A Microsoft és a Harman Kardon lerántotta a leplet a Cortana-s okoshangfalról, az Invoke-ról

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagyon úgy tűnik, hogy a 2017 az okoshangfalak éve lesz. Az Amazon Echo és a Google Home után most a Microsoft mutatta be okoshangfalát beépített Cortana-val, amit a méltán híres Harman Kardonnal közösen indítanak útjára.

Microsoft Harman Kardon Cortana okoshangfal

A Microsoft okosan választott ebben a szegmensben, kevés lett volna, ha Cortana-t csak úgy kiadják egy névtelen Bluetooth-os hangfallal. Azonban a Harman Kardon márka annyira régóta elérhető, hogy ezzel azt is elérték, hogy odafigyeljenek erre az emberek. Mindkét cégnek fontos az együttműködés, a kérdés persze az, hogy mire lesz majd képes Cortana a későbbiekben. Szerintem a hangszóróra nem lehet majd panasz.

Az okoshangszórót egyszerűen csak Invoke-nak hívják. A 360 fokos hangszórásra képes kiegészítő fém házat kapott, 3 darab magas és 3 darab mély közép sugárzóval rendelkezik, ami tényleg komoly hangzást biztosíthat.

A fenti videót még 2016. decemberében láthattuk a Windows YouTube-csatornáján, azonban mától tudtunk meg többet a hangfalról. Rengeteg technológiát építettek bele, ilyen például a far-field audió, melynek segítségével távolról és zajosabb környezetben is képes hallani minket Cortana. Összesen 7 darab mikrofont tartalmaz a hangfal, ami rendelkezik zajszűrő technológiával is. Ez azt is jelenti, hogy kihangosítóként is működik, tehát kényelmesen telefonálhatunk majd vele.

Harman Kardon invoke

Cortana segítségével nem csak telefonálhatunk majd, hanem lekérdezhetjük majd az aktuális időjárást, forgalmi adatokat, Skype-olhatunk, naptárbejegyzéseinket ellenőrizhetjük, és mindenféle mást is, amit már tud Cortana. Összességében egyáltalán nem tűnik rossznak, mivel a Windows-os gépeken régóta elérhető ez a személyi asszisztens, és továbbra is a Windows a legtöbb számítógépen használt operációs rendszer.

Harman Kardon Invoke

Az Invoke két színben, valamikor 2017-ben válik elérhetővé, de egyelőre csak az USA-ban, később pedig világszerte. Ha pedig kíváncsi vagy, milyen egy Harman Kardon hangfal, olvasd el a korábbi cikkeinket: Harman Kardon Aura és Harman Kardon SoundSticks III.


  1. Ügyes húzás a Samsungtól. Nyílván lesz majd Bixby hangszóró is (az gondolom majd az AKG almárkával), így pedig két okoshangszóróból is pénzt tud beszedni. Ügyes ????

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!