fbpx Skip to content

Egyre biztosabb, hogy 2017-ben új Apple TV-vel találkozhatunk, mégpedig 4K felbontással és HDR támogatással.

4K Apple TV - ötödik generáció

Még az év elején írtunk arról, hogy a Firi Games szerint az alkalmazásukat egy “ismeretlen” Apple TV-re is letöltötték már és használták is rajta. A logokban arra lettek figyelmesek, hogy megjelent az “AppleTV6,2” és a “tvOS 11.0”. Azóta ugyan a tvOS 11.0 bétája elérhetővé vált, de nincsenek benne arra utaló fájlok, hogy érkezik egy újabb Apple TV. Nyilván, ha az Apple ügyes, akkor nem is lesz. Azonban az iTunes már “elszólta” magát.

iTunes HDR és 4K opciók

A fenti képen egy iTunes vásárlást láthatunk, ahol a Passengers film elérhető 4K, HDR-ben is. Eddig egyáltalán nem volt 4K-s tartalom az iTunes-ban, főleg, hogy az Apple TV is csak 1080p-re képes. Azonban ha ősztől még több 4K-s HDR tartalom válik elérhetővé, akkor az Apple-nek hardvert is kell adnia, ez pedig nem lehet más, mint egy Apple TV frissítés. (Hacsak nem vesszük figyelembe a 4K-s és 5K-s iMac-eket, de az Apple nem ezeket szánná filmnézésre.)

A processzor és a tárhely bővítés is aktuális lenne a felbontás mellett. Mindhárom fontos szempont, mert jobb grafikus gyorsítóval és erősebb processzorral még több játék jelenhet meg a platformra. Múltkor írtunk arról, hogy továbbra is a játékok uralják a fizetős piacot, így logikus lépés lenne, ha az Apple TV-re még jobb játékokat fejleszthetnének a fejlesztők.

Mindenesetre a tvOS 11 miatt szinte biztos, hogy ez csak ősszel vagy később kerülhet majd a boltokba.

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. Remélem lesz rajta optikai hang kimenet, mert a 4-esről nagyon hiányzik. Őszintén szólva: egy médialejátszóról lehagyni bármilyen hang kimenetet… ezt csakis az Apple teszi meg. 🙂

  2. Ott a HDMI, minek az optika?

  3. @Agent_H: Mondjuk ha az embernek nincs TV készüléke, hanem van egy monitora vagy projektora és van egy Hi-Fi hangrendszere mellé, akkor a HDMI-hez mindenképp kell egy splitter, hogy szétválassza a képet és a hangot. Míg ha lenne külön digitális hangkimenet, akkor ezt meg lehetne spórolni. Az Apple TV-ben pedig nem lenne túl nagy extra, mivel a csupasz digitális hang stream előáll valahol a rendszerben, csupán egy csatlakozóra kellene kivezetni (ami lehet akár elektromos RCA, akár optikai TOSLINK).

  4. HD (True HD, Master Audio) hangok nem mennek át SPDIF-en keresztül, amúgy logikus amit írsz, és akár lehetne is rajt…

  5. @Agent_H: pláne úgy, hogy ugye a korábbi modellen még volt is optikai audio kimenet.

  6. @rgbx: Te használsz ilyen splittert? Most akarok venni ATV4-et, (nem kell a 4k, úgysem lesz 4k film jó darabig amit le lehetne tölteni, na meg ki bírja tárhellyel?… Elég a fullhd bőven 🙂 ) de ez a hangkimenet dolog kicsit aggaszt. Olvastam olyat is, hogy ez a splitter egy fél másodperces lagot okoz… Na az gáz lenne. Vélemény, tapasztalat?

  7. *Mármint lagot okoz a kép és a hang között.

  8. Én azt nem értem, hogy miért nem kötik be optikával a TV-re. Az Apple TV amúgy is a TV-vel van összekötve a TV-ből meg kijön a hang és ennyi.

  9. @admin:
    Sok TV nem támogatja a digitális hang visszaküldését TOSLINK-en erősítő felé, meg ugye rgbx monitort és projektort-t hozott fel példának ahol ez szintén nem megoldott. Mondjuk a 10 éves LCD Sarszungom tudja ezt, anno a T-Home STB-vel épp így használtam.
    Hát igen, ez a fenti esetekben szívás tud lenni…

  10. @Agent_H: Ha meg csak zenét hallgatnál az appletvről airplayen akkor is mennie kell a tv-nek…

  11. Pláne 🙂

  12. @Lenny: Konkrétan ilyen splitterem nincs (legalábbis úgy emlékszem, hogy nincs, mert az évek során elég sok kütyüt összevásárolgattam). Van olyanom, ami HDMI bemenetből csinál kompozit jelet vagy VGA-t, és mellé analóg sztereó hangot vagy optikai SPDIF-et (TOSLINK). De nincs olyan hangrendszerem, amivel a digitális hangot tudnám fogadni, ezért ezt a részt sajnos ezen a konverteren sem tudom letesztelni.

    @Agent_H: Szerintem sem ipari standard a dolog.

    @Lenny: Jogos a pont.

  13. @rgbx: Köszi a választ. Megvettem az Atv4-et, a splittert berendeltem. Mivel kínából jön bele fog telni pár hétbe. Ha megjött megírom a tapasztalatomat ide!

  14. @rgbx: Amíg a kínai splitter megjön kölcsönkértem havertól egy bluetooth dongle-t, aminek van line out-ja, így sztereó jelet már kapok az erősítőre. Azzal nincs késés a képhez képest. 🙂
    Ha megjön a splitter írom azt is.
    Viszont egy kérdés felmerült: az Infuse-t használom az Apple TV-n. Ott havidíjas akarna lenni, havi kétezervalamennyiért. Ha megveszem a full appot akkor nem kell ezt a havidíjat fizetnem? Vagy az Apple TV-re mindenképp havidíjas?


Add a Comment