fbpx Skip to content

Az eddig megszokottaktól eltérően az Apple ma este elérhetővé tette a fejlesztők számára az első iOS 18.1, iPadOS 18.1 és macOS 15.1 béta buildeket az Apple Intelligence-t is támogató készülékekre. Így most az a helyzet állt elő, hogy noha még maga az iOS 18, iPadOS 18 és macOS 15 sem jelent meg, hiszen ezek érkezése ősszel várható, már itt van belőlük egy újabb generációs build – ám ez csak azokon az eszközökön jelenik majd meg egyáltalán, amelyek majd támogatni is fogják az Apple Intelligence-t.

A funkció használata jelenleg egyébként még várólistás is és emellett a készülék nyelvét és régióját amerikai angolra és USA-ra kell állítani, valamint az Apple azt is külön kiemeli, hogy az Apple Intelligence egyelőre nem érhető el az EU és Kína esetén.

iOS 18.1 beta 1

Az új build verziószáma 22B5007p.

Az iPhone esetén a Beállítások appban az Általános > Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát (ez ugyanúgy az iOS 18 Developer Beta marad), majd ezután a képernyő alján találjuk meg a “Szintén elérhető” választási lehetőséget:

iPadOS 18.1 beta 1

Az új build verziószáma 22B5007p.

Az iPad esetén a Beállítások appban az Általános > Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát (ez ugyanúgy az iPadOS 18 Developer Beta marad), majd ezután a képernyő alján találjuk meg a “Szintén elérhető” választási lehetőséget.

macOS 15.1 Sequoia beta 1

Az új build verziószáma 24B5009l.

A macOS Ventura 13.4 és újabb verziók esetén a Rendszerbeállításokban az Általános > Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

Nekem miért nem jelenik meg ez az új verzió?

Az iOS 18.1, iPadOS 18.1 és macOS 15.1 verziókra való frissítés lehetősége csak az Apple Intelligence által támogatott eszközökön jelenik meg a Szoftverfrissítés alatt. Az Apple Intelligence-t az alábbi készülékek támogatják majd:

iPhone:

  • iPhone 15 Pro
  • iPhone 15 Pro Max

iPad:

  • M4-es iPad Pro (11″ és 13″)
  • M2-es iPad Air (11″ és 13″)
  • 3. generációs vagy újabb iPad Pro 11″
  • 5. generációs vagy újabb iPad Pro 12,9″
  • 5. generációs iPad Air

Mac:

  • Apple processzor szükséges

Az előbbi listában fel nem sorolt készülékeken tehát nem is jelenik meg az ezekre a verziókra való frissítés lehetősége.

Támogatott készülékem van, frissítettem is, de semmi sem változott! Miért?

Az Apple Intelligence használatához a készülék nyelvét amerikai angolra, a régiót pedig USA-ra kell állítani. Ezt követően a Beállítások appban az Apple Intelligence & Siri opcióban tudunk jelentkezni a várólistára:

Maga az Apple Intelligence csak akkor kezd majd el működni, ha a várólistán a mi készülékünk is sorra kerül.

Azt is érdemes kiemelni, hogy ettől függetlenül az Apple Intelligence nem összes funkciója lesz azonnal elérhető.

Mivel azt az Apple külön kiemeli, hogy az EU-ban és Kínában egyelőre nem elérhető az Apple Intelligence, ezért elképzelhető, hogy pusztán a nyelv és régió átállítása hazánkban nem lesz elegendő, mert a cég mondjuk az Apple ID-nknál beállított országot, vagy pedig akár még az aktuális helyzetünket is figyelembe veszi.

Egyéb kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 18 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 18 béta: a leggyakrabban feltett kérdések – újdonságok, megjelenés ideje, letöltés.

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 18-ról szóló eddigi cikkünket itt érheted el, az iPadOS 18-ról szólóakat itt, a watchOS 11-ről szólókat meg itt, a tvOS 18-ról készülteket itt, a visionOS 2-ről megjelenteket itt, a macOS Sequoia kapcsán pedig itt olvashatsz.

[newsletter_signup_form id=11]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for hiper hiper says:

    MacBook Pro M1 -re nem jelenik meg… nekem (ver 24A5298h)

  2. Avatar for alali alali says:

    A szoftverfrissítésnél ki kell jelölni a macOS Sequoia 15.1 developer beta-t, a sima developer beta nem frissül rá

  3. Avatar for mravi mravi says:

    Sziasztok!
    Még nem frissítettem a Sequoia-ra de érdekel hogy milyen. Használható vagy még nagyon nem ajánlott? Persze tudom hogy béta és van még mit javítani rajta.

  4. Avatar for hiper hiper says:

    Kösz….
    Béla voltam;)

    már tölt!

  5. Avatar for alali alali says:

    Király :smile:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for mravi Avatar for alali Avatar for Szifon Avatar for hiper