb)

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 2016-ban kelt tájékoztatója leszögezi, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 3. § 2. pontja értelmében a hang és a hangfelvétel személyes adatnak minősül, ezen túl megkülönböztethető az érintett hozzájárulásán alapuló és kötelező adatkezelés.

Amennyiben a törvény nem ír elő kötelező adatkezelést, úgy a hangfelvétel készítéséhez az érintett előzetes tájékoztatáson alapuló hozzájárulása szükséges.

Ennek elmulasztása nemcsak az adatvédelmi, de a személyiségi jogi jogsértést is jelenthet. Ennek ismeretében a hívások esetleges rögzítését mindenki a saját felelősségére végzi.

Vannak-e hívásrögzítésre alkalmas appok az App Store-ban?

Ez nem válaszolható meg egyszerűen, mert vannak ugyan, de… Ezek az alkalmazások ugyanis sosem magán a készüléken végzik a rögzítést, mert erre nincs lehetőségük. Ehelyett az egész hívást magát egy külső kiszolgálón keresztül “vezetik át”, ami maga végzi el a hívás rögzítését. Ebben az esetben általában nem csak maga az app kerül pénzbe, hanem még a rögzítésért is külön fizetni kell, ráadásul általában az appon keresztül indított kimenő, és valójában VoIP hívásokat tudják csak rögzíteni. Továbbá szükséges lehet a konferencia és hívástartás szolgáltatások előfizetése, és ha külföldi számot használ az adott szolgáltatás, akkor annak költségei is a számlánkat terhelik.

A másik csoportba a simán csak átverésnek tekinthető appok tartoznak, de ezeket általában rövid időn belül eliminálja az Apple.

Kihangosítás és hangfelvétel másik eszközzel

A legegyszerűbb és legkönnyebben kivitelezhető megoldás, ha kihangosítjuk az adott hívást, és azt egy másik eszköz hangrögzítő alkalmazásával vesszük fel. A kihangosításhoz a híváskezelő felületen nyomjunk rá a hang ikonra, majd válasszuk a Hangszóró opciót:

A hangrögzítéshez használhatunk egy másik iPhone-t, vagy asztali számítógépet is, igazából mindegy. Azt lehet mondani, hogy a kihangosítás olyan, hogy “az ellen nem véd” semmi. (Kivéve nyilván az az eset, amikor mondjuk tömegközlekedési eszközön tartózkodunk, vagy munkahelyen, ahol ez nem opció, de ilyenkor megkérhetjük az adott hívót, hogy erre tekintettel beszéljünk kicsit később.)

Léteznek egyébként kifejezetten céleszközök is, amelyek például Bluetooth-on, egyfajta kihangosítóként működve teszik lehetővé a rögzítést (PR200), vagy a jack-csatlakozón keresztül (Recap-C) “hallgatják le” az adott hívást, esetleg a Lightning-csatlakozóba dughatók (Photofast Call Recorder X), de ezek ára pláne nem túl kedvező.

A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldásnak tehát marad a kihangosítás.

Olvasd el a hozzászólásokat is

50 Comments

  1. Bár nem Iphone de attól ill a plussz egy készülék ami felveszi a hangot ez jóval olcsóbb Nokia N8 es a Boldbeast Call recorder mind a kimenö mind a bejövö külön külön datummal számmal órával stb, Nekem nagyon bejött anno, sokszor [segített] is. De még mai is ott lapul a fiókban ha szükség lenne rá.

  2. Ma márszinte munden androidos telefonban alap, beépitett funkció. Nem ertem hogy az iphoneba miért nem lehet tenni ilyet es minden ios felhasználóa sajat orszaganak jogszabalyozasa szerint dontse el rogziti e a beszelgetest vagy nem. A felhasznalo sajat felelossege lenne.

  3. Taxisoknak, mobil szolgàltatóknak nagyon jól jön a rögzítés. Mit, mikor hova stb… megoldás: jailbreak
    , majd call recorder. A készülékre rőgzít, ujlenyomat vagy faceid zár alatt vannak az adatok feltolja felhőbe,,, Ez azert jó, ha alkalmazott van vagy vállás, akkor a vitàs oldalt lehet hallani… ez illegális!
    Béke esetén: mit vegyek a közértbe pl karácsonykor, nagy a lista tökéletes, hova kell vinni a gyereket melxik utcába tökéletes! Melyik kocsi mikor jön javításra, ha pl folyamatosan csöng a telefomod….

  4. Fontos információkról írásban történő megerősítést szoktam kérni. Pl SMS vagy e-mail formájában.

  5. @szélvédőjavítás.hu, egy ilyen funkció miatt basszam szét a jól működő telefonom, amikor az alkalmazások felét megvettem rá, nagyon idejét múlt rendszer ez a JB a keresőemberek körében ;)!

  6. A válasz egyszerű: abban a pillanatban, amint rögzíti a beszélgetést valaki, azonnal törvényszegést követ el, az összes ország jogszabály rendszere alapján, kivéve persze a banánköztársaságokat… 🙂 Ugyanis hiába egyezik bele a másik fél a rögzítésbe, (azt már hagyjuk is, ha nem…) azt megfelelő módon tárolni, megsemmisíteni, hozzáférhetetlenné tenni illetéktelennek, stb is kell, amit egy normál felhasználó nem tud (fog, akar) megtenni, ezért csak cégek alkalmazzák, pl Call Centerek.

  7. Ja, az Android… Nem igazán követték eddig sem sarkosan a törvényeket. 🙂 Az Apple nagyon ad erre.

  8. Kihangosítás + egy diktafon. Ennyi a történet;)

  9. Pedig igazán jó lenne ha ezt nem korlátoznák itthon. Pl egy banki ügyintézés követően írásos panaszt emeltem a banki alkalmazott ellen a meg nem engedet hangnem miatt. Természetesen a válaszukban semmilyen dolgot nem tapasztaltak a kivizsgálás során !
    De ha nekem módomban állt volna a hangfelvételt készíteni és azt bejuttatni a bankba , már egyből igazam lett volna a reklámállásom kapcsán.

  10. @Lipton: módodban áll: kihangosítod, és felveszed másik készülékkel.

  11. Akinek fontos hogy a hívások rögzítve legyenek közvetlenül a telefonján, senki másra nem bízva ezt, sőt a módszer alapján még akár virtuálisan többkártyássá is teheti a telefonját, annak kicsit bele kell a zsebébe nyúlnia, de cserébe kap egy elég jól használható megoldást, minimális utólagos költséggel.
    Ebben beállítható hogy minden hívást rögzít automatikusan, vagy csak adott hívást akarja, jelezzen-e a hívónak vagy sem, sőt a két fél (konferencia esetében mindenkiét külön sávban_nem tesztelt) hangját külön sávban rögzítse, igaz ezen megoldás eléggé tárhely igényes.

  12. Márpedig van rá mód, hogy rögzítsük a telefonunkon a teljes hívást, akár jelzőhanggal, vagy anélkül, hogy a hívó tudjon róla, esetleg mégse, csak egy kis befektetést kell eszközölnünk, amivel akár még virtuálisan többkártyássá is tehetjük az iphone-unkat. Sót lehet a hívást felenként többsávosan is rögzíteni (konferenciánál akár mindenkiét külön sávban, de ez nem tesztelt) és esetivé tenni, vagy mindre beállítani. Csak kicsit zsebbe nyúlós, viszont 1xi költség, s nem is veszélyesen sok annak elérésére, hogy akinek szükséges ez a funkció, meglegyen
    @szélvédőjavítás.hu: ” mit vegyek a közértbe pl karácsonykor, nagy a lista tökéletes” erre inkább aot használok, amit akár az apple watch-ról is lehet kezelni és minden változást lát a másik fél, v felek is akikkel meg van osztva adott lista, ami lehet bevásárló, vagy feladat lista is mivel a szövegezését a felhasználó adja meg.

  13. Ez az egyetlen ok amiért JB-t használok.
    iOS call recorder a cydiaban ami egyedül bejött és tökéletesen működik.

  14. @molnarp: Persze jó csak eleve nem tudod használni az új IOS-eket, nálam a folyamatos beta-k miatt nem kivitelezhető, arról nem is beszélve, hogy esetlegesen sebezhetőbbé teszi a telefonod biztonságát. Én régebben szintén egy tweak miatt használtam, az pedig az óránkénti időbemondás volt, ám nem fejlesztették tovább mint az IOS 7 és azután találtam rá fizetőset de rendesen jól működik a mai napig és néha mikor kell kiadnak frissítést is. Igyekeztem olyant keresni ami ugye tud magyarul és nem csak 1 db appja van szinte a fejlesztőnek, mert azok rendre eltűnnek és hiába fizetős app volt kuka.

  15. Azzal hogy rögzíted a hívást még nem követsz el jogsértést mert te hogy most pl arra vered ki az senkit nem érdekel. Viszont ha azt megosztod egy harmadik fél számára az már az. Továbbá hiába nem lehet hívást rögzíteni viszont egy pl. Egy családi ügyben ha életveszélyes fenyegetés vagy zsarolás vagy bármi egyéb van az bizonyítás tárgyaként megállja a helyét. Ugyanis azt hivatalos úton meg fogja kérni a hatóság és dokumentálja tehát az nem olyan mintha csak simán átküldenéd a havernak….

  16. @Nrbrtbgg: Azt az igazi professzionális hülyét aki telefonon fenyeget meg vkit, az meg is érdemli ha kap 5-8 évet, ha ennyire idióta! 🙂

  17. Hogy miért nem lehet az iPhone-on hívást rögzíteni azt nem tudom, de tuti nem a vonatkozó törvényi tiltások miatt, hiszen arra az alma nagy ívben tesz, az USA-ban is. Pl. mikor bírói végzésre sem óhajtott segíteni egy terroristától lefoglalt iPhone készülék esetében, annak feloldásában, hogy a benne lévő adatokhoz a hatóság hozzáférjen. Szóval ez almáéknál nem annyira jellemző szerintem. Itt másról lesz szó, leginkább valami hasonló elvont gondolkodásmódról, mint pl. az a szöveg annak idején, hogy 4″-osnál nem érdemes nagyobb kijelzőt csinálni, vagy hogy a Bt. az csak két alma gyártmány között működhet és hasonló butaságok, melyeknek egy részét már szerencsére feladta. Remélhetőleg ezt a butaságot is feladja egyszer, hiszen lényegében a konkurencia bármelyike ezt már igen régóta tökéletesen tudja. Android készülékeken elég letölteni az AutomaticCallRecorder ingyenes programot, melynek a használatáért sem kell fizetni semmit. Ezt elég egyszer elindítani, azután a háttérben működik és minden ki és bejövő hívást rögzít, bármilyen közbeavatkozás szükségessége nélkül. A felvételek pedig a készüléken tárolódnak és bármikor visszahallgathatóak. Egyébként el kéne olvasni figyelmesen a törvényeket, mert Nrbrtbgg jól írta, az, hogy valaki rögzíti a beszélgetést önmagában még nem jogszabály ellenes. Ha hozzájárulás, vagy hatósági engedély nélkül kiadja harmadik félnek, az viszont már az. Ha feltölti valahová, pl. youtube-ra, az is az. Egyébként a cikk jól írja, a NAIH valóban azt írja, hogy az Infotv. 3. § 2. pontja alapján személyes adat a hang vagy a hangfelvétel, ám valójában az említett törvény említett szakasza és pontja ezt konkrétan így sehol sem írja. Aki elolvassa, az láthatja. Ezért szerintem ez sajátos és vitatható értelmezése a törvénynek.

  18. @Kukori: “Pl. mikor bírói végzésre sem óhajtott segíteni egy terroristától lefoglalt iPhone készülék esetében, annak feloldásában, hogy a benne lévő adatokhoz a hatóság hozzáférjen.”
    ezek alapján láthatóan nem értetted meg, hogy pontosan mit is akart az FBI az Apple-től, és hogy arra miért is mondtak nemet. javaslom tehát elolvasni például ezt: https://szifon.com/2016/02/17/tim-cook-nyilt-levele-az-apple-vasarloinak-titkositas-es-az-fbi-kovetelese-kapcsan/

  19. Annyi szép dolgot olvastam erről a témáról , de egyet nem értek. Vannak emberek akiknek van JB. telefon meg cydia meg call rec., ők szépen használják ezt a “szolgáltatást”. Nem beszélve az Androidos oldalról. Az aki meg nem szetetné a telefonját “piszkálni”, nem tudja használni ezt. Most komolyan nincs olyan IOS programozó, vagy fejlesztő aki minden fajta hülyeség nélkül csinálna egy alkalmazást. Ami természetesen működik és nem egy pénz lehúzásos appot ad ki ??
    Azt hittem a magyaroknál nincs lehetetlen ????

  20. @Lipton: az iOS SDK nem teszi lehetővé a készüléken történő hívásrögzítést (sem). az App Store-ban lévő, fizetős appok nem magán a készüléken rögzítik, ezért képesek rá.

  21. @Jadeye: Sejtettem, hogy ez a cikk lesz belinkelve, vagy valami hasonló. Kezdjük az elején:
    1. Az a baj ezzel az érveléssel, hogy mellément. Ugyanis a legtöbb dologhoz már így is hozzáférnek az “USA különböző kormányszervei”, almán is, illetve több olyan TECH cég is van, amelyik simán és gond nélkül együttműködik a hatóságokkal ezeken a területeken is. Had ne soroljam fel ezeket. Ahogyan ennek az ügynek a végkifejlete is mutatja – ami sajnos az elavult cikkben már nem szerepel – végül is egy másik cég segítségével sikerült feltörni az adott telefont és hozzáfértek a benne lévő adatokhoz. A többi alma eszközök esetében sem okozott ez semmiféle problémát, azóta sem.
    2. Félreértettél! (Mivel elfogult vagy, ezért ezt elnézem neked.) Én ezzel a példával nem pálcát akartam törni afelett, hogy az alma ezt jól tette-e, vagy sem, hanem csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy az alma akár a törvénnyel is szembehelyezkedve vállalja a saját elképzeléseit, illetve megy a saját feje után, amit ők jónak látnak, vagy jónak hisznek. Ez az eset pedig erre tökéletes példa. Tehát még egyszer: Egy szövetségi bíró az USA-ban, előírt, illetve kötelezte valamire az almát (ez ellen már nincs fellebbezési lehetőség), amit az nem volt hajlandó végrehajtani, a saját elgondolásaira hivatkozva. Nem számít, hogy ez a gondolatsor mennyire helytálló, vagy mennyire nem – szerintem egyébként nem helytálló, a végkifejlet is megmutatja -, csak az számít, hogy szembehelyezkedett miatta a törvénnyel. Tehát még egyszer nyomatékosítanám, az almát a törvényi előírások nem igazán érdeklik, csupán kizárólag a saját elgondolásaik. És még egyszer hangsúlyozom, ez a telefonbeszélgetések rögzíthetetlensége is pontosan ugyanilyen dolog. Kicsit egyszerűbben fogalmazva: Ha a törvény kifejezetten előírná, hogy ilyen opcióval kötelező lenne rendelkeznie minden mobiltelefonnak, ők akkor sem tennék ezt lehetővé a készülékeiken. Mert ők úgy gondolják. Ez egy visszataszító dolog egyébként, mert azon túl, hogy rossz példát mutat a társadalom, illetve az egyes emberek, egyének felé, még erősíti is azt a hitet, gondolatot, hogy egyeseknek mindent szabad, míg másoknak hát fogalmazzunk úgy nagyon nem.

  22. @Kukori: továbbra is az látszik, hogy nem érted, mit akart az FBI az Apple-től, és hogy ezt az Apple miért nem akarta megcsinálni (nem tett nagy ívben rá, hanem törvényi lehetőségével élve fellebbezett ellene). a cikkben leírtakban semmi elavult nincs, az Tim Cook nyílt levelét idézi, és nem arról szól, hogy megjelenése után X idővel mi történhetett.

    a Cellebrite-tól vásárolt megoldásról már volt szó azóta, legutóbb például itt is említettük: https://szifon.com/2018/04/20/graykey-a-szurke-doboz-ami-kinyitja-a-jelkodvedett-iphone-okat/

    abba meg már megint teljesen felesleges belekezdeni, hogy ki hallgat le, mikor az interneten sokkal több dolog kideríthető rólad az általad látogatott oldalak vagy az általad megosztott információmorzsákból. és akkor abba ne is menjünk talán bele, hogy a mobilszolgáltatóktól a hatóságok kikérhetnek híváslistát, cellainformációkat, SMS-eket, adatforgalmi adatokat, és így tovább, mindezt anélkül, hogy magához az eszközhöz hozzá kéne nyúlni.

    érdekes egyébként a hívásrögzítésen való pörgés, mert ameddig te akarod rögzíteni, addig szerinted “az alma nagy ívben tesz” az egészre, de ha valaki a veled folytatott beszélgetést veszi fel a tudtod nélkül, akkor meg az a baj. és tökmindegy, hogy utána törvényileg ejnyebejnyét kap, ha jogosulatlanul felhasználta, közzétette, ha egyszer kikerült egy olyan beszélgetés, amit adott esetben másképp folytattál volna, ha tudod, hogy rögzíti a másik fél.

    de mindez tökmindegy, mert a paraszt módszer ellen, tehát hogy kihangosítod, és felveszed másik eszközzel, jelen esetben semmi sem véd. ez a cikk pedig erről szól.

  23. @Lipton: “Az aki meg nem szetetné a telefonját “piszkálni”, nem tudja használni ezt.”
    Kimondtad, vagyis megírtad a lényeget. Aki fogalmazzunk úgy olyan utat választ, hogy “megpiszkálja a készülékét”, az tudja használni az iPhone-okon is, aki meg nem, az nem. Innentől kezdve az egész tiltásának semmi értelme nincsen.

  24. @Jadeye: 1. Ezt írja ki a weboldal amit belinkeltél rögtön a legelején: “Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.” Én erre gondoltam amikor az elavultat említettem és úgy egyébként igazam is volt, mivel a végkifejletet nem tartalmazta. 😉
    2. Ahogyan azt megírtam, valójában nem is a megoldás a lényeg! Hanem az, hogy az alma szembe helyezkedett a törvényekkel, a bírói döntéssel, a saját elgondolása miatt. Ez szerinted mire enged következtetni? Arra, hogy maximálisan és feltételek nélkül törvénytisztelő, vagy arra, hogy ezt csak akkor teszi meg, ha úgy gondolja, hogy az helyes, ha nem, akkor viszont nem. Szerinted?
    3. Nagyon egysíkúan gondolkozol. Nem kizárólag a lehallgatásokon van a lényeg. Pl. néhány kivétellel a különböző chat programok beszélgetései is hozzáférhetőek, vagy a facebook tevékenységek, stb…. Ezek nem függenek a használt rendszertől, mivel rendszer függetlenek, ill. a szolgáltatók is ezekben esetekben teljesen mások.
    4. Híváslista is csak bírói engedéllyel (utasítással) kérhető le a szolgáltatóktól. Ez ugyanaz az eset, mint az, hogy az almát mire kötelezték. A különbség csak annyi, hogy míg a szolgáltatók ezt végrehajtják – hiszen ez a törvényes -, addig az alma nem hajtotta végre.
    5. Engem nem zavarna, ha mások is rögzíthetnék a velem való magánbeszélgetéseiket biztonsági okokból. Nincs takargatnivalóm. Akinek van, annak meg fájjon csak a feje emiatt a lehetőség miatt.
    6. Ha kihangosítasz egy telefont, az hallható a vonal másik végén. (Ugye visszhangzik.) Ebből kifolyólag ez a módszer finoman fogalmazok, ha azt mondom, nem igazán tökéletes. A borzasztó körülményességről és az erre költendő felesleges pénzről már nem is beszélve. És ja! Ez is egy ok arra, hogy teljesen felesleges az egészet tiltani.

  25. @Kukori: tehát akkor ismét. az Apple fellebbezett. erre törvényileg minden joga megvolt. vagy szerinted talán tilos fellebbezni, ha valaki valamivel nem ért egyet? ameddig el nem jut az ügy oda, hogy további fellebbezésnek helye nincs, addig megtehetik. ebben nincs semmi pláne. te is megteheted. más cég is ugyanezt csinálja, fellebbez egy adott döntés ellen, ha az nem tetszik nekik.

  26. @Jadeye: Egy szövetségi bírói határozattal szemben már nincs lehetőség fellebbezésre. Az az USA-ban a “plafon”. Tehát kötelező végrehajtani. Különleges eljárásban Legfelsőbb Bírósági állásfoglalást lehet még kérni, de az nincs halasztó hatállyal a határozat kötelező végrehajtására.

  27. @Kukori: ha szerinted már nem volt lehetőség fellebbezésre, akkor hogyan lehetséges, hogy mégis be tudott adni az Apple fellebbezést?

  28. @Jadeye: Sehogy. Az vagy mellébeszélés, vagy – aki gondolom ezt írta -, az nem érti mi a különbség a fellebbezés és a felülvizsgálati eljárás között.

  29. Egyébként a mobil szolgáltatók sem szoktak felülvizsgálatot kérni a cellainformációk, illetve a híváslisták lekérése esetében. Amennyiben tudják, rögtön kiadják az adatokat, mivel tisztában vannak azzal, hogy ez kötelességük és hogy a hatóságok ezt nem véletlenül kérik, illetve hogy a végleges bírói döntést ők nem bírálhatják felül.

  30. @Kukori: Ja! Probléma csak akkor szokott lenni hasonló dologgal, amikor pl. a hatóság amely az adatokat kérné egy másik országban van, mint ahol az adatokat tárolják. Ilyenkor a két ország közti jogsegély szerződések szoktak irányadóak lenni, de még azokkal együtt is igen nehézkes tud lenni. Országon belül azonban nem szokott ilyesmiből probléma lenni, ezért nem is talált erre precedenst sem az alma, mivel a szövetségi bírói döntéseket végre szokás hajtani. Ráadásul az érintett cég (legyen az bármelyik cég) ezzel egyszersmind minden ebből adódó felelősségtől mentesül, hiszen bírói végzésre tette amit tett. Már csak ezért sem értem az alma reakcióját. Én egyébként azt gondolom, nem feszítették volna ezt tovább túl sokáig, végül megadták volna az FBI-nak amit kértek, ez csak amolyan burkolt ingyen reklám akart lenni, hogy “lám ők még a hatóságok ellenében is harcolnak a felhasználóikért”. Láthatóan akadt olyan aki ezt be is vette, tehát jól taktikáztak. Legalábbis ebből a szempontból.

  31. @Kukori: na jó, nekem erre nincs több időm. ha a hívásrögzítés elengedhetetlenül szükséges a napi életedhez, akkor vegyél olyan készüléket, ami ezt tudja. az iPhone nem tudja. mindenki tudja, hogy nem tudja. totál felesleges itt a fűrészport őrölni.

    Telephone recording laws in some U.S. states require only one party to be aware of the recording, while other states require both parties to be aware. Several states require that all parties consent when one party wants to record a telephone conversation.
    https://en.wikipedia.org/wiki/Telephone_recording_laws#United_States

  32. @Jadeye: Semmi gond. Egyébként van olyan telefonom is. Más kérdés, hogy az is felesleges lenne, ha az alma is képes lenne rá. 😉 Egyébként azért nem értem csak ezeknek a lehetőségeknek a szándékos tiltását, elvételét, mert ha ilyenek nem lennének, na akkor aztán valóban az iPhone lenne a király, hiszen a rendszer stabilitása és a hardver és szoftver gyorsasága, gördülékenysége, együttműködése tekintetében nincs ellenfele. Kár, hogy ilyen és hasonló hülyeségekkel ezt elrontja. Meg persze az is nagy kár, hogy saját gyár helyett semmire se jó Campus 2-ket épít 5 milliárd dollárért, miközben az iPhone-okat még mindig Kínában gyártja a Foxconn és ehhez hasonló dolgok. Számomra ezek egyáltalán nem szimpatikusak, csak sima melldöngetés, miközben az “alvállalkozóik” nélkül egymagukban lehúzhatnák a rolót.

  33. @Kukori: “miközben az “alvállalkozóik” nélkül egymagukban lehúzhatnák a rolót”
    …ahogyan az elektronikai cégek több mint 90%-a is. tehát ez sem az Apple sajátossága.

  34. @Jadeye: Izé…. Ez, amit belinkeltél is az én általam írtakat erősíti. Az USA államainak egyéni szabályozásáról ír a telefonbeszélgetések rögzítéseit illetően, mely láthatóan eltérő. Szövetségi szabályozás erre pedig nincs. (Kellene, de ez már más kérdés. Ugye USA-ban precedens jog van.) Ebből adódóan alma nyugodtan választhatna olyan verziót amit csak szeretne, pláne, hogy nemzetközi cég, azaz tehát nyugodtan engedélyezhetné a beszélgetések rögzítésének lehetőségét. Ismétlem, biztos vagyok benne, hogy nem ezért nem teszi. Hanem mert ők így gondolják.

  35. @Jadeye: Te meg miről beszélsz? Mondj már még egy telefon gyártót, aki mással gyárttatja a készülékeinek 100 %-át.

  36. @Kukori: én elektronikai céget említettem, nem telefon gyártót. az Apple sem kizárólag telefont gyárt, hanem elektronikai eszközöket. de tessék, az Apple-nek a Foxconn az egyik legnagyobb beszállítója a Pegatron mellett, a Foxconnak pedig itt vannak a legnagyobb ügyfelei: https://en.wikipedia.org/wiki/Foxconn#Major_customers

  37. @Jadeye: Ez csak azt bizonyítja, hogy ezeknek is dolgoznak. Plusz nincs közte sem a Samsung, sem az LG, a két legnagyobb vetélytárs. 80 % meg amcsi cég akárcsak az alma. Jellemző. 🙂

  38. @Jadeye: Ez alapján ráadásul még csak szimbiózisnak se mondanám az együttműködésüket, hiszen a Foxconn nyilvánvalóan jól meglenne az alma nélkül is, viszont fordítva ez már nagyon nem igaz. Szóval sokkal értelmesebb lett volna gyárat építeni, benne amcsi munkásokkal, mint egy melldöngető, igazából semmire se jó, hatalmas és rendkívül drága ufót.

  39. @Kukori: “benne amcsi munkásokkal”
    akkor meg az lenne a problémád, hogy mivel az amerikai munkaerő drágább, így a készülék is drágább lenne. mindig lehet találni valamit, amin keseregni kell.

    “igazából semmire se jó, hatalmas és rendkívül drága ufó”
    tényleg, az a sok alkalmazott, aki oda költözik át a napi munkavégzésre az Infinite Loopról, az mindegy. az új székhely épületkomplexuma tényleg semmire sem jó.

  40. @Jadeye: Miről beszélsz? 😀 Ne nevettess már plíz. Az iPhone készülékek ára így is a plafont veri, miközben a ráfordítás készülékenként kb. ötöde a készülék jelenlegi árának. De OK, tessék: Campus 2 helyett simán ki tudták volna gazdálkodni az amcsi munkaerő magasabb fizetését, sőt, még maradt is volna. Nem kellett volna ezt a hatalmas semmit felépíteni, már ez is önmagában öt milliárd megtakarítás. Plusz az ott dolgozó a cég által előállított termékekhez semmi szükség nem lévő “dolgozók”, pl. kertészek, rendezvényszervezők, biztonsági őrök, stb…. magas amcsi fizetését lehetett volna inkább amcsi munkásokra költeni. Valszeg még jobban is jöttek volna ki. Nem is beszélve a hat számjegyű fizetéssel bíró vezetőkről. 😉
    Őszintén, kicsit kezd egyre nevetségesebb lenni, ahogyan fejjel a falnak is védeni próbálod a kedvenc céged, amúgy teljesen feleslegesen. Tény, rengeteg ostobaságot tesznek. Akárhogyan is ragozod. Előttem sokkal nagyobbra nőnél, ha inkább beismernéd ami úgyis nyilvánvaló. 😉

  41. @Kukori: tehát az Apple-nek valójában semmi szüksége sem volt új központra, totál ok nélkül építették, csak azért, hogy ne kelljen amerikai gyártósort létesíteni, a kutatás-fejlesztés költségeit továbbra sem szabad beleszámítani egy készülék árába, hiszen arra a cég nulla centet sem fordított semmi idő alatt, és így tovább. úgyis mindenért és annak ellenkezőjéért is az Apple lesz a hibás.

    én itt befejezem, tényleg semmi értelme, mert számodra bármi úgyis “fejjel a falnak is védeni próbálod a kedvenc céged”.

  42. Látom rendesen témaváltás volt itt. Még egy pár hozzászólás , és kiderül hogy készül a töltött káposzta. ????????????

  43. @Jadeye: Kiforgatod a szavaimat. Ez persze jó módszer lehet egy vitában, hogy odaszúrjál a vitapartnernek, de ugyanakkor igen szegényes repertoár, mivel kevéssé hatékony a meggyőzést illetően.
    Tehát, kérdés; Szerinted milyen “OKKAL” építették az új központjukat? Már azon kívül, hogy döngessék a mellüket, hogy mire van pénzük a felhasználóikból, illetve, hogy hatalmas konferenciákat tarthassanak a nagy semmiről, illetve “tárlatvezetéseket” szintén a nagy semmiről? Hiszen magát az épületet nem ők tervezték és nem is ők kivitelezték, így aztán emiatt nincs is miért mellet döngetni. Már azon kívül persze, hogy mennyi lóvéjuk van a felhasználóikból. Ez az épület sem a gyártást, sem az innovációt, sem pedig a tervezést nem viszi előrébb. Egyetlen pozitívumot lehet róla elmondani – ha ez az? -, hogy pár embernek munkát adott maga a tervezés és az építkezés, ill. jelenleg is munkát ad, úgy mint őrzővédő cégek, kertészek, rendezvényszervezők, “tárlat vezetők”, valamint több új közép és felső vezető és egyéb melldöngető. Nyilván, néhány munkatárs is – főleg a régebbi felső vezetők – még jobb körülmények közé mennek dolgozni, nagyobb irodákba meg ilyenek. Meg gondolom van benne büfé, meg edzőterem, meg uszoda és hasonló, ahol szintén dolgoznak különböző emberek, akik amúgy szintén semmilyen hasznot nem hajtanak a cégnek, csak a pénz megy rájuk. Ezek azok, a dolgok, melyek az “általuk gyártott” készülékek felhasználóinak szempontjából szintén semmire se jók. Mert ugye, ha az ember előveszi a telefonját, akkor nem annak kéne az első gondolatának lennie, hogy “Húúúú, ez alma, tudod, amivel nem tudom rögzíteni a beszélgetést, viszont akik azt a hatalmas nagy Campus 2-t építtették az edzőtermekkel, parkokkal, hatalmas konferencia és bemutatótermekkel meg pokoli jó irodákkal a főnököknek!”, hanem sokkal inkább mondjuk annak, hogy “Ez alma, ami gyors, megbízható, innovatív, szép, könnyű kezelni, lehet vele hívást rögzíteni és még sok minden mást is tud, amit a konkurencia nem.” Remélem érthető végre a különbség? Egyébként, ha megnézed a Campus-t (Campus 1-t??) Cupertino-ban, ahol az alma jelenleg “lakik”, hát az se semmi. Ugyanúgy vannak parkok, ugyanúgy vannak gyönyörű irodák, ugyanúgy “művészi” és persze csodaszép belülről az egész, legfeljebb valamivel kisebb. És persze nincsenek egyenként több tonnás üvegfalai, meg darabonként 8000 dolcsis napelemei a tetején, meg futballpályányi bemutatótermei, ahol évente egyszer “össztáncot” lehet tartani az épp legújabb ájfonról. Ezeket leszámítva szinte minden más van ott is. Biztos nagyon kellett ez a másik is.

  44. @Kukori: az Apple Park azért került megépítésre, hogy az Apple egy tető alá hozhassa össze az azelőtt több különböző helyszínen dolgozó munkaerőt, akik nem fértek el az Infinite Loop alatt.

    de ahogy írtam, fejezzük be ezt a meddő vitát, nekem nincs időm és türelmem minden állításodra részletes választ adni, ugyanis értelme sincs ezt tennem, mert a válaszaidból az látható, hogy téged úgysem érdekelnek a tények, csak a saját meglátásaidat hajtogatod.

    és mivel ennek pedig már végképp semmi köze nincs a cikkhez, pusztán csak vitagerjesztés, így innentől minden offtopic hozzászólást törölni fogunk.

  45. @yudansha:
    Nem teljesen! Nekem évek óta van egy pszihopata zaklatóm. Most kerül talán pont az ügy végére. Az ügyvédem elmondta, hogy valóban a rögzítés, nem legális a másik beleegyezése nélkül, de amennyiben a törvényszegés, zaklató mivolta miatt erősebb tényállásnak bizonyul, mint a személyiségi jogok védelme, abban az esetben ezt a beszélgetést felhasználhatom a bíróságon, hisz a törvényszegő cselekménye fajsúlyosabb volt, mint az én ezen beszélgetést rögzítésem. Ergó a biróság, a rendőrség ezt az eljárásban felhasználja, felhasználhatja mint perdöntő bizonyíték. Az elkövető sem hivatkozhat személyes jogai csorbítására tett kísérletemnek. Tehát, ha zaklatnak bátran felveheted……de mivel? iOS nem engedi, az iPhone nem tudja. Opció az Android.

  46. @Kukori:
    Ott a pont. Tökéletesen megfogalmaztad. Igazad van.


Add a Comment