Elérhető az iOS 11.3 első bétája – ARKit 1.5, négy új Animoji karakter és sok más

Mindössze egy nappal az iOS 11.2.5 megjelenése után az Apple elérhetővé tette az iOS 11.3 első fejlesztői bétáját. Az 11.3 több újdonságot is hoz majd, többek között az akku állapotának ellenőrzésére szolgáló új menüpontot és az ettől függő processzorórajel-szabályozás kikapcsolhatóságát, új ARKit-funkciókat, új Animoji-karaktereket és egyéb fejlesztéseket is tartalmaz.

Az iOS 11.3 beta 1 természetesen OTA frissítésként is elérhető a fejlesztői béta profil telepítése után, de a nyilvános bétára egyelőre még várni kell. Emellett megjelent a tvOS 11.3 és a macOS High Sierra 10.13.4 első fejlesztői bétája is.

iOS 11.3 beta 1

Az új build verziószáma 15E5167f.

Újdonságok

Az iOS 11.3 beta 1-ben az alábbi, szembetűnőbb újdonságok találhatóak.

Új ARKit funkciók

Az ARKit 1.5-ös verziója a vízszintes felületek, mint az asztalok vagy székek után immár képes függőleges helyzetű felületek, így például falak vagy ajtók felismerésére, és objektumok elhelyezésére is ezeken, illetve képes sokkal pontosabban feltérképezni a szabálytalan alakú felületeket is.

Fejlett számítógépes látási technológiák használatával az ARKit képes felismerni a 2D képeket, mint például táblákat, posztereket, műalkotásokat, és képes ezeket egy AR környezetbe integrálni, amivel például egy múzeum megtölthető lehet interaktív kiállítási elemekkel vagy egy moziplakát életre tud kelni. A valós környezet megjelenítése a kamerán keresztül már 50%-kal nagyobb felbontású, és támogatja az autofókuszt a még élesebb képért.

Újdonságok az Üzenetekben: új Animoji karakterek és még sok más

Az Animoji a megjelenése óta népszerű az iPhone X-et használók között, akik a hangjuk és az arckifejezéseik segítségével rögzített Animojikat még karaoke videókhoz is felhasználták. Az A11 Bonic chip és a TrueDepth kamerarendszer több mint 50 különböző arcizom-mozdulatot képes rögzíteni, elemezni, majd felhasználni azt az animációk mozgatásához.

Az iOS 11.3-ban négy új Animoji karakter mutatkozik be, hogy a felhasználók immár oroszlán, medve, sárkány vagy koponya formájában is kifejezhessék magukat, ezzel összesen 16-ra nő a használható karakterek száma.

Üzenetek az iCloudban

A jelek szerint ebben a bétában végre elérhetővé vált az Üzenetek az iCloudban funkció, ami korábban benne volt az iOS 11 bétájában, de az Apple végül kivette, és eddig nem tette vissza.

Business Chat

 A Business Chat egy új módját kínálja a cégekkel való kommunikációnak közvetlenül az Üzenetek appon belül. Ez a funkció az iOS 11.3 tavaszi megjelenésekor még csak béta marad, olyan üzleti partnerek csatlakozásával, mint a Discover, Hilton, Lowe’s és Wells Fargo.

A Business Chat segítségével sokkal könnyebb lesz felvenni a kapcsolatot az adott cég egy képviselőjével, időpontot egyeztetni, vagy akár vásárlásokat is lebonyolítani – mind az Üzenetek appon belül. A Business Chat nem adja át a felhasználó adatait az adott cégnek, és a felhasználó bármikor lezárhatja a beszélgetést.

Akkumulátor és teljesítmény

Talán a legtöbbek által várt funkció az, amivel nem csak az akkumulátor állapotáról kaphatunk részletesebb információkat, hanem az ettől függő, automatikus processzorórajel-szabályozást is kikapcsolhatjuk.

Ez az új menüpont a Beállítások, Akkumulátor alatt található majd meg, és az iPhone 6, iPhone 6 Plus, iPhone SE, iPhone 6s, iPhone 6s Plus, iPhone 7 és iPhone 7 Plus készülékeken érhető el.

Ez a funkció csak az iOS 11.3 egy későbbi béta verziójában lesz elérhető!

Egészségügyi Karton

Az új Egészségügyi Karton (Health Records) az Egészség appon belül egy helyre hozza össze a kórházakat, klinikákat és az Egészség appot, hogy megkönnyítse a vásárlók számára az összes olyan egészségügyi adatuk megtekintését, amelyet ezek a szolgáltatók számukra elérhetővé tesznek.

 

A programban részt vevő egészségügyi intézmények páciensei több intézmény adatait egy helyen találhatják meg rendszerezve, és rendszeres időközönként értesítéseket is kaphatnak a laboreredményeik, gyógyszereik, egészségügyi állapotuk, és egyebek kapcsán. Az Egészségügyi Karton adatai titkosítva vannak tárolva és jelkóddal védettek.

További iOS 11.3 újdonságok

Az Apple Music hamarosan a zenei videók otthonává válik. Streamelhetjük az összes zenei videót, amit csak szeretnénk – anélkül, hogy azokat reklámok szakítanák meg. Ezen felül megnézhetjük a legnépszerűbb videókat, a klasszikusokat, illetve azokat, amelyeket a kedvenc előadóink jegyeznek, és ezekből lejátszási listákat is létrehozhatunk.

Az Apple News immár megkönnyíti, hogy naprakészek legyünk a legfontosabb napi videókkal a Videók opcióban az Önnek (For You) menüpont alatt és a továbbfejlesztett Kiemelt Hírek (Top Stories) alatt.

A HomeKit szoftveres azonosítás lehetővé teszi, hogy a fejlesztők HomeKit-támogatással lássanak el már meglévő kiegészítőket, miközben a felhasználók személyi adatai és beállításai továbbra is biztonságban vannak.

Az Advanced Mobile Location (AML) támogatása lehetővé teszi, hogy a felhasználó helyzete automatikusan elküldésre kerüljön, amikor az illető segélyhívást indít – ez azokban az országokban működik, amelyekben az AML elérhető.

Szerinted ezek nem akkora újdonságok, vagy csak neked nem elegendőek? Írj az Apple-nek: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az újdonságokról a 9to5mac most is készített egy videót:

Vissza a hivatalos iOS-verzióra

Ha nem vált be a béta, a már megszokott módon lehet visszatenni a hivatalos verziót: helyreállítási (recovery) vagy DFU módba kell tenni a készüléket, majd be kell tallózni a letöltött IPSW-t. Erről az Apple következő támogatási dokumentuma is részletesen beszámol: Béta verziójú iOS szoftver telepítése vagy törlése.

iOS 11.3 beta 1 letöltési linkek

Az iOS 11.3 beta 1 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

Kompatibilitás és megjelenés

Az iOS 11.3 az iPhone 5s és újabb iPhone, az összes iPad Air és iPad Pro, az 5. generációs iPad, az iPad mini 2 és újabb iPad mini, valamint az iPod touch 6 készülékeket támogatja. Az új verzió hivatalos megjelenése tavasszal várható, de pontosabb információt nem közölt az Apple.

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 11 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 11 beta: a leggyakrabban feltett kérdések!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 11-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 4-ről szólókat meg itt, a tvOS 11-ről készülteket itt, a macOS High Sierra kapcsán pedig itt olvashatsz.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Végre itt a Messages in iCloud…
    Ez a Health Records szintén tök jó, mint az összes többi egészségügyi fejlesztésük, de mi lenne ha az Apple végre rájönne, hogy nem csak Amerikában élnek betegek?

  2. @ef-dani: Szerinted van nálunk olyan rendszer ami jó lenne ehhez? Amikor a körzeti sztk-ba nem tudom magam hónapok óta rávenni, hogy olyan 1.5 órát ott töltsek a sok nem jószagú és más egyéb közösségbe nem illő, de még otthon sem elfogadott az emberi normák szerinti megjelenésű arcokkal, akik laborra várnak? A többi vizsgálatról ne is beszéljünk amikre hónapok a várakozási idők, pl 24 órás mérések és ezek kellenek egy normális kivizsgáláshoz sajnos. Hát irány a magán szektor pénzért és 2 nap alatt kb, de legyen 3 minden készen lesz, igaz nem olcsóéé de az idegeit nem őrli az embernek, s már ezért is megéri pár évente. Magánban miért is vannak olyan ketyerék amivel 1xre letudhatom a 24órás vérnyomás+ekg mérést is, meg még tud pár kunsztot és nem is olyan horror az ára, de semmiképp sem lesz akkora esélyed ha van bajod eldobni a kulcsot mire sorrakerülsz.

  3. “Ez a funkció csak az iOS 11.3 egy későbbi béta verziójában lesz elérhető!'” -.- kigondolta volna, lehet hogy mindig majd a következőben lesz

    nagyon nehéz lehet, egy funkciót kikapcsoló gomb megírása

  4. @Gunar: Most nem csak erről van szó, hanem az összes többi Health fejlesztésről. A különböző Kitek, a hozzájuk tartozó appok, a legutóbbi Heart Study. Mind baromi jó dolgok és mind US only. Azért nem hiszem, hogy csak az amerikai egészségugy elég fejlett…
    Egyébként az az igazán szánalmas, hogy egész nyugodtan tudna működni itthon is. Más kérdés, hogy az intézmények nem hasznalják azt sem ami van, és én menjek vissza a laborba a leletért, majd azzal vissza a dokihoz, holott ez simán működhetne egymás közt. Ebbe csak bele kéne csatolni engem, mondjuk ügyfélkapus azonosítás útján…

  5. @admin: nekem tuti gyorsabb lett! (6s) Korábban az olyan RAM zabálók mint pl bármelyik Adobe alkalmazás (Photoshop pl) nagyon lassan indultak el. A facebook is, most meg egy pillanat alatt betölt és frissít is. Durva.

  6. @ef-dani: Persze vágom és igen szégyen ami itthon megy, mert csak szinte a pénzt nyeli az EÜ. Az meg hogy miért csak USA azt nem értem én sem mert gondolom csak itt a szomszédban a sogoréknál is simán működne a dolog, de hát ahogyan olvastuk, az üzleti message is csak korlátozottan fog működni.

  7. @green1: Az SE nálam sebesebb, bár előtte sem volt vele igazán gondom, az 5S is is talán, de azt még majd a párom eldönti jobb lett-e vagy sem, mert végülis ő használja és neki van igazán hasonlítási alapja, nekem az SE után persze hogy lassabb, de hát van közöttük 2 generációnyi különbség.

  8. Hatalmasat gyorsult az iPhone 6s Plus-om ! Appok, a rendszer úgy amblokk minden !
    Végre pozitív visszajelzést adhatok 🙂

    Viszont itt mutatkozik meg, hogy csak a szoftveres beavatkozástól mekkorát gyorsulhat a telefon ha az Apple akarja (…) . Nincs szükség új hardverre, false szöveg az, hogy az új rendszert nem bírja a régi hardver. Minden a szoftveren múlik ahogy megírják. Ha azt akarják, hogy egy régebbi 1-2 éves telefon úgymond fusson ki akkor elkezdik lassan szoftveresen “ mérgezgetni “ .

    Ilyenkor a felhasználó fejében megfogalmazódik, hogy biztos gyenge már a hardver meg nem bírja az új szoftvert. Ez mind butaság.

    Ez lehet a szotfveres beavatkozás eredménye. Nem érdekes, hogy amikor nemzetközi szinten az Apple nyakára lépnek hirtelen begyorsulnak a telefonok ??

  9. @mgorilla: Most az akkumulátor miatti lassítást oldották fel. Más lassítás nincs. Nyilván van olyan, hogy lassabb a régi készüléke az új OS-t, mert hát rengeteg új funkció van, ezt általában az iOS XX.X-ben javítják.

    DE olyan nincs hogy direkt lassítják, hogy újat vegyél.

  10. Admin

    A CPU DasherX szerint az iPhone 6s Plus-om 25%-os akkunál 1512 Mhz- en megy az 1853 helyett ios 11.3 beta 1-nél. Tehát ugyanúgy még benne van a korlátozás . Viszont ha nincs kivévéve akkor mitől is gyorsult ?

  11. mgorilla!
    Direkt lassítani a régebbi vasakat tok felesleges mivel minden új IOS több és több funkciót tartalmaz amik észrevehetetlenul is futhatnak a háttérben és jobban terhelik a hardvert, s ez azoknál a sebesség rovására megy. Ami minden OS-nel így van, csak ugye pl androidon ritkán látunk 2 éves vason gyári új OS-t, azokon már vmi optimalizált főzött rom fut, amit aki fejleszti ra addig mokol míg használható nem lesz jó esetben és nem fagy többször mint a gyári hivatalos.
    Ott van Windows amit szinten sokan mokolnak és abból is voltak olyanok amik agyon vissza vertek az eredetijét. Csak kérdés hogyan és milyen kompromisszumokkal érik el mik maradnak ki ezért cserébe.

  12. Sziasztok! Letoltöttem tegnap este a betát (7; 7+; és X) Sok tapasztalatom még nincs. Sok időm nem volt tesztelni. Egyetlen dolg viszont sajnos mármmost előjött: a X-es modellen a wifi állandóan “lefagy”. Egy darabaig működik, majd tökéletes térerőnél, egyszerűen nem megy az adatátvitel. Ha a beállításokban ki-be kapcsolom akkor újraindul. Majd minden kezdődik előről. Valakinek esetleg hasonló tapasztalat? Javaslat? Előre is köszi!

  13. Egy dologra lennék kivancsi:
    Mas is tapasztal feloldásnál nagyon erős animációs laggot? Nem csupán ennél a bétánál, hanem az összes public verziónál tapasztalom a kezdetek óta. Clean restore nem segít, akku cserélve, több ötletem nincs 🙂 Egyébként i6, de érdekes módon párom 5s-én nincs ilyen.

  14. Felraktam a 11.3 public bétát 🙂 érezhetően gyorsabb lett a telefon ez pozitívum, ami viszont negatívum, hog a Facebook messenger elindításakor random újraindul a telefon, valamint az IBM Verse alkalmazás nem indul el, vissza kidob a főképernyőre, eddig ennyi 🙂 jah és hirtelen eltűnt 2 GB szabad hely a frissítés után 😁

  15. Hiba jegyek elküldve 🙂 kiváncsi vagyok lesz e valami, külön küldtem mindkettőről , ez volt az első jelzésem, remélem jól csináltam 🙂

  16. Facebook messenger gond megoldódni látszik , jött egy frissítés azóta tökéletes 🙂 valaki csak elolvasta azt a hibajegyet 😁 működik 😉

  17. Figyelem dns szerver probléma és egyes appoknál minden komunikációt adathalászatnak lát a 11.3 as frissítés.
    Elsősorban emby alkalmazás és weboldalnál.
    Érintett a wish is. Használatnál 5x lassaban töltbe és pár perc nézegetés után kilép az app ból. Mivel ezt a két appot naponta használom így vissza kellett térjek a 11.2.5re.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!