Az LTE blokkolása, és a 2G/3G kapcsoló visszaszerzése Telenor és iPhone esetén

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Korábban már írtunk ugyanebben a témában egy cikket, de akkor a T-Mobile (azóta Telekom) volt az a szolgáltató, ahol ezt meg lehetett oldani egy ideig még akár jailbreak nélkül is. Most a Telenor esetén vesszük elő ugyanezt a kérdést, ahol jelenleg szintén van megoldás erre.

Telenor_LTE_kapcsolo_01 Easter egg: "moDiladat-sebességek"… ;)

Ez a leírás tehát most is azok számára lehet hasznos, akik nem használják az LTE-t, de még a 3G-t is szívesen kikapcsolnák, mert ahol élnek, vagy amerre járnak, gyenge a 3G-s térerő, de a készülék esetleg mégsem áll vissza EDGE-re, és adott esetben emiatt nem tudnak telefonálni vagy internetezni sem. Lássuk a lehetőségeket.

A dolog kivitelezéséhez jailbreak nélküli készülékeken egy restore lesz szükséges, ugyanis még a 8.1.2 esetén sincs benne a rendszerben a Telenor bundle-je. Utána természetesen visszaállíthatjuk majd az adatainkat a biztonsági mentésből, készüljön az az iTunes-ban, vagy az iCloud használatával.

Jailbreakelt készülék esetén is javasolt a biztonsági mentés, de itt sokkal egyszerűbb dolgunk lesz, mert hozzáférünk a fájlrendszerhez, és így nem kell restore, ezért kezdjük is ezzel.

Jailbreakkel

A korábbi grafikus logós cikkben már leírtuk, hogy az iOS az utólag telepített, a szolgáltatói beállításokat tartalmazó frissítéseket a “/private/var/mobile/Library/Carrier Bundles/iPhone” mappa alatt tárolja. Az itt található beállításokat a rendszer akkor veszi figyelembe, ha a bundle verziószáma nagyobb, mint a rendszerben alapértelmezetten található bundle-é. Ez utóbbiak egyébként a /System/Library/Carrier Bundles/iPhone alatt vannak.

A következőket kell tehát tennünk:

  1. másoljuk le a /private/var/mobile/Library/Carrier Bundles/iPhone/Telenor_hu.bundle mappából az overrides_N41_N42.plist, overrides_N48_N49_N51_N53.plist és overrides_N56_N61.plist fájlokat (és ha van, akkor a .pri kiterjesztésűeket is);
  2. töröljük le őket a telefonról (és ha van, akkor a .pri kiterjesztésűeket is);
  3. indítsuk újra a készüléket.

Az újraindítás után már el is tűnt a beállításokból az LTE kapcsoló, és helyette ott van, hogy választhatunk a 2G/3G/LTE között, ahogy a cikk elején lévő képen is láthatjuk:

Telenor_LTE_kapcsolo_03

Jailbreak nélkül

Ebben az esetben kicsit nehezebb a dolgunk, hiszen nem férünk hozzá a fájlrendszerhez, így a már a készüléken lévő, az LTE-beállításokat tartalmazó bundle-höz sem. Ezért a grafikus logók telepítésénél már ismertetett IPCC-s módszert fogjuk használni egy speciális IPCC-vel. Ugyanakkor mivel az utólag telepített bundle-ök esetén a fájlokat csak felülírni lehet, de törölni nem, így ebben az esetben először egy restore-ra van szükség, vagy a készüléken az összes adat és beállítás törlése opcióra, mert csak így törlődik a készülékről a Telenor bundle-je és azzal együtt az override fájlok. De nézzük lépésről lépésre.

Az egészhez előfeltétel, hogy az iTunes engedélyezze a külső carrier beállítási frissítések telepítését, tehát ne csak azokat, amiket ő maga töltene le, hanem amit mi akarunk betallózni. Ehhez a következőket kell tennünk:

OS X esetén:

  1. Indítsunk egy Terminal-t, és írjuk be a következő parancsot, majd nyomjunk Enter-t:
    defaults write com.apple.iTunes carrier-testing -bool YES
  2. Indítsuk el újból az iTunes-t.

Windows esetén:

  1. Írjuk be a következő parancsot a futtatásba, majd nyomjunk Enter-t:
    “%ProgramFiles%\iTunes\iTunes.exe” /setPrefInt carrier-testing 1
  2. Indítsuk el újból az iTunes-t.

Ezután töltsük le a módosított Telenor bundle-t, amiben az eredeti bundle-ből eltávolításra kerültek az override-fájlok és az azokhoz tartozó aláírás-fájlok:

Ha az előkészület előbbi részeivel megvagyunk, jöhet a tényleges része a dolognak.

  1. készítsünk egy biztonsági mentést (backup) a készüléken lévő adatokról, ezt megtehetjük az iTunes vagy az iCloud segítségével;
  2. restore-oljuk a készüléket VAGY mivel a készülék nem jailbreakelt, így használhatjuk a Beállítások / Általános / Visszaállítás alatt az Összes tartalom, beállítás törlése opciót is;
  3. aktiváljuk a készüléket, és ha az iTunes feldobja, hogy frissítsük a szolgáltatói beállításokat, akkor nyomjunk a mégsemre:
    carrier_frissites_iTunes12
  4. OS X esetén az ALT, Windows esetén a SHIFT billentyűk lenyomása közben kattintsunk a felső, Check for Update (Szoftverfrissítés keresése) gombra;
  5. a megjelenő ablakban tallózzuk be az előbb letöltött IPCC fájlt;
  6. az iTunes egy kis ablakban kiírja, hogy frissíti a hálózati beállításokat, majd ez automatikusan bezáródik. Ezt követően visszaállíthatjuk az adatainkat az egész folyamat elkezdése előtt készített backupból.

Ezzel a készülékünkön a hivatalos 18.1-es verziójúval majdnem egyező bundle lesz, ami viszont nem tartalmazza a 2G kapcsoló eltüntetéséhez, és az LTE működéséhez szükséges konfigurációs fájlokat. Ráadásul ameddig a bundle verziója nem frissül ismét, addig ez a verzió marad a készüléken – és a készülék sem figyelmeztet majd folyton arra, hogy elérhető lenne a beállítások frissítése:

carrier_frissites_iOS

Az utólag telepített bundle a jelek szerint továbbra sem kerül bele a backupba, így azt egy restore után újból fel kell tegyük, szintén még azelőtt, hogy az iTunes vagy a készülék frissítené azokat. Amennyiben véletlenül az automatikusan felkínált frissítést tesszük fel, akkor kezdhetjük ismét a restore-ral.

Azon ne lepődjünk meg, hogy a bundle telepítése után az MMS és az LTE APN-beállításai eltűnnek – ezeket ugyanis a carrier.plist tartalmazza, így a szerkesztésük szügségtelen, de az internetes és a tethering APN továbbra is szerkeszthető marad:

Telenor_LTE_APN

Az LTE-hez tartozó konfigurációs (override) fájlok nélkül elképzelhető, hogy az LTE nem fog működni – viszont ez ugye nem is érdekes azok számára, akik szeretnék eleve kikapcsolni.

Grafikus logók?

A korábbiaktól eltérően a carrier.plist egy ideje már nem tartalmaz a grafikus fájlokról szóló sorokat, így a grafikus logókra jailbreak nélkül egyelőre nem találtunk működő megoldást.

Az eredeti beállítások visszaállítása

A visszaállítás szerencsére egy fokkal egyszerűbb mindkét esetben. Jailbreakelt készüléken egyszerűen másoljuk vissza a korábban lementett override fájlokat – vagy ha azok bármi okból már nincsenek meg, akkor töltsük le a gyári bundle-t, és nevezzük át ZIP-re, majd bontsuk ki őket belőle. Jailbreak nélkül pedig mindössze a gyári 18.1-es bundle-t kell a fentebb említett betallózós módszernél kiválasztani, telepíteni, és kész.

Minden esetben érdemes lehet a telepítés után újraindítani a készüléket, de valójában enélkül is működnie kell.

A fenti leírás a magyar Telenor esetén elérhető LTE beállításait módosítja, és csak addig fog működni, ameddig az iOS nem tartalmazza még beépítve a Telenor bundle-jét. A magyar Telenorhoz tartozó fájlok értelemszerűen nem működnek más szolgáltatóval.

Kérünk mindenkit, hogy mielőtt bármit is tenne a készülékével, figyelmesen olvassa el az ebben a cikkben foglaltakat, és mérlegelje az esetleges lehetséges kockázatokat, valamint készítsen biztonsági mentést a készülékén található adatokról. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből fakadó problémákért nem tudunk felelősséget vállalni.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Az en iphone 5-om gyarilag fuggetlen, megsincs ilyen beallitasi lehetosegem. Nem is volt. Mit tudok tenni hogy legyen? En is restore-oljak? Nincs jb

  2. Ha jól értelmezem a cikket, akkor a JB nélküli készülékeken sem szükséges restore-ral kezdeni, abban az esetben, ha a 8.1.2 telepítése óta folyamatosan feldobálja a “Szolgáltatói beállítások frissítése” ablakot, ahol a felhasználó mindig a “Ne most”-ra nyom.
    Példa: kedves barátom Telenoros, és amikor megvette a telefont, mondtam neki, hogy ne frissítse a beállításokat, mert azzal el fog tűnni a 2G-s opció. Ebből kifolyólag nála a gyári (restore utáni) állapot lehet, ugye?

    Nem tudom hány ilyen kitartó felhasználó lehet még, de ha úgy van, ahogy leírtam, akkor érdemes ezzel kiegészíteni a cikket.

  3. @Vikitorony: mivel a többség egyszerűen rányomott a beállítások frissítése opcióra, így már fent van a készüléken a beállítás. ez nem a 8.1.2 megjelenése, hanem már 2014. október 14. óta elérhető (tehát még az október 20-án megjelent 8.1 előtt óta).

    ha meg nem nyomott rá valaki, akkor meg folyamatosan feldobja ezt az értesítést a rendszer vagy az iTunes, ami eléggé zavaró tud lenni. ha ekkor felteszed a cikkben megtalálható, módosított bundle-t, amiből kivettük az override fájlokat, akkor többet nem nyavajog sem a készülék, sem az iTunes, és nem vész el a 2G opciója sem – ellenben az LTE esetén lehetnek problémák, hiszen a beállítások frissítése épp az ahhoz szükséges adatokat tartalmazza.

  4. @Jadeye az a beallitas nincs hogy 2g/3g kapcsolo. Ki es bekapcsolni tudom a mobilinternetet illetve a 4g-t, de az ki is van kapcsolva mindig mert nincs ra dijcsomagom, viszont sokszor eleg lenne csak a 2g mert 3g-vel jobban merul a telom

  5. köszi, faszán működött.

    Esetleg az ázsiai telókról hiányzó FaceTime-al kapcsolatban van valami hasonló mágia?
    Az összes visszaállítást próbáltuk már a készüléken, semmi, hiányzik maga az app és a beállítások menüpont is.
    Rohadt frusztráló

  6. @fleshman: ha a készüléken a regionális beállításokat átállítva sem jelenik meg, akkor jailbreak nélkül várhatóan nem fog menni, de CommCenter patch után az épp használt szolgáltató bundle-jében a carrier.plist-et módosítva hozzáadod az AllowsVoIP kulcsot boolean típussal, true értékkel, ezután reboot, meg kell jelenjen a FaceTime ikon, majd még egy reboot, és fel fogja dobni az iOS, hogy akarod-e aktiválni a FaceTime-ot és hogy az aktiváló SMS adott esetben pénzbe kerül. persze ettől még lehet, hogy mobilneten továbbra sem fog menni, ha az adott szolgáltató szűri a VoIP-ot, ilyenkor maximum Wi-Fi vagy VPN kell.

    google: How to activate Facetime in the Middle East On iOS8

  7. @Jadeye: Nem teljesen egyertelmu: a Telekom eseten is van lehetoseg mindharom technologia (E/3G/LTE) kozotti valtogatasra, vagy csak E/3G kozottire, ilyenkor viszont nem lesz LTE kapcsolo?

  8. @Petykó István: ha “Carrier 18.0” szerepel ott, akkor nem települt a carrier bundle a készülékre, mert akkor Telenor HU 18.1-et kellene írnia. pontosan követted a cikk utasításait, lefuttattad a szükséges parancsot a carrier bundle telepítése előtt?

  9. Sziasztok! Ma csináltam egy gyári beállítást, mert már csinált érdekes dolgokat a teló (5s). És nem nagy örömömre hasonló képen jártam, eltűnt a 2G-3G kapcsoló. Vodafone-nál van erre valami lehetőség? Üdv

  10. Windows 64 bit esetén pedig a futtatásba ne jó beírni a fenti Windows-os parancsot.
    Oda ez való:

    “C:\Program Files (x86)\iTunes\iTunes.exe”/setPrefInt carrier-testing 1

  11. Üdv! i5s,független,telenor kártyával használva 8.1.3 iOS-en akarom megcsinálni. Legújabb iTunes van fent és már az elején hibát dob (nem található) amikor a futtatáshoz beírom amit kell. Win7 64bit,mindkét beírást próbáltam. Mi a gond?

  12. Tanácsot szeretnék kérni:
    Adott egy lassan 3 hete Telenor SIM-mel használt gyárilag független 5s, jailbreak nélkül, amin 8.1.2 van, és folyamatosan feldobálja, hogy frissítsem a carrier bundle-t 18.0-ról a legújabbra.

    Ugye jól gondolom, hogy ha ezt megtenném, akkor nem csak a 2G-s kapcsoló tűnne el, hanem az APN megváltoztatásának a lehetősége is?!
    A 2G-s kapcsoló most a kisebb kérdés, ugyanis az “online” APN-en tiltva van a VPN, így az csak a “net”-en használható!
    Tehát ha nekem munka miatt szükségem van mobilneten keresztül a VPN használatára, akkor nem szabad feltennem a friss bundle-t, mert azzal megszűnik az APN változtatásának lehetősége, és a gyári “online”-t kényszerülök használni, ahol nem működik a VPN. Ugye?

    Telenor VPN tiltás link: http://mobilarena.hu/tema/vpn_de_hogy/hsz_272-272.html

    Egyébként a Telenortól lehet kérni “speciális” bundle-t, amiben a “net” APN van mindenhol megadva?

  13. Sziasztok! Nálatok mennyi az átlagos Le/Feltöltés LTE-n a Telenornál? Budapest 3. kerületbe csak 7mbit-et mér lefele, felfele a 2 épphogy megvan, a 3G-nél is elég hasonlókat mutat. Ez normális, vagy jól érzem, hogy ennél kicsit gyorsabbnak kéne lennie a “Hipernetnek”? Telenort felhívtam, azt mondták hogy “elvileg” minden rendben van, megérné bemenni?

    (iPhone 5s, 8.1.4)

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!