fbpx Skip to content

Sokaknak lassan egy éve van meg a Jet Black iPhone készülékük, aminél még az Apple is elmondta, hogy bizony karcolódhat, így sokkal jobban kell rájuk vigyázni. Már a megjelenés után érkeztek hírek arról, hogy ez bizony tényleg igaz, de a kérdés az volt, hogy vajon milyen lesz egy évvel később?

iPhone 7 Plus Jet Black

A 9to5mac írt erről, és az ő telefonjuk látható a fenti képen is. Nem lennék a tulajdonos helyében, azért eladásnál ez nem éppen szép látvány, fogalmam sincs, hogy ki akarja ezt megvenni. Ezek a karcok leginkább csak fényvisszaverődéskor láthatóak, de ez persze nem magyarázat eladáskor. Őszintén, én is ilyen készüléket szerettem volna, azonban a megjelenéskor mégis a matt feketére esett a választásom, de nem emiatt, hanem mert egyszerűen a matt fekete tetszett meg.

Én egyébként is munkaeszközként tekintek az iPhone-ra, így nem szoktam hímestojásként kezelni. Annak bírnia kell a strapát, az ember nem akar minden alkalommal egy zsebkendőt elővenni, hogy lerakja az asztalra a készüléket. Persze ilyenkor jön az, hogy rakjuk tokba. Igen, az egy jó megoldás, de akkor meg minek vettünk Jet Black-et? 🙂 Szóval ez úgymond egy patthelyzet volt az emberek számára, akik szemeztek az új, egyedi színnel. Úgy gondolom, hogy nekik ez tetszett, nyilván senki sem kényszerítette őket, hogy ilyet vegyenek.

Egyelőre még a használt piacon is leginkább csak új Jet Black készülékek vannak, nem indult el a hadjárat a használt készülékek eladása terén. Így még csak árat sem tudok megsaccolni, hogy ezeket hogyan lehet majd eladni. Handrásék írtak anno egy 40 nap a Jet Black iPhone 7-tel cikket az iMagazinon, direkt felhívtam ma, hogy küldjön egy képet jelenlegi állapotról, és ahogy az várható volt, teljesen más, mint a 9to5mac cikkében lévő készülék.

iPhone 7 Jet Black Handrás

iPhone 7 Jet Black Handrás

Itt is érvényes az, hogy a fényben több karc látszódik a készüléken, mint amit normál esetben látsz, ha megfordítod. Ez egyébként minden hasonló felületnél így van, lehet így is, meg úgyis fotózni. Handrásnál jól látszik, hogy nem is a hátulján, inkább az oldalán lett karcos az iPhone 7, gondolom a sok zsebbe rakás miatt. Amennyiben én is ilyet vettem volna múlt évben, biztos, hogy hasonlóan nézne ki.

Neked is Jet Black iPhone 7 vagy 7 Plus-od van? Hogy néz ki? Küldd el nekünk emailben a [email protected], hogy kirakhassuk. 

Olvasónk küldték az alábbi képeket

 

Olvasd el a hozzászólásokat is

11 Comments

  1. szerencsére matt feketét vettem (de lecserélném PLUS-ra… :D)

  2. iPhone 7 plus jet black most 11honapos nekem is a szele karcos kicsit de nem vészes. En sem vigyázok ra…használati tárgyként tekintek ra.

  3. Esetleg egy pár fotót feldobhatna a cikk írója hogy néz ki a matt verzió ennyi idő utàn.

  4. @pedrox: Sajnos már nincs meg, időközben pirosra váltottam és Plus-ra. :/

  5. @pedrox: Ott ugye a kopásra lehet panasz, és az leginkább tok függő.

  6. Nekem JetBlack iPhone7 plus van, men szeretem a tokot, de erre néha rakok. A mai nap folyamán mindenképpen küldök róla fotot.

  7. Hali!

    Nekem matt fekete 7-esem van (a jet black gagyin néz ki (mint a fényes műanyag) bocs akinek az van.

    Amúgy semmi nem látszik rajta olyan mint 1 éve mikor megvettem (persze tokban van, mert amúgy szerintem nagyon csúszós)

    Azért azon mrglepődtem, hogy mindig egy rongyra teszitek, ez nálam már nem férne bele egy napi használati tárgynál.

  8. Hi!

    Nekem is Jet Black van bár én egyből raktam hátuljára fóliát amint tudtam (kb. 1,5 nap) de már akkor látszódott rajta, hogy rettentő hamar karcolódik… Csak abban reménykedem,hogy ez a hátlapi fólia megvédi attól a problémától ami nálam az összes iPhone sorsa lett, hogy a hátulja pöttyökben kezd kopni. Sok helyen kerestem erre megoldást, hogy ugyan mitől is lehet. Több helyen írták, hogy a tokban hordás miatt meg az elhanyagolt tok kitakarítás (pár naponta csináltam) miatt finom por szemcsék jutnak be oda és attól a minimális mozgástól lesz ez. Ha tok nélkül hordtam, ha nem úgy is jöttek elő ezek. Nem értem már mitől lehet igazából már csak reménykedem, hogy i7 nem lesz ilyen és megvédi a fólia.
    Esetleg más is szenved hasonlóban?

  9. Régebben én is így jártam. Viszont a gyári tokok (nekem a bőr verzió van) mindegyikében van egy puha réteg, ami pont ezektől véd. Nekem is Jet Black iPhone 7-em van, direkt nem raktam fóliát a hátuljára, szerencsére eddig hibátlan, pedig 1 éves lassan a készülék és kb. 5x vettem eddig ki a tokból, legutóbb múlt héten, amikor pont ezeket a sérüléseket kerestem, szerencsére hiába! ????

  10. Sziasztok. A piros i7-i7plusz-ról is írnátok, hogy azzal mi a helyzet? Hogy bírja a “strapát”? Mennyire karcolódik, … ? Esetleg képet is tudnátok mellékelni? Nagyon vacilálok, hogy az legyen a következő iPhone-om. Előre is köszönöm a válaszokat.

  11. Azt észrevettétek,hogy most már a Jet Black változatot is árulja az Apple 32GB változatban? Annó pont azért vettem mattfeketét mert a Jet Black-ből csak 128GB volt de elnézve ezeket a képeket nem bántam meg, hogy végül matt lett mert még most is olyan szinte mint ha új lenne.


Add a Comment