fbpx Skip to content

A WWDC leginkább a szoftverfrissítésről szól, az iOS 9-ről az OS X 10.11-ről, esetleg a Watch OS 2.0-ról.

apple-tv-concept-04

A pletykák szerint nem csak szoftver, hanem a már régóta várt hardveres frissítés is érkezhet az Apple TV-re. Legalábbis pár napja még erről volt szó, aztán ma már az a hír járja, hogy az Apple még sem mutatja be az új Apple TV-t. Egyébként ez az új eszköz lenne a HomeKit alapja, központja, amit az Apple is megszellőztetett korábban egy hivatalos leírásban.

A HomeKit központ mellett az új hardver nagyobb belső tárhellyel rendelkezne, illetve már tudna futtatni alkalmazásokat, és így az Apple TV-re is megkapnánk az App Store-t, ami igen kecsegtető. Tehát ha lesz Apple TV, akkor minden bizonnyal nagy durranás lesz. Azonban a jelenlegi pletykák szerint nem várható ilyesmi a WWDC-n.

Szoftveres frissítés mellett még az Apple a zenei szolgáltatását is szeretné frissíteni. Ha minden igaz, akkor az iOS 8.4 mellé esetleg elérhetővé válik az új streaming szolgáltatás is. Ez a pletykák szerint havonta 10 dollár lenne, és hasonlóan a Spotify-hoz, reklám nélkül hallgathatnánk az iTunes-ban lévő dalokat, illetve ingyenes rádiócsatornák is elérhetővé válnak a felhasználók számára. Ennek minden bizonnyal a Beats Music lenne az alapja, csak más köntösben.

Screen Shot 2015-06-04 at 10.46.23

Eközben a Spotify is frissül, illetve a TIDAL sem tétlenkedik. A Spotify továbbra is vezető pozícióban van hazánkban, főleg azért, mert ingyenesen is elérhető, a TIDAL pedig a Hi-Fi minőséget szeretné elhozni az átlagfelhasználónak havi 3.000Ft-ért. A TIDAL egyébként nem rég tört be hazánkba, mi magunk még nem írtunk róla korábban, de vendég bloggerként már volt szó róla itt az oldalon, és ahogy a fenti képen is látszik, a Spotify-hoz képest sokkal jobb minőségben streamelhetjük a zenét. Ehhez persze nem árt egy jobb minőségű fülhallgató sem.

Szóval az Apple-nek fel kell kötni a gatyáját, ha érvényesülni szeretne a piacon, bár ha azt nézzük, mekkora zenei adatbázisa van, és ehhez mekkora felhasználótábora, nem lesz nehéz. Ettől függetlenül én kifejezetten megszerettem a Spotify rendszerét, a zenei listákat, és nehezen tudnék visszaszokni az iTunes-ra, újra össze kéne válogatnom a zenéket és így tovább…

Olvasd el a hozzászólásokat is

9 Comments

  1. iTunes egy fos. Hányingerem van tőle ahányszor használnom kell, pedig sajnos kell mert az iPhone 100% ban függ tőle.Folyamatos szinkronizálás, nincs a gépeden a zene mert újratetted a winfost , akkor az kuka, ha nem felhőbe nyomtad fel(csak 5gb ingyenes) vagy mentsd le a zenéidet meg mindent aztan másold vissza itunes mappa alá hogy tudd szinkronizálni.stb,idiótaság. Csak azért is fakadok ki, mert legutobb ios 7 rol ios 8.3 ra updateltem, elsore nem sikerult, hiba nélkul elszállt, aztán sikerult kb 4-re de csak restore al. Uzenetek kuka, kontaktok kuka, egyedul a képeket hozta iTunes vissza backup bol.(12 gb os backup) Majdnem szétvertem az egészet. Aztan talaltam egy progit aminek be lehetett linkelni a backup fájlt és az kiolvasta a kontaktokat, uzeneteket…mindent. Szóval ennyit az iTunesrol,undorító.
    ha azon kellene zenét hallgatnom akkor inkább dudolásznék helyette…
    Spotify meg egy állat, csak nehogy csődbe menjen… :/ Elég deficites a működése,sajnos.

  2. @AppleFan: “nincs a gépeden a zene mert újratetted a winfost”
    tök egyszerű a megoldás: lemented az iTunes egész mappáját a felhasználód alatti Zene mappából, majd visszateszed az újratelepítés után. megmarad minden zenéd, appod, iTunes Library, stb. ez azóta így működik, hogy van Windows-ra iTunes. ráadásul más alkalmazások adatai is ugyanúgy elszállnak, ha nem mented le őket azelőtt, hogy format c.

    “legutobb ios 7 rol ios 8.3 ra updateltem”
    “Uzenetek kuka, kontaktok kuka, egyedul a képeket hozta iTunes vissza backup bol.”

    a túl nagy verzióugrásokat nem csak az iOS, hanem jóformán semmi más rendszer nem szereti. ezért is fontos a megjelenő frissítéseket telepíteni, akkor elég kicsi az esély arra, hogy ilyen előforduljon. szintén fontos az iTunes-ból is a legfrissebb verziót használni.

    “talaltam egy progit aminek be lehetett linkelni a backup fájlt”
    a backup nem egy fájl, hanem egy mappa, amiben a lementett fájlok egyenként megtalálhatóak, így több száz fájlt tartalmaz, függően attól, hogy mondjuk hány fotó vagy egyéb tartalom volt a készüléken. a backup átbogarászásáról és az egyes adatok exportálásáról majd visszaállításáról meg már bő 3 éve van részletes (és időközben frissített!) cikkünk, ha esetleg az iTunes-szal gond lenne: http://szifon.com/2012/01/09/ibackupbot-szerkesszunk-ios-backupot/

  3. Vajon a már meglévő Apple TV-t mennyiben érintheti a szoftverfrissítés ? Gondolok elsősorban a Store-ra, mert az azért nagyon jó lenne….

  4. @Jadeye: Fantasztikus, még jó hogy 2015 van…

  5. @AppleFan: mit változtat 2015 azon, hogy ha nem mented le az adtaidat, akkor azokat a format c törli? mi dolga a format c-vel az Apple-nek? a megvásárolt zenéid és alkalmazásaid mind ott vannak a felhőben, bármikor újból letölthetőek, valamint az iOS-készüléked biztonsági mentése tárolható az iCloudban is.

  6. Legalább 3 éve iPhone-t használok, de soha nem kellett még PC. Igaz, a zenéim iTunes-on vettem, iCloud backup-ot használok.

  7. @Jadeye: “mi dolga a format c-vel az Apple-nek?”

    Annyi hogyha nem találja a gépen a dolgokat amik anno a telefonnal szinkronizálva voltak, akkor ha újra szinkronizálsz a géppel, torli a telefonrol is azokat amiket nem talál a mappába. Ez a dolga az Apple-nek.

    De mindegy szerencsére nem sokat használom a telefont, pont ezek miatt…

    Jó hétvégét

  8. @AppleFan: “hogyha nem találja a gépen a dolgokat amik anno a telefonnal szinkronizálva voltak, akkor ha újra szinkronizálsz a géppel, torli a telefonrol is azokat amiket nem talál a mappába”
    nem egészen, mert erre ott van a vásárlások átvitele opció: https://support.apple.com/hu-hu/HT1848

    ha pedig nem az iTunes-ból származó tartalmakról van szó, akkor azokat bizony tessék lementeni a gép újrahúzása előtt, és akkor eleve nincs ilyen gond.


Add a Comment