fbpx Skip to content

Steve Jobs 1955. február 24-én született San Franciscóban. Az Apple társalapítója, aki több iparágban is jelentős nyomot hagyott maga után, ma lenne 59 éves.

10

Steve a napvilágot Abdulfattah Jandali és Joanne Scheible gyermekeként látta meg. A fiatalok a Wisconsin-i Egyetemen találkoztak, és akkori helyzetükben a kis jövevény örökbe adása mellett döntöttek. Így lett Steve végül Paul és Clara Jobs gyermeke.

Steve híres volt arról, hogy a valóságot a saját szemszögéből nézte, így sokszor azt a saját kedve szerint formálta (jusson eszünkbe például az iPhone 4 esetén az “antennagate”), egyfajta “valóságtorzító mezővel”, így sok nemből tudott igent csinálni. Volt ugyan, hogy saját cégét is elvették tőle egy időre, de ekkor megalapította a NeXT-et, amit szintén képes volt sikerre vinni. Majd amikor visszatért a már haldokló Apple-höz, azt újból nyereségessé tette. Vezetői stílusa és maximalista hozzáállása miatt eléggé kiemelkedett az átlag közül, és emiatt sok kritikát is kapott.

Az iPod és az iTunes megváltoztatta a zenehallgatásai szokásainkat, az iPhone pedig azt, ahogyan az okostelefonokra tekintünk, az iPaddel pedig a táblagépek esetén is megszabta az Apple az irányt.

Tim Cook is megemlékezett ma Steve születésnapjáról, megemlítve a híres “stay hungry, stay foolish” mondatot is:

Steve 2011. október 5-i halála az elhúzódó hasnyálmirigyrákja miatt gyakorlatilag várható volt, mégis sokakat megdöbbentett – főleg mert Tim Cook pedig épp előtte egy nappal, október 4-én tartotta az iPhone 4S-ről, iOS 5-ről és az iCloudról szóló keynote-ot.

Korábbi cikkünk Steve életéről, képekkel: Steve Jobs élete képekben

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. Nyugodjon Békében!

  2. Nyugodj Békében Steve!

  3. És boldog születésnapot!

  4. Nyugodj békében Steve!

  5. Bazz…Nekem okt. 5-én van a szülinapom…
    Akkor éppen az ajándékomat bontottam mikor Steve Jobs meghalt 🙁

    Nyugodj békében Jobs 🙁

  6. Néha azt érezzük egy nagy ember iránt, mintha családtag lenne. Így az elvesztése is jobban fáj.
    Nyugodj békében, Steve, és legyél boldog a túlvilágon!

  7. 60. evfordulora kidobhatna az Apple egy limitalt iPad-et Jobs kepevel a hatoldalan. Tuti cuccos lenne es tuti, hogy vennenek belole. Meg en is :).

  8. Az élet mely el ragadot,
    Halálod mely életet adott.
    Álmok oly nagysága él bennünk
    Melyet életed adott nekünk.

    Miklos Kovacs
    (Trigmegistos)

    Nyugodj békében.

  9. Requiescat in pace, Stephanus Labor(es)…

  10. Nyugodjon békében. Mióta Nincs szegény az iphone egyre sza..bb

  11. Miota nincs steve azota szar az osszes iphone 5,5s 🙁

  12. Mielott vki le tamadna en is iphont hasznalok 5s gold 64 gb 1 het utan ment is a szervizbe…..

  13. Én is lecsereltem black berry re z10 re minden téren veri az iphont és ár érték arányba is sokkal jobb

  14. Na lököttek én 6 x voltam kicseréltetni a telefont és 7. Re kaptam egy tökdéleteset! Ez viszi a pálmát és nem a sírás! Papir zsepi nem kell? 100 vagy 1000 es kell?


Add a Comment