fbpx Skip to content

Korábban már írtunk ugyanebben a témában két cikket, de akkor a T-Mobile illetve a Telenor volt az a szolgáltató, ahol ezt meg lehetett oldani egy ideig még akár jailbreak nélkül is. Most pedig harmadikként a Vodafone esetén vesszük elő ugyanezt a kérdést, ahol jelenleg szintén van megoldás erre.

Vodafone_LTE_kapcsolo_01 Vodafone_LTE_kapcsolo_02

Ez a leírás tehát most is azok számára lehet hasznos, akik nem használják a 4G/LTE-t, de még a 3G-t is szívesen kikapcsolnák, mert ahol élnek, vagy amerre járnak, gyenge a 3G-s térerő, de a készülék esetleg mégsem áll vissza EDGE-re, és adott esetben emiatt nem tudnak telefonálni vagy internetezni sem. Lássuk a lehetőségeket.

A dolog kivitelezéséhez jailbreak nélküli készülékeken egy restore lesz szükséges, ugyanis még a 8.1.3 esetén sincs benne a rendszerben a Vodafone 18.1-es bundle-je. Utána természetesen visszaállíthatjuk majd az adatainkat a biztonsági mentésből, készüljön az az iTunes-ban, vagy az iCloud használatával.

Jailbreakelt készülék esetén is javasolt a biztonsági mentés, de itt sokkal egyszerűbb dolgunk lesz, mert hozzáférünk a fájlrendszerhez, és így nem kell restore, ezért kezdjük is ezzel.

Jailbreakkel

A korábbi grafikus logós cikkben már leírtuk, hogy az iOS az utólag telepített, a szolgáltatói beállításokat tartalmazó frissítéseket a “/private/var/mobile/Library/Carrier Bundles/iPhone” mappa alatt tárolja. Az itt található beállításokat a rendszer akkor veszi figyelembe, ha a bundle verziószáma nagyobb, mint a rendszerben alapértelmezetten található bundle-é. Ez utóbbiak egyébként a /System/Library/Carrier Bundles/iPhone alatt vannak.

A következőket kell tehát tennünk:

  1. másoljuk le a /private/var/mobile/Library/Carrier Bundles/iPhone/Vodafone_hu.bundle mappából az overrides_N41_N42.plist, overrides_N48_N49_N51_N53.plist és overrides_N56_N61.plist fájlokat (és ha van, akkor a .pri kiterjesztésűeket is);
  2. töröljük le őket a telefonról (és ha van, akkor a .pri kiterjesztésűeket is);
  3. indítsuk újra a készüléket.

Az újraindítás után már el is tűnt a beállításokból a 4G kapcsoló, és helyette ott van, hogy választhatunk a 2G/3G/LTE között, ahogy a cikk elején lévő képen is láthatjuk:

Vodafone_LTE_kapcsolo_03

Jailbreak nélkül

Ebben az esetben kicsit nehezebb a dolgunk, hiszen nem férünk hozzá a fájlrendszerhez, így a már a készüléken lévő, a 4G-beállításokat tartalmazó bundle-höz sem. Ezért a grafikus logók telepítésénél már ismertetett IPCC-s módszert fogjuk használni egy speciális IPCC-vel. Ugyanakkor mivel az utólag telepített bundle-ök esetén a fájlokat csak felülírni lehet, de törölni nem, így ebben az esetben először egy restore-ra van szükség, vagy a készüléken az összes adat és beállítás törlése opcióra, mert csak így törlődik a készülékről a Vodafone 18.1-es bundle-je és azzal együtt az override fájlok. De nézzük lépésről lépésre.

Az egészhez előfeltétel, hogy az iTunes engedélyezze a külső carrier beállítási frissítések telepítését, tehát ne csak azokat, amiket ő maga töltene le, hanem amit mi akarunk betallózni. Ehhez a következőket kell tennünk:

OS X esetén:

  1. Indítsunk egy Terminal-t, és írjuk be a következő parancsot, majd nyomjunk Enter-t:
    defaults write com.apple.iTunes carrier-testing -bool YES
  2. Indítsuk el újból az iTunes-t.

Windows esetén:

  1. Írjuk be a következő parancsot a futtatásba, majd nyomjunk Enter-t:
    “%ProgramFiles%\iTunes\iTunes.exe” /setPrefInt carrier-testing 1
  2. Indítsuk el újból az iTunes-t.

Ezután töltsük le a módosított Vodafone 18.1-es bundle-t, amiben az eredeti bundle-ből eltávolításra kerültek az override-fájlok és az azokhoz tartozó aláírás-fájlok:

Ha az előkészület előbbi részeivel megvagyunk, jöhet a tényleges része a dolognak.

  1. készítsünk egy biztonsági mentést (backup) a készüléken lévő adatokról, ezt megtehetjük az iTunes vagy az iCloud segítségével;
  2. restore-oljuk a készüléket VAGY mivel a készülék nem jailbreakelt, így használhatjuk a Beállítások / Általános / Visszaállítás alatt az Összes tartalom, beállítás törlése opciót is;
  3. aktiváljuk a készüléket, és ha az iTunes feldobja, hogy frissítsük a szolgáltatói beállításokat, akkor nyomjunk a mégsemre:
    carrier_frissites_iTunes12
  4. OS X esetén az ALT, Windows esetén a SHIFT billentyűk lenyomása közben kattintsunk a felső, Check for Update (Szoftverfrissítés keresése) gombra;
  5. a megjelenő ablakban tallózzuk be az előbb letöltött IPCC fájlt;
  6. az iTunes egy kis ablakban kiírja, hogy frissíti a hálózati beállításokat, majd ez automatikusan bezáródik. Ezt követően visszaállíthatjuk az adatainkat az egész folyamat elkezdése előtt készített backupból.

Ezzel a készülékünkön a hivatalos 18.1-es verziójúval majdnem egyező bundle lesz, ami viszont nem tartalmazza a 2G kapcsoló eltüntetéséhez, és a 4G működéséhez szükséges konfigurációs fájlokat. Ráadásul ameddig a bundle verziója nem frissül ismét, addig ez a verzió marad a készüléken – és a készülék sem figyelmeztet majd folyton arra, hogy elérhető lenne a beállítások frissítése:

carrier_frissites_iOS

Az utólag telepített bundle a jelek szerint továbbra sem kerül bele a backupba, így azt egy restore után újból fel kell tegyük, szintén még azelőtt, hogy az iTunes vagy a készülék frissítené azokat. Amennyiben véletlenül az automatikusan felkínált frissítést tesszük fel, akkor kezdhetjük ismét a restore-ral.

Azon ne lepődjünk meg, hogy a bundle telepítése után a tethering és a 4G/LTE APN-beállításai eltűnnek – ezeket ugyanis a carrier.plist tartalmazza, így a szerkesztésük szügségtelen, de az internetes és az MMS APN továbbra is szerkeszthető marad:

Vodafone_LTE_kapcsolo_04

A 4G-hez tartozó konfigurációs (override) fájlok nélkül elképzelhető, hogy a 4G/LTE nem fog működni – viszont ez ugye nem is érdekes azok számára, akik szeretnék eleve kikapcsolni.

Grafikus logók?

A korábbiaktól eltérően a carrier.plist egy ideje már nem tartalmaz a grafikus fájlokról szóló sorokat, így a grafikus logókra jailbreak nélkül egyelőre nem találtunk működő megoldást.

Az eredeti beállítások visszaállítása

A visszaállítás szerencsére egy fokkal egyszerűbb mindkét esetben. Jailbreakelt készüléken egyszerűen másoljuk vissza a korábban lementett override fájlokat – vagy ha azok bármi okból már nincsenek meg, akkor töltsük le a gyári 18.1-es bundle-t, és nevezzük át ZIP-re, majd bontsuk ki őket belőle. Jailbreak nélkül pedig mindössze a gyári 18.1-es bundle-t kell a fentebb említett betallózós módszernél kiválasztani, telepíteni, és kész.

Minden esetben érdemes lehet a telepítés után újraindítani a készüléket, de valójában enélkül is működnie kell.

A fenti leírás a magyar Vodafone esetén elérhető 4G/LTE beállításait módosítja, és csak addig fog működni, ameddig az iOS nem tartalmazza még beépítve a Vodafone 18.1-es bundle-jét. A magyar Vodafone-hoz tartozó fájlok értelemszerűen nem működnek más szolgáltatóval.

Kérünk mindenkit, hogy mielőtt bármit is tenne a készülékével, figyelmesen olvassa el az ebben a cikkben foglaltakat, és mérlegelje az esetleges lehetséges kockázatokat, valamint készítsen biztonsági mentést a készülékén található adatokról. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből fakadó problémákért nem tudunk felelősséget vállalni.

Olvasd el a hozzászólásokat is

68 Comments

  1. Mostmár nem figyelmeztet hogy a Voda nem engedélyezi az LTE-t, talán jön a Vodás 4G?

  2. Már hónapok óta működik Budapest egyes részein a Vodás LTE! Jómagam még nem tudtam kipróbálni.

    Azon gondolkodtam, hogy egy szolgáltatónak mi érdeke fűződik ahhoz, hogy kikapcsolja a 2G/3G/LTE kapcsolót?!?

  3. iPhone5-öm van (független, 8.1.3), vodás vagyok, nálam alapból lehet választani. Miért? Ez így is fog maradni? Ha jól tudom 5-tel nem fog menni a voda LTE-je, szal jó lenne…
    Thx!

  4. @Irwine: gondolom, nálad a szolgáltató verziója nem 18.1, vagy igen?

  5. @Jadeye:
    Hmm, jogos… 18.0, viszont eddig nem kiabált, hogy frissíteni kéne… Szal, ha jól értem, amíg nem frissítem be kézzel, addig így marad, kivéve ha nem frissül be majd egyszer iOS-szel együtt.
    Köszönöm!

  6. Sima hálózati reset nem elég? Kell a restore egyáltalán?

  7. T-s 5Sen (8.1.2) 18.0.. meglehet csinalni? a linkelt cikkben csak regebbi van.. 🙂 nekem nem fontos az lte.. ugysincs 🙂 melohelyen meg folyamatosan ugral edge es 3g kozt.. igy brutalisan merul. erre kene nekem megoldas.

  8. @Irwine: hát vagy ha a cikkben leírtak alapján felteszed a módosított bundle-t, akkor az megakadályozza, hogy véletlenül rányomj.

    @bigdadylacika: a hálózati beállítások törlése nem törli a carrier bundle-t.

    @littyus: a Telekom esetén nem lehet jailbreak nélkül megcsinálni, mert ott már az iOS alapból tartalmazza az LTE-s bundle-t.

  9. jbvel mi lenne a megoldas ra? anno kerestem, de eleg bena lehettem 🙂 meg nem szeretnem annyira osszekuszalni, hogy csak a 8.1.3 tegye helyre.

  10. @littyus: a fenti cikkben is le van írva, mit kell jailbreakkel tenni – csak nyilván a Tmobile_hu mappában kell nézelődni Vodafone_hu helyett.

  11. @Jadeye: 8.1.3 ra van mar jb-k?

  12. Windows 64 bit esetén pedig a futtatásba nem jó beírni a fenti Windows-os parancsot.
    Oda ez való:

    “C:\Program Files (x86)\iTunes\iTunes.exe”/setPrefInt carrier-testing 1

  13. T-s iphone6 eseten ez a kapcsolo megjelenik pusztan a 8.3beta2 telepitesevel. ha valakinek van ra lehetosege. a bundle 18.0.1

  14. MacFly: kb. 2014 év végétől megy a Vodának is az LTE, Bp.-en már elég jó lefedettséggel.
    Sőt, Fehérváron (belváros) is van.
    Autópályán, külsőbb részeken (fenti városokban) persze még mindig a 3G érhető el.
    Múlt héten pedig a Voda frissítette a szolgáltatói beállításokat (i6), azóta már nem LTE van kint a felső sorban hanem “4G” felirat (ahol elérhető…

  15. @mrisz: nincs.

    @kchris: mivel ott nem 18.1 a verzió ezek szerint, hanem 18.0.1, így az más. de ha most, már a 18.1-et tartalmazó rendszert frissítesz 8.3 beta 2-re, akkor azt nem módosítaná.

  16. @Jadeye: koszi! Ha lesz akkor irjatok rola legy szives ! Elore is koszonom.

  17. Sziasztok!
    Az LTE apn-hez mit kellene beírni. Nálam az üres…

  18. @nagyB: ott van a screenshoton a netes APN: internet.vodafone.net

  19. Igen, azt látom, de nekem van egy LTE-s APN is, oda vajon ugyan azt kellene írni? Gyárilag zárójelben az van, hogy kitöltése nem kötelező…

  20. @nagyB: igen, nyugodtan írd oda be a netes APN-t.

  21. Vodafone nàl csak a RED-es előfizetéseknél elérhető az lte

  22. Az iCloud-ba feltolt biztonsági mentést rögtön a telefon indításakor visszatöltöm, és utána rakom rá a módosított boundle-t? A mentés nem tartalmazza a “hibás” boundle-t?

  23. Köszönöm az információkat!

  24. restore közben már felraktam a módosított boundle-t, és van 2G-m :–)))))) Nagyon köszönöm. Sokat segítettetek.

  25. Üdv! Hogy tudod betallózni a boundlet az itunsba illetve amit a futtatásba be kell írni x86 alatt nekem arra hibát ír ki HELP!!

  26. @Máté Torma: “Hogy tudod betallózni a boundlet az itunsba”
    ez világosan le van írva a cikkben:
    4. OS X esetén az ALT, Windows esetén a SHIFT billentyűk lenyomása közben kattintsunk a felső, Check for Update (Szoftverfrissítés keresése) gombra;

    “illetve amit a futtatásba be kell írni x86 alatt nekem arra hibát ír ki”
    na jó, de mégis milyen hibát ír ki?

  27. windows nem találja a “C:\Program fájl ellenőrizze hogy helyesen írta e be és próbálkozzon újból -ezt írja ki és emiatt nem tudom betallózni sem

  28. sikerült rosszul írtátok ki a futtatásba beírandót!!

  29. Csak *.ipsw állományt enged betallózni, *.ipcc-t nem. Mit csinálok rosszul?

  30. Nagyon jó a cikk köszi. Igaz h visszajott a 3g 2g beállítási lehetőség is de az Lte helyett 4g van ki írva. Erre nincs valami megoldás h visszajojjon az Lte kiiras?

  31. @Máté Torma: nem írtuk rosszul.

    @sysypet: végrehajtottad az előzetes feltételt?

    @zsozsobasa: ha visszaállítod az iOS-t, és így ismét 18.0 lesz a carrier verziója, akkor LTE-t fog kiírni – de akkor ismét jelezni fogja folyamatosan, hogy elérhető a beállítások frissítése. a carrier.plist-be nem lehet belenyúlni, mert alá van írva, így marad ilyenkor a 4G.

  32. Sysypet, amikor tallozol, a beillesztésnél nyisd le a kis ablakot és módosítsd a tallózható file típusát

  33. @Jadeye: Igen, de akkor bukom a Jb-t, ennelkul nem megy? Ugy ertem hogy mar nem tudom visszatenni a korabbi bundle-t akkor sem ha Jb-s a telcsi?

  34. @zsozsobasa: ha jelenleg is jailbreakelt, akkor egyszerűen töröld le a bundle-t a /private/var/mobile/Library/Carrier Bundles/iPhone/ alól, azzal visszaáll a rendszerben alapból meglévő.

  35. @Máté Torma:

    Windows start menü, alul a keresőbe (W7 esetén) írd be futtatás, majd arra katt, kidob egy ablakot, ha a parancssorral nem megy (mondjuk szóköz maradhatott benne pl.), akkor nyomj a tallózásra, keresd meg az itunes mappát, azt megnyitva ott lesz egy piros ikonnak az itunes, katt kétszer. Majd, amit a futtatásban kiír, ezt másold be utána: /setPrefInt carrier-testing 1

    100%, hogy menni fog!

  36. @Jadeye: Isten vagy! koszi visszajott ez a roh..t LTE jel, minden vagyam teljesult! kosziii:))

  37. Sziasztok!
    Abban az esetben, ha nekem még a régi (2G-s) bundle van fent gondolom először le kell frissítenem az újra?(Most ugye naponta feldobja, hogy frissítsek) Vagy csinálhatom a folyamatot a mostanival is? Ha igen, akkor is kell a restore?

    “aktiváljuk a készüléket, és ha az iTunes feldobja, hogy frissítsük a szolgáltatói beállításokat, akkor nyomjunk a mégsemre:
    Majd a megjelenő ablakban tallózzuk be az előbb letöltött IPCC fájlt;”
    Itt a mégse után magától feldobja azt az ablakot, ahol be kell tallózni?

  38. Ne frissíts, hanem csináld végig a fent leírtakat

  39. “Majd a megjelenő ablakban tallózzuk be az előbb letöltött IPCC fájlt;”
    Itt a mégse után magától feldobja azt az ablakot, ahol be kell tallózni?”

    Erre esetleg valaki?

  40. @zlatan77: nem. a mégsem után nem történik semmi. hogy mire és hogy kell kattintani, az a 4. lépés.

  41. Köszönöm. Csak ez zavart meg: “OS X esetén az ALT, Windows esetén a SHIFT billentyűk lenyomása közben kattintsunk a felső”

    Restore, akkor is kell, ha nekem még a régi, 2G-t tartalmazó bundle van fent?

  42. Már,mint az zavart meg, hogy egybeolvastam a mondatot és nem vettem figyelembe a vesszőt. 🙂

  43. @zlatan77: “Restore, akkor is kell, ha nekem még a régi, 2G-t tartalmazó bundle van fent?”
    nem értem a kérdést. mit akarsz restore-olni, ha még nem frissítetted a szolgáltatói beállításokat, és így nincs mit törölni? másképp mondva: most azt kérdezted, hogy akkor is le kell-e verni a vakolatot a házról, hogy utána kékre legyen festhető, ha amúgy jelenleg is kék.

  44. Valóban van egy zavar a fejemben ebben a témában. 🙂 Alig egy éve vagyok IOS felhasználó. Ilyen jellegű dolgot meg soha nem csináltam.
    Mindenesetre köszönöm a segítséget. Este, akkor megcsinálom a fent leírtak szerint a 3. ponttól kezdve.

  45. megcsinaltam az itt leirtak tmobileos megfelelojet.. annyit eredmenyezett, hogy az lte kapcsolo nem mukodik… raboksz. zold lesz.. kilepsz visszavalt es ennyi.. semmi nem tortenik. visszaallitottam a fajlokat.. utana ujra jo a kapcsolo..

  46. @littyus: Telekom (T-mobile) esetén csak jailbreakkel lehet megoldani az override fájlok törlését – jailbreak nélkül viszont nem lehet, mert az iOS már elég régóta tartalmazza az LTE-s bundle-t.

  47. jailbreak-ifile.. de semmi.. csak amit irtam

  48. csak ezert jailbreakeltem a 8.1.2-t.. de igy most cumi.. mert mar nem tudom visszatenni.. a 8.2 meg nem kell.. se a 8.1.3.. 🙂

  49. @Máté Torma:

    Ugyan ez a hiba nálam is. Hogyan oldódott meg nálad?

  50. Közben megoldottam. A T-s cikkból másoltam ki a parancssort és egyből működött. Ami egyébként érdekes, mert nem látok különbséget az ittenivel.
    Talán a dőlt betű zavarhatott be.

  51. Minden a leírtak szerint történt. Vártam már a Vodafone-os leírást, köszönöm. 🙂

  52. Köszönöm ezt az infot! Működik! Nagyon király! 🙂

  53. 8.2 esetén még működik vagy az már az újat tartalmazza??

  54. @csoki74: Köszi! Sikerült! És a most megjelent 8.3 már nem fogja felül írni? Frissithető?

  55. Picit megkésve, de ha esetleg valaki igényt tart még rá, akkor megjegyzem, hogy a version.plist nincs aláírva, így az szó nélkül módosítható, tehát nem kell visszaállítani

  56. @Walaky: visszaállítani azért kellhet, mert a készüléken már fentlévő override fájlokat nem tudod törölni jailbreak nélkül.

  57. Nekem pont ellenkező problémám van, a beállítások között nem jelenik meg az LTE. “3G bekapcsolása ON/OFF” van csak. Iphone 5, echte vodás, iOS 7.1.2 + JB, szolgáltató: vodafone HU 16.0
    Mit lehet vele kezdeni? Jó lenne, ha nem kellene átköltöznöm iOS 8-ra…

  58. @Zsolti: fent a cikkben linkelve van az LTE-t lehetővé tévő, 18.1-es verziójú bundle. mivel neked a 16.0-s van a készüléken, így nem csoda, ha nincs LTE. töltsd le a 18.1-es verziót, és telepítsd fel a készülékre:

    ugyanis még a 8.1.3 esetén sincs benne a rendszerben a Vodafone 18.1-es bundle-je.

  59. @Jadeye: köszi a segítséget, de sajna nem megy 🙁
    mivel JB-s a készülék, kipróbáltam mind a 2 módszert.
    az iTunes 0xE800003d hibával mondta, h bocs, most nem.

    JB módszer: /private/var/mobile/Library/Carrier Bundles/
    iPhone mappa létrehoz (iTools-szal)
    .ipcc fájl kitömörít (sima zip file)
    és kompletten bemásol (/private/var/mobile/Library/Carrier Bundles/iPhone/Vodafone_hu.bundle) tehát a Payload mappát kihagytam a játékból

    kikapcs/bekapcs
    Eredménytelenül 🙁 maradt a “vodafone HU 16.0”

  60. lehet, h bekavar a Zeppelin tweak? Pedig ki van kapcsolva…

  61. @Zsolti: az iTunes csak akkor fogadja el, ha előtte beállítottad, hogy egyáltalán kezelje őket. azt megcsináltad? de akkor másold be a System/Library/Carrier Bundles/iPhone/ alá, és mindenképp indítsd újra a készüléket – adott esetben a hálózati beállítások törlése is érdemes lenne.

    ha te hozod létre a mappákat, akkor azok jogainak megfelelőnek kell lennie, tehát mobile legyen az owner, általában 755-ös jogokkal, mert ha root és nem 755, akkor az okozhat gondot.

    a Zeppelin belenyúlhat mindebbe, mert az épp a szolgáltató kijelzését módosítaná, de nem használom, így passz.

  62. @Jadeye: Van haladás 🙂
    Zeppelint letöröltem.
    Mac-en megette az ipcc fájlt az itunes, amit fentebb linkeltél.
    Reboot.
    Az infóban már megjelenik a vodafone HU 18.1 🙂
    Ellenben még mindig nincs LTE :-/ választási lehetőség a belállítások/Mobiltelefon-ban

  63. @Zsolti: hálózati beállítások törlése is volt?

  64. @Jadeye: megvolt ez is.
    Ebben a sorrendben:
    hálózati beállítások törlése
    terminalban parancssor kiad
    itunes, ipcc betöltése
    telefon reboot.
    Eredmény: sajna még mindig nincs LTE 🙁

  65. @Zsolti: a SIM-kártyád egyébként megfelelő az LTE-hez? érdemes lenne bemenni a szolgáltató egyik ügyfélszolgálatára, és ezt is ellenőriztetni, vagy felhívni őket. elképzelhető azonban, hogy az iOS 8-ra való frissítést fogják először javasolni.

    közben kicsit keresgéltem, és korábban volt egy olyan technikai akadály, hogy a Vodafone 800/2600MHz-en szolgáltat LTE-t, de azt meg az iPhone 5 nem tudja. ha jelenleg is ez a helyzet, akkor az iPhone 5-tel nem fog menni a Vodafone hálózatán az LTE. lásd a hozzászólások között, itt: http://szifon.com/2014/11/13/mar-a-vodafone-nal-is-elerheto-az-lte4g/#comment-202349

  66. köszi
    Kollégámnak szintén i5-je van, iOS 8, vodafone HU 20-as bundle-lal. Nála választható az LTE… de ugye “minek”…
    Tehát i5-n nem fog hasítani a vodás LTE 🙁


Add a Comment