fbpx Skip to content

Nemrég egy új “trükk” híre terjedt el az almás közösségben: az állítás szerint az iOS-eszközünk repülős módban sokkal gyorsabban feltölt, mint azt készenléti állapotában vagy használat közben tenné. Kipróbáltuk.

iPhone 8 vezeték nélküli töltés

A gyorsabb töltést azzal magyarázzák, hogy repülős módban a készülék nem kapcsolódik sem a Wi-Fi, sem a mobilhálózatra, így nem érkeznek értesítések és hívások vagy üzenetek sem, márpedig az egyszerű, készenléti állapotban történő töltést épp ezek lassítják, mert közben fogyasztják az akkumulátort.

Nyilván ha mondjuk filmet nézünk a készüléken annak töltése közben, vagy egy játékban aprítjuk az ellenfelet, ezek miatt a töltési idő hosszabb lehet, mintha csak simán bedugnánk a készüléket, és nem nyomogatnánk, miközben tölt. Ugyanakkor az Apple sehol nem említi, hogy a készülékeinket repülős módban, vagy adott esetben eleve kikapcsolva kellene töltenünk. (A kikapcsolva töltés egyébként trükkös, hiszen kikapcsolt készüléket bedugva az automatikusan bekapcsol, tehát utána ki kell kapcsolnunk, és akkor kikapcsolva marad. Persze így nem látjuk azt sem, mikor tölt fel.)

A (nem reprezentatív!) teszthez egy 2013.11.12-én vásárolt iPhone 5s-t, és egy 2011.12.05-én vásárolt iPhone 4s-t használtunk. Egyik készüléken sincs jailbreak. Az iPhone 5s-en 7.0.4 fut (amerikai modell, azokra nincs 7.0.5), az iPhone 4s-en pedig 7.1 beta 5.

A teszt előtt mindkét készüléken kikapcsoltuk az automatikus lezárást, mert így akkor pontosan látható, hogy hol tart a töltés. Emellett kikapcsoltuk még az automatikus fényerő-szabályozást, és középre állítottuk a fényerőt. Utána kilőttük az összes futó alkalmazást azok multitasking listából való eltávolításával, valamint a kikapcsolási csúszka megjelenése után a home gomb nyomva tartásával a csúszka eltűnéséig, és még teljesen ki- majd vissza is kapcsoltuk a készüléket. Készenléti állapotban mindkét készülék ugyanarra a Wi-Fi hálózatra csatlakozik, ugyanazok az adatok és alkalmazások vannak rajtuk, és így például a facebookról érkező push üzenetekből is ugyanannyit kapnak. Az eltelt időt a készülék saját stopper funkciójával mértük.

Így a teszt során a két töltési folyamat közötti összes különbséget csak a repülős mód bekapcsolt állapota jelentheti, minden más paraméter ugyanaz, tehát a töltési időből kiderül, hogy az gyorsabb-e repülős módban, vagy sem.

Lássuk, milyen eredményeket kaptunk.

LEGO_Lightning

Készenléti állapotban

10%-nyi plusz töltöttség eléréséhez készenléti állapotban a következő időtartamokra volt szükség (perc:másodperc,századmp.):

  • iPhone 4s esetén: 18:45,53
  • iPhone 5s esetén: 10:10,03

Újabb 15% töltöttséghez pedig a következő időtartamokra:

  • iPhone 4s esetén: 35:59,74
  • iPhone 5s esetén: 15:32,88

A töltés ezen szakasza alatt folyamatosan érkeztek push üzenetek némi facebookos csevegés eredményeként. Ezekre az üzenetekre sosem a készüléket nyomogatva válaszoltunk, hanem a MacBookon. Az ezzel elért összesen 25% plusz töltöttség után a készülékeket repülős módba tettük.

Repülős módban

10%-nyi plusz töltöttség eléréséhez repülős módban a következő időtartamokra volt szükség:

  • iPhone 4s esetén: 20:21,47
  • iPhone 5s esetén: 10:35,45

Újabb 15% töltöttséghez pedig a következő időtartamokra:

  • iPhone 4s esetén: 31:59,11
  • iPhone 5s esetén: 16:29,45

Összegezve

10% plusz töltöttség eléréséhez iPhone 4s esetén készenlétben 18:45,53 kellett, míg repülős módban 20:21,47. Ebben az esetben tehát még majdnem 2 perccel több kellett az elvileg gyorsabb repülős módú töltésnek ugyanannyi plusz töltéshez. Újabb 15% töltéshez készenlétben 35:59,74, repülős módban pedig 31:59,11 kellett. Tehát esetünkben az előbbi plusz idő itt (arányosan) mínuszként jelentkezve gyakorlatilag nullára hozza ki a különbséget.

Ugyanez a helyzet az iPhone 5s esetén is. 10% plusz töltöttség eléréséhez készenlétben 10:10,03, míg repülős módban 10:35,45 kellett. Ez jóformán ugyanannyi. További 15%-hoz készenlétben 15:32,88, repülős módban pedig 16:29,45 idő volt szükséges, ami szintén tekinthető ugyanannyinak.

Mi tehát nem tudtuk igazolni azt, hogy ez a trükk működne.

De ez nem csak nekünk nem sikerült, ugyanis például a TUAW is hasonló eredményeket kapott. Tesztjükben ők is csak 2-3 perc eltérést tapasztaltak, ami messze nem annyi, hogy megérje cserébe elérhetetlenné tenni a készülékünket.

Ha viszont az éjszaka során töltjük a készülékünket, akkor nincs szükség a töltési időt számolgatni, hiszen reggelre biztosan feltölt.

A készülékek gyorstöltése kapcsán például ezeket a cikkeinket érdemes elolvasni:

Legutóbbi frissítés: 2017.12.11.

Olvasd el a hozzászólásokat is

27 Comments

  1. Az ugye megvan, hogy az elso 25%(asszem) teljesen mas modon toltodik?

    Csinaljatok ugy egy tesztet, hogy lemerititek csontra, aztan radugjatok egy FALI toltohoz(nem gepbe). Egy masik keszulekkel merjetek az idot, aztan majd kiderul. A telefon kepernyoje legyen KI kapcsolva midnket esetben. Ja, es ha meg kell egy kis rahatas, menjetek olyan helyre ahol 2-3 csik van 3G-n.

  2. Úgy tölt a leggyorsabban, ha feldugod töltőre és kikapcsolod.

  3. @FekaBa: nem értem, milyen 25+10%-ra gondolsz.

    @mazsi1911: a teszt körülményeit fent leírtuk, de nem nulláról, hanem 36% és 33%-ról kezdtük a töltést. nem egészen értem viszont, hogy mit számítana a 3G akárhány csíkja is a repülős módban. nem igaz?

  4. én még pontos tesztben nem mértem, de vannak az ilyen akku-s appok, (amik tudom, hogyha írnak időt, az általában csak elég durva becslés), de iPad-en(2-es sima wifis) több időt mutat akkor, ha repülős üzemmódba átkapcsolom, és úgy kapcsolom be a wifit. vagy ez mondjuk most így bele gondoltam, lehet azért, mert repülős üzemmód kikapcsolja mondjuk a gps modult?

  5. @bazsiihmv: ha kikapcsolsz a készüléken egyes szolgáltatásokat, az nyilván lassabban fog merülni. a GPS csak akkor meríti a készüléket, ha használod is a GPS-t. tehát pusztán attól, hogy be van kapcsolva a GPS, még nem merül jobban a készülék. amellett sima Wi-Fi-s iPadben nincs GPS modul, az csak a mobilnetes verzióban van.

  6. @Jadeye: hmm, ezt nem is tudtam. akkor ezek szerint, amikor kinn van a piktogramm, akkor csak a wifivel végez ilyen behatárolást. csak azért furcsa, mert hát elvileg így akkor csak a wifi működik alapból is, meg akkor is, ha repülős üzemmódban bekapcsolom szintén a wifit. vagy ezeken kívül milyen szolgáltatásokat kapcsolhat ki még a repülős üzemmód egy csak wifis iPad-en?

  7. @bazsiihmv: például a bluetooth-t, ha az be van kapcsolva. de az ilyen appok legtöbbször pontatlan információkat mutatnak, mert nincs olyan API, ami alapján valóban pontos adatokat tudna kiszámítani.

  8. @Jadeye: bt is kikapcsolt, de amúgy igen, valószínű 2 különböző értéket írtak bele az app-ba és annyi. azért majd egyszer letesztelem, hogy valóságban lesz-e különbség. 😀

  9. “Ebben az esetben tehát még majdnem 2 perccel több kellett az elvileg gyorsabb repülős módú töltésnek ugyanannyi plusz töltéshez. Újabb 15% töltéshez készenlétben 35:59,74, repülős módban pedig 31:59,11 kellett. Tehát esetünkben az előbbi plusz idő itt (arányosan) mínuszként jelentkezve gyakorlatilag nullára hozza ki a különbséget.”
    Az ugye megvan, hogy ha 36-32-2=2, ami GYAKORLATILAG nem egyenlő a nullával! Legalább számolni tanulj meg az ég áldjon meg!!
    Előbb leírod, a mért eredményeket, amiből ha kivonod a 2 percet, akkor 2 perccel jobb idő jön ki (számolj csak utána nyugodtan! :)), azután leírod a nyilvánvaló hülyeséget! Bravo!! Ált. iskola 2. osztály…….ajánlom a figyelmedbe!

  10. do not disturb(ne zavarjanak) funkcional 1-2% novekedest mertem en keszenleti modban merve net kikapcsolasa mellett.:) iphone 4.

  11. Nekem ugy tolt a leggyorsabban ha radugom az iPad toltore.

  12. @Jadeye: Pedig teljesen egyértelmű, amit FeKaBa írt, nem értem, hogy nem érted. Az akkumulátor nem egy kancsó, amibe szépen csorgatod bele a vizet. Az a furcsa, idegen szó, amit használt, a karakterisztika, azt jelenti, hogy van egy meghatározott képe annak, ha egy akkumulátor-töltési ciklust egy idő/töltöttség koordinátarendszerben ábrázolunk.
    Néhány példa (ha a linket megenné valami, guglizz rá erre “battery charging characteristics” és válts képekre):
    https://www.google.hu/search?q=battery+charging+characteristics&newwindow=1&safe=off&espv=210&es_sm=122&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=f6EBU9niBYnxhQeBhoA4&ved=0CC8QsAQ&biw=1289&bih=804

    De a lényeget összefoglalom: a teszt egy hülyeség ebben a formában, teljesen értelmetlen. Merítsétek le a telefonokat nullára, aztán mehet az első töltési ciklus, úgy, hogy beléptek a telefonokba, amikor magukhoz térnek. Aztán újabb merítés, bekapcsolás, és mehet repülő módba a telefon. Természetesen végig azonos körülmények, fali töltő, stb…
    Ha van még kedvetek, akkor ugyanezt a két ciklust eljátszhatjátok USB-s töltéssel (de ugyanarról a gépnek ugyanarról az USB-portjáról kéne tölteni mindkettőt), így arról is képet kaphatunk, hogy a fali/usb töltés között milyen különbségek vannak.

  13. @hammerjoe: arányosan nem szoroztad fel. az első esetben 10% töltéséhez vesztettél 1:36-ot, aztán további 15% töltésekor nyertél nem egészen 4 percet. a 10 és 15 egymáshoz való aránya 1.5, 1:36*1.5=2:24, ami elhanyagolható különbség a nem egész 4 perchez. és így gyakorlatilag nulla.

    lehet itt pörögni a századmásodperceken is akár, meg általános iskolai matekkal példálózni, de nem tölt annyival gyorsabban, hogy cserébe megérje, hogy nem vagy elérhető. utána a nem fogadott hívások/üzenetek/értesítések megválaszolása meg eleve többet fog fogyasztani, főleg útközben.

    (amellett az iPhone 4s még elég régi is, és beta rendszer van rajta, így az annak kapcsán mért értékek kevésbé tekinthetőek mérvadónak a hivatalos iOS-verzióval szemben.)

    @norbiv6: mert az iPad töltő 10W-os, míg a sima iPhone töltő csak 5W.

    @Before: “Az a furcsa, idegen szó, amit használt, a karakterisztika”
    semmi szükség ilyen hangnemre. mi próbáltuk a lehető leghétköznapibb helyzetet előállítani. nyugodtan készíthet bárki saját tesztet.

    továbbra sem értem, milyen 25+10%-ra gondol bármelyikőtök is, amikor 10+15%-os mérésről van szó.

    “a teszt egy hülyeség ebben a formában, teljesen értelmetlen”
    a teszt a képernyő bekapcsoltsága kivételével teljesen életszagú, elvégre hányszor fordul az elő, hogy nullára merített készüléket fali csatlakozóba dugsz napközben? napközben már X% töltöttségről (általában ráadásul még 50%, vagy több) dugod be laptopba vagy autóstöltőbe valamennyi időre, amikor épp, hogy a gyors töltés számít.

    “végig azonos körülmények, fali töltő”
    végig azonos körülmények voltak. a fali töltő ugyanannyit ad le, mint egy USB-port a Mac-en, úgyhogy ott nem lenne különbség.

    “miért kerültem moderálandó csoportba”
    a moderációs rendszer automatikus, de ezt már számtalanszor leírtuk. kulcsszavakra, adott linkekre szűr, köszönhetően azoknak, akik szemeteltek, így néha olyat is megfog, amit nem kellene.

  14. @Jadeye: még mindig nem érted a lényeget. (A kísérlet körülményei megfelelők voltak, ezzel minden oké.) Nem beszéltem semmilyen százalékról, legalább is én biztosan nem. De ha megnézel egy töltési görbét, látható, hogy az első 30 százalék gyorsabban töltődik fel, mint a második 30 százalék (tök mindegy, milyen százalékértékeket írok, a jelenség maga a lényeg). Ha nem életszerű, hogy nulláról töltsétek a telefonokat (elismerem, hogy én se hagyom lemerülni soha, tehát ebben van igazság).
    A teszt értelmetlensége nem ezekből ered, hanem abból, hogy egy töltési ciklust osztasz ketté, amiben az első részidőt így, a másodikat úgy méred. Valós eredményeket azonban csak akkor fogsz kapni, ha KÉT alkalommal mérsz és mindkét alkalommal minden körülmény teljesen megegyezik, kivéve persze a repülő mód használata. Tehát legyen egy küszöbérték, aminél tölteni kezdesz (20%?) és töltsd egy telire, vagy egy szintén egységesen megállapított töltöttségi szintig (50%?).
    Egyébként már a saját számaitokon is látszik, hogy a teszt nem jó, hiszen az első 10% növekmény 20:21 alatt következett be, a következő 15%-nyi pedig 31:59 alatt, holott, ha a töltés sebessége egyenletes lenne, akkor a második részidőnek 30:32-nek (1.5 × 20:21) kéne lennie, szóval már itt látható, hogy ahogy telitődik az akku, úgy növekszik a további töltöttségi szintekhez szükséges részidő.

  15. Hát, volt itt egy lenyelt félmondat, de szerintem érthető, amit írtam.
    Az viszont durva, hogy mennyivel gyorsabban tölt az 5S… Ez vajon miért van így? Újabb az aksi és ezért, vagy valami új technológia van mögötte?

  16. Teljesen kikapcsolt keszuleknel ez sokkal latvanyosabb, foleg ipadnel. Valoban nem mindegy, hogy a toltesre szant energia egy reszet a keszulek elszipkazza a szolgaltatasok mukodtetesere vagy teljes egeszeben toltesre hasznalja. Az mondjuk meg erdekes kerdes lehet ha egy bekapcsolt iphonet az ipad 10w-os toltojevel toltunk akkor mi a helyzet, hiszen ez a tolto kepes sokkal nagyobb teljesitmenyre, mint amit az iphone toltese uzemeltetese igenyelhet.

  17. Bocs, már én is unom magam, de szerintem az akku állapota nagyon sokat számít a tesztben. Látszik, hogy a 4S töltése sokkal egyenetlenebb (főleg az a nagy eltérés a második rész 15 százalékos töltése esetén)… De az elején (még bekapcsolt telefonnal) is majdnem kétszeres az eltérés a két szakasz között, holott csak másfélszeresnek szabadna lennie az elvárásaitok (és valamivel nagyobb a realitás) szerint.

  18. @Before: “Nem beszéltem semmilyen százalékról, legalább is én biztosan nem.”
    azt írtad, hogy “teljesen egyértelmű, amit FeKaBa írt”, ő viszont százalékokról írt. de így már értem, az a gond, hogy folytatott töltésről van szó.

    de akkor ha most kiveszem a cikkből a beta iOS-t futtató, régi akkuval rendelkező iPhone 4s-t, akkor az megnyugtat? mert látom, mindenki ezen akadt fenn. ha meg csak az iPhone 5s maradt volna a cikkben, akkor meg jött volna az, hogy azért nem jó a teszt, mert csak egy készülékkel próbáltuk, de másikon biztos drámaian jobb lett volna így a töltés.

    az, hogy egy-egy részidő mennyi, az függ(het) a készülék típusától, de mindenképp függ az akku állapotától is, így nyilván egy régebbi akku nem feltétlen hozza ugyanazt, amit egy viszonylag új.

    de mérd le akkor te is, én biztos vagyok benne, hogy ugyanilyen 1-2 perc eltérés lesz csak, még 0-ról 100%-ra esetén is, ergo szerintem teljesen felesleges ezen rugózni.

  19. Nem, nekem azzal semmi bajom, hogy benne van a 4S, hiszen minden készüléket saját magával érdemes összehasonlítani. Természetesen nincs értelme a két készüléken kapott részidőket összehasonlítani, csak érdekességként jegyeztem meg, hogy milyen furcsa anomália van a 4S töltésénél, ami valószínűleg az öregedő aksinak köszönhető. (Nekem 2011 októberi, már volt is egy aksicserém még tavaly ősszel.)
    Van egy kósza emlékem egyébként, hogy hasonlókat olvastam valahol jó pár éve, vagy talán magamtól akartam kipróbálni, de az biztos, hogy amennyire teszteltem, nem volt szignifikáns eltérés a repülő mód javára…
    Nem akartam amúgy se kötözködni, se rugózni, egyszerűen csak hibásnak tűnt a kísérlet módja, ezt próbáltam szóvá tenni. A beletett munkát meg köszönöm.

  20. @Before: köszi a visszajelzést, nem vettem kötözködésnek. itt próbáltuk a leginkább hétköznapi környezetet megteremteni, aztán ez sikerült. de ha lenne értelme a repülős módban való töltésnek, akkor azt az Apple is kiemelné. illetve mivel általában éjszaka töltik a legtöbben a készülékeiket, így akkor meg mindegy is ez az esetleg megnyerhető 1-2 perc.

  21. Lenne egy ötletem a töltéssel kapcsolatban. Olvasgattam itt a kommenteket. Volt szó számokról meg mindenféle kikapcsolgatásokról, de a töltési görbe mondatra figyeltem fel leginkább. Az elsö 30% gyorsabb mint a következő 30%. Lehet hülyeség amit írok vagyis a törvény nem az, hanem az elméletem. Ohm törvénye: Egy adott ellenálláson a feszültséggel egyenesen arányos áram folyik SZOBAHŐMÉRSÉKLETEN. Töltés során melegedik az akkumulátor. Kíváncsi lennék egy olyan tesztre, ahol a szifon alá tesztek egy jégakut egy vékony műanyaggal, ami 20-21fokon tartaná az aksit

  22. @icoohp: A lítium kémiájú akkumulátorok nem melegednek töltés közben. A telefon persze melegedhet, mert a töltőáramkörön keletkezik némi veszteség. És azért gyorsabb a töltés eleje, mert egy lemerült akkumulátor jobban veszi fel a töltést, mint egy már majdnem teljesen feltöltött. Kb. ugyanaz az oka, mint egy kiszáradt szivacs esetén, amire az elején bárhova öntheted a vizet, be fogja szívni, utána viszont már keresni kell a száraz foltokat.

    Ennek a kísérletnek egyébként nem sok értelme van így, tekintve hogy nagyon sok ismeretlen maradt, az akku állapotán kívül például a szoftveres SoC algoritmus is (ami százalékot állít elő a képernyőn valamilyen adatok alapján). Gyakorlatilag azonban nagyon egyszerű a helyzet, hiszen a lényeg az, hogy a hasznos felvett teljesítménynek fedeznie kell a telefon egyéb működő hardvereinek pillanatnyi fogyasztását és a töltés legnagyobb teljesítményfelvételű szakaszát is. Ha ez mondjuk készenléti módban/játék közben (a veszteségeket is beleszámolva) nem nagyobb, mint a töltő névleges leadott teljesítménye (5/10/12W), akkor a töltés nem fog hosszabb időt igénybe venni, mint kikapcsolva/repülős módba rakva. Ezt pedig akár egy boltban vásárolt konnektoros teljesítménymérővel is ellenőrizni lehet. Ha 5W-os töltőre 5W pillanatnyi fogyasztást ír, akkor a töltő maximálisan ki van használva, tehát csökkenteni kell az egyéb fogyasztást, hogy a töltés a legrövidebb idő alatt véget érjen (ilyenkor lehet értelme kikapcsolgatni a WiFi-t, 3G-t, Bluetooth-t, lejjebb venni a fényerőt, kilépni a játékból, stb.). Vagy erősebb töltőt kell használni… 🙂

  23. Na ez egy igen velős válasz volt remeg hasonlattal! Köszönöm

  24. @icoohp: Szívesen 🙂

    Azóta elővettem a fogyasztásmérőmet és csináltam tesztet. Azt tapasztaltam, hogy a töltés elején az iPhone-ok és az iPad is maximális teljesítményt vesz fel, azonban ez limitálva van az iPhone-oknál 6W-ra (a régebbieknél 5W-ra), az iPad-nél pedig 11W-ra (veszteségekkel együtt). Tehát hiába indítasz el mellette bármit, ennél többet nem fog felvenni a hálózatból. Körülbelül 50%-os töltöttségig (ez készülékenként és talán akkumulátorállapotonként is változhat) tölt maximumon, utána csökken a felvett teljesítmény. Ez ugye azt jelenti, hogy a töltés elején bármilyen extra fogyasztás lassítani fogja az akkumulátor töltődését. Ha standby módban van, akkor a háttéralkalmazásoknak elég kicsi a teljesítményigénye, ezek nem fognak sokat lassítani a töltésen. Viszont ha bármilyen hálózat be van kapcsolva (főleg a 3G-re gondolok), akkor az appok beállításoktól függően az időnkénti adatforgalom észrevehetően megnyújthatja a töltésidőt. Használat közben a nagy fényerőbeállítás többet fogyaszt iPaden, mint egy über-grafikás 3D játék. A töltés második felében erre már kevésbé érzékeny, hiszen a töltőnek ekkor már van némi fölös kapacitása, amit ki lehet aknázni.


Add a Comment