fbpx Skip to content

A WOOMBOO egy új magyar fejlesztő cég a piacon, fő profilja a kifejezetten gyerekeknek szóló, illetve az irodalmi és ismeretterjesztő tartalmak.

Olyan tartalmakat készítünk, amelyek a gyerekek számára teljesebbé, a felnőttek számára pedig élhetőbbé teszik azt a fajta világot ahol a digitális fejlődés és a virtualitás gyakorlatilag összemosódik a valósággal. Bármilyen patetikusan hangzik is, roppant fontos, hogy a virtuális világba a magunk digitalizált valóságát valamilyen formában megjeleníthessük. Legyenek ezek könyvek vagy akár hangoskönyvek.

Az App Store tartalmak között egyedülállónak számít a klasszikus irodalmat, klasszikus meséket tartalmazó hangoskönyv.

Miért fontos ez?

Fontos, mert az ember az olvasás mellett egyedül a szöveghallgatáshoz használ annyi képzelőerőt, amennyit gyerekkorban természetesnek éltünk meg, és amit a gyerekek elveszíthetnek, ha nem olvasnak, vagy nem hallgatnak hangoskönyvet.

Hangoskönyv-hallgatás közben mi felnőttek pontosan ugyanazon részét használjuk az agyunknak, és a képzelőerőnknek, mint a gyerekek.

Épp ezért a legteljesebb kikapcsolódás, és a legjobb pihentető szellemi fáradtságra, a stressztől túlterhelt elménknek.

Hangosköny sorozatunkban az App Store-ban elsőként elérhető Jack London Csak hús című klasszikusa, a magyar könnyűzene egyik legismertebb és leginkább kedvelt zenekarának, a Quimby frontemberének, Kiss Tibinek az előadásában.

A gyerekeknek pedig nyolc meséskönyv olyan klasszikusokkal, mint Az aranyhajú hercegkisasszony, az Ezeregyéjszaka meséiből Sahriár király és Sehrezád történe és még számos mese amik nemcsak szórakoztatóak, hanem ebben a ninjas, ölős, háborúzós modern mesevilágban képesek visszahozni az igazi, alapvető értékrendet a gyerekek gondolkodásába, és a hang mellé ők maguk „gyártják” a képeket, a saját kis világukban.

  • És még játszani is tudnak közben, nem ülteti őket a kanapéra a mese.

A Jégország királya és A libapásztorlány című hangoskönyvünk még egy hétig ingyenesen letölthető az App Store-ból!

Néhány héten belül a WOOMBOO hangoskönyv-sorozata újabb darabokkal bővül, olyan nagyszerű előadókkal, mint Dörner György, Reviczky Gábor vagy Jáksó László.

Addig is, jó szórakozást, és ne feledjék: Mesét, és irodalmat hallgatni is jó!

 

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. Ezek hangoskönyvek. Miért nem lehet mezei hangoskönyvként letölteni?

    Persze gondolom a választ… Artisjus… 🙁

  2. Hello.
    Nemtudja valaki hogyan lehet a garageband alkalmazást feltenni ipod touch 4g-re
    már probálkoztam feltenni simán de mikor kiírja hogy kész nemtörténik semmi. Nincs az ipodon.
    Ötlet?

  3. Sziasztok!!
    Én már egy ideje felfedeztem ezeket, és nyugodt szívvel mondhatom ,hogy ezzel volt az első lépés az alsó tagozatos oktatásba való felhasználás felé.
    A gyerekek élvezték hogy egy új technikai elemmel bővül az óra!
    Remélem sok ilyen lesz még!! Hálás köszönet a fejlesztőknek!


Add a Comment