fbpx Skip to content

Az évek során már nem egy esetben voltak fagyást vagy összeomlást okozó hibák, amikor adott szöveget vagy karaktert tartalmazó üzenet érkezése után a készülék vagy az adott app megakadt, és az app kilövése illetve a készülék újraindítása sem feltétlenül hozta azt helyre.

(Borítókép: MobileWorld.it)

A legújabb esetben egy indiai telugu karakterektől omlanak össze az üzenetkezelő appok. Az Apple ezt a legújabb iOS, watchOS, tvOS és macOS bétában már orvosolta, illetve hamarosan kiad majd egy frissítést azoknak, akik nem bétáznak. Nézzük, mit érdemes tudni erről.

A vizuális típusok számára ismét készült egy videó:

Hogyan előzhető meg?

Sajnos a megelőzése már nem olyan egyszerű, mint a korábbi esetekben, mert itt már az üzenet megérkezése is elegendő a probléma kiváltásához, tehát az üzenetet meg sem kell feltétlenül nyitni hozzá, ráadásul bármely, üzenetküldésre alkalmas app működése megzavarható vele.

iPhone esetén a legkézenfekvőbb megelőzés az lehet, ha az iOS 11.3 bétáját használjuk, mert abban az Apple már javította ezt, illetve a watchOS, a tvOS és a macOS legfrissebb bétáiban ez már szintén orvosolva van.

Hamarosan pedig érkezik minden szoftverhez a gyorsjavítás azok számára, akik nem bétáznak.

És ha már megtörtént a baj?

Ha esetleg valaki már vicceskedett velünk, és így már beakadt az adott üzenetküldő app vagy akár az egész rendszer, akkor a készülék kényszerített újraindítása után bárkivel küldessünk bármi más üzenetet magunknak, a beérkező üzenet értesítésére nyomjunk rá, majd ezután a beszélgetések listájába visszalépve töröljük a vicceskedő üzenetváltást.

A kényszerített újraindítás (reset) lépései az újabb készülékek esetén:

Az iPhone 6s és régebbi modelleken pedig mindössze tartsuk egyszerre lenyomva 10 másodpercig a bekapcsoló és Home gombokat.

A külső fejlesztők alkalmazásai esetén a cél szintén a telugu karaktert tartalmazó beszélgetés törlése.

A másik lehetőség a fentebb is már említett, béta verziókra való frissítés.

A vicceskedő ismerőssel szembeni lépéseket pedig most is az olvasóra bízzuk.

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. Köszi a tippet, az ismerősök szeretni fognak :DD

  2. én már meg is kaptam a kollégámtól , nagyon szuper volt…. 🙂

  3. Skype és Telegram nem érintett.


Add a Comment