fbpx Skip to content

Tegnap bemutatkozott a Google Pixel névre keresztelt új okostelefonja. Az eddig a hírek szerint a Google saját készüléket akart készíteni, azonban ez idén sem sikerült, a Nexus után most ismét a HTC-vel állt össze az új Pixelhez.

Google Pixel három színben.

A készülék három színben érhető el, amit a Google csak így nevez: Quite Black, Really Blue, and Very Silver. Manapság a fekete, fehér és ezüst már nem menő, bár ezt az Apple is meglépte már sokszor. A 4GB memóriával még az androidos készülékek között sem kavart akkora port, azonban a Google szerint a világ legjobb mobiltelefon kamerája van benne és ezt a 89 pontos DxOMark eredménynek tudhatja be, ahol az iPhone 7 ugye 86-ot kapott. Itt megjegyezném, hogy az iPhone 7 Plus-t még nem tesztelte a DxOMark.

A Google készülékébe nem akartam belekötni, és igazából most sem szeretnék. Egyedül azért írok erről cikket, mert a Google kiadta az új készülékéhez tartozó reklámját, amiben feltűnik a jack csatlakozó hiánya az Apple részéről, mint az Apple 107 másodperces, “Don’t Blink” című spotja, és valahogy pont hasonlóra sikerült ez a videó, csak éppen a minősége is csak “hasonló”.

A Pixel tartalmazza a jack csatlakozót, és noha ez nem kapcsolódik a jackhez, de már nem támogatja a Flash-t.

Emlékeztek, mikor Steve Jobs évekkel ezelőtt is kitartott amellett, hogy a Flash teljesen felesleges és csak energiazabáló? Nos, végül lassanként a világ is belátta ezt.

A Google elmondta azt is, hogy ez egy teljesen új, “new” készülék, többször is. Ez azt jelenti, hogy nincs verzió szám, tehát nem lesz Pixel 1, 2, stb. nevekre kell számítanunk. Mondjuk kíváncsian várom, hogy mi lesz a neve a következő készüléküknek – jack csatlakozó nélkül.

A 9to5mac szerint az eseményen több, az Apple-lel csípkelődő mondat hangzott el, és ott is belekötöttek a kamerába, hogy a Pixel esetén ez nem áll ki – nem úgy, mint ugye az almás cégé. Összeségében egyáltalán nem állítom, hogy a Google készülék bármiben is rosszabb vagy jobb lenne az iPhone-nál, csak ez a keynote így, ebben a formában nem tetszett.

Olvasd el a hozzászólásokat is

28 Comments

  1. “Tehat nem kell Pixel 1 2 stb nevekre szamitanunk” ☺️

  2. “a Google saját készüléket akart készíteni, azonban ez idén sem sikerült, a Nexus után most ismét a HTC-vel állt össze az új Pixelhez.”
    Ez a mondat nem teljesen igaz, ugyanis a Nexus nem egy gyártó, hanem ezelőtt ez volt a Google-referencia készülékeinek neve. (tudomásom szerint) 🙂

  3. Szeretem ezeket a megint Apple-t másolták cikkeket. Még jó hogy az Apple senkit sem másol… 🙂

  4. Ki kellene már nőni ebből a gyerekes másolásos témából…. Ahogy elnézem, itt nincsenek merev fanok, normális érett emberek cserélnek eszmét apple termékekről… Nem hiszem hogy ennek az oldalnak szüksége lenne ilyen szenzáció hajhász címekre…. Természetesen azt írtok amit akartok, ez a Ti dolgotok… viszont sok értelmét nem látom… lassan már handras is kinő ezekből a beteges allűrjeiből, nehogy Ti kezdjétek el… ennél színvonalasabb csapat vagytok :-))))

  5. “ismét lemásolták az Apple-t”

    Pontosan. Rohadjon meg a gugli, hogy kijelzőt tett a telefonjára. Komolyan mondom vérlázító!!44!4!

  6. Sajnos a Pixelek árait is az iPhone-okról másolták. XL több mint 1000 Euro, WTF?

  7. a hátulja hogy néz már ki? WTF?!

  8. @scarabeus:
    32GB Pixel: £599
    32GB Pixel XL: £719
    128GB Pixel: £699
    128GB Pixel XL £819

    Bár ezek az árak is rohadt drágák…

  9. Sajnos (!), teljesen egyetértek azzal hogy savazza a Google az Apple-t a jack csatlakozó lehagyása miatt. Mivel lehet hogy egyszer az lesz majd a jövő, de még nagyon nem a jelen, a lifegő átalakító pedig gáz…

  10. A jovot valakinek mindig el kell kezdeni ‘csinalni’ ????????

  11. lemásolták? nem arról szólt az event hogy agyon dicsérik magukat az első fél órában,inkább csak a fejlesztésekről szól. a Google asszisztens intelligensebb a Sirinnél? szerintem igen! Végre egy normális hang szólal meg. ja és a kamerája az eddigi legjobb pontértéket kapta? lehet nem véletlen. nekem a legjobb androidos telóm egy Google phone volt még a kezdetekben. az új VR szerintem megengedhető árban van,a Google HOME-nak inkább látom értelmét mint egy iHomekit-nek. Sőt még a wireless megoldása is be jött,annak viszont sokalltam az árát. az viszont hogy cikizték az Apple bizonyos húzásait(tárhely,jack,stb)dicséretre méltó! amúgy egy apple funnak jó ha van konkurencia 🙂

  12. @dtam: Szerintem meg a XXI. században a gabalyodó, lógó és feszülő, kerülgetnivaló csatlakozójú kábeles fej/fülhallgató a gáz. Nagyon-nagyon utálom. Zenét telefonról csakis vezeték nélküli fülessel érdemes hallgatni. A kábeles fejhallgató az otthoni hifihez lehet jó, ahol az ember leül a fotelbe, és olvas vagy relaxál. Sőt, lassan már ott is hozzák a vezetéknélküliek majdnem ugyanazt a hangminőséget. Szóval én nem sírok a jack miatt, az a bazi nagy lyuk a telefonon csak a szöszöket gyűjti, ideje volt végre betömni.

  13. @O. Krisztián: A Nexus után most ismét a htc gyártja a Google készülékét. Merthogy egyes Nexusokat is ők gyártottak (az One-t és a 9-et biztosan). Így már érthető?
    Amúgy Google Nexust gyártottak még sokan mások, a teljesség igénye nélkül például a Huawei, az Asus, a Samsung és az LG is.

  14. “Zenét telefonról csakis vezeték nélküli fülessel érdemes hallgatni. A kábeles fejhallgató az otthoni hifihez lehet jó, ahol az ember leül a fotelbe, és olvas vagy relaxál. Sőt, lassan már ott is hozzák a vezetéknélküliek majdnem ugyanazt a hangminőséget. ”

    Ez így van, teljesen egyetértek, a baj az hogy iPhone még mindig nem támogatja az aptX (cd minőség) szabványt ami kb 6 éve jelen van mobilokban.

  15. @rgbx: Es miert nem fert meg a ket technologia atmenetileg, mondjuk egy ket generacion keresztul egymas mellett? Csak nem ra akarjuk kenyszeriteni a vasarlokat sokkal dragabb kiegeszitok vasarlasara?

  16. @watsson: Te 3 év múlva is háborogtál volna. 5 éve ott vannak egymás mellett (és ez csak a BLE)…

  17. @AppleFan: Németország:
    32GB Pixel: €759
    32GB Pixel XL: €899
    128GB Pixel: €869
    128GB Pixel XL €1009

  18. @scarabeus: Az kemény… 😮

  19. Csak nekem tunik fel az hogy a Google merfoldekkel jar az Apple elott a Cloud szolgaltatsok teruleten? Errol velemenyek ?

  20. @twentyonetwo:
    Nincs véleményem, mert ismerem a Google felhőszolgáltatásait. Annyit olvastam csak, hogy a Google gyűjti a hangfelvételeimet pl. a Waze-n keresztül. Nos ezt ki is töröltem. Az Apple nem tudom hogy gyűjti-e a Sirivel a hangomat. Ennyivel mindenképp előtte jár.

  21. @taky1974:
    Kimaradt egy nem. Helyesen:
    Nincs véleményem, mert nem ismerem a Google felhőszolgáltatásait.

  22. @twentyonetwo: korlátlan igyenesen, ezzel biztos, de nem használom semelyiket sem 🙂

  23. @Lantosi Dániel: Igazad van, csak a fontos kérdés hogy mikor és milyen áron? Az Apple adhatott volna úgy is Lighningos fülest a telefonhoz, és bemutathatott volna úgy is BT-os kiegészítő fülest, hogy megmarad a jack a jelenlegi szériában. Majd a visszajelzések alapján mikor a vásárlók ráharaptak az újdonságra akkor megszüntetni a régi szabványt. De jelen eseteben rossz érzésem van, a Lightningos csatlakozó sose fog elterjedni, mert ‘vendor lock in’-t okoz amit nincs ami ellensúlyozzon.

  24. @rgbx: Mindenki a zene hallgatást emlegeti, de ez sajnos szűk látókörű hozzáállás. Nagyon sokan napi több, akár négy öt órát telefon konferenciáznak (munkából adódóan), nekik nem opció a BT. De ha téged zavart a jack akkor eddig is volt lehetőséged BT-t használni. Illetve ha a szöszölődés a probléma (ami változatlanul fennáll a Lightningnál) akkor volt/van lehetőség ‘ledugaszolni’ mindenféle Kínából rendelhető kütyüvel.

  25. @dtam: Csak az a “vendor lock in” olyan széles célcsoport, hogy nincs az az isten, hogy ne terjedjen el…


Add a Comment