fbpx Skip to content

Az Apple a legfrissebb sajtóközleményében elárulta, hogy 2017-ig az iOS fejlesztők 70 milliárd dollárt kerestek azzal, hogy az Apple alkalmazásboltját használták. Ez rengeteg pénz, úgy látszik, megéri az Apple platformjára fejleszteni.

App Store letöltések

Az App Store 2008-ban az iPhone OS 2-vel indult útjára, ami az Apple egyik legjobb döntése volt. Már akkor is rengeteg alkalmazás volt elérhető jailbreakkel a Cydián keresztül, egyértelmű volt, hogy az emberek szeretik használni a készüléket és minél több funkciót szeretnének bele. Ezt csak úgy érhette el a cég, ha nem csak saját maga, hanem mások által fejlesztett alkalmazásoknak is teret ad. Hogy mik voltak az első alkalmazások?

2008-ban az egyik legmenőbb alkalmazása a PhoneSaber volt, ami egy lézerkardot imitált, ha mozgattuk a telefont. Aztán volt ugye a zenefelismerő app, a Shazam, de ez a funkció időközben már az iOS rendszer része is, és használható a Sirivel. Na és persze a már rég elfeledett fingós alkalmazások…

[appstore id=”657782501″]

[appstore id=”284993459″]

[appstore id=”284417350″]

Azóta rengeteget változott a világ, egy fingós alkalmazás már nem nagyon mozgat meg minket, sőt, a lézerkard sem menő már. 2017-ben a legjobban keresett alkalmazások a játékok, illetve a fotós appok, melyekről például ezekben a cikkekben írtunk korábban:

Az elmúlt 12 hónapban egyébként 70%-kal növekedett a bevételek száma az App Store-ban, tehát igen, megéri iOS alkalmazást fejleszteni, akár még hazánkban is. A probléma legtöbbször ott van, hogy a fejlesztő ugyan elkészíti az alkalmazást, de nem tudja eljuttatni a megfelelő célcsoportnak. Sajnos nem lehetünk egyszerre marketing szakemberek és fejlesztők is, azonban 1-1 email írásával segítséget kérhetünk másoktól. Nyilván minden alkalmazásnak szüksége van marketingre, különben nem jut el az emberekhez, enélkül sajnos esélytelen, hogy bárhogyan is nyereséges legyen hazánkban egy fejlesztés.

Itt a Szifon.com-on is rengetegszer írunk a magyar fejlesztésekről. Legutóbbi például a TöltőPont – magyarországi elektromos töltőállomások térképen című cikk, de ide kattintva többel is találkozhattok.

Az Apple a sajtóközleményében külön kiemelte a Pokemon GO-t és a Super Mario Run-t, melyek hatalmas bevételeket generáltak a fejlesztőknek, és persze ezzel együtt az Apple-nek is. A fenti alkalmazásokat mi is ajánljuk letöltésre, ha eddig nem tetted volna meg.

[appstore id=”1145275343″]

[appstore id=”1094591345″]

Hori kollégánk a szíjak mellett rengeteg iOS játékot is tesztel, így érdemes követni őt és elmenteni a könyvjelzőnkbe.

Hazánkban ugyan még nem, de külföldön egyre inkább terjednek az előfizetős szolgáltatások, mint például Netflix. Itthon, egyelőre még szolgáltatások híján, nem nagyon fizetünk elő az App Store-ban.

[appstore id=”478349163″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment