fbpx Skip to content

Idén az Apple két különböző típusú készüléket is bemutatott. Ez az iPhone 8 és 8 Plus, illetve az iPhone X. Többekben felmerült a kérdés melyiket érdemes megvásárolni, ha régebbi készülékről váltunk.

iPhone 8 vagy iPhone X - melyiket vásároljam meg?

Az új iPhone készülékeket azok vásárolják majd meg, akik régebbi készülékről váltanak újra, illetve egy másik réteg, akik szeretik mindig a legújabb készüléket használni, ők mondjuk valószínűleg inkább az iPhone X-et választják majd. Nézzük meg, mik a különbségek, melyiket érdemes megvásárolni.

iPhone 8 és 8 Plus

Az iPhone 8 és 8 Plus tulajdonképpen egy “7s” és “7s Plus”, és ezzel elérkeztünk a negyedik évhez, amikor elölről teljesen ugyanúgy néz ki a készülék, de végre hátulról már nem, és új arany színt is kapunk. Azonban ha rárakunk egy tokot, továbbra is mintha csak egy iPhone 6 lenne a kezünkben. Igaz, Apple bemutatta az iPhone X-et, ami egy merőben forradalmibb készülék, de ezt árcédulájával is jelezte a cég. Na de ezen ne akadjunk fenn, ha nem lenne X, akkor mindenki a 8-ra váltana és elégedettséggel használnák őket, mert egyáltalán nem lett rossz készülék!

iPhone 8 vagy iPhone X

Kezdjük azzal, hogy iPhone 8 is megkapta az új A11 Bionic chipet, a vezeték nélküli töltést, a 12 megapixeles kamerát. Ez az újdonságok több mint 50%-a, plusz megmaradt az ujjlenyomat-olvasó is. Azok egyértelműen az iPhone 8 vagy 8 Plus-t fogják választani, akiknek a Touch ID-ra szükségük van. Az árak picit változtak, de nőtt a tárhely, 32GB helyett 64GB-ot, 128GB helyett 256GB-ot kapunk már. Hazánkban múlt évben 255.990Ft-tól indult a 7-es, míg most a 8-as 264.990Ft-ba kerül. A 7 Plus esetén ugyanez 299.990Ft-tól volt múlt évben, idén pedig ez 303.990Ft. Ez egyébként teljesen pozitív, 64GB lesz idén a trendi, a 4K miatt pedig nem is árt, ha van ekkora tárhelyünk.

iPhone 8 ezüst, arany, és asztroszürke

A 8-as szériánál eltűnt a Jet Black típus, ami számomra nem meglepő, főleg, hogy hogyan néznek ki egy év után ezek a készülékek. Az iPhone 8 legnagyobb durranása kétség kívül az A11 Bionic chip, mely brutális sebességre képes, helyt állva az összes konkurens mellett, és többek között egy 13-as Retina MacBook Pro-t is, ha nyers számítási teljesítményről van szó.

(Az iPhone 8 és az iPhone X ugyanazzal a processzorral rendelkezik.)

Az A11 Bionic chip egy teljesen egyedülálló a mobiliparágban, amelynek legfontosabb tulajdonsága a neurális motor. A teljesítményét tekintve négy energiatakarékos magja akár 70%-kal, a nagy számításigényű feladatokat kiszolgáló két magja pedig akár 25%-kal gyorsabb az A10 Fusion chiphez képest. Amennyiben pedig szükség van rá, akkor akár mind a 6 magot képes használni a rendszer egyszerre. Ez szükséges az iPhone X esetén az arcfelismeréshez, az iPhone 8 és 8 Plus esetén pedig a kiterjesztett valósággal kapcsolatos műveletek hatékony elvégzéséhez.

Az iPhone 8 is megkapta a True Tone technológiát, amely a kijelző színhőmérsékletét a készülék külső környezetéhez, fényviszonyaihoz igazítja, tehát ez sem csak az iPad Pro modellek és az iPhone X kiváltsága.

Térjünk is rá röviden a kamerára, ami új szenzort, színszűrőt, A11 képfeldolgozó processzort (ISP) kapott, ami gyorsabb autofókuszt és hardveres zajszűrést is támogat már, a négy LED-es True Tone vaku pedig immár képes a lassú szinkron funkcióra is. Fontos újdonság még, hogy az iPhone 8 Plus-on valós idejű stúdiómegvilágítás-effekteket is kapunk, amelyek nem hagyományos filterek, hanem a hátlapi kamerákat használva műtermi megvilágítás hatását alkotja:

  • Natural Light (természetes fény)
  • Studio Light (műtermi fény)
  • Contour Light (kontúr fény)
  • Stage Light (színpadi fény)
  • Stage Light Mono (fekete-fehérbe konvertált színpadi fény)

A videó tekintetében most már lehetőség van 4K 60 fps, illetve 1080p 240 fps lassított felvételeket készíteni.

Összességében tehát az iPhone 8 és 8 Plus egy hibátlan frissítése az iPhone 7-nek, tehát régebbi készülékekről megéri váltani rájuk, ha szeretjük ezt a designt, az ujjlenyomat-olvasót, de mellé szükségünk van az aktuális hardverre, a sebességre, a vezeték nélküli töltésre.

iPhone X – megéri-e erre váltani?

Végre az Apple egy olyan készüléket dob a piacra, amivel nem csak hogy felzárkózik, hanem túl is mutat rajtuk. Itt most nem arra gondolok, hogy a Samsung készülékei már évek óta képesek a vezeték nélküli töltésre, az arcleolvasásra és így tovább… Ezekben tényleg úgymond csak felzárkózott az Apple, ami, valljuk be, innen nézve szánalmas, viszont ezeket a dolgokat megint jobban, ügyesebben, tökéletesebben hozta létre a cég. Lásd Face ID, AirPower töltő, OLED-kijelző, kamera, és a már fent említett processzor. Nem akarom védeni az Apple-t, teljesen egyetértek azzal, hogy sokszor funkciókban le van maradva a konkurenciától, de ez mindig azért van, hogy jobbat készítsen, és ezt az évek alatt megtanultuk.

Apple iPhone X árak, megjelenés, technikai adatok

Na de térjünk is rá a kérdésre, mikor érdemes inkább az iPhone X-t venni. Egyrészt akkor, ha erre van keretünk, sajnos az X jóval drágább, mint az iPhone 8: induló ára 379.990Ft hazánkban a nagyobbik készülék pedig 436.990Ft-ba kerül. ???????? Tekintsünk is el az ártól, és nézzük meg, miben nyújt többet az Apple zászlóshajója.

iPhone X és iPhone 8, 8 Plus méretek

Az iPhone X nagyobb lett, mint az iPhone 8, de kisebb, keskenyebb és könnyebb, mint az iPhone 8 Plus. Tehát az iPhone 8-hoz képest egy picivel nagyobb készülékházban jóval nagyobb kijelzőt kapunk, még az iPhone 8 Plus-nál is, lásd a fenti képen. Ez nem mellékesen OLED HDR-kijelző lett, tehát brutálisan szép színekre, dinamikára számíthatunk, valamint, hatalmas, 2436 × 1125 képpontos felbontása, és 458 ppi képpontsűrűsége van.

iPhone 8 OLED kijelző

 

Érdemes megnézni a kontrasztarányt a 8-ashoz képest, illetve a már említett felbontást és ppi értékeket. Ez a kijelző káprázatos lesz 5,8 hüvelyken. Az iPhone X kerete sebészeti minőségű rozsdamentes acélból készült, míg a hátlap üvegborítást kapott annak érdekében, hogy támogassa a vezeték nélküli töltést. A hátlapon és az előlapon található üvegréteg maga is frissült, amely még ellenállóbb és erősebb lett – természetesen a jelenlegi mértékű víz- és porállóság megtartásával.

iPhone X Face ID

A Touch ID, vagyis ujjlenyomat-olvasó helyett Face ID-t, tehát arcleolvasót kapunk. Ez sokaknak hatalmas kérdés több szempontból is. Egyrészt, felismer-e minket sötétben, kabátban, másik hajjal, sminkkel, szemüvegben, szakállal, anélkül és így tovább… Igen. A Face ID, minden egyes beolvasáskor frissíti a háttérben tárolt adatokat, tehát ahogy változunk mi, úgy ő is frissíti az adatokat. Nyilván lesznek extrém helyzetek, de ha mégse működne, akkor csak be kell írnunk a jelkódunkat.

Face ID az iPhone X-ben

A Face ID fool-proof, tehát nem lehet becsapni egy egyszerű fotóval. Mivel még nem volt a kezünkben így nem tudtunk tesztelni bizonyos szituációkban sem, de úgy látszik, ez a jövő az Apple idővel kivezeti majd az ujjlenyomat-olvasót és bevezeti majd a biztonságosabb Face ID-t.

Dupla kamera, portré mód

Amennyiben régóta szerettünk volna dupla kamerát, eljött a mi időnk. Nem kell megvásárolnunk a hatalmas iPhone 7 Plus vagy 8 Plus modelleket, mert az iPhone X is megkapta ezt a hardvert. Így végeredményben egy nagyon picivel nagyobb készüléket kell csak “elviselnünk” a portré módért, ami ugye eddig csak a nagyobb iPhone-ok kiváltsága volt.

Az iPhone 8-hoz képest viszont jobb kamerát kapunk. A hátlapi dupla kamera esetén a teleobjektív, tehát a második kamera f/2,4-es fényrekesszel rendelkezik, míg ez a 8-asnál ugye “csak” f/2,8. Eddig csak a teleobjektívnél volt optikai képstabilizálás, most már a nagylátószögű objektív is megkapta ezt. Ez is csak az iPhone X-nél érhető el, ott van az úgynevezett dupla optikai képstabilizálás.

Az új portrémegvilágítást két készülék tudja: az iPhone X és az iPhone 8 Plus, ehhez továbbra is kell ugye a dupla kamera. Az iPhone X még a Face ID-ból is előnyt generál, mivel TrueDepth kamerát kapott és ezért már az előlapi kamerával is készíthetünk portrés szelfiket.

Mivel nagyobb lett a készülékház, ezért növekedett az akkumulátor idő is. Az iPhone 8-nál akár két órával is többet bír az iPhone X és hasonló üzemidő lett, mint az iPhone 8 Plus.

Konklúzió

Az iPhone X-et és az iPhone 8-at nehéz összehasonlítani. Ugyan a két készülék nagyon hasonló hardverre épül, külsőleg és funkciókban is merőben eltérnek. Igazából az ár és Face ID használhatósága a legnagyobb kérdés vásárláskor. Egyértelmű, hogy akik megtehetik, azok meg fogják vásárolni, azonban akiknek ez nem opció, nagyon jó vétel lehet az iPhone 8 is, mert az Apple itt sem spórolta ki a hardvert.

Ezekről a készülékekről bővebben itt írtunk:

Ha pedig külföldről szeretnénk beszerezni az új készüléket, akkor azzal kapcsolatban ezt a cikket érdemes elolvasni, amit frissítettünk az iPhone 8, 8 Plus és iPhone X adataival: Gyakori kérdések: iPhone vásárlása külföldről.

Ebben a cikkben nem akartam kitérni az iPhone 7-re, 6s-re, az SE-re. Ha van erre igény, akkor azokat is összehasonlítom, hogy melyiket milyen esetben lehet érdemes megvásárolni.

Olvasd el a hozzászólásokat is

24 Comments

  1. “Az iPhone X kerete sebészeti minőségű rozsdamentes acélból készült”

    Ez vajon mit jelent a valóságban, a mindennapi használat során?
    “Koppanás” nélkül, mondjuk csak zsebben hordva napi X-szer előhúzva és vissza, tehát azért valamilyen szintü súrlódásnak és porosodásnak kitéve.
    Kibírja karcok nélkül, vagy idővel ugyan úgy fog kinézni mint a korábbi (nem műanyag és alu)modellek?

    Tény és való, hogy szép ez a csillogó villogó felület, de vajon megküzd a karcokkal annyira mint a már negyedik éve jól bevált eloxált alu???

  2. Én az ikszet fogom megvenni abból is a fehér 64 gigásat. 🙂 Az átlátszó tokot már megrendeltem hozzá. Szerintem jó ez a 256-os hogyha valaki sokat videózik de az nálam nagyon ritka. A 8 az bili. Ciki ez a külső.

  3. @igerywhite: Az iPhone 4 és 4S prémium marketingmaszlag nélkül is rozsdamentes acél kerettel rendelkeztek (és ugyanígy elől-hátul üveg borítással) és igen, sokkal strapabíróbb volt az a keret, mint a mostani hitvány alu.

  4. @White64GB:

    Én is ugyan így döntöttem 2 nap nézgelődés után.
    Amúgy tényleg nem fehér ezüst az, csak képen látszik olyasminek. szerintem az üveglap miatt csalóka, vagy valami nagyon halovány “whitesilver” 🙂
    Nem ciki a 8 külseje szép az, csak unalmas már. A negyedik modell lesz, hogy ugyan olyan elölről 🙁

  5. @madgie:

    Valóban strapabíróbb volt, csak ocsmányul nézett ki amikor a tokba beszivárgott por szépen elkezdte lecsiszolni.
    Pedig nekem egy bumper keretben volt, amit nem a sarki gsm boltban vettem hozzá egy ezresé ócsón.
    1 év után kivettem, hogy mi újság vele, azt dobtam egy hátast 🙁

  6. @White64GB: Ezzel egyetértek, a 32GB nekem kicsi volt iPhone 7-nél, de a 128GB most meg túl nagy, van vagy 80GB szabad helyem. Így én is a 64GB mellett fogok dönteni. Illetve ami épp lesz 😀

  7. Csak az X ! Nekem most 7plus 128gb van jak black es kb 50 gb szabad terulet van . Egyebkent csak mikro karcok vannak ami nem zavaro ugyan olyan gyonyoru mint 1 eve . Most sem vennek mast ! De ez az X ! Pfuuuu de eltalaltak . Azt sajnalom , hogy nem mind a 3 meret ez a teli kepernyos mert akkor maradnek a plus meretenel.

  8. Tetszik a cikk, szépen összeszedett és megfogalmazott.
    Más. Ti hogy vagytok azzal, hogy az IPhone X-nél a felső káva (kamerákkal) belelóg a filmekbe is? Engem ez zavar. Ráadásul az Apple azt is meghatározta hogy szoftveresen sem lehet eltüntetni vagyis nem lehet ugyanolyan színű a kijelző még egy kis csíkban sem mint az a bizonyos káva.
    Én több ok miatt az iPhone 8-at választanám.

  9. Szvsz az 8 Plus szerintem most a legjobb vétel. Nekem nem éri meg azt a felárat egy olyan technológia, amit még nem is ismerünk igazán. Az arcfelismerést meg a nagy kijelzőt leszámítva semmivel sem tud többet az X.

    Nálam a 6-om ugrik asszonyhoz, én meg lecsapok egy 8 Plus-ra. Pár évig elég lesz!

  10. Hát nem bánom, hogy S8+ mellett döntöttem…

    Mondjuk a fő érv az ios 10-11 miatt volt, ios 9-óta minden szar…
    Fő poén az hogy nem a 128gb az alap, hanem a 64gb… hogy ha valakinek ennél több hely kell fizessen még… nevetséges…

    Meg, hogy a gyors töltőt vedd meg külön LOL, tényleg találó lesz a “meme” hogy majd kiadnak home gombot külön tartozékként…

  11. @yudansha:
    Két kopp a kijelzőn, és máris nem lóg bele a filmbe.

  12. @princesama1:
    Szerintem teljesen mindegy, mekkora tárhelyet pakol az Apple az iPhone-ba. Te így is, úgy is leszaroztad volna.

  13. Az iphone X tényleg kezd már Vertu-i magasságokba törni, már ami az árat illeti. Tényleg csak a vastag pénztárcával rendelkezők engedhetik meg majd maguknak, vagy azok, akik az új státusz szimbólum érdekében hajlandóak lesznek még ezért is hitelt felvenni… A 8-as tényleg jónak tűnik, 6s-ről valószínűleg váltani fogok, de majd kb fél év után, amikor az ára lejjebb megy és kijönnek a frissített, az esetleges kezdeti gyerekbetegségeket javító szériák.

  14. Tegnap reggel megrendetem egy fehér 64gb i8-at. Egyetlen egy dolog miatt nem X-et vettem, az pedig a touch ID hiánya. Jobb lett volna ha ugyan behozzák a face ID-t, de megtartják mellé a touch ID-t is. Túl kuszának tűnik nekem még ez a face ID…

  15. Vajon az USA-ból
    behozott iphone X mennyire kompatibilis??

  16. jo a cikk! vegre objektiven latom hogy mi az amit az egyik mi az amit a masik tud.

  17. mondjuk ezek a studio effektek tenyleg olyan nagy dolgok? ha valami akkor azok szerintem trendi dolgok amik engem nagyon nem tudnak megfogni.

  18. Azért az Apple nagyon jó marketigben. Rajtam kívül senkinek sem tűnik ez fel?? ….”- A teljesítményét tekintve négy energiatakarékos magja akár 70%-kal, a nagy számításigényű feladatokat kiszolgáló két magja pedig akár 25%-kal gyorsabb az A10 Fusion chiphez képest.-“…. míg az A10ben csak 2 energia takarékos van, tehát itt most dupla van, kb azt jelenti, hogy semmi külöbség nincs az A10 es energiatakarékos és az A11 energiatakarékos magja között. Csak dupla annyit tettek bele… Ha lett volna fejlesztés ezen a téren, akkor nem “CSAK” 70% lenne a külömbseg! Ugyanis ha azt veszük, akkor 30%-al lasabb,ha ezt a logikát követjük, hogy dupla annyi mag, dupla sebesség..

  19. Put2: es mire mesz azzal hogy a kis energiaigenyu prociknak az egekbe huzod a teljesitmenyet? ha sokat kell szamolni arra ott vannak az eros magok. itt az szamit h amire kis szamitasi igeny kell az milyen hatekony. mellesleg evrol evre akar 25%-al emelni a teljesitmenyt az se kis mutatvany…

  20. @dik_: Köszi, ezt nem tudtam, de azóta utána olvastam. 🙂

  21. Kchris:
    Semmire, de itt megint a szédítés megy a számokkal… 🙂 Holott csak annyit csináltak, h dupla annyit raktak bele..
    Kb, mérnöknek mondják.. – figy, mostantól négy megy bele..
    Mérnök: -ok, modosítom…. kész, megvan….. Mehet…

  22. @Put2:
    Semmire, de itt megint a szédítés megy a számokkal… ???? Holott csak annyit csináltak, h dupla annyit raktak bele.. négy vagy nyolc henger, ezres motor vagy sokezres…
    Kb, mérnöknek mondják.. – figy, mostantól négy henger helyett nyolc megy bele..
    Mérnök: -ok, modosítom…. kész, megvan….. Mehet…
    60 helyett 220 lóerő… na és kit érdekel.?.


Add a Comment