fbpx Skip to content

Már korábban beszámoltunk arról, hogy idén teljesen felújították a Londonban található leghíresebb, Regent Street-i Apple Store-t, amely megkapta a legújabb design elveknek megfelelő belső és külső kinézetet.

screen-shot-2016-11-20-at-11-48-22

Ezen a héten @admin kollégával pont úgy alakult, hogy Londonban tartózkodtunk, így a személyes véleményünket és le tudjuk írni az új bolttal, illetve az új Apple könyvvel kapcsolatosan.

Alapvetően azt szokták mondani az emberek, hogy “ami működik és bevált, azon ne változtassunk”, és az Apple Store-ok “régi” designja is kifejezetten ebbe a kategóriába tartozik, azaz rendkívül jól átgondolt és sok szempontból egyedülálló a felépítésük a világon. Ebből kifolyólag meglehetősen veszélyes vállalkozás volt hozzányúlnia az Apple-nek a már jól kipróbált és bevált bolt kialakításhoz.

img_0092

Véleményem szerint az új Apple Store design hihetetlenül szépre és kifinomultra sikerült. A bolt talán legnagyobb különlegessége, ahogyan a természet és technológia összhangját tükrözi. Már az ajtón belépve egyből szembetűnő, hogy az a 12 fa, amely a boltban található, egyes folyosók elválasztójaként szolgál. Ehhez hozzátársítva még a fentről jövő napfényt idéző megvilágítást, teljesen olyan hatást kapunk, mintha a szabadban, egy kertben lennénk.

img_0091

Szintén ehhez a hangulathoz járul hozzá a boltban használt anyaghasználat, hiszen szinte az összes fal vagy fa hatású, vagy pedig valódi fa burkolatot kapott.

Számomra azonban a legnagyobb újdonságot egyértelműen az jelentette, hogy nincsenek már az asztalhoz rögzítve az Apple termékek és kiegészítők, így próbálgatás közben gyakorlatilag bármelyik iPhone-t vagy iPadet kényelmesen magunkhoz emelhetjük, de akár el is vihetjük azokat az asztaltól és leülhetünk velük valamelyik fa tövében.

img_0099

Szintén ez vonatkozik a kiegészítőkre, azaz bármelyik iPhone, iPad tokot vagy Apple Watch szíjat kipróbálhatjuk, felvehetjük anélkül, hogy akár egy eladónak is szólni kéne vagy kényelmetlenül éreznénk magunkat a minket néző tucatnyi biztonsági őr miatt.

img_0101

Az új “Designed by Apple in California” című könyvet méltó helyen, a bolt közepén állították ki mind a két méretben. Maga a könyv kidolgozottsága egyszerűen hibátlan, kezdve az ezüst lapélektől egészen a dombornyomásig.

img_0102

A körülbelül 1,5 oldalas, Jony Ive által írt szöveges bevezetőn kívül gyakorlatilag csak képek találhatóak a könyvben, viszont azok szinte magukért beszélnek. Fontos kiemelni, hogy ezek a fotók sosem önmagukban állnak, hanem mindig egy folyamatot, egy történetet igyekeznek bemutatni és szemléltetni.

Számomra a leginkább szembetűnők azok a színek és festékek voltak, amelyet a fotóknál használtak, mivel ennyire élénk és hibátlan színeket még nyomtatásnál is ritkán lát az ember. Erre kitűnő példa a színes iPodok, de akár a fehér iPhone 3GS, mivel a fehér alapon fehér hátterű fotót is sikerült úgy megoldaniuk, hogy nem olvad bele a háttérbe a kép.

img_0111

img_0116

Ez valóban az a könyv, amit mindenképp személyesen kell látni ahhoz, hogy lássa az ember a különbséget más kiadványokkal szemben. Ettől függetlenül természetesen rendkívül túlárazottnak tartjuk a könyvet a kollégákkal együtt, de egyszer mindenképp megéri végiglapozni az egész könyvet az elsőtől az utolsó oldalig.

img_0118

Összességében mind a bolt, mind pedig a könyv is sokkal pozitívabb élményeket adott számomra, mint ahogyan arra a képek alapján számítottam. Mindenképp ajánlom, hogy beugorjatok az új, Regent Street-i Apple Store-ba, ha errefelé jártok.

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment