fbpx Skip to content

Steve Jobs 1955. február 24-én született San Franciscóban. Az Apple társalapítója, aki több iparágban is jelentős nyomot hagyott maga után, ma lenne 61 éves, amiről Tim Cook megemlékezett idén is.

Steve-Jobs-61-Tim-Cook-tweet

Steve a napvilágot Abdulfattah Jandali és Joanne Scheible gyermekeként látta meg. A fiatalok a Wisconsin-i Egyetemen találkoztak, és akkori helyzetükben a kis jövevény örökbe adása mellett döntöttek. Így lett Steve végül Paul és Clara Jobs gyermeke.


A garázs, ahonnan az Apple indult

Steve híres volt arról, hogy a valóságot a saját szemszögéből nézte, így sokszor azt a saját kedve szerint formálta (jusson eszünkbe például az iPhone 4 esetén az “antennagate”), egyfajta “valóságtorzító mezővel”, így sok nemből tudott igent csinálni. Volt ugyan, hogy saját cégét is elvették tőle egy időre, de ekkor megalapította a NeXT-et, amit szintén képes volt sikerre vinni. Majd amikor visszatért a már haldokló Apple-höz, azt újból nyereségessé tette. Vezetői stílusa és maximalista hozzáállása miatt eléggé kiemelkedett az átlag közül, és emiatt sok kritikát is kapott.

Az iPod és az iTunes megváltoztatta a zenehallgatásai szokásainkat, az iPhone pedig azt, ahogyan az okostelefonokra tekintünk, az iPaddel pedig a táblagépek esetén is megszabta az Apple az irányt.

Tim Cook is megemlékezett ma Steve születésnapjáról – “Találjuk fel a jövőt.”:

Őt követte Phil Schiller:

Steve 2011. október 5-i halála az elhúzódó hasnyálmirigyrákja miatt gyakorlatilag várható volt, mégis sokakat megdöbbentett – főleg mert Tim Cook pedig épp előtte egy nappal, október 4-én tartotta az iPhone 4S-ről, iOS 5-ről és az iCloudról szóló keynote-ot.

Korábbi cikkünk Steve életéről, képekkel: Steve Jobs élete képekben.

Olvasd el a hozzászólásokat is

12 Comments

  1. és végre van hozzá síró ikon a fb-on… 😀 :O

  2. nagyon sok minden köszönhető neki,átformálta teljesen a mobiltelefon fejlődését,hihetetlen nagy koponya volt,nagy embert veszitett el az emberiség.Nyugodjon békében,boldog szülinapot Steve.

  3. Mondjuk nem kellett volna szétdrogoznia és szét innia a fejét és akkor még most is élne. Gondolom idősebb korára erre már ő is rájött 😀

  4. @expa: Steve Jobs hasnyálmirigyrák miatt halt meg. nem drogozta és itta szét magát.

  5. @Jadeye:
    “A hasnyálmirigyrák kockázatát növeli a dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás” + drog…

  6. @expa: tehát ezek szerint dohányzott, mértéktelenül alkoholizált, és folyamatosan drogozott. értem. esetleg lehet, hogy te egy másik Steve Jobs-ra gondolsz?

  7. @Jadeye:
    Mindenki tudja, hogy kicsapongó életet élt fiatal korában. Ez hozzájárulhatott a rákhoz és hozzá is járult.

  8. Egy biztos!Ő úgy adott nekünk valamit, hogy nem is tudtuk szükségünk van rá,míg a kezünkbe nem vettük,és attól a pillanattól más eszünkbe sem jutott..
    Köszi Steve,Nyugodj Békében!

  9. Sokan halnak meg úgy hasnyálmirigyrákban, hogy soha nem isznak vagy dohányoznak(édesanyám pl.). Ezek csak az ESÉLYÉT növelik meg, de nem közvetlen okozói.

  10. @expa: fiatal korában ki nem élt kicspongó életett… még mindig belőle él az Apple.

  11. Expa!
    Te mekkora gyökér vagy!


Add a Comment