fbpx Skip to content

Frissítés: Magyarországon is elérhető lesz!

A mai nappal elindult a töltőadapterek kedvezményes cseréjére vonatkozó program, viszont egyúttal itthon is elérhetővé vált ez a lehetőség. A magyar AASP-k még nem kaptak róla pontos információkat, így egyelőre itthon a mai nappal még nem indult el a program, de frissítjük a cikket, ha már itthon is bevihetőek a gyanús töltők.

Az összes támogatott ország listája megtalálható a közlemény oldalán, de itt van egy kivonat az egyes országokról, és a kedvezményes árról:

tolto_program

Tehát akkor nincs egyéb teendőnk, mint bevinni a gyanús töltőadaptereket egy AASP-be (listájuk alább), és a szintén magunkkal vitt készülékeink után 1-1 darab adaptert vásárolhatunk a kedvezményes áron.

***

Pár nappal ezelőtt került ki az Apple oldalára egy közlemény, miszerint a hozzájuk bevitt, gyanús töltők helyett 10 dolláros kedvezménnyel kínálják a gyári töltőadaptert augusztus 16-ától kezdve. Ez annak az eredménye, hogy az utóbbi pár hétben több, adott esetben halálos balesetet okoztak a hamisított adapterek.

eredeti_hamis_tolto

Balról az eredeti, jobbról a hamisítvány

Korábban már mi is írtunk az olcsóbbnál is olcsóbb töltők lehetséges veszélyeiről, amely cikkben az Apple saját adapterének felépítéséről és működéséről is szó esett, érdemes elolvasni, elég komoly elektronikával rendelkezik egy ilyen apróság: Csak óvatosan az olcsóbbnál is olcsóbb töltőkkel!

Az augusztus 16-ától kezdődően igénybe vehető lehetőséggel a gyanús adaptereket a legközelebbi Apple Retail Store-ba, vagy Apple Authorized Service Provider-hez (AASP) kell bevinni, ahol ezeket majd környezetbarát módon megsemmisítik. Az így bevitt töltők után a vásárló 10 dolláros kedvezménnyel juthat hozzá a gyári adapterhez, és a magával vitt eszközeihez 1-1 darab adaptert vásárolhat a kedvezményes áron. (Az eszközöket azért kell bevinni, hogy a sorozatszámukat ellenőrizhessék, és ne az legyen, hogy valaki jogosulatlanul vásárol olcsóbban.)

Az Apple ezen ajánlata október 18-ával jár le.

apple_usb_adapter_csereprogram

Fontos megjegyezni, hogy az Apple üzletek dolgozói a helyszínen nem tudják teljes biztonsággal megállapítani, hogy az adott adapter valóban hamisított, és így esetleg kockázatot jelent-e, és ezzel kapcsolatban nem is adhatnak ezért tanácsot. Így ez a lehetőség azoknak szól, akik szeretnének biztosra menni, és inkább leadják azokat az adaptereket, amelyek forrásában nem biztosak, cserébe a kedvezményesen megvásárolható, eredeti adapterért.

Hazai helyzet

Mivel a hír önmagában semmit nem ér, ha nem tudjuk, itthon mi a helyzet, ezért közben megkérdeztük a magyar AASP-ket, ők mit tudnak minderről, és itthon is igénybe vehető-e majd ez a lehetőség.

Tőlük azt a tájékoztatást kaptuk, hogy mivel ők még nem kaptak ezzel kapcsolatos utasítást vagy információt az Apple-től, így itthon ez a program egyelőre nem lesz elérhető.

Az Apple ajánlatáról tájékoztató oldal alapján az látszik viszont, hogy a kedvezményes adaptercsere-program egyelőre csak 8 országban, így csak az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Kína, Németország esetén vehető igénybe. (Elképzelhető, hogy az országok listája később esetleg bővül, de természetesen jelezzük majd, ha valóban így lenne.)

Magyarországon egyébként a következő, az Apple Authorized Service Provider (AASP) programban résztvevő üzletek jogosultak a garanciális ügyintézésre:

  1. iStyle
    Cím: 1061 Budapest, Andrássy út 36.
    Telefon: 06 1 453 3939
    Szerviz nyitvatartási idő: Hétfőtől szombatig: 10:00 – 21:00, vasárnap 10:00 – 18:00
    http://istyle.eu/
  2. Almárium-Pro
    Cím: 1132 Budapest, Váci út 30.
    Telefon: 06 1 474 0305
    Nyitvatartási idő: hétfő–péntek 9.00–18.00
    http://almarium-pro.hu/
  3. Starking
    Cím: 1037 Budapest, Bécsi út 77-79.
    Telefon: +36 1 439 3333
    Nyitvatartási idő: munkanapokon 9:30-17:30
    http://www.starking.hu/

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. Ha lesz ilyen akció, akkor csak hamisakkal jogosultak a kedvezményre, vagy a rosszak (pl.: szigetelés szakadás) is.

  2. @RafaTzara: a fenti cikkben linkeltük az Apple ajánlatának részleteiről szóló oldalt, ennyit lehet tudni. a töltőadapter esetén nincs igazán szigetelés szakadás, az maximum a kábelnél lehet, de arról kérdezd meg azt, akinél a készüléket vetted (mi is megkérdezzük az AASP-ket). mindenesetre az ajánlat nem vonatkozik a kábelekre, csak a töltőkre.

  3. “Designed By California” 🙂

  4. Az a baj, hogy még így is drágább 🙁 Pl nézzük pl a szifon árakat. Az alma töltő 5600 Ft, ami kb 25 USD napi árfolyamon. A noname töltő 2890 Ft, ami kb 13 USD. Persze szeretném drágának mondani a szifonstore-t, de azt kell mondjam, hogy eléggé piaci árak vannak, sőt a töltő még olcsóbb is, mint AARP-knél. Nem néztem utána, de gyanítom, hogy külföldön is hasonló a különbség.

  5. Kínából rendelve 1,50 USD (300 ft) egy ugy. töltő. Sokaknak csábító, ha vesznek 3-4et melóba, kocsiba, otthonra, stb… nem is értem h Amerikába miért vesznek ugy töltőket az emberek, viszonyítva olyan, mintha nálunk 1200 forint lenne egy.

  6. @crampus: az, amit ugyanolyannak írsz, az a legkevésbé sem ugyanolyan belülről. és ezért óvakodnak az emberek az olcsóbbnál is olcsóbb kínai, hamisított vackoktól — ha elolvastad volna a cikket, láthattad volna, mert ezt linkeltük is:
    http://szifon.com/2013/07/16/a-hamisitott-toltok-komoly-kockazatot-jelenthetnek/

    úgyhogy bátran vásárolj csak 300Ft-os töltőadaptert, csak aztán ne csodálkozz, ha tönkrevágja a készüléked. az Apple adaptere kissé komolyabb belső felépítéssel rendelkezik, mint egy gagyi olcsó semmiség, de itt részletesen le van írva, mi a különbség, és hogy ez miért fontos: http://szifon.com/2013/06/07/csak-ovatosan-az-olcsobbnal-is-olcsobb-toltokkel/

  7. @RafaTzara: tönkrement a gyári töltőd szigetelése és ez a Hatalmasságos Apple szerint ez nem indok a garanciás cserére?

    Ez meglepett, nekem spec az iPhone töltőkábeleimnek (mind gyári, mert a faxom fog várni 6 hónapot, amíg ideér világvégéről az utángyártott), mind a 3 darabnak hasonló “használatot nem befolyásoló, emberi életre nem veszélyes” működési problémája lett az elmúlt 10 hónap alatt.
    Múlt héten túrtam elő mind, hogy egyben bezúdítsam T-mobiléknak. Majd ők lefocizzák a Hatalmasságos Apple-lel.

  8. @Jadeye: azért azt el kell ismerned, hogy a lehető leghűségesebb rajongói titulus esélyeseként is, hogy az Apple bőven húz az összes termékén. Viszont ami egyre idegesítőbb, hogy eddig nem folytattak ilyen kisstílű hozzáállást. Elromlott vmi szar, (pláne kiegészítő), vitted, cserélték.

    Nekem spec a müncheni Rosenstrassén papírt sem kértek egy gyári iPhone-füles kicseréléséhez, csak a (főnökszerű) arc leakasztott egyet polcról, kezembe nyomta és auvvíderzénelt egy egészségeset.

  9. @e53m62: már bocs, de egyrészt nem értem, hogy jön ide a személyeskedés (“a lehető leghűségesebb rajongói titulus esélyeseként is”), másrészt nem értem, mit kellene nekem elismerni. én sosem állítottam olyat, hogy az Apple-nek ne lenne haszna a termékein, hiszen van.

    azt meg, hogy nem cserélnek mindent azonnal, nyilván okkal teszik, elvégre megveszi valaki a 300Ft-os kínai utángyártott kábelt, bedöglik, aztán bemegy egy boltba kicseréltetni eredetire? ezt ugye te sem gondoltad komolyan? nyilván ha eredeti termékről van szó, azt cserélni fogják. a fenti esetben pedig csak azt tudtam leírni, amiről az ajánlat szól, ezek meg a töltőadapterek, és nem a kábelek. én nem dolgozom sem AASP-nél, sem az Apple-nél, így nem tudom, hogy miért az a szabály, ami, ezért írtam tehát azt, hogy ezt kérdezze meg tőlük, akinek nem világos valami. nem értem, ezért miért nekem kellene bármit is elismernem.

  10. @Jadeye: Nem személyeskedésnek szántam, ha így vetted, elnézést. Az a baj, hogy a hangsúlyt nem tudom legépelni, ezért mea culpa.

  11. @Jadeye
    Angol töltőt kicserélnek(utángyártott)?

  12. @Jadeye:
    Csak 5W-osra cserélik ki vagy 10/12esre is?

  13. @Jadeye:
    Köszönöm a gyors választ.


Add a Comment