fbpx Skip to content

Tavaly ősszel harsogott a sajtó a véletlenszerűen kikapcsoló iPhone 6s-ektől, illetve hát azt se szabad elfelejteni, hogy ekkor alig volt túl a világ a Samsung Galaxy Note 7 csúfos, felrobbanó akksijain vagy épp a szintén akku problémákkal kűzdő, égből aláhulló GoPro Karma drónokon. 2016 egyértelműen nem az akkumulátorok éve volt.

iSamurai – iPhone 6s kedvezményes akkumulátor csere

Az Apple jó reagált a problémára, bár szerintem elég későn, mert nekem már tél végén, tavasszal produkálta a hibát a készülékem, de csak ősszel kapott új akksit a csereprogram keretében. Mikor ott van a kezedben egy csúcskategóriás mobil, mindenféle remek dolgot tudsz vele csinálni, igazából csak rajtad múlik, hogy mit hozol ki belőle, majd ha egyszer csak a nem is túl hidegben kikapcsol, és csak töltőre dugva hajlandó újra bekapcsolni, az nem épp a legszórakoztatóbb dolog.

Egy éves kora után az iPhone-ok jelentős része esetén jelentkeznek akkumulátor problémák. A gyors merülésen túl előfordulhatnak olyan gondok is, melyek egyértelműen az akkumulátor elöregedésére, meghibásodására utalnak, aminek egyetlen megoldása van csak, az akku cseréje. Ilyen problémák lehetnek a váratlan újraindulások, fagyások, a felhasználói beavatkozás nélküli kikapcsolások (ez legtöbbször hidegben szokott előfordulni) és akár a teljes használhatatlanság. A hibákért gyakran a nem megfelelő töltőadapterek a felelősek, de az ok nem minden esetben egyértelmű, mert más alkatrészek meghibásodása is gyakran okoz hasonló tüneteket. Amennyiben úgy érzed, már nem bírja olyan sokáig egy töltéssel a telefonod, érdemes az ebben a cikkben található lépeseket végigcsinálni, mert lehet, csak ez a gond. Az akkumulátor állapotának otthoni megtekintésére mi az iBackupBot mellett a coconutBattery-t ajánljuk, amikkel könnyedén ellenőrizheted, hogy telefonod akkumulátorában mennyi élet van még, illetve hány ciklust sikerült már beletöltened. A töltés kapcsán pedig az ebben a cikkben leírtakat javasolt követni: Gyakori kérdések: az Apple készülékek akkumulátorainak töltése.

Az iPhone 6s akkumulátor cseréje szerencsére nem egy nagy ördöngösség, főleg nekünk nem. Ez a típus is azok közé tartozik, amiknek a szervizeléséhez először a kijelzőt kell eltávolítani, hogy bármi máshoz is hozzáférhessünk, nem úgy, mint a 4/4s szériánál. Első lépésben el kell távolítani a készülék alján található csavarokat, hogy az előlapot speciális eszközök segítségével ki tudjuk mozdítani a helyéről. Már az iPhone 6 is kinőtte az 5s Touch ID-jának gyermekbetegségét, aminél az volt a gond, hogy a kijelző túl nagy erővel való eltávolítása esetén elszakadhatott az ujjlenyomat-olvasó szalagkábele. Szerencsére a 6s esetén ilyen már nincs, viszont már itt megjelent egy plusz ragasztott gumírozás, ami kicsit meglassítja a készülék szétnyitását, de ez hivatott javítani a készülék víz ellenállóságán, igaz, erre a készülékre még csak IP65-öt írtak és nem nem IP67-et, ahogy az iPhone 7 és újabb modellek esetében. Néhány csavar és egy shield eltávolítása után már le is csatlakoztathatjuk a rossz telepet az alaplapról. Az akkumulátor ragasztócsíkokkal van rögzítve a házba, ezért először azokat kell megfelelő módon kihúzni, hogy a helyére beragaszthassuk az új telepet. Ezután már csak össze kell szerelnünk a készüléket és ki kell próbálnunk, hogy minden rendesen működik-e. Mi az iSamurai-nál csak minőségi, kipróbált akkumulátorokat szerelünk be a készülékeitekbe, hogy úgy bírják, mint fénykorukban, a dobozból kikerülve.

A következő két hétben (november 19-ig) kedvezményes áron cseréljük minden iPhone 6s akkumulátorát, hogy idén télen senkit se futhasson bele abba, hogy váratlanul kikapcsol a telefonja. Természetesen a 6 hónap garancia erre a javításra is jár és a csere mindössze fél órát vesz igénybe. Kattints ide a részletekért!

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment