fbpx Skip to content

Jó látni, hogy az Instagram fejlődik azután is, hogy a Facebook felvásárolta, néha egy-két új funkciót is kap az anya alkalmazás, de esetenként önálló alkalmazás formájában jelentkeznek a fejlesztők. Ilyen volt korábban a Hyperlapse is és most a Layout is.

layout_cover

Az Instagram fejlesztői végre felismerték, hogy nagyon sok felhasználójuk a képeit nemcsak utómunkázza másik alkalmazással, hanem keretező appokkal montázsokat készítenek. Ezért elkészítették a Layout névre hallgató új alkalmazásukat, mellyel nem titkolt céljuk, hogy az Instagram felhasználók inkább az ő megoldásukat használják, ne másokét.

Én személy szerint falra tudok mászni azoktól a felhasználóktól, akik annak érdekében, hogy esetleg egyedivé tegyék képeiket, hatalmas fehér keretet tesznek köréjük, illetve mikor egy nem 1:1-es arányú képet tesznek fel, úgy, hogy két oldalt hatalmas fehér sáv van.

layout1 layout2

A Layout segítségével 2-9 részre oszthatjuk a négyzetes képarányt és ennek megfelelő számú képet helyezhetünk el benne, de persze egy képet többször is használhatunk. A rács kiosztás nem fix, vagyis szabadon átméretezhetőek a cellák, csak annyi a kikötés, hogy ha egy cella magasságát vagy szélességét változtatod, akkor az alatta, vagy mellette lévő cellák mérete is változik, hogy a cellák sarkai ne csússzanak el egymástól. A Layout rengeteg alap kiosztást tartalmaz, de ugyebár mindegyik teljesen személyre szabható, így mindig van lehetőség valami egyedit alkotni. Akinek amúgy nem lenne elég a 9 kép, annak azt javaslom, hogy készítse el úgy a képét, hogy az egyik cellába már olyan képet tesz, ami korábban a Layout segítségével elkészítve több képet tartalmaz, így végülis akár végtelen kép is lehet a végtermékben.

layout3 layout4

A cellákban található képek szabadon nagyíthatóak a cella keretein belül, de például forgatni sehogy sem lehet őket, talán majd egy frissítés ezt a funkciót is elhozza. Viszont egy nagyon hiányolt funkciót tartalmaz az alkalmazás, ez pedig a függőleges és vízszintes tükrözés. A képek a cellák közt drag and drop módszerrel könnyedén áthelyezhetőek, illetve bármikor kicserélhetőek. A többi keretezős alkalmazással szemben viszont van egy nagy hátránya a Layoutnak: nem lehet képek közti keretet beállítani.

A Layout a keretezésen túl egy Photo Booth funkcióval is rendelkezik, amivel 1-4 kép készíthető időzítő segítségével az előlapi kamerával és az elkészült képeket egyből be is pakolja az alap rács kiosztásokba. Ezen kívül intelligens módon tud szűrni az összes, az arcképes és a nemrég készített vagy használt képekre, hogy könnyebb legyen ezzel is a dolgunk.

layout5

Szerintem elég jó lett a Layout, én biztosan ki fogom próbálni élesben is, ha lesz olyan téma, amihez hasznosnak fogom érezni. (Zárójelesen jegyezném csak meg, hogy már évek óta várunk egy iPades gyári Instagramra, de szerintem ezt sosem fogjuk megkapni…)

Te szoktál montázsolt képeket Instagramra feltölteni?

[appstore id=”967351793″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. egesz jo, max 9 kepet tud…
    kicsit off: hogy tudok egy “fotokban” szerkesztett kepet a gepre masolni?
    (iphoto a nyers kepet teszi at) thx

  2. @Józsi: lehet, hogy kicsit fura megoldás,
    de küldd át saját magadnak e-mailben, és mentsd le a gépeden, én így szoktam.

  3. Hát nem tudom, mitől kéne hasra esni, de ez egy elég basic program. Van benne vagy 8-9 képelhelyezési mód, amiben tükrözni meg forgatni tudom a képet és kalap. Ettől sokkal komplexebb montázs programok vannak. Nem mondom, hogy szükség van 86 féle layoutra, 120 féle keretre, meg 250 effektre, de ebben konkrétan SEMMI nincs azon a 9 layouton kívül.


Add a Comment