fbpx Skip to content

Noha még közel három hónap lehet hátra addig, de a hírek szerint az Apple jövő év márciusában ismét keynote-ot fog tartani. Ezen várhatóan bejelenthetik az Apple Watch második generációját. Ez a keynote az előző év alapján mondhatni várható volt, bár ugye az Apple az első generációs óra bemutatásakor értelemszerűen még nem tett említést a következő modellről.

AppleWatch-3-Up-PRINT

Ugyanakkor ahogyan az egy sikeres termék, így például az iPhone esetén is látható volt, számíthattunk az óra esetén is az évenkénti frissítésre. A márciusi bejelentés után a megjelenés ismét áprilisban várható.

Idén március 9-én tartotta az Apple az első generációs óra bejelentését, amiről előtte nagyjából másfél héttel küldte ki a meghívókat a sajtó számára. 2016-ban március első hétfője 7-ére esik, a meghívókat pedig talán február utolsó csütörtökén, 25-én várhatjuk.

Ezt megelőzően 2012-ben is volt tavaszi keynote, akkor pedig az első Retina kijelzős iPad (iPad 3) bejelentése történt meg. 2011-ben pedig még Steve Jobs mutatta be az iPad 2-t március 2-án, ám az iPad 1-et ezzel szemben még 2010. január 27-én jelentették be, kapni pedig áprilistól lehetett. A tavaszi keynote-ok tehát mondhatni megszokottak a cég életében.

Az új óráról még túl sok dolog nem derült ki, de ahogyan az iPhone és az iPad már áldozatul esett a gyártósori kémkedésnek, úgy várhatóan hamarosan a még be sem jelentett óráról is felbukkanhatnak majd új alkatrészek. Addig viszont maradnak a pletykák, amik szerint az új óra FaceTime kamerát kaphat a videóhívásokhoz, hiszen a FaceTime audio hívásokat már most is fogadhatjuk az órán.

Sok vásárlót az is visszatart a Watch megvásárlásától, hogy annak elengedhetetlen társa az iPhone. Így azok számára, akik nem használnak iPhone-t, de szeretnék használni az órát, nem igazán kínálkozik jelenleg megoldás. Abból kiindulva, hogy annak idején az iOS 5-ben bevezette az Apple, hogy a készülékeket számítógép használata nélkül lehetett aktiválni, valamint az iOS-t frissíteni, úgy elképzelhetőnek tartják azt is, hogy az óra függetlenedhet az iPhone-tól. Nyilván ameddig SIM-kártya nem tehető bele, addig csak a beépített Wi-Fi-n keresztül tud majd hozzáférni az internethez – ahogyan azt egyébként már most is meg tudja tenni, ha kikerül a vele párosított iPhone Bluetooth-kapcsolatának hatósugarából. (No persze eléggé kényelmetlen lenne az órán bepötyögni egy átlagos hosszúságú Wi-Fi-jelszót.)

Szintén felmerült, hogy több érzékelő kerülhet az új modellbe, de ezekkel kapcsolatban eléggé óvatosan fogalmazott Tim Cook. Egy-egy kiegészítő kapcsán ugyanis nem feltétlen lenne gond az amerikai engedélyeztetés az FDA-vel, de az óra esetleges engedélyeztetése jelentős csúszásokat eredményezhetne. Az Apple egyébként kísérletezett olyan érzékelőkkel is, amelyek a bőr vezetőképességét, a véroxigénszintet, vagy a vérnyomást mérik, de ezek nem kerültek bele az első generációs készülékekbe. Talán majd a második generációba.

Az Apple által fejlesztett szoftverek, így az OS X, iOS, tvOS és a watchOS új verzióinak bejelentését majd csak a nyári WWDC-n várhatjuk, de watchOS-fronton az elemzők várják még az alvás monitorozására szolgáló lehetőséget, hiszen az S1 chipset képes lenne rá.

A pletykákban szintén előkerült egyébként az iPhone 6c is, aminél az iPhone 5c-ben visszatért polikarbonát műanyag készülékházat várják, de sokkal inkább az iPhone 6/6s-hez hasonló designnal. A kijelző mérete viszont ismét 4″ lenne, tehát akkora, mint például az iPhone 5/5s/5c esetén is. Processzorként valószínűleg megkapná az A9-et.

Egy új iPhone modell bejelentése ugyanakkor eléggé szokatlan lenne, mert azokat az Apple őszre, szeptemberre szokta időzíteni.

A legutóbbi márciusi eseményen az Apple Watch mellett az Apple bemutatta a 12″-es MacBook modellt, a ResearchKit framework-öt a fejlesztők és az orvostudományi kutatások számára.

Olvasd el a hozzászólásokat is

22 Comments

  1. Egyre hülyébbek lesznek az Apple-nél. Miért kell egy ilyen fiatal, és ennyire túlárazott játékszert ilyen rövid idő alatt elavulttá tenni???? Komolyan nem értem. 🙁

  2. @Kovács Péter: “Miért kell egy ilyen fiatal, és ennyire túlárazott játékszert ilyen rövid idő alatt elavulttá tenni?”
    ez eddig sem volt másképp, jusson csak eszedbe például:

    • első generációs iPhone –– egy év ––> iPhone 3G
    • első generációs iPad –– egy év ––> iPad 2

    stb.

  3. Szerintem nem lesz 2. generációs óra még. Hülyeség lenne.

  4. @Kovács Péter:
    😀
    Azok jártak jól, akik nem szaladtak megvenni az első generációs órát. A második pontosan annyiba fog kerülni mint az első, csak sokkal jobb lesz, hiszen kaptak egy csomó tesztelőt, akik ráadásul még fizettek is azért hogy tesztelhették.
    😀

  5. @taky1974: A függetlenedés a telefontól azt is jelentené, hogy lemondanak egy jelentős piacról, méghozzá az legjelentősebb piacukról. Egyrészt az árakból kiszámítható a haszon, amit eldobnának, másrész olcsóbb termékből kellene többet eladni a bevételek megtartásához, és amit egyébént részvényesként nem szívesen néznél végig. Értelme sincs nagyon, mert az órával lehetetlen diszkréten csevegni, szóval ott lesz a zsebedben a telefon hidd el. Így tehát az új érzékelőktől nem lesz alkalmasabb semmi többre, csak egy kiegészítő marad. Hogy kinek mennyire hasznos azt pont azok tudják csak eldönteni akiknek van, és akik elég tökösek voltak tesztelni a legokosabb, vásárolni nem szaladgáló rétegnek akik nagyon tudják a tutit, de tuti, hogy annyival nem fognak többet kapni, mint amennyire tudták a tutit.

  6. Én úgy fogalmaznám meg, hogy sokan nem vették volna meg az első generációt, ha tudják, hogy egy év múlva jön a következő. Eddig arról szóltak a hírek, hogy a Watch nem követi a többi termék frissítési ütemét, jóval ritkábban jelenik meg majd új készülék.

  7. @BoRRoNeo: “sokan nem vették volna meg az első generációt, ha tudják, hogy egy év múlva jön a következő”
    ebből kiindulva sosem lehetne megvenni, hiszen minden rákövetkező évben jön az újabb generáció. az iPhone esetén is tudja mindenki, hogy jövőre új jön. ennél sokkal egyszerűbb megoldás, hogy ha megteheted, megveszed a megjelenéskor, használod 1 évig, megveszed az új modellt, eladod a régit. ha ezt teszed, akkor csak a különbözetbe került az új modell – a különbözet meg gyakorlatilag az 1 év használat “bérleti díja”, amortizációs költség.

  8. @Jadeye:
    Mondd ezt azoknak akik az arany változatot vették meg :), tudom, nyilván megtehetik, hogy cserélik dehát közülük azért sokan valószínűleg nem szarják a pénzt :).
    Amíg nem lassítják be szoftveresen (szokásukhoz híven) addig nem gondolkozok a cserén…
    Facetime nem érdekel, SPO2 mérés majd az orvosoknak hasznos lesz, ha az intenzív osztályon fogok feküdni… 🙂

  9. @Sullivan:
    Elég ha jobb processzort tesznek bele és esetleg nagyobb akkut, vagy RAM-ot. Az első generációsok máris úgy érezhetik hogy rossz döntés volt megvenniük. Nyilván nem fognak bele tenni SIM foglalatot, butaságnak tartanám. Viszont jelen állapotában ez az óra semmit sem ér, a tesztekből ezt olvasom ki. Kb. az, mint az Apple TV, ami 3 gen. alatt is egy semmire sem jó eszköz volt, a negyedik már valami. Ez lesz az órával is.

  10. @taky1974: Próbálom elmagyarázni, de nem fogom tudni. Nyugodtan kijelentem, hogy szerintem a 2. sorozatszámú szoftver elég gyorssá tette, nincs hiányérzet, mint ahogy az akku ideje is elég mindenre. Az óra az óra marad. Leveszi a figyelmet a zsebben maradó telefonról, ami így egész nap némítva pihen a zsebedben. Használhatod egyszerű számolásokhoz, jelez az aktuális progrmoknál, teendőknél, szól hogy mozogjál, vagy igyál vizet. Megmutatja hol állsz a napi aktivitásban, ha meg pingpongozni támad kedved, hát pár kattintás és már méri is a felhasznált kalóriákat, segít az ösztönzésben. Tudsz hívást fogadni akkor is ha nincs közeledben a telefon, tudsz levelezni és sms-ezni, mert nagyon megérti mit is akarsz. Sokan sok programot írnak rá, majd egyre hasznosabbakat (mi sem tudjuk még mit is szeretnénk még), de sosem lesz rajta gomb amitől átalakul iPad Pro-vá, 3D-s mozivá, vagy helikopterré. Alanyként az állítmányom, hogy a tárgy: a kiegészítő! Nem (lesz) több, de nem is kevesebb. Kézen nem tűnik annak, de sokkal diszkrétebb a világ amibe bevezet. Ha ezek nem előnyök, sosem lesz rá szükséged, ha igen, akkor az első generáció is maradéktalanul kiszolgál. (akinek eddig megmutattam, és megteheti, mind tervezi a vásárlást)

  11. Szép (igen szép) PR szöveg volt amit írtál. És nem is vonom kétségbe amiket leírtál. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy lesznek akik megbánják hogy nem vártak a másodikra.

  12. @taky1974: A kiindulási pontod ez volt: “Azok jártak jól, akik nem szaladtak megvenni az első generációs órát.” Ez a megbánás dologra váltásod pedig már annyira általános, hogy bárkivel bármilyen termékre vonatkozhat. Én pl. még egy Apple terméket nem bántam meg, a környezetem és a családom sem (PR egy Apple blogon – haha). Agent_H-val értek egyet, nem hiszem hogy annyi valóban hasznos ficsőr fér még bele, hogy bár ki keseregni fog. Persze az újabb és újabb portékát mindig fényezik és egyre jobbak is, meg kellenének is, de attól nem sajnálom, hogy egy előző generációs eszközt birizgálok, főleg ha az jó is. Mint ahogy telefont sem váltogatok évente órát sem fogok. Neked – aki a bizonytalanságából fakadóan badarságokat biggyeszt ide: “Viszont jelen állapotában ez az óra semmit sem ér, a tesztekből ezt olvasom ki.” – csakis Neked próbáltam kihámozni a kihámozandót a kihámoznivalóból, de hát hagyjuk, hisz ez nem egy krumpli…

  13. Hanem egy alma…

  14. Egyébként ugyanaz megy mint a megjelenéskor. Volt akinek tetszett és látta benne a jo dolgokat és voltak akiknek meg nem. Ők akkor is és most is megmagyarázták, hogy mindenki hülye aki watchot vesz. Nekem is van, tetszik, szeretem. Ha te nem így gondolod tiszteletben tartom, te is próbáld meg elfogadni mások véleményét. Egyébként maximálisan igaz, hogy nem való mindenkinek. Réteg termék, csak kicsit nagyobb a rétege mint a pencil-nek.

  15. @Sullivan:
    Ha nem csak a magad egyedi igényéből (igénytelenségébő?) indulnál ki, hanem elolvasnál más oldalakat is, akkor láthatnád mennyien elégedettek és mennyien nem ezzel az eszközzel.
    Próbáltam udvarias lenni veled, hogy nyilván Neked megfelel így ez az óra, csak azt nem vagy képes megérteni, hogy rajtad kívül megvették ezt mások is, akiknek csalódás volt már a megvétel után is. És akkor jön az újabb pofon, a felismerés, hogy jön majd egy sokkal jobb kiadás.
    Nem kell írnod nekem, engem nem kell meggyőznöd hogy elégedett vagy az óráddal, hidd el én ennek szívből örülök. 🙂

  16. @midrykaly:
    Te sem nagyon érted amit írtam, de nem gond. Az a baj, hogy személyes sértésnek vesztek egy véleményt. De mivel lehetőségem van leírni a sajátomat, meg is teszem. Ezt engedd meg nekem, mint ahogy én is megengedem neked hogy leírd, te le vagy nyűgözve a tiedtől. Neked is sok sikert hozzá és további jó egészséget kívánok. 🙂

  17. @taky1974: “És akkor jön az újabb pofon, a felismerés, hogy jön majd egy sokkal jobb kiadás.”
    az iPhone (iPad, Mac, stb.) esetén meg már évek óta ismert, hogy jövőre újabb, jobb modell jön. ezek alapján meglehetősen naiv dolog volt azt feltételezni, hogy az óra esetén nem jön új modell. emiatt kár bosszankodni.

    ha megvetted az első generációs modellt, és jön második generációs, akkor eladod a korábbit, és kész.

  18. @taky1974:
    azt hiszed (mert okos vagy) hogy az óra szar – az baj
    mások elmondják, hogy nem az – az nem baj
    hogy ezt nem akarod megérteni – az baj
    tudtuk, hogy lesz újabb kiadás mégis megvettük – az nem baj
    így közvetlenül kapsz infót használóktól – az sem baj
    de nem inkább kérdezel, hanem általánosítgatsz – az baj
    hogy ezt a döntésünket kigúnyolod – az is baj
    ha ezt nem nyilvánosan tennéd – nem lenne baj
    de úgy teszed – na az a baj

  19. Nem szar, csak ebben az állapotában az.
    Mások azt is mondják hogy gyenge.
    Megértem hogy Neked megfelel.
    Bele sem gondoltak sokan, hogy ilyen hamar lehet új kiadás.
    Nem kérdezek, mert olvasom a tapasztalatokat.
    Nem gúnyoltalak ki, inkább sajnáltalak.
    Ez a hely nyilvános.
    Bocsánat hogy én nem fogalmaztam frappánsan, de biztosan így is értetted, hiszen okos vagy. 😉

  20. @Jadeye:

    iPad 3 (The New iPad) -> iPad 4 fél év. 😀

  21. “Az már sok korábbi piackutatásból kiderült, hogy az Apple Watch-tulajdonosok nagy többsége (nagyjából a 90%-uk) elégedett az Apple első órájával. Államok felnőtt lakosságának 7%-a tervezi azt, hogy egy Apple Watch-csal lep meg valakit karácsonyra, ami önmagában is szép szám, a vásárlói elégedettségről azonban sokat elárul az, hogy a jelenlegi tulajdonosok közel kétharmada (62%) adná azt az órát ajándékba, ami neki is bevált.”
    🙂
    Azok jártak jól, akik elszaladtak órát venni, mert meg vannak elégedve.
    🙂
    PONT.


Add a Comment