fbpx Skip to content

Új funkciókkal és filterekkel frissült kedvenc közösségi fénykép megosztó alkalmazásunk az Instagram. Alig pár héttel ezelőtt végre megkaptuk azt a funkciót, hogy a fényképek helyszínét és címet utólag is tudjuk szerkeszteni.

instagram

A minap érkezett új verzióban öt új filtert kaptunk és a filtereket most már szabadon át is rendezhetjük, illetve amelyikre nincsen szükség, azt el is rejthetjük.

A filterek előnézeti képe is megváltozott, mostantól egy homályos kis képet kapunk, amin a filter nevének kezdőbetűje látható, így könnyedén láthatjuk már kicsiben hogy nagyjából milyen színvilágúra változik majd a kép. Érdekességképp az öt új filter megjelenésével öt régebbi filtert alapból elrejtettek fejlesztők előlünk, ezeket a filterlista legvégén található ’Manage’ gomb segítségével előhozhatjuk bármikor, illetve ugyanitt kapcsolható ki és be az összes többi is.

instasamples

Az elrejtett filterek a Sutro, Toaster, Walden, 1977 és a Kelvin. Az új filterek pedig a lista elejére kerültek és név szerint Slumber, Crema, Ludwig, Aden, Perpetua. A filtereket könnyedén át tudjuk rendezni hosszan megnyomva őket, így a kedvenceinket a sor elejére rakhatjuk, illetve elrejteni akár úgy is lehet őket, hogy a előnézeti képet a képernyő teteje felé kidobjuk. Én személy szerint egy ideje már nem vagyok híve a filtereknek, ugyanis az iPhone-nak annyira jó kamerája, hogy nem kell filterekkel elfedni annak rossz minőségét. Amióta megjelent az a funkció, hogy a fényképek értékeit manuálisan lehet állítani, azóta én csak így szerkesztem az Instagramra feltöltött fényképeimet, de az iOS 8 gyári Fotók alkalmazásában is nagyon jól lehet javítani a képeken.

instascreens

Az új filtereken túl pár új funkciót és ikonokat is kaptunk. Mostantól lehetőségünk van a képek perspektivikus torzítására is az Adjust menüpont alatt. Amennyiben az Instagrammal készítjük el az alap képet is, továbbra is csak egy 3×3-as négyzet rács áll rendelkezésünkre a képek igazításához, viszont utólagos szerkesztés során 6×6-os és 12×12-es rácsot is használhatunk.

[appstore id=”389801252″]

Neked melyik a kedvenc régi illetve új filtered?

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment