fbpx Skip to content

Egy héttel az iOS 11 megjelenése után az Apple kiadta az iOS 11.0.1-et.

Az új kiadás hibajavításokat tartalmaz.

Újdonságok

A hivatalos információkban az Apple mindössze a következőket írja (egyébként ráadásul angolul):

  • Az iOS 11.0.1 hibajavításokat tartalmaz, valamint növeli az iPhone vagy iPad biztonságát.

Downgrade?

Gyakorlatilag bármely esetben kizárólag csak az arra a készülékre hivatalosan elérhető legfrissebb verzió tehető fel – illetve az, amit az Apple épp aláír, mert itt lehetnek átfedések, főleg egy új verzió megjelenése utáni napokban, ameddig még az előző verziót is aláírják: Gyakori kérdések: az aktuális iOS-verziónál régebbi firmware visszaállítása.

Az Apple egyelőre továbbra is aláírja a 10.3.3-at. Frissítés, 2017.10.05. 00:00 – Az Apple már nem írja alá az iOS 10.3.3-at!

Ha a készüléken aktuálisan meglévő verziót szeretnénk kitakarítani: Gyakori kérdések: aktuális iOS-verzió újratelepítése, frissítés nélkül.

Frissítés után nem küldi el a hívószámomat!

Ez az iOS 11 megjelenése óta folyamatosan előkerülő kérdés, pedig már akkor is külön bekezdésben ejtettünk szót róla. Elsősorban Telekom-előfizetőknél jön elő. Ilyenkor a Telekom alkalmazásban vissza kell kapcsolni a számküldést. Ha ez nem oldja meg, hívjuk fel az ügyfélszolgálatot, és állíttassuk be velük.

[appstore id=”588993858″]

Telenor vagy Vodafone ügyfélként ez elvileg nem fordul elő, de ha mégis, akkor a Beállítások, Telefon alatt kapcsoljuk ki majd vissza a Hívó ID-m mutatása opcióban a kapcsolót. Ha ez nem oldja meg, hívjuk fel az ügyfélszolgálatot, és állíttassuk be velük.

Letöltés

Ha valaki szeretné lementeni a 11.0.1 IPSW fájlját, az nyissa meg az alábbi cikkünket, amiből mindig a legfrissebb, az Apple által épp aláírt iOS-verzió IPSW-fájlja tölthető le: Gyakori kérdések: melyik iOS-verziót írja még alá az Apple?

Olvasd el a hozzászólásokat is

104 Comments

  1. Akkor ez nem jelenik meg ha fent van a beta profil?

  2. Build?

  3. @gunar: Nem nem, letöröltem a béta profilt és már így felment, majd vissza lesz rakva, ha jön béta.
    Egyébként valaki mondja már meg, hogy a magic mouse alá kell valami ? mert nekem kicsit nehezebben megy a kurzor a macbook-on. Pedig fel van tőltve az egér aksi, stb.. Nem értem. Most kaptam az egeret, szóval sose használtam még.Köszi gyerekek.

  4. Hahó !
    Írtam a hívó ID akadozásáról !

  5. Megcsináltam a hálózati beállítások alaphelyzetbe állítását, volt ki-be kapcs, meleg indítás….stb !
    Hol ki jelzi a hívószámot, hol nem !
    Nem tetten érhető !
    Sztetek mit lehet még tenni ?

  6. 271MB ! Nekemez komoly javításnak tűnik a méretéből kiindulva.

  7. @csacsahc: Azért előbb megvárom mit hozott ez és ha nem lényeges nem vacakolok vele mert lehet holnap kijön egy beta és rakhatom megint, fölösen pedig nem szeretek mókolni.

  8. Jó nagy hotfix, de gondoltam, hogy jönni fog. 🙂

  9. Nálam még mindig akadozik, de akkor azt majd később javítják.

  10. @Carlos55: küldj smst a 1414 re +szamkijelzes ha nem vagy előfizető, ha előfizus vagy akkor telekom alkalmazásban be tudod állítani!

  11. @scania460:Ezek szerint Te már telepítetted? 😀

  12. Eddigi semmi javitas, valtozas, altalam feljegyzett hibakbol.

  13. Szerintem jó sok lehet az a hibajavítás, ha már 280 MB! 🙂

  14. @poszamate: Pont nem jelent semmit. Pl ha az egyik 3Ds emójózsi 280 megás filejében javítanak 1 pixelt, mert nekik nem tetszett, akkor marha nagyot léptünk előre.

  15. 3d touch még mindig akadozik. i6s

  16. Nos, nekem az egyetlen eszlelt hibat az Ipad Pro-n(2nd gen), megpedig a Safarinal eszlelt laggolast javitotta, ami akkor jelentkezett ha a dockrol nyitottam meg, vagy dockra raktam vissza barmely Safariban megnyitott oldalt! Az Iphone 7-em meg frissit. Ott remelem vegre a 3D touch pop-up ablak laggolasa is elmult, mint nalam egyetlen eszlelt hiba…

  17. Sziasztok!

    Kerdezem, hogy nálatok van-e olyan probléma, hogy 3D touch utan (telefon ikonon) nem jelennek meg a kedvencek?!
    Neha ott vannak neha nem. Van, hogy csak egy üres sav ugrik fel. Tapasztalt ilyet valaki? (6S)
    Koszi

  18. Nem! Meg mindig produkalja a laggot a 3D touchnal nalam, kuldtem egy feedbacket az apple supportnak, aztan majd latjuk. 🙂

  19. @ndveed: Előfordul néha, de nem gyakran jelentkezik.

  20. Beta profilt hogyan törölhetem mac ről?

  21. Sziasztok! Most raktam fel a frissítést (i6) és annyira begyorsult a telóm, hogy elgondolkodtam, lehet idén nem is váltok még újabbra…

  22. @Jadeye: Nálam is problémás a HívóID küldés. Telekomos üzleti előfizetésem van, a Telekom app-ban az előfizetésem testreszabásában ez a lehetőség meg sem jelenik. Amennyiben elküldöm a +SZAMKIJELZES üzenetet a 1414-re, azt az üzenetet kapom, hogy a funkció már be van kapcsolva….
    Kiv. vagyok, hogy a frissítés megoldja-e a problémát…..

  23. @FREK86: i7Plus hasonló 🙂

  24. Valaki?

  25. @FREK86: nálam is szuper lett ( i6+)

  26. Sziasztok! Nekem hívószám kijelzés probléma nem volt. Pedig összes béta fent volt. És csak ota frissítettem. Minimális akadozás most is van. Hiányzik a 3d touch alkalmazásváltó mert kíméli a home gombot. Javult ezzel a 11.0.1 el a rendszer de…. Viszont minden főverzió váltáskor volt ilyen. Szerintem. Idővel jobb lesz. 6s plus független. Szolgáltató Voda.

  27. I5S ujra tökéletes! Hibátlanul fut és brutál gyors lett! 4éves telo de még mindig van kakao benne

  28. Egyenlőre csak egyetlen hibát találtam i7 készülékemben. Nem tudom, hogy ez másnál is jelentkezett-e. Amikor zenét hallgatok és zárolva van a kijelző akkor nem megy a lejátszón a visszaszámláló. Megakad egy bizonyos időben és nem megy tovább. A zene viszont ugyanúgy szól. i5S-re nem mertem telepíteni a 11-et. Azon szerintem hagyom a 10-et

  29. A 3D Touch használatakor kicsit szaggatva hozza elő a menüt. Az akku idő probléma megszünt 6s.

  30. Most így kis idő elteltével felgyorsult. Jobban fut, de még mindig akad néha. (I6)

  31. 3D touch akad,szaggat.(i7)

  32. Iphone SE-re telepitettem, és kellemetlen hiba, hogy ha elfordított kijelzővel használom – majd zárolom, akkor a zárolt képernyő elfordítva jelenik meg, és. nem fordul vissza álló helyzetbe. Eddig ez az extra nem volt, de nem is hiányzott. Az akku láthatóan merül, és a készenléti valamint használati idő minden esetben ugyanannyi.

  33. I7 pluson es i7 en gordulekenyebb lett,eddig neha neha akadt.Alkalmazas megnyitaskor is neha meg meg akadt par pillanatra… A 3D touch kicsit szaggat nallam. Hivo id ki es bekapcs a hivas kuldesnel,majd ujra inditas megoldotta mind ket keszuleken.

  34. Akinek nem jelenik meg az egykezes mód a ios billentyúzetnél vagy gboardnál annak javaslom az itunes resetet , majd itunesból valo bizt.mentés visszaállítását. ugyanez megoldotta nálam a hivószám nem kijelzése problémát is!

  35. Iphone 5S hasít a javítás telepítése után! Néha ugyan még akadnak az animációk, de sokkal jobb a helyzet, mint korábban! Az alkalmazások gyorsabban nyílnak meg nálam, összeomlást sem tapasztaltam.

  36. Nekem nincs i7, de ahogy olvasom neha akadozik, ami szerintem rohadt gaz. 1 eves telefonrol beszelunk konyorgom! Raadasul kb 25-30%-kal gyengebb csak csupan, mint a legujabb. Valamit nagyon elkurtak akkor.

  37. Sziasztok, kicsit off, ios11es apple mapsban valakinek mukodik a savmutatas es a megengedett sebesseg vagy az nalunk nem elerheto?

  38. Frissítés telepitve i7. Az akku láthatóan jobban bírja, akadas nem jellemző. Este frissítés i6 -ra is, az 5S-Re még nem mertük feltenni.

  39. @Grace75: csak a telekomosokat érintette.

  40. Krisztian: telepites utan mindig minden telon van akadozas. Kb másnapra ez rendszerint megszünik. Nekem semmi bajom nincs az i7-el. (Es ugy mondok velemenyt, hogy nekem van!!!)

  41. @Carlos55:

    Szia!

    Ismerős a szitu, nekem is ugyanez a problémám volt.. ios 11 után, hívó ID alapból rejtve, nem írta ki, ha bementem a telefon menüjébe, a beállításokba, akkor lekérte, és csúszka zölden volt, h nincs tiltva, mely után ismét pár hívásnál jó volt, aztán kezdődött elölről. Ekkor elégeltem meg, és hívtal fel a Magentásokat, és kiderült a rendszerükben átállítódott valahogy by defaultra a hívó ID tiltása, és telefonba meg ugye engedélyezve volt, így ezért volt folyamatosan az ütközés hibás működés. 1 perc alatt kikapcsolták a tiltást, sőt kértem, ne is engedélyezzék az opciót. Ezt követően azóta minden jó… ( Iphone 6 – Telekom párosnál volt ez a jelenség..)

  42. Ezt most miért csinálja ? Alaphelyzetben amikor nincs meg nyitva semmi a szolgáltatónál a 4G mellett állandóan forog “frissítés” ? És nincs bekapcsolva az alkalmazás frissítés a háttérben!
    Hol lehet utána nézni , mi megy a háttérben ?

  43. @Delorean1981
    es mizu az alkalmazasvaltaskor ujratoltodo appokkal? megoldotta?

  44. Megoldotta jobb mint a 11el. Gondolom a következő frissitésel megint gyorsul

  45. i7+iOS11.0.1 hibátlan nálam…

  46. I5S-en iMessagesben nem lehet képet küldeni. Valaki másnak is van hasonló problémája?

  47. iPhone 8 tökéletesen fut…

  48. Alapjában véve nálam már a 11.0 frissítéssel sem volt különösebb probléma, ( iPhone 6s Plus és iPad Pro 10.5) ha csak a gyorsabban merülő akkumulátort nem tekintem annak. Igaz, hogy az előző GM verziót “legyalultam” és az iOS 11.0 Clean Install volt, hát utána nem sok gond jelentkezett. Mondjuk hála a jó istennek (is) ! Nos nekem a 11.01 javítás az alkalmazások láthatóan gyorsabb megnyitását eredményezte ám a motorháztető alá nem látok be, hogy ott mi változott? De mi a helyzet az akkumulátorral? Nos a 6s Plus reggel 9 óta 13%-ot evett egy átlagos használat mellet de igaz, hogy a leglényegesebb alkalmazások kivételével a háttérben történő frissítések ki vannak kapcsolva. Az iPad-et most vettem kézbe, ott még nem tudom, hogy mi a helyzet az akkumulátorral? Összességében persze majd meglátjuk hogyan muzsikál az OS de abban szinte biztos vagyok, hogy az elkövetkezőkben “frissítés dömpingre” számíthatunk.

  49. @Balazs Pali: Furcs is lenne ha azon nem futna, de hogyan van neked 8-as már?

  50. @gunar: gondolom szimplán csak trollkodik

  51. @halszagvan: Valahol azt olvastam csak usaban plusz meg egy orszagban mukodik. Egyebkent a navi magyar szovegezese tovabbravis katasztrofalis. Csak lehallkitva vagyok kepes nem falramaszni tole. Termeszetesen ios 8-9 kornyeken meg ez is rendben volt.

    Jah, es bugokon kivul van meg par feature ami kikerult meg a 10hez kepest is. De mar lusta vagyok leiirni is. Egyebkent aki aztmondja nala minden tokeletes az biztos lehet benne, hogy valojaban egyaltalan nem az! 🙂

  52. @weber770531: Meg nem lattam olyat akinel nem.

  53. 5S az akkuidő visszaállt a 10.3.x szintjére ahogy ma látom a párom telóján.
    Vagy befejezte amit dolgozott a háttérben és a helyén van minden, vagy a frissítés elérte a célját.

  54. Tudom, hogy off, de sem a GYIK bán sem a keresőben nem találtam választ. A frissítés óta, több program sem indul el (kompatibilitasi probléma), van köztük 14-15e forintos. Ezt milyen fórumon tudom az appletol visszakérni? Köszönöm.

  55. Nekem eddig sem volt különösebb panaszom 6S-el, volt egy kis akadás az elején, de rendbe jött, az aksi időn sem vettem észre látványos romlást, viszont ettől az update-től érezhetően gyorsult az egész és melegedés sincs.

  56. @Goethe: ez a fejlesztő sara, nem az Apple-é. az már több mint 1 éve ismert volt, hogy beszüntetésre kerülnek a csak 32-bites binárissal rendelkező appok. az a fejlesztő nemtörődömsége, hogy nem forgatta le újból az appot, hogy támogassa a 64-bitet.

    egyéb iránt az Apple Supportot tudod ezzel megkeresni, akik valószínűleg a fejlesztőhöz irányítanak majd: http://apple.com/hu/contact

  57. @gunar: Egy ideje már lehet kapni itthon is… (admin: a linket levettem sorry)

  58. @Goethe: Nálam is volt ilyen , a megoldás az app törlése és újra telepítése volt, bejött.

  59. @Delorean1981: koszi a valaszt! bar most kicsit elment a kedvem a frissitestol a par nappal ezelotti gebasz miatt. orulok, hogy a 10-essel eletre tudtam kelteni a telom…

  60. A 11.0.1 telepitése után megszűnt a “felemelem a telefont és beindul a záró képernyő” funkció SE-n.

  61. @mekkintos: Beállítások, Kijelző és fényerő, Emelés az ébresztéshez.

  62. Na 11.0.1-el érezhetően sokkal jobb a helyzet 🙂

  63. @Balazs Pali: Semmi baj Admin, pusztán bizonyítékként tettem be a linket, a kétkedőknek, illetve Criton Cofidis-es trollnak….

  64. @Balazs Pali: Azt láttam sok helyen hogy árulták, de mindenhol csak az szerepelt majd ekkor meg majd akkor, ezért is kérdeztem rá. Na meg úgy tudtam csak 28.-ától lesz kapható, max az USA-t gondoltam, de onnan a gari miatt ha jól tudom nem igazán jó ötlet.

  65. @gunar: Te normálisan kérdeztél, a kedves Criton volt aki rögtön trollkodással vádolt. Tudok olyan boltot, ahol már szombaton volt. Én tegnap 13.47-kor vettem, egy másik boltban, iPhen 8 asztroszürke, 64 GB-os. Annyit elárulok hogy az itthoni listaárnál 15 e vel olcsóbban. Nem amerikai. (UK)

  66. @Jadeye. Köszönöm. Eddig nem volt ilyen “problémám”, nem is tudtam, hogy kapcsolható. Hehe

  67. Sziazstok! Sajnos a “alkalmazasvaltaskor ujratoltodo appok” jelenség nem oldodott meg iSE!

  68. @Istu82: Próbáltad a 11.1-et? Most már publikus béta van.

  69. Igen! Azért ide írtam! Konkrétan az ibook csinálja ami nem hiszem hogy zabálná a ramot de zavaró tud lenni!

  70. @Balazs Pali: Cofidis-es, ezen jót röhögtem. Először csak azért írtam, hogy trollkodás, mert azt akkor nem nagyon írtad ,hogy hol jutottál i8-hoz. Mivel ez egy magyar oldal az ember rögtön arra gondol/gondolt, hogy itt Magyarorszagon jutott volna valaki hozza, ettől független tudom vannak külföldön elő magyarok akik kint korábban megszerzik, de a többsége ezt oda is szokta írni .

  71. Sziasztok!
    I6S és SE még mindíg csúnyán megakad, üzenetekbe ha belépünk és azon belül egy kontakthoz elsőre kifagy az üzenetek. Home gomb 2x megnyom, töröl, újra megnyit és jó. Számkijelzést folyamatosan elfelejtik. Folyamatosan akad mint egy androidos telefon. Tavaly emiatt váltottam Iphone-ra erre ez is kezdi. I7-re vagy 8-ra nem fogom lecserélni az biztos.

  72. Sziasztok!
    I6S és SE még mindíg csúnyán tötymörögnek, üzenetekbe ha belépünk és azon belül egy kontakthoz elsőre kifagy az üzenetek. Home gomb 2x megnyom, töröl, újra megnyit és jó. Számkijelzést folyamatosan elfelejtik. Folyamatosan akad mint egy androidos telefon. Tavaly emiatt váltottam Iphone-ra erre ez is kezdi. I7-re vagy 8-ra nem fogom lecserélni az biztos.

  73. Sziasztok!
    I6S és SE még mindíg csúnyán tötymörögnek, üzenetekbe ha belépünk és azon belül egy kontakthoz elsőre kifagy az üzenetek. Home gomb 2x megnyom, töröl, újra megnyit és jó. Számkijelzést folyamatosan elfelejtik. Folyamatosan akadnak mint az androidos telefonok. Tavaly emiatt váltottam Iphone-ra erre ez is kezdi. I7-re vagy 8-ra nem fogom lecserélni az biztos.

  74. Sziasztok!
    I6S és SE még mindíg csúnyán tötymörögnek, üzenetekbe ha belépünk és azon belül egy kontakthoz elsőre kifagy az üzenetek. Home gomb 2x megnyom, töröl, újra megnyit és jó. Folyamatosan akadnak mint az androidos telefonok. Tavaly emiatt váltottam Iphone-ra erre ez is kezdi. I7-re vagy 8-ra nem fogom lecserélni az biztos.

  75. Sziasztok! Tudna valaki segíteni nekem?
    Amióta letöltöttem a legújabb szoftvert azóta folyamatosan elrejti a számom úgy, hogy közben a Hívó ID mutatása végig be van kapcsolva… Ha ki-be kapcsolom jó lesz, de elég kellemetlen, mert hívok valakit és mindig ismeretlen a számom… Ezzel lehet valamit csinálni?
    A segítségeteket előre is köszönöm!

  76. @mferenc78: Hát én most néztem meg amit írtál az SE-n igaz nálam már az új beta dolgozik, de minden rendben és a 11 sem fagyott 1x sem. Ergo a hiba az ön készülékénél van. Valami baj van ha akad meg lassú mert volt hasonló másnál is ha olvasgatsz itt de legtöbbjüknél kiderült telepítésnél került homok a fogaskerekek közé, kis porolás után jó lett.

  77. mar nem biztos, hogy idevag, de azert csak megkerdem, mert mar nem tudom, mit csinaljak: olyankor mivan, ha minden egyes restore-nal, amikor backupot akarnek visszaallitani az i5s-re, elszall a folyamat kozben a telefon, ujraindul es neha feleled, engedi az elozoleg feltett szuz rendszert futni (set up as new iphone), neha pedig csak folyamatosan ujra meg ujra restore-olni akar. egyszeruen nem megy ra egyik backup sem, sem az ios10.3.3-bol frissites elottrol maradt, sem az ios11.0.1-es. lassan egy hete ezzel szenvedek, amiota az ios11.0-at eloszor feltettem, csak a gond van. ilyenkor mi a teendo, ha nem akarok erintetlen rendszert hasznalni es mindent ujra testreszabogatni (meg kidobni az elmult 4 evemet a kukaba a telefonrol)?

  78. Mindent megpróbáltam, de egyik sem jó… Nem tudom mintévő legyek.. Elég kellemetlen, hogy amikor hívok valakit, előtte mindig ki-, majd be kell kapcsolnom az ID mutatását…

  79. @adamboc: ennyiből nem derül ki, mi a gond, de elképzelhető, hogy valami nem jó a mentésedben.

    @tskbianka: felhívtad a szolgáltatódat is, és beállíttattad velük?

  80. Sziasztok! Megszűnt a heti csütörtökönkénti ingyen app vagy csak nem találom az új AppStore-ban?

  81. Sziasztok!

    Nálam SE-n egy katasztrófa sajnos. Kimondhatom, hogy ilyen “sz@r iPhone-om még nem volt” 🙂 A 11-es cikk alatti fórumba is írtam a fagyásokról, akku problémákról, szaggatásokról, ahol majdnem kikaptam, mert elvileg sz@rul csináltam az egészet. Nálam okosabbak javasolták, hogy töröljek mindent a telóról, és új iPhone-ként állítsam be. Így tettem, nem javult semmit. Mérgemben újra töröltem mindent, és egy teljesen új ID-val jelentkeztem be, így nyilván semmit nem állítottam vissza iColud mentésből. Semmi de semmi nem változott, kegyetlenül szaggat, lefagy, talán az akku idő javult egy picit (11.0.1). Van még valami, amit elcseszhettem?

  82. @Akkorisnem: Akkor erre nem tudok mit tanácsolni, mert nálam semmi gond nincsen az új IOS-sel és szintén SE-t használok, s még a beta-k sem fagytak.

  83. @gunar:
    Az iPad Air 2017-n érdekes mód semmi hiba nincs, már a hibajavítás előtti első verzió is nagyon szépen futott. A telón viszont nagyon bosszantó, hiszen eddig egy év alatt egyszer sem fagyott le, nagyon nagyon ritkán volt szaggatás is, szinte nem is emlékszem mikor. A 11 telepítése óta legalább tízszer fagyott le, csak hard resettel indult el.

  84. @Akkorisnem:
    Két kollégámnak van a szűk ismeretségi körben ugyan ilyen készüléke (azok 64 gigásak), de mindkettő ugyan ezt csinálja, bár az övék még “csak” egyszer fagyott le.

  85. @gunar:
    Ja, és még az is érdekes, hogy a hibajavítás telepítése után kábé egy napig azt hittem megoldódott, egy röccenés és fagyás nem volt, nagyon szépen ment. Korán örültem.. 🙂

  86. Üdv. 6s-em van 11 telepítése után, lefagy akad, híváskor nem küldi el az ID- met… de úgytünik nem csak nálam van ez a gond… remélem lesz javítás, mert így ez nagyon gáz….

  87. @Akkorisnem:
    @Bauma:
    A SE-re végig amióta az első 11beta kijött OTA pekolgatom fel az újabbakat és előtte is így ment minden IOS-nél, soha nem kellett visszatennem az előzőt, igaz voltak néha kicsit rosszabbak is de fagyások sosem, max az app ált meg és ki kellett miatta kapcsolni a vasat hogy eltűnjön, de a többi üzemelt rendesen. Azt is lehetett simán az app inkompatibilitására írni, mert nem volt még készen az új IOS-re..Most is szépen fut az SE-m és 1x sem fagyott még le a napi több órás használatok során sem. Sok alkalommal kell beszélgetés közben belépni különböző másik app-ba mert vmit küldenem kell v csak megnézni és így sem volt gond.

  88. Hivo id kijelzes beallitasa:Telekom alkalmazason belul elofizetes testreszabasa telefonalas menuponton belul hivoszam letiltasa pipat kivenni.Megszunteti a problemat.Telekomot hiaba hivod en is eloszor azt probaltam.

  89. Nagyon szomorú vagyok. Felraktam a 11.0.1-et amivel azt hittem, hogy jobb lesz minden. De minél régebben van fent, annál rosszabb lesz és lassul be újra a készülék. Iphone7. Talán egy nagyon kicsit javult az akku idő. Talán. Nevetséges, hogy így belassul az egy éves készülék az új szoftvertől. Ha egy sima Iphone6 lenne, nem szólnék semmit. De így???

  90. @zsoca1972: Akkor nézz rá a konkurenciára milyen magtárakkal és ram mennyiséggel próbálják kompenzálni az újabb droid OS-eket hogy fussanak és még úgy is elakadnak sok esetben. Ráadásul 2 jó esetben 3 évig ad ki a gyártójuk OS támogatást a 200e feletti vasakra is, utána jöhet eseleg az xda-developers oldala ahonnan főzött romokkal lehet próbálkozni még pár évig, amikben hol ez hol az nem megy. Tudom mert volt olyan vas amin 1 nap kb 20-25 ilyen rom-ot próbáltam ki és szinte mindben volt vmi ami nem volt kerek, pedig nem hülyék gyülekezete az a forum hanem sok igen komoly fejlesztő dolgozik adott kütyükre és kifejezetten arra az egyre csinálja és mégis akad vagy nem az igazi vmiért.
    Azaz nem eladható olyan hibákat dob néha, csak ha vmi hozzáértő veszi meg akit pár apró hiba nem zavar az újabb rendszerért cserébe.

  91. Hello again!
    Nekem ilyeneket szokott csinálni az Apple naptára még a 11.0.1-ben is (SE és 5S):
    https://sendvid.com/0qtyt1u4
    A korrektség kedvéért, “Created on December 19 2016, 6:26 PM for iOS + SDK”-én jelentettem és az van oda írva, hogy “Close Bug”. Akkor a 10.2.1-es verzió volt, utána meg ki tudja már mennyi béta, meg nyilvános verzió. Úgy tűnik, hogy az Apple szerint ez tök jól működik. Szerintem meg kurvára nem, mert ott kell vele baszakodni.
    Na pontosan ezért nem írok nekik már semmit sem.
    Az élet meg szép az űrtechnika pedig a fellegben Apple-éknél. Napersze. Szoftverben nagyon nem jeleskedik az Apple az tuti. Ezek mit csinálnak ott? Ez már a vicc kategória, komolyan.

  92. @makimano: úgy emlékszem, hogy ezzel kapcsolatban már kiderült, hogy ez a hiba kizárólag csak adott készülékek esetén jön elő, és ott sem mindig.

  93. @Jadeye: Az 5S – most próbáltam ki újra – is ugyanúgy csinálja, de már találkoztam a 7-esen is ezzel a problémával csak valamiért ritkábban produkálható. Akkor csinálja, de akkor mindig, amikor először nyitod meg a naptárat és amikor már túlmentél az első vasárnapon, onnantól jól működik. A 8-ason eddig még nem találkoztam ezzel. Tudom, már örülsz előre, de majd jelzem, hogy milyen a 8-ason. 😀
    Kérdés:
    Amikor jelzést állítok be egy eseményhez és az első jelzést 30 perccel előttre állítom, a másodikat 15 perccel előttre, miért írja az elsőt a másodiknak?

  94. @Jadeye: Akkor ezt jól kifogtam, mert mind a két telefonunk az “adott” kategóriába tartozik. A véletlenek márcsak ilyenek. 😀

  95. Sziasztok,
    tegnap délután tettem fel újra 2 hét után a 11.0.1-et iTunes-szal, előtte teljes törlés, majd betallóztam a IPSW fáljt és mehet! Felment biztonsági mentéssel együtt kb. 15-20 perc alatt gond nélkül. Jelenleg semmi gond, nem akad nem találkoztam hibával, szépen gyorsan fut. Akksi idő beállt semmi gyors merülés. Telekomnál beállítva a számküldés és oké. Remélem marad is mert tetszik. Amikor megjelent ai iOS11 feltettem de 1 nap után leszedtem mert akadt, most szépen megy. (Iphone 7)
    Használom és meglátjuk milyen lesz. 🙂

  96. az Apple már nem írja alá az iOS 10.3.3-at, így aki eddig nem tette vissza, az már nem tudja visszatenni.

  97. @makimano: Akkor csak hogy tudd, nem kell vele baszakodni és főleg nem percekig, mert simán 1 napot tovább tolod majd vissza ami nem jelent meg onnan tökéletesen működik. Ez volt az egetverő nagy naptár bug? Azt hittem vmi komoly használatban gátoló, de ez ami 2 plusz mozdulattal megoldható és tovább nem jelentkezik mint 1x , bár minden naptár bezárás és újra elindítás után, de nem tudom miben gátol a naptár használata közben?

  98. Amugy 5S Tegnap 14:30 készenlét 5:03 használat és 11% a vége. A használatban fele kamera, fele telefonálás volt kb, ami nem ez azt nem írtam be mert pár %
    IOS 11.0.2


Add a Comment