fbpx Skip to content

Két héttel az iOS 8.4 beta 2 megjelenése után az Apple pár perce elérhetővé tette az iOS 8.4 harmadik bétáját a fejlesztők, és a második publikus bétáját a vállalkozó kedvű tesztelők számára.

iOS8.4b3

Az iOS 8.4 beta 3 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 8.4 beta 2-t futtató készülékek esetén.

A 8.4 hivatalos megjelenési ideje továbbra sem ismert.

Az iOS 8.4 beta 3 build száma 12H4098c, a 8.4 beta 2-é pedig 12H4086d volt.

Újdonságok

Apróbb módosítások történtek az új Zene app felületén az iTunes Radio esetén:

iOS8.4b3_01

 

A Saját zene fülön az Előadók szövegre (mert itt épp az volt kiválasztva) nyomva feljövő opciókba bekerült egy külön kapcsoló, amivel kikapcsolható az online tartalmak, így például a felhőben lévő, de a készülékre még le nem töltött zenéink mutatása:

iOS8.4b3_03 iOS8.4b3_02

 

A zenei keresés előzmények listája már tartalmazza a korábbi helyi kereséseinket az iTunes Radio esetén megtett keresések mellett.

A Most játszódó képernyő már automatikusan megnyílik, amikor egy számot elkezdünk lejátszani, ahelyett, hogy csak az alsó csíkban maradna.

Az egyes fülek között lehetőségünk van oldalra húzással is váltani.

iOS 8.4 beta 3 letöltési linkek

Az iOS 8.4 beta 3 letölthető a fejlesztői központból, fizetős regisztráció után az alábbi linkekről:

iPad:

iPhone:

iPod touch:

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért frissítettük az iOS 8 beta verziójához a gyakran ismételt kérdések cikket az adott témában. Ha kérdésed van az iOS 8 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 8 beta: a leggyakrabban feltett kérdések, ez jóformán minden, az iOS 8.4 beta 3 kapcsán elképzelhető kérdést is lefed!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 8-ról szóló eddigi cikkünket pedig itt érheted el.

Figyelem! Ez a cikk folyamatosan frissül – nézz vissza később is!

spinning-wheel

Olvasd el a hozzászólásokat is

30 Comments

  1. mar toltodik is lefele 🙂

  2. Mindjárt települ.
    Kíváncsi vagyok, hogy a zenék offline mutatása megoldja e az első public beta hibáját…

    Plusz, hogy lesz e már dalszöveg opció.

  3. UPDATE!
    Most már mutatja a csak a telefonon lévő zenéket is és….. visszatért a dalszöveg is! 😉

  4. A hívás bug megoldódott már?:(

  5. Nekem nincs itunes radiom 🙁

  6. Ah oké.Köszönöm

  7. @Jadeye: És,hogy van ez az OTA frissítés?Már bocs a kérdésért,de én annyira nem vagyok otthon ebben a dolgokban

  8. @HajosKris: mármint milyen OTA frissítés van hogyan?

  9. Hogy lehet frissíteni a mostani IOS 8.4 bétát?

  10. @HajosKris: Beállítások, Általános, Szoftverfrissítés?

  11. szépen alakul… mire rendbe teszik az ios 8-at már jön is a 9.

  12. Diginet(Telenor) megosztás mehetne végre..!

  13. @Jadeye: Pròbáltam már,de nem csinál semmit

  14. A public beta programhoz már nem lehet csatlakozni? Mert hiába kerestem az Apple oldalain, sehol nem találtam, csak az OSX-hez.

  15. @hiper: semmi gond nincs nálam Telenor esetén a tetheringgel. töröld a hálózati beállításokat, és próbáld újra. http://szifon.com/2012/12/21/gyakori-kerdesek-mit-tehetunk-ha-furcsa-dolgokat-produkal-a-keszulekunk/

    @HajosKris: olyan nincs, hogy semmit nem csinál. vagy azt írja ki, hogy a szoftver naprakész, vagy feldobja a frissítést. ha azt írja, hogy naprakész, akkor neked nem az iOS 8.4 beta volt fent, és a nyilvános bétához szükséges provisioning profil sincs fent, így nyilván nem fog ez a verzió megjelenni frissítésként.

    @Tevi: töltsd le a provisioning profilt: http://szifon.com/2015/04/27/elerheto-az-ios-8-4-beta-2/#comment-209226

  16. Ez engem is érdekelne….!

  17. Azt irja,hogy naprakész

  18. Vki megnezne, hogy a hivas geb*sz javult e vmit? (olyan nezze akinek eddig is volt problemaja es ne az, akinek eddig sem :D)
    Koszonom

  19. @skimen: nem kell hozzá fejlesztői regisztráció, de a jelek szerint már nem fogad el új bétatesztelői regisztrációt az Apple. de fentebb linkeltem a provisioning profilról szóló hozzászólást. ha már mindenképpen béta szoftvert akarsz a készülékedre, akkor azt felteszed, és megjelenik a szoftverfrissítés menüpontban a béta.

  20. Jadeye! letöltöttem ezt a profilt a macre. telepítettem. De ez hogy megy fel az i6-ra??? help please!!

  21. @Jadeye: ezer köszönet!!

  22. Jailbreak meg mindig nincs 8.2-8.3-ra??
    Nem artana mar.
    Vajon az iOS 9 tamogatott lesz iPhone 4S-re?

  23. @scania460: jailbreak (még) nincs ezekre. az iOS 9-cel támogatott készülékek listája meg várhatósan a WWDC-n kiderül. egyébként valószínűleg nem lesz támogatott.

  24. Fönt van 🙂

  25. Félek, teljesen átláthatatlan lesz ez a zenelejátszó voice overrel, és egy itunes féle katyvasz lesz belőle a végén. Azért ezt megnézem, aztán amíg ios 8.3-ra vissza lehet állni, visszaállok. Mindig új kinézet, új design, és amit az ember egyszer megszokott, tanulhatja meg újra.

  26. @pergabb: Javult..mondhatni teljesen megoldódott.. (8.4 beta 3 build)


Add a Comment