fbpx Skip to content

Az iPhone 8 mellett az új LTE-képes Apple Watch Series 3-at is sikerült kipróbálnunk, ami szerintem nem hozott akkora változást az előző generációhoz képest.

LTE Apple Watch Series 3

Hazánkban nem kapható jelenleg rozsdamentes acél tokozású Apple Watch Series 3, mivel azt az Apple csak LTE chippel adja, ami viszont hazánkban nem működik, tehát nem is érhető el. Ezért tulajdonképpen acél órát csak külföldön tudunk vásárolni és csak LTE-s változatban. Így mikor szerettem volna egy új generációs rozsdamentes acél, fekete tokozású órát, mindenképp külföldön kellett előrendelnem és csak LTE-s változatot kaptam. Lássuk, milyen is az új óra.

Külső jegyek, hardver

Jelenleg most már csak Series 1, illetve Series 3 kapható, a Series 2-t váltotta fel az új modell. A második generációhoz képest szinte semmit sem változott külsőre, ugyanúgy vízálló és természetesen kompatibilis a már meglévő szíjakkal. Egyedül a kerámia változat kapott egy szürke színt a fehér mellé, illetve megkaptuk a piros pöttyöt a digitális koronára. Mivel ez is LTE-s változatban kapható csak, ezért hazánk ismét kimarad ebből a körből (de hatost dobva újból dobhatunk ????), bár ezt szerintem sokan nem bánják a közel fél millió Ft-os árcédula miatt.

LTE Apple Watch Series 3

Sport változat esetén eltűnt a rozéarany tokozás, megmaradt az arany, ami némileg módosult, illetve ott van továbbra is az ezüst és a fekete. A rozsdamentes acél esetén a sport modellhez hasonlóan ezüst és fekete tokozással vásárolhatjuk meg az órát.

Sport Apple Watch Series 3

A sport típusokat – ilyen a sima és a Nike+ – megvásárolhatjuk LTE chip nélkül is, ezért hazánkban is kaphatóak. A külföldön használt LTE-képes Apple Watch Series 3-akat hazánkban nem tudjuk használni, és egyelőre azt sem tisztázott, hogy mikor és milyen formában lehet majd, illetve későbbiekben kompatibilisek lesznek-e a hazai hálózattal.

Persze ettől függetlenül, ha valaki rozsdamentes acél órát akar, nincs opciója arra, hogy ne LTE-s változatot vegyen, így neki marad az, hogy “hátha jó lesz” itthon is. Az LTE szabványok miatt érdemes amúgy európai változatot vásárolni.

Apple Watch Series 2 és Series 3 kerámia

A piros pötty szerintem az Apple eddigi legrosszabb választása volt, nem illik egyik órához sem, főleg nem a rozsdamentes acélhoz és a még komolyabb kerámiához. Nézzétek meg a Series 2-nél a fekete pöttyöt, mennyivel értelmesebb, mint most a piros. Mivel ennek funkciója nincs, ezért ez számomra egy fekete pontot jelent az új óránál.

Sebesség

Az Series 3 gyorsabb, kétmagos processzort kapott, ami már a beállítása alatt is feltűnt. Sokkal gyorsabban települt maga az óra és az alkalmazások is, főleg a legelső generációhoz (Series 0) képest. A Series 2-höz viszonyítva is fürgébb volt, sőt, fele annyi idő alatt indította el az alkalmazásokat. Ez is egyfajta hosszabb távú fejlesztése az Apple-nek, hogy későbbiekben az újabb szoftverek újabb funkcióit gyorsan kezelje az óra. Nagyon menő, hogy a Siri most már gyorsan válaszol nekünk, de hazánkban ez is lényegtelen magyar Siri hiányában.

LTE Apple Watch Series 3

Akkumulátor idő

Az akkumulátor egy érdekes dolog már. Elméletben többet bír, mint az előző generáció, például zenehallgatásnál 6,5 óra helyett 10 órát. Gyakorlatban annyira nem vettem észre jobb akkumulátor időt, szerintem ezt az Apple még optimalizálni fogja egy-egy watchOS 4 frissítéssel. Tehát az akkumulátor effektíve nem változott, használattól függően 1, maximum 2 napot bír ki.

LTE

Sajnos az LTE-t egyáltalán nem tudtam kipróbálni, mivel külföldön is előfizetés szükséges hozzá. Igaz, nem is terveztem, mivel hazánkban nem használható, amint lehet majd, nyilván tesztelni is fogom. Ezzel kapcsolatban érdemes megnézni ezt a videót, ami jól elmondja, hogy az LTE-képes órával milyen opcióink vannak a telefonhívás, üzeneteink megtekintése mellett:

Az elmúlt 2,5 évben, mióta Apple Watch-om van, nem hiányzott ez a funkció. Egyetlen egyszer hagytam otthon a mobilomat és volt velem csak az órám, akkor hiányzott egyedül. Mivel az óra képes csatlakozni a vezeték nélküli hálózatra, így lényegében nem kell, hogy nálunk legyen a telefonunk, elég ha csak ismert Wi-Fi közelében vagyunk és máris tudjuk használni. Ezért úgymond kár az LTE chip bele. Nyilván ez teljesen egyén függő, valakinek fontos, hogy telefon nélkül eddzen, vagy éppen ússzon, de akkor is inkább figyeljünk arra, amit csinálunk, mint telefonálgassunk, vagy chateljünk az órán.

LTE Apple Watch Series 3

Konklúzió

Szerintem ez egy teljesen felesleges frissítés ez az Apple részéről, egy baromi ronda, piros pöttyel az órán. A második generáció is bőven elegendő egy átlagember számára. Még nyugodtan várhatott volna a cég egy évet ezzel. Az pedig csak hab a tortán, hogy rozsdamentes acél tokozással nem érhető el sima változat a Series 3-ból, csak LTE-vel, így hazánkban egyáltalán nem kapható ez az óratípus. Természetesen ha valaki nem váltani akar, hanem újat venni, annak érdemes már ezt a változatot vennie, ha pedig spórolni akar, akkor a kifutó második generációt, vagy esetleg használtan. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a korábbi cikkünket: LTE Apple Watch Series 3, Series 2, 1, 0 vagy használt Apple Watch?

[newsletter_signup_form id=7]

Olvasd el a hozzászólásokat is

43 Comments

  1. ????????
    elsore azt hittem az a hivas lerako… (annak is ronda)

  2. Admin!
    Te ezt már akkor tesztelted?
    “Mivel az óra képes csatlakozni a vezeték nélküli hálózatra, így lényegében nem kell, hogy nálunk legyen a telefonunk, elég ha csak ismert Wi-Fi közelében vagyunk és máris tudjuk használni.”
    Ergo ha otthon maradt az iphone-od és bementél melózni ott simán ráment a wifi-re és tudtad használni?

  3. @gunar: Igen, ez igy mukodik Series 2 ota folyamatosan. Sott, mikor augusztus vegen elvittem a 6s-t akkucserere, eleg volt bedobni a taskaba a Huawei akkus mobilnet-WiFi routerem, igy utkozben a telefonhivason es az SMS-en kivul minden masra tudtam hasznalni az orat (Holabusz, Maps, iMessage, Home, Find my Friends, Wake on LAN, Shazzam). Mindezt akkor meg Series 2 + watchOS 4 beta alatt.

  4. @Czo: Ennek a series 1 -nél is kellene akkor működni?

  5. @gunar: Series 0-val is működik. nincs ilyen korlátozás, hogy mivel megy.

  6. @gunar: Csak mert ha igen akkor nem értem miért nem tudnak beletenni egy voip/sip klienst a programba amin keresztül a hiányzó dolgokat is pótolni lehetne, A telefonálást és az sms-t(az utóbbi nélkülözhető nekem)
    Bár ha ez így működne ki váltana LTE-sre? Akkor azonnal jó üzletté válna az autóban elhelyezett router ami osztja mobilnetet, vagy a hordozható mifi és mennyivel olcsóbban jönne ki az ember.
    Apropó ezt app-al nem lehetne megoldani? Ez most a hozzáértő fejlesztőknek szóló kérdés volt! Ezt lehetne fizetősen árulni élég jó lenne rá a kereslet sztem!

  7. @Jadeye: Akkor mivel ha jól tudom Te fejlesztő is vagy, az előző postomban a kérdés ami megoldaná az LTE-s óra hiányát.

  8. @gunar: nem értem, milyen appra gondolsz. az iPhone-od mobilnetét az órával megosztani nem kell, mert ahhoz a Bluetooth kapcsolatot használja, de egyébként meg a személyes hotspot hatótávja is annyi, mint az alapból működő Bluetooth kapcsolaté.

    az órában baromi kicsi az akku, még így is legjobb esetben is csak 2 napot bír ki, ha nem tolsz vele edzést, LTE-n meg maximum 1 óra hívást mond rá az Apple. egyszerűen nem erre van, mert nem bírja akkuval.

  9. @Jadeye: Hujuj, nagyon nem értjük egymást!
    Arról beszélek, hogy lehetséges-er olyan app amivel ha nincsen ott a teló mert pl otthon maradt, de ismert wifire csatlakozik az órám akkor az app segítségével beszélgetést tudok bonyolítani, ergo a neten keresztül összeköti az órát a telóval és így lehet a beszédet is átvinni mintha Bt-n csatlakoznának csak most ez így wifi-n keresztül tennék.
    Amugy nekem 1x sikerült kikapcsolt Bt-n mellett otthon ezt megcsinálni de azóta soha, így tudhatná a páros, csak kellene vmi kliens ehhez.

  10. @gunar: nem értem. az óra csatlakozik az ismert Wi-Fi-re, és működik úgy, mintha ott lenne a telefonod.

    mint írtam, az órában kicsi az akku, még az LTE esetén is maximum 1 óra hívást ír az Apple. hogy mondjuk Viber vagy Skype hívást fel tudsz-e venni az órán, az attól függ, támogatja-e azt az adott app. azt nem tudom, egyáltalán van-e erre lehetősége az appoknak, de sok értelme nem lenne, ha egyszer maximum 1 óráig bírja LTE-n keresztüli normál mobilhívásra.

  11. @Jadeye: Tényleg két malomban őrlünk.
    A lényeg pont az lenne hogy ha csak wifi kapcsolat van akkor is tudjak hívást fogadni vagy indítani róla mint amikor egymás mellett vannak és Bt-n is kapcsolódnak. Mert eddig azt tapasztaltam, ha nincsen Bt kapcsolat akkor csak az üzenetek mennek át, de javíts ki ha nem így van. Persze nem az LTE-s verizónál lényeges ez, bár jelenleg itthon ahhoz is kellene egy ilyen megoldás amennyiben lehetséges. Az 1 óra akkuidő pedig legyen annak a problémája aki használja. Nem kell ilyen esetben sokat beszélni vagy fel kell tölteni.
    Most ha ez a voip-ra is kiterjeszthető akkor ám legyen, de ott elég az üzenet is.

  12. @gunar: “ha csak wifi kapcsolat van akkor is tudjak hívást fogadni vagy indítani róla”
    tudsz mobilhívást fogadni és indítani, ha nincs Bluetooth, csak Wi-Fi kapcsolat. ha nem tudsz, a hiba nálad van.

    de egy kezemen meg tudom számolni, hányszor használtam csak így, akkor is csak bejövő hívást vettem fel. mivel az órához kell az iPhone, mert ugye anélkül az órát beállítani sem lehet, akkor amúgy is nálam van a telefon az esetek 99,98%-ában.

  13. @Jadeye: Na várjunk kicsit mert kezdem érteni miért az értetlenséged, ugyanis mint feljebb írtam anno vmelyik beta esetében teszteltem kikacsolt (teljesen a settingsben) Bt esetén a telefonhívást és akkor sikerült csak wifi-n kersztül, de utána többet soha.
    Erre most megint kipróbáltam és most működött mind a fogadás mind a hívás, igaz azonos wifire csatlakoztunk.
    Ez akkor ezek szerint nem véletlen? Hanem ennek így kell normálisan működnie? Akkor nem kell app valóban semmire, mert így elég egy m-net megosztó és nem baj ha otthon maradt véletlenül a telóm. Sajna ezt már jó néhányszor eljátszottam mert sietek és csak bepattanok az autóba és már km-kre vagyok mire tudatosul vmi miatt hogy hiányban szenvedek, s fordulhatok vissza jó esetben ha van rá idő, vagy nem akkora gond ha kések. Igen ezért is tehetne vmit az apple hogy észrevehetően, sőt figyelem felkeltően jelezze a teljes kapcsolat szakadását az óra.

  14. Tudom most jön az hogy miért nem írom meg az apple-nek hogy nem elég a kapcsolat szakadását jelző ikonocska, de már nem is tudom hányszor megtettem és eddig nem változott, pedig nem hinném hogy ez akkora programozás lenne pláne hogy most jelet meg az új OS rá és már írtam nekik vagy 4x előtte erről, de gondolom nagy az íve amit tesznek rá.

  15. @gunar: tehát. ha azonos Wi-Fi-n van mindkét készülék, átmegy a hívás is. ha otthon hagytad a telefont, és másik, ismert Wi-Fi-n vagy az órával, akkor a hívás nem megy át, de az értesítések és minden más igen, és a hívásról is kapsz értesítést, hogy volt egy nem fogadott hívás.

  16. @Jadeye: Na végre erre voltam kíváncsi és erre akkor nem lehet app-ot csinálni hogy ez akkor is működjön ha másik wifi-n vagyok az órával?

  17. @rihekopo79: és @Admin, ezt a piros pöttyös esztétikai hibát nagyon egyszerű orvosolni. Venni kell egy fekete (vagy fehér esetleg ezüst) lakkfilcet, és lefesteni vele a piros pöttyöt. Tartós, kopás- és időjárásálló.

  18. Mielőtt lehugyozzátok a bokátokat, két apróság.

    1. A WiFi csak 2.4 GHz-et tud, ami szégyen az S3-ra nézve, legalább tudná az 5GHz-et.. Ezek miatt nagyon sokan kénytelenek dualba hajtani a routert és nem tud kihalni a 2.4-es sáv..

    2. Csak olyan WiFi hálózatra tud csatlakozni az óra, amely hagyományos PSK jelszót használ.. azaz olyan WiFi, ahol felhasználónév és jelszó azonosítás van, esetleg cert, az rögtön kiesik, holott a legtöbb munkahelyen, sőt, akár a UPC Wi-Free hálózatát nézve igen csak fasza lenne.. ez is gáz.

    Ettől függetlenül az óra tényleg király, S2-t viszont nem fogom lecserélni egy S3 GPS-re, mert semmivel nem tud többet, csak a Siri pofázik.

  19. @Czo: Tőled kérdezném, mint fejlesztőtől.. mennyire engedi az Apple, hogy az órára egy VoIP/SIP klienst alkalmazást fejlesszen az ember? Mert nagyon király lenne egy ephone-s voip számmal szükség esetén..

  20. @lalamper: Te milyen klienssel használod a telón? Amikor én elkezdtem használni pár éve az ephone-t akkor amit ajánlottak hozzá a Zoiper a teszt alapján teljesen kilőtt állapotban nem volt hívható a számom, erre kezdtem a régebben megvett Groundwire klienst használni és most már 2db számom is van ebben és az IOS10 óta ezeket ugy kezeli a GSM mellett hogy mintha többkártyás lenne az iphone.

  21. @lalamper: Ahogy latom, watchOS4-tol van lehetoseg rendesen kezelni a mikrofont, tehat elkepzelheto, hogy a Skype/Viber es a tobbiek, ha nem vonulnak ki a Watch piacrol, akkor ezek az appok kepesek lesznek hang alapu kommunikaciora is. Szerencsere a 3-as watch elegge gyors lett (nem is ertem, hogy a korabbiak, kulonosen a Series 0, hogyan letezhetett), igy remelem nem fog mindenki kivonulni mogule.

  22. Érdekelne, hogy honnan lett rendelve az LTE-s óra! Köszönöm 🙂

  23. @rgbx: igen 😀 a 230.000Ft-os órát össze fogom rajzolni filccel 🙂

  24. Hol lehet még új series 2-t venni?

  25. Sziasztok! Egy kicsit off a téma.
    Én is frissítettem 4-re Series 1 órámat, de eddig úgy vettem észre, hogy nem működik a gyűrű animáció. (a szikrahányós) 🙂 Nálatok megy? Vagy ennél a típusnál már nem fog?

  26. @gunar: Én mai napig a Zoipert használom, jól működik. Anno kerestem a legjobb VoIP kliens, ez bizonyult annak. Megnéztem most ezt a Groundwise-t, ez is profinak tűnik, csak hát az ára 3.500 JMF.

  27. @Nonozoom: Nekünk probléma nélkül működik. Lehet érdemes újra telepíteni az órát.

  28. @lalamper: Na igen én még 8€-ért vettem régen és azóta sem találtam jobbat. Azért kérdeztem, mert nekem amikor a zoipert néztem akkor kilőttem teljesen, azaz a háttérben sem futott és nem lehetett hívni ennél meg akár hány számot beállítok, mindet kezeli akkor is ha egyáltalán nem fut az app a háttérben sem.
    Persze tudom vmi kis scriptecske vagy vmi része figyeli a bejövő push-t amire elindul az app és bejön a hívás meg hát kezeli amit írtam a másik számot akár többet is tartásban ha 1xre többön jön a bejövő.
    Van ennek olcsóbb verziója is de vmiért én ezt vettem meg, már nem emléxem mi volt az ok, mert akkor olyan 20-25 kliens is megfordult a telón mire ez maradt. Ja és rendszeresen frissítik meg raknak bele újabb dolgokat.

  29. @admin: Ez jó. 🙁 Telepíteném, de tudnám, hogy kell….

  30. @Jadeye: Köszi! 🙂

  31. @Jadeye: Újra raktam, a leírás szerint. Most is csak a hagyományos gyűrük vannak, semmi szikra! 😀 Igaz mentésből lett visszaállítva, nem akartam újként beállítani, mert akkor elveszik minden eddigi egészség cucc.

  32. @Nonozoom: Kipróbálhattad volna hogy először újként utána visszadobod rá a mentést, ha úgy sem jó.

  33. @gunar: Megpróbálom. 🙂

  34. Észre sem vettem ezt a piros pöttyöt. Persze, hogy is vettem volna észre hiszen az Apple oldalán egyik képen sincs piros pötty. Zavaró/félrevezető mert tényleg ocsmány.

    Ui: “és egyenlőre azt sem tisztázott” *egyelőre

  35. @huzzelvanzan: nincs ebben semmi félrevezetés: mivel nem kapható itthon az LTE-s változat, ezért nincsenek fent róla képek sem. itthon csak LTE nélküli kapható egyelőre.

  36. @gunar: újként sem működik! 🙁 Marad a régi verzió, majd a következő frissítés megoldja talán.

  37. Nagyon várom már, hogy itthon is elérhető legyen az LTE funkció. Kiváncsi leszek mennyire merül mobilnettel az óra, bár szerintem kevésbé, mint bluetoothtal (kiindulva abból, hogy a bluetooth a telómat jobban meríti, mint a moblinet).

  38. Azért kár, hogy nem jött össze mondjuk egy Tag Heuer-Apple közremüködés 🙁 Akkor még kiröhögték a Smartwatchokat. Pedig az új Tag Heuer Connected nagyon jó és szép lett, csak hát nem Watch OS 🙁

  39. Egy austráliából behozott LTE acél használható itthon? Mivel nem europai így nem tudom, hogy szabvány miatt működne-e.
    A Apple Watch Stainless Steel Case a képeken nagyon matt házú hatást kelt, ez élőben is ennyire matt, vagy fényes mint azt S2?

  40. @bertapeti: a rozsdamentes acél nem matt, az tükörfényesre van polírozva. a mobilhálózati funkciója nem működik itthon.

  41. Azt hogyan lehet leellenőizni, hogy melyik széria az adott óra? Ha csak az óra van a kezemben.


Add a Comment