iBlue termékek: iPhone-nal vezérelhető immobilizer és kapunyitó

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még április elején ismerkedtünk meg admin kollégával a svájci fejlesztésű, de hazánkban gyártott iBlue termékekkel, melyeket az iPhone-unkkal tudunk vezérelni: az Immobilizer az autónkat védi az illetéktelen indítástól, a Smart Gate pedig egy iBeacon-támogatással ellátott kapunyitás-kezelő, ami bármely, elektronikusan működtetett kapuhoz használható. Ráadásul hamarosan már Apple Watch-támogatás is elérhető lesz hozzájuk.

Immobilizer_and_Smart_Gate

Megfelelő kapu vagy ajtó hiányában tesztelni csak az immobilizert tudtuk, aminek a beszerelése egyébként nem tartott tovább egy fél óránál az autóvillamossággal foglalkozó szerelőnél.

iBlue Immobilizer

Az igazat megvallva én meglehetősen szkeptikus voltam az eszközzel szemben, és korábban nem is volt még immobilizer az autóban. Persze láttam már másoknál többfélét is, jellemzően olyat, ahol egy PIN-pad segítségével kellett megadni egy kódot az indításnál, amik eléggé kényelmetlennek tűntek számomra. Ráadásul a legtöbb esetben szinte ordít az adott autóról, hogy van benne ilyen eszköz, mert vagy egy LED-et kell valahová kivezetni, vagy egy antennát, vagy pedig a PIN-padet.

Immobilizer_6

Az iBlue Immobilizer ezzel szemben teljesen elrejtve szerelhető be (még a vezetékei is egyforma színűek), és mivel a PIN kód megadását egy okostelefonos alkalmazásnak adja át, így nincs külső PIN-pad sem. Ezzel gyakorlatilag megmondhatatlan, hogy ilyen eszköz van beszerelve az adott autóba. No persze mivel a kódot ugyanúgy be kell írnunk az indításhoz, így mondhatni nem lennénk vele sokkal előrébb – ráadásul csak még egy újabb eszköz lesz tőle szükséges az indításhoz egy Bluetooth 4.0-ra képes iPhone (vagy androidos illetve Windows Phone-os okostelefon) személyében. De szerencsére ennél okosabb az eszköz.

Immo_Users_manual_web_V01_hun.indd

Jelentősen megkönnyíti ugyanis a dolgunkat az, hogy az alkalmazásban beállítható, hogy az mentse a megadott PIN-t, így a gyújtás ráadásakor csak el kell indítanunk az appot, ami automatikusan megadja a kódot az immobilizernek, és az már tovább is engedi a folyamatot, indítható az autó. Készítettünk erről egy rövid videót is:

Szerencsére az eszközt úgy tervezték meg, hogy lefulladáskor ne kelljen azzal vacakolni a forgalom kellős közepén, hogy előszedjük a telefont, és újból elindítsuk az appot: ha elvesszük a gyújtást, akkor van egy 30 másodperces biztonsági ablak, amikor még a kód nélkül újból indítható az autó (kevésbé gyakorlott vezetőknek tehát szintén nem kell tartaniuk tőle).

Ugyanígy a 30 másodperc áll rendelkezésünkre a gyújtás első ráadásakor, hogy a telefonunkon elindítsuk az appot, és megadjuk a kódot – a biztonság további növelése szempontjából az eszköz ugyanis csak a gyújtás ráadása utáni fél percig látható a Bluetooth-on keresztül, ezzel is csökkentve annak az esélyét, hogy valaki felfedezze, hogy ilyen készülék van beszerelve. Ha pedig teljesen leállítottuk az autót, akkor 30 másodperc elteltével élesedik is az indításgátlás. Az alkalmazás és az immobilizer közti kommunikációt pedig a bankkártyák esetén is használt, 128 bites titkosítás teszi biztonságossá.

iBlue_immobilizer_01 iBlue_immobilizer_02

Az indításhoz 6 számjegyes PIN-t tudunk megadni, amelyet tetszőlegesen tudunk változtatni. Ráadásul mivel az eszköznek csak a PIN kód helyessége az érdekes, így nincs készülékhez kötve az indítás, tehát a család többi tagja is letöltheti az immobilizerhez való ingyenes appot.

Abban az esetben pedig, ha szervizbe kellene vinni az autót, lehetőség van szerviz módba kapcsolni az eszközt (a PIN kód előzetes megadása után) – ebben az esetben az immobilizer inaktív állapotba kerül:

iBlue_immobilizer_05

Noha az app maga csak angol felülettel rendelkezik, de a használata teljesen értelemszerű, így az angollal hadilábon állóknak is menni fog a használata. Az Immobilizer használatához Bluetooth 4.0 LE-t támogató készülék szükséges, ami almás viszonylatban az iPhone 4s-sel kezdődően bármelyik, iOS tekintetében pedig a 7.1 a minimum (az iOS-követelmény alapján egyébként működhetne még akár iPhone 4-gyel is – az viszont még csak a Bluetooth 2.1-et tudja!).

iBlue Immobilizer
  • iBlue Immobilizer
  • Méret: 23.49 MB | Verzió: 2.4
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Az autóban nagyjából egy hete van bent a készülék, ami idő alatt már más okból volt szervizben a jármű, így legalább a szerviz módot is sikerült tesztelni, ami szintén jól vizsgázott, az indítással pedig még egyszer sem volt gondom. Az immobilizer természetesen nem csak autóba, hanem motorba, hajóba, vagy bármely más járműbe beszerelhető.

Szintén ki kell emelni, hogy a gyújtás ráadásakor a szivargyújtós töltő használható marad, így ha esetleg lemerült volna a készülékünk, akkor azt fel tudjuk tölteni az autóban, ami után már be tudjuk írni a kódot, és felold az indításgátlás.

Az iBlue Immobilizert ide kattintva lehet megrendelni a gyártótól, bruttó 44.990Ft-os áron.

SmartGate

Az iBlue másik terméke a Smart Gate, ami lényegében az összes elektronikus vezérlésű kaputechnikai eszközbe könnyen integrálható, mint például mágneszáras ajtók, automata ajtók, garázskapuk, ipari kapuk, sorompók, liftvezérlések, illetve minden kaputechnikai rendszerbe, ami hagyományos távirányítással működik.

Smart_Gate_10

A termékhez készült Smart Key nevű appban minden iBlue Smart Gate termékhez egy virtuális kulcsot hozhatunk létre, amelyet egyszerűen meg is oszthatunk másokkal. A kulcsok másolásvédelme biztosított, mivel a megosztott kulcsok nem oszthatók tovább. Az app egy-egy kulcs megosztáskor lehetőséget ad lejárati idő megadására, vagy akár egyszeri használat beállítására is. A nagyszámú felhasználók közti gyors és hatékony kulcsmegosztást pedig felhő alapú szolgáltatással lehet majd megvalósítani, de ez még fejlesztés alatt áll. Itt a felhasználóknak lehetősége nyílik majd komplexebb jogosultságok kiosztására, folyamatos frissítésére és adminisztrálására. Az app és a Smart Gate eszköz közti kommunikációt itt is 128 bites titkosítás védi.

Immo_Users_manual_web_V01_hun.indd

A Smart Gate további érdekessége még, hogy rendelkezik iBeacon-támogatással is, aminek köszönhetően a kapuhoz közeledve az iPhone-unk már automatikusan fel tudja dobni a Smart Key app elindítását.

iBlue Smart Key
  • iBlue Smart Key
  • Méret: 54.49 MB | Verzió: 3.3
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Véleményem szerint ez utóbbi eszköz azoknak lehet hasznos, ahol többen is autóval járnak be-ki egy kapun, és a távirányítókból nem lehet eleget kiosztani, vagy többször előfordult már, hogy elveszett egy távirányító. A digitálisan kiosztott kulcsok esetén viszont csak pár mozdulat új kulcsot kiosztani.

Az iBlue Smart Gate-et ide kattintva lehet megrendelni a gyártótól, szintén bruttó 44.990Ft-os áron.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Mi van akkor ha lemerült vagy nincs nálam a telefonom?
    Melyik szerviz végzi garanciával ennek a beszerelését és mennyibe kerül a munkadíj pl egy Can-Bus-os autóba ?
    Tartozik valami matrica vagy logó hogy tudja a betörő hogy mivel van felszerelve mielőtt betöri az üveget ?

  2. @cabrio01: ahogy fentebb írtam: szerencsére a szivargyújtós töltő az indításgátlás mellett is használható marad, így fel tudod tölteni a lemerült készüléket, hogy bekapcsoljon. készülék nélkül nem fog elindulni, de mindhárom platformra letölthető az app, és a kódot így bármilyen készüléken megadhatod.

    a garanciális és beszerelési kérdésekkel kapcsolatban érdemes közvetlenül a gyártót megkeresni, mert erre én sajnos nem tudok válaszolni, az autóvillamossági részéhez egyáltalán nem értek.

    matrica és egyéb jelzés nincs, ahogy írtam a cikkben, ez kívülről egyáltalán nem látható. hogy ez adott esetben jó vagy rossz, az egy másik dolog, de szerintem ha direkt rajta van egy autón, hogy ez meg az van benne, akkor már előre felkészülhet a tolvaj, hogy mit is kell kijátszania.

  3. Kicsit drága, de jó kis izék. Mondjuk én másképp közelíteném meg. Adott telefonokhoz kötném a nyitást, amiket hozzá kell adni a nyitóhoz és akkor ha beülsz az iBeacon felismeri a telefont, aztán már Touch ID-val nyitná a rendszert. Persze ez kis különbség, annyival nem feltétlenül jobb megoldás.

    A matricajelzés jó, mert ugyan mindent ki tudnak játszani, de ha van több hasonló kocsi, akkor azt választják, amelyikben kevesebb a védelem és így gyorsabb a feltörése, ha meg direkt a te autód kell nekik, akkor tökmindegy, elviszik.

  4. Letezik ugyanilyen immobiliser autoba regota ugyanugy egy szinu kabelek, valahol el kell rejteni egy hangszorot meg a szenzort, es a zsebedben kell lenni egy kis kulcstarto felesegnek aminek a hatosugara 5m. Vagy ami az enyembe is van, hogy egy chipet kell valahova tartani. Illetve az ujabb autokban mar 2000ota kb az osszesbe van. De az en 98-as hondamba is gyarilag is van ami a kulcsba van beepitve a transponder key meg a gyujtaskapcsolonal. En ezt tul bonyolitott dolognak tartom es kevesbe biztonsagosnak. Termeszetesen minden autot el lehet lopni, ezekkel csak az idot tudja huzni az ember.

  5. @bmx22zoli: Ami gyári az soha nem lesz biztonságos! OBD-n keresztül egy pici kis kütyüvel átírhatóak és onnan már viszik is! Régebbi autóknál meg simán cserélték a motorvezérlőt és a kulcs olvasó elektrónikát! (pl: suzukik, opelok, vw, stb)
    Az egyedi mindig a legjobb és a legbiztonságosabb!

  6. @ef-dani: Az egyedi nem tud elterjedni, ettől egyedi! 🙂
    Párat már kitaláltam adott típusokhoz és még sosem vitték el pár méternél messzebb egyiket sem! (volt rá példa!) 10 évig volt műhelyem és időm arra, hogy hogyan lehet elvinni adott típust, majd ellenszert csinálni hozzá! Az első felére voltak profi segítőim is! 🙂
    Csak egy teljesen egyszerű példa mikor az OBD csatit egyedivé teszed és adsz hozzá egy visszaalakító dugó+hüvely kombót, vagy a motorvezérlőcomp. csatit átkötni és a compit belül (régebbi nem vastagréteg ák-nél) ahhoz formálni! De OBD-n keresztúl is megoldható egy tiltás és amíg arra rá nem jön, ergo soha, addig csak emelve/vontatva vihető a szekér! Azért azt inkább ott szokták hagyni!

  7. Most kellene par szot ejteni a termekrol.1 hete megallt az auto a garazs elott.azota se kep se hang.az iblue ugyfelszolgalati szama nem reagal.1 het mulva visszahivtak.hablatyoltak jobbra balra.hogy csodbe ment az anyaceg meg minden.nem ok foglalkoznak vele …adtak egy szamot.felhivtam….emberunk jelentkezik majd kozli tudnak a hibarol szar az iphone szar az ios 10 nem mukodik az ios bluetoth a egyutt az iblue val.csak 9.3.5 ig.de megy androiddal! ????? Wtf???? Azert vettem mert ios hez optimalizalt. De az autot hasznalni kellene. Elbaktattam vettem egy androidos telefont.s lon csoda megy az auto.azota a kocsiba be van dobva az android. Szerintem kicsit fura a dolog.

  8. @hondatomi: ez fura, mert nekem még a 10.1 bétájával sincs semmi gond vele. (de reggel azért megnézem majd megint.) az app október 3-án frissült 2.4-es verzióra, ami pont az iOS 10-es Bluetooth hibát javítja. frissítetted az appot?

  9. Frissitettem.vagyis gondolim frisult mert nincs a frissitesre varok kozott.nekem igy sem mukodik.gondolkodom,lehet a telefon a hiba okozoja?

  10. Frissitettem.vagyis gondolim frisult mert nincs a frissitesre varok kozott.hol latom a frissitest vagy a verzio szamot?nekem igy sem mukodik.gondolkodom,lehet a telefon a hiba okozoja?

  11. @hondatomi: a frissítést az App Store Frissítések fülén láthatod. a legfrissebb iBlue app verziószáma 2.4, és október 3-án jelent meg. a készülékeden lévő app verziószámát a Beállítások, Általános, Tárhely és iCloud használat, Tárhely, Tárhely kezelése (tehát a felső, és nem az iCloud alatti!) alatt láthatod az immobilizer app sorára rányomva.

    esetleg próbálj meg egy hálózati beállítások törlését: https://szifon.com/2012/12/21/gyakori-kerdesek-mit-tehetunk-ha-furcsa-dolgokat-produkal-a-keszulekunk/

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!